A filmek és könyvek világában már megannyi klasszikus demonstrálta a háború borzalmait és kegyetlenségeit – a videojátékok világában azonban sokkal ritkábbak az olyan alkotások, melyek a fegyveres konfliktusok szörnyűségét mutatják meg ahelyett, hogy az aktuális lövöldözés sokadik unalmas hátteréül szolgálhatnak. A kisebb fejlesztők között szerencsére akadnak olyanok, akik bátrabban nyúlnak a témához: így születhetnek meg olyan játékok, mint a This War of Mine.

A felszínen egy olyan túlélőszimulátorral van dolgunk, mint a Minecraft vagy a Don’t Starve – ezekben azonban nem szokás fejszével agyonvágni ártatlan szomszédokat, hogy életben maradhassunk. A játék helyszíne ugyanis egy háború sújtotta, ostromgyűrűbe zárt város, a szokásos katonai héroszok pedig civileket irányítunk, akiknek egyetlen célja a túlélés. Az erőforrások szűkösek, a tél egyre közelebb és közelebb ér, egyikőtök sebe megállás nélkül vérzik és nincs honnan kötszert szerezni. Ellophatod, ha rajtakapnak, megölheted jogos tulajdonosát. Már ha nem ő öl meg előbb téged.

Megpróbálhatsz az elhagyatott építkezés helyszínéről szerezni eszközöket és elégethető fadarabokat, hogy ne fagyjatok meg – de ettől még nem lesz mit ennetek, nem lesz mit eladnotok a kereskedőnek, iható vizetek sem lesz és a betörések ellen sem véd. Ráadásul katonai őrjáratokban is könnyedén belefuthatsz – mondanom sem kell, általában halálos végkimenetellel.

A videojátékokat az különbözteti meg a többi médiumtól, hogy a játékos nem csak passzív szemlélő, hanem az események aktív formálója. Erre a tényre játszanak rá az ilyen és ehhez hasonló produktumok, melyek nem egy mocapelt Kevin Spacey monológjaival próbálnak elmesélni egy konkrét történetet, hanem mechanizmusaival egy keretet építenek, melyet aztán a játékos maga fog újra és újra kitölteni érzelmekkel.

Játszi könnyedséggel ír egy ilyen közeg történeteket – megannyi példát találhatunk internetszerte alig pár nappal a megjelenés után. A Guardian a bátor fosztogató történetét meséli el, aki a negyedik napon fegyveres szabadságharcosokba ütközik és egy félreértés után meghal – hozzátéve, hogy ez a Call of Duty ellenszere. Más oldalak elvérző tömeggyilkosokról, egy depressziós, sorstársa halálai után öngyilkosságba menekülő riporternőről, megint mások a háború közepén is békét hirdető pap pusztulásáról mesélnek… megannyi apró, mindannyiszor sötét történetet villant fel a játék. Mindenki mást fog látni a véres kaleidoszkópban.

Legtöbbünk abban a szerencsés helyzetben van, hogy élete során eddig nem került ennél közelebb a háborúhoz – és ha hihetünk a This War of Mine alaptételének, majdnem mindannyian vinnyogva döglenénk meg, maradék néhányunkból pedig minden emberség kiveszne, mielőtt mondjuk halálra fagynának.