A BCE HÖK elnökének rendkívüli közleménye az árvízvédelemben való részvételről

 

slide_6.jpg

Rendkívüli közlemény

 

Tisztelt Hallgatótársaim!

 

            A következő napokban az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb árvize fenyegeti Magyarország bizonyos részeit, köztük az egyetemünknek otthont adó Budapestet is. Ezért ma délelőtt az illetékes kormányzati koordinációs bizottság ülése után a miniszterelnök kihirdette a veszélyhelyzetet, amely 2013. június 4-én 12 órától érvényben van.

            Az ehhez hasonló nehéz helyzetek mindannyiunktól megkövetelik, hogy a lehető legnagyobb mértékben a közösség segítségére legyünk.

            Ezúton felhívom tehát a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóit, hogy mutassunk példát emberségből és társadalmi felelősségvállalásból, és lehetőségeink szerint vegyünk részt az árvízvédelmi munkálatokban, akár a fővárosban, akár más érintett településen!

            Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság várja az önkéntesek jelentkezését. A helyileg illetékes szervek elérhetőségeiről a http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=szervezet_arviz_onkentesek weboldalon lehet tájékozódni.

            A Hallgatói Önkormányzat által szervezendő esetleges közvetlen segítségnyújtásról hivatalos elérhetőségeinken, honlapunkon (http://www.bcehok.hu) és Facebook-oldalunkon (https://www.facebook.com/corvinus.hok) fogunk hírt adni.

Üdvözlettel:

 

Kiss Dávid sk

                                                                                                                                                elnök

Budapest, 2013. június 4.

 

süti beállítások módosítása