Mikor megkérdezik tőlem, hogyan lehet írni egy kiállításról és főleg hogy mit, nem tudok válaszolni rá. Mindent és semmit. Mivel alapvetően egy vizuális élményről van szó, legjobb, ha saját szemünkkel győződünk meg annak érdemeiről, értékeiről. Ugyanakkor fontos szerepe van annak, hogy már előzetesen képet kapjunk arról, hogy érdemes-e megnéznünk a kiállítást. Nincs ez másképp a Néprajzi Múzeum World Press Photo kiállításával sem. Megnéztem. Érdemes volt.
Röviden a kiállítás: egy teremnyi hely, tele díjnyertes fotókkal. Hosszabban: az következik a továbbiakban. Az 1955 óta kiosztásra kerülő díjakat kétségkívül nagy elismerés megszerezni. A World Press Photo rendezi meg a világ legnagyobb és legnívósabb sajtófotó-pályázatát. A díjkiosztó ceremónia helyszíne minden évben Amszterdam. A verseny után a nyertes képek egy világ körüli kiállításon vesznek részt - a kiválasztott fotók 40 országba jutnak el, köztük Magyarországra. A kiállítás az alábbi kategóriákban vonultatja fel a képeket: helyszíni hír, általános hír, sportesemény, korunk kérdései, hétköznapok, portrék, természet.
Azonban mitől annyira jók ezek a fotók? Mitől mások, mint sok száz másik? Úgy gondolom, hogy valamennyi díjnyertes képnek három lényeges komponense van: érzelem, történet, esztétika. Ha bármelyik összetevő kimarad, akkor csak azt mondja a szemlélő: „jó, jó, de valami hiányzik.” Ez persze csak szubjektív értékítélet, de nagyon is helytálló. Ha megnézek néhány olyan fotót a neten, melyek ugyanúgy tetszenek, mint a kiállításon találhatók, akkor azt veszem észre, hogy azokban is megtalálható ez a három esszencia. Tehát mindegyik hatással van rám, elmesél valamit és valamilyen különös beállításban teszi mindezt.
Engem személy szerint a „Hétköznapok” és a „Korunk kérdései” témakörök fogtak meg leginkább, mert ennél a két kategóriánál éreztem azt, hogy amellett, hogy bemutat valamit a maga valóságában és tényként tálalja, még el is gondolkodtat. Kiemelten érdekesnek találtam a vietnami homoszexuális párok helyzetét bemutató fotósorozatot, illetve az olaszországi prostituáltak munkahelyét (mely lehet egy búzatábla vagy egy erdős rejtett zug) feltáró riport. A hírkategóriák között leginkább olyan aktualitásokkal foglalkoznak, mint a fegyveres harcokat, bombázásokat, illetve azok utóéletét, következményeit megjelenítő mozzanatok, többek közt Szíriában vagy a Gázai-övezetben. Ezen kategória képein figyelhető meg leginkább a fájdalom, a pusztítás és a halál. A halál, illetve lehangoltság azonban a „Hétköznapok” kategória képeinél is visszaköszön, ezt láthatjuk például az Alzheimer-kórban szenvedő férjét elveszítő asszony életét bemutató sorozaton is. Három történet van még, ami engem különösen megfogott. Az egyik a sport témakörében díjazott szomáliai kosárlabdázónők edzését bemutató sorozat, ahol fegyverekkel vigyáznak rájuk a pályán, hiszen ezen a területen tilos a nőknek bárminemű sport és szórakozás. A sorozat bemutatja az edzés előtti és utáni állapotot is. Egy másik történet, ami nagy hatással volt rám a „Korunk kérdései” kategóriában született, egy afganisztáni nő és gyermeke sorsát bemutató riport. A történet röviden annyi, hogy az asszonyt rendszeresen bezárta és verte a férje, az pedig minden bátorságát összeszedve elhagyta őt, férje pedig bosszúból egy éjszakán leöntötte savval alvó felesége és gyereke arcát. Megrázó és sokkoló képkockák követik egymást, de leginkább mégsem az eltorzult arcok, inkább az eltorzult világ tudatosítása teszi döbbenetessé a sorozatot. A harmadik (de nem sorrendben) leghatásosabb a World Press Photo sorozatában szintén a „korunk kérdései” témában létrehozott fotó, mely egy kenyai szemétdombon üldögélő nőt ábrázol, aki épp könyvet olvas.
A sok fájdalmas, szívbemarkoló, megrázó kép után érdemes a „természet” kategória felé venni az irányt, ahol szemet gyönyörködtető képeket láthatunk tobzódó színekkel, csodás beállításokkal és esztétikai élménnyel. A legmagasabb cukifaktort egyértelműen a pingvinekről készült képsorozat érte el nálam. Viszont ebben a kategóriában is voltak az esztétikai élményen túlvezető, „nyisd ki a szemed, lásd meg a valóságot”-típusú állatábrázolások. Ilyen volt a kínai állatkertek fogságban élő állatokat bemutató sorozat, vagy egy indonéziai mutatványos majomról készült kép, amelynek fejére egy játékbaba feje van ráhúzva és az állatok kiszolgáltatottságát mutatja be.Ahány kép, annyi történet. Ahány történet, annyi sors. A bemutatott sok-sok képből, melyek közt vannak egyéniek és sorozatok minden kategóriában, csak néhányat emeltem ki, de remélem ezzel is sikerült megragadni a lényeget. És bár a képek rendkívül jól komponáltak, kell hozzájuk még a történet, amit elmesélnek és az érzés, amit kiváltanak. Anélkül üres az egész, csak egy üres fotópapír. Ja, és hogy kiknek ajánlom a kiállítást? Azoknak, akik szeretnek fotózni, akiknek gőzük sincs a fényképezéshez, de klassz fotókat szívesen néznek, akik el akarnak gondolkodni, megdöbbenni, szépet látni, elámulni, felocsúdni, vagy azoknak, akik csak egyszerűen szeretnék megnézni a World Press Photo díjnyertes alkotásait.
Almási Krisztina
