Pár éve felszínre tört SJW szubkultúra. Ügyük igaz, a társadalmi igazságért küzdenek, de ideológiájuk inkoherens, eszközeik mérgezőek. Elnyomással küzdenének az elnyomás ellen.

Minden kiváltságait féltő konzervatív rémálmát, a szőnyiszilárdok nemezisét alkotta meg az internet. A SJW-esek azaz a Társadalmi Igazság Harcosai (Social Justice Warriors) olyan bloggerek vagy tumblászok, akik főként azzal foglalkoznak, hogy a hátrányos helyzetű csoportok nevében küzdjenek meg az állítólagos elnyomókkal szemben. Sajnos a cél nem úgy tűnik, hogy az egyenlő esélyek megteremtése lenne, hanem olyan semmibe tartó, állandósult értelmiségi kultúrharc, amelyhez képest a magyar belpolitika a szeretet és a béke szigete.

(Nem értem, tolmácsot kérek!)

Klasszikus hacktivizmus esete forog fenn, amely törekvéseiben nem a marginalizált csoportok megsegítését helyezi előtérbe, hanem az elnyomóik kioktatását. Aktív párbeszéd helyett boszorkányüldözésre törekszik, arra, hogy keresztre feszítse, meglincselje, kiközösítse az íratlan szabályok be nem tartóit. A legkisebb sértést is „mikroagressziónak” veszi, és nem hagyja meg a lehetőséget arra, hogy az elkövető kimagyarázza magát. Nincs tárgyalás, az ártatlanság vélelme ismeretlen. Aki bűnt követ el, azt szavaikkal megköveztetik vala.

Ez már csak azért is ironikus, mert SJW-k értelmezésében a szavaknak komoly ereje van. Tehát, ha harcos jelzőkkel illetnek egy vétkest, akkor azzal a saját logikájuk szerint komoly agressziót követnek el. Az összetákolt kis gondolatvilágukban, ezzel azonban nincs probléma, mivel a marxizmusból átvették az osztályharc eszméjét. Egyének helyett a bennük megtestesülő csoportokat látják. Ennél fogva, akik az elnyomó többséghez tartozók, azok ellenségnek számítanak akkor is, ha egyetértenek az egyenlőség eszméivel. Ha tőlük érkezik valamiféle megalázónak vélt megjegyzés, akkor a sértett fél akármilyen ordenáré módon kifejezheti nem tetszését, amelyre egyedül a bocsánat kérés a megfelelő válasz, minden más kifogás elhallgatattási kísérlet. Magyarul, aki nyafog, annak van igaza.

(Nem értem, tolmácsot kérek!)

Igen ám, de ez azt jelentené, hogy mindenki szabadon siránkozhat a másikon, az meg nem vezetne sehova. Létrejön ezért egy fordított szociális hierarchia, ahol mindig a leghátrányosabb helyzetű lehet a legérzékenyebb, vagyis ő szabadon alázhat bárkit. A versengés neve: „elnyomási olimpia” („oppression olympics”).  Mivel az SJW sokat merít a nő-, polgár- és meleg jogi mozgalmaktól is, ezért a szexualitás és a bőrszín mindenképp előnyt jelent, de bónuszpontok szerezhetők egészségügyi hátrányokkal is (a vakság például nagyon menő ilyen körökben) vagy az elhízottsággal (néha még az anorexiával is!). A végső csapás egy kulcsmondat: „vedd észre milyen kiváltságos helyzetben vagy” („check your privilege”). Ennek kimondása után a Társadalmi Igazság Harcosai eldöntik, hogy melyik fél van hatalmi helyzetben, ergo melyiknek kell bocsánatot kérnie.

Előfordulnak patthelyzetek, amelyeknél az aktivisták se tudják ki a győztes. Például rendkívül fogós kérdés, hogy a meleg férfiak és a heteroszexuális nők ellentéte esetén a heteronormatív- vagy a patriarchális társadalom elnyomása erősebb. Hasonló probléma adódik a transzneműek és a sötétebb bőrűek közötti konfliktusoknál. A végtelenségig lehetne sorolni a tisztázatlan helyzeteket, de felesleges, hiszen egy értelmetlen sportág az áldozati szerepért vetélkedni. Nem több ez fordított péniszméregetésnél, ahol az nyer, aki a legkisebb mikropénisszel rendelkezik.

(Nem értem, tolmácsot kérek!)

Ez azért is igaz, mert a felháborodás tárgya ritkán szándékolt támadás vagy ténylegesen elszenvedett hátrány. Az SJW szubkultúrában minden bokorban az elnyomás jeleit keresik, és gyakran meg is találják. Rengeteg feszültség adódik mások nem megfelelő nyelvhasználatából. Jóval többről van szó, mint egyszerű politikai korrektségről. Bármilyen negatív jelentésű kifejezést mellőzni kell, ezzel tulajdonképpen megfosztva nyelvünket a sokszínűségétől. Bizonyos szavak ugyanis felidézhetnek negatív élményeket (angolul ezeket „trigger”-nek, azaz kiváltónak nevezzük). Nemi vagy másfajta erőszakot, droghasználatot, egészségügyi problémákat, halált, öngyilkosságot, emberrablást, vért, szexet (stb.) szövegeknél előre kell jelezni tartalmi figyelmeztetéssel („trigger warning”), hogy itt vigyázni kell. Paradox módon persze nem akadályozza meg, hogy az olvasó szembesüljön az elkerülni kívánt témával, viszont erősíti az hárítási ösztönt, megakadályozza a továbblépést. Ahelyett, hogy oldaná-, pont, hogy növeli a gátlásokat, a kiszolgáltatottság érzését.

(Nem értem, tolmácsot kérek!)

Azt is nehéz eldönteni, hogy mennyien dramatizálják túl az érzékenységet és mennyien szorulnak ténylegesen pszichiátriai segítségre. Sajnálom azokat, akiket trauma ért, de a nyilvános térben mindig is találkozni fognak olyan dolgokkal, amelyek arra emlékeztetik őket. Ilyen szempontból a társadalom sosem lesz, sosem lehet biztonságos övezet, hiszen az azt jelentené, hogy a közéletben legfeljebb az időjárásról ejthetnénk szót.

A legnagyobb probléma a SJW szubkultúrával, hogy ez egy tényleg egy verseny. Nincs igény a gondolatébresztő dialógusokra, ehelyett egymásra licitáló kinyilatkozások jelennek meg. Mindenki azon versenyez, hogy legyen a legprogresszívabb, legbefogadóbb, legtoleránsabb, hogy aztán az erkölcsi magaslatáról mindenkit jól leköpdöshessen.

(Nem értem, tolmácsot kérek!)

Nem illik egy egész irányzatot a legradikálisabb tagjairól megítélni, ám a Társadalmi Igazságosság Harcosának lenni erről szól. Ugyannyi köztük az identitásában valóban elnyomott és a figyelemért kuncsorgó rózsadombi szociológus. Közös bennük, hogy különbnek szeretnék érezni magukat: felvilágosodottabbnak, okosabbnak. Nem az egyenlőség becses eszméje hajtja őket, hanem szeretnék a hatalmi hierarchia legtetején ülni.

Nem veszik észre, hogy valójában nem a célt valósítják meg, sőt inkább csak árkokat ásnak. A sszőnyiszilárdok pedig röhögnek a markukban és veregetik saját vállukat, hogy „no lám tényleg igazunk volt, mindig is erről szólt a feminizmus/gender-elmélet”. Pedig nem. Egy káros elburjánzott ága ez a rokon ideológiáknak. Az egyenlőségért küzdeni menő, de csak akkor, ha ezt megfelelő eszközökkel tesszük.

(Képek forrása: Reddit/tumblrinaction, Know Your Meme/Social Justice Blogging)