A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának álláspontja az intézményt érintő radikális átalakítási tervezettel kapcsolatban
Közlemény

A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata az intézmény 2004-es fennállása óta elkötelezett az egyetem Budai és Pesti Campusának integrációja iránt. Ezt bizonyítandó az elmúlt tíz évben számos olyan fejlesztés valósult meg a HÖK közreműködésével, amely a Corvinus egységét kívánta szolgálni. Részt vettünk olyan bizottságok kialakításában is, amelyek célzottan a két campus közös munkájával működnek – mindez kifejezetten igaz az oktatás, a külföldi képzések, a kommunikáció, az egyetemi média területeire, valamint a kollégiumi és diákjóléti ügyekre.

1898116_848395128561852_5142363134021089920_n.jpg

Hallgatóként és érdekképviselőként úgy látjuk, a budai és a pesti karok között az elmúlt néhány évben már egyértelműen láthatóak a sikeres integráció jelei. Létező jelenség a „corvinusos életérzés”, amelyet mind a hat kar hallgatói magukénak mondhatnak, és megszűnt a szegregáltság is a két campus közös szervezeteinek, rendezvényeinek és tanóráinak köszönhetően. Közös véleményünk, hogy az idén tíz éves, immár ötödik alkalommal Superbrands-díjas Corvinus nevet ugyanolyan joggal, indokkal és büszkeséggel viselheti az Élelmiszertudományi, a Gazdálkodástudományi, a Kertészettudományi, a Közgazdaságtudományi, a Tájépítészeti, valamint a Társadalomtudományi Kar.

A Budapesti Corvinus Egyetem NEM azonos a Pesti Campusszal. Hallgatóink több alkalommal egyértelműen letették voksukat az intézményi egység mellett, őket képviselve és saját meggyőződésből a Hallgatói Önkormányzat osztozik véleményükben.

A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzata jelen állásfoglalásában kijelenti, hogy egyértelműen nem támogatja az intézmény bármely karának bármilyen nemű elcsatolását. Amennyiben a kormányzat hivatalossá teszi a Corvinus átalakításának tervezetét, a Hallgatói Önkormányzat az intézmény 14.000 hallgatójával közösen minden tőle telhetőt megtesz, hogy az integrált intézményi felépítést megőrizze az átalakítás ellenében.

Budapest, 2015. május 19.

süti beállítások módosítása