Hollandiában él egy népcsoport, amelynek a tagjai ugyanúgy kékszeműek és szőkék, mint a helyiek nagy többsége. Ám az „őslakos hollandok” szerint annak ellenére rögtön felismerhetők, hogy látszólag semmiben sem különböznek tőlük. Ők a „karavánlakók”, hollandul a „woonwagenbewoner”-ek, akiket a köznyelv egyszerűen csak „kamper”-öknek nevez.

Kép: static3.ad.nl/static/photo/2008/15/14/8/media_xl_822848.jpg

Történetüket három nagyobb szakaszra oszthatjuk. Az első úgy 1420-tól 1750-ig tartott. Az 1400-as években érkeztek meg az első olyan telepesek Hollandiába, akik azt állították magukról, hogy Egyiptomból jöttek, ezért a helyiek pogányoknak kezdték el hívni őket. A hollandok kezdetben még viszonylag vendégszeretők voltak velük, de ez az 1500-as években megváltozott, amikor is elterjedt róluk, hogy a töröknek kémkednek. Ekkor az egész Németalföldön és a környező területeken is megtiltották, hogy letelepedjenek és munkát vállaljanak. Ez azonban idővel a betelepültek közül sokakat lopásra, csalásra és bűnözésre kényszerített, így a 17. századra a hatóságok vérdíjat tűztek ki a fejükre. Élve vagy holtan, de mindenképp ki akarták űzni őket az országból. Ez persze hamar azzal a következménnyel járt, hogy a karavánlakók vagy bűnbandákba szerveződtek és háborúba kezdtek a hatóságokkal, vagy Franciaországba és a Német-Római Császárságba menekültek.

A második periódus 1750-1868-ig tartott, amikor a parlament megszüntette a „pogányok üldözését” előíró törvényt. Ebben az időszakban annyira lecsökkent a számuk, hogy a hollandok fölöslegesnek találták a „kamper”-ök megkülönböztetését, ennek ellenére azonban az emberekben megmaradt az erősen negatív kép róluk.

A harmadik korszakot 1868-tól számíthatjuk, amikor magyar rézművesek („kaldarash”), valamint bosnyák medvetáncoltatók és családjaik érkeztek Hollandiába, majd csatlakoztak a már ott élő kisebbséghez. A hatóságok rögtön reagáltak a jelenségre, és az immáron vegyes eredetű, de összetartó közösséget új néven, cigányokként („zigeuner”-ek) kezdték emlegetni. A hollandok negatív hozzáállását jelzi, hogy az elődeikről kialakult rossz kép miatt „nemkívánatos idegeneknek” bélyegezték őket és a katonai rendőrséget utasították a cigányság minél előbbi kitoloncolására az országból. A társadalmi problémák miatt a „kemper”-ök közül sokan az Amerikába vándorlás mellett döntöttek. A huszadik század elején újabb telepesek érkeztek, a „lováriak” („lowaras”), majd a szintik („sinti”). Utóbbik általában zenészekként, mutatványosokként voltak ismertek. A tovább vegyülő népcsoportot a későbbiekben is egységesen cigányokként emlegették Hollandiában.

Az 1930-as években, úgy, mint Európa sok más részén is, erősödött az idegengyűlölet, ezért elkezdték a szinti és lovári emberek cigányként való regisztrálását. Ez később megkönnyítette a hatóságok dolgát, amikor a 40-es években elrendelték a deportálásukat különböző német koncentrációs táborokba. Akiknek sikerült megmenekülniük, a háború után visszatértek egykori karavánjuk helyére és próbálték tovább élni az életüket hazájukban.

Napjainkban a „kemper”-ök a többségi társadalomtól viszonylag izoláltan élő, érdekes és feltűnő szubkultúrát alkotnak. Bár, ahogy fentebb már volt róla szó, a bőrszínük és a kinézetük mára szinte teljesen megegyezik a hollandokéval, a viselkedésük és az öltözködésük sokban különbözik. Amíg egy átlagos holland, (saját bevallásuk szerint) „visszafogott, barátságos, de távolságtartó”, addig egy „kamper” csillogó-villogó ruhájával, temperamentumos viselkedésével azonnal kitűnik a szürke időjárású Hollandia tömegeiből.  

A rossz beidegződések, sztereotípiák máig megmaradtak róluk, amit életmódjuk, jellegzetes, mobil házakból álló településeik, és a vidékükre jellemző negatív rendőrségi statisztikák csak tovább erősítenek. Mindezek ellenére azonban a „kemper” egy történelmére büszke, hagyományait tartó holland közösség, amely nem tagadja meg, honnan jött, sőt megtesz mindent azért, hogy ezt a külvilág számára minél inkább nyilvánvalóvá is tegye.