„Az összes vallással az a baj, hogy megszállottan foglalkozik a női szexualitással” – A fátyol fogságában könyvajánló

Amikor elmentem Mona Eltahawy könyvbemutatójára, nem gondoltam volna, hogy egy új példaképpel fogok találkozni. Mona az az egyiptomi feminista, akinek a Twitter kétszer is megmentette már az életét, fenyegették, követik, de szexuális forradalmával egyre több nőhöz eljut üzenete. A fátyol fogságában – Szexuális forradalmat az iszlám világban c. könyv a fátyol hatalmáról beszél. Azonban nekünk, nyugati nőknek is van min elgondolkodnunk.

Mona nem az a tipikus arab nő. Pirosas göndör haját már hosszú évek óta nem fedi kendő. A negyvennyolc éves feminista írónő és aktivista huszonöt évesen döntötte el, hogy abbahagyja a fejkendőviselést. Döntéséhez kilenc fejkendős év kellett, mára már sikerült a fátyol okozta kontrollt leküzdenie. Egyetemi professzor szüleinek köszönhetően több évet élt Londonban, majd Szaúd-Arábiában, és tizenhárom évnyi New York-i lét után úgy döntött, vissza kell térnie Kairóba. Könyvében is megemlíti, úgy érzi, szülőhazájában kell tevékenykednie, és a mélyen gyökerező társadalmi elnyomás ellen kell tennie.

Az interjúbeszélgetésen elmondta, nem kedveli az arab tavasz kifejezést, mert a háború az háború, a különböző jelzők pedig csak elfedik a brutalitását. Állítása szerint nem történhet igazi forradalom az iszlámban a szexuális forradalom nélkül. Növekvő befolyását mi sem mutatja jobban, minthogy budapesti látogatása előtt Párizsban tartott egy tévécsatornán arabul beszédet. Miután gépe landolt Magyarországon, azt vette észre, hogy tévés szereplése Egyiptomra akkora hatással volt, hogy a Twitter platformján a #sexualrevolution hashtag vezette a toplistát.

12039733_10206190915186526_3166717271968178731_n.jpg

A több TED talkban is szereplő nő elmondta, minden vallással az a baja, hogy megszállottan foglalkozik a női szexualitással. Szerinte a szexuális forradalomra nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is szüksége lenne. A hagyományos felfogás szerint a nők adják, a férfiak pedig elveszik a szexet, ami egy hierarchiát eredményez. A rengeteg utcai zaklatást, megerőszakolást, a nők ellen elkövetett támadásokat meg lehetne előzni, ha a szexualitást nyíltan lehetne kezelni.

A szókimondó Mona megjegyezte, az arab világban régiónként eltérések vannak a nők helyzetét illetően, azonban három országban, Jemenben, Szaúd-Arábiában és Szudánban még mindig nincs alsó korhatára a házasságnak. A gyermekházasság ellen feminista aktivista csoportok küzdenek.

„A házasságnak és az anyaságnak opciónak kellene lennie” – jelentette ki a gyermektelen írónő. Szerinte nem járja, hogy egy konzervatív társadalomban az számít teljes értékű nőnek, aki házas és gyereket szül.

Habár sok minden rossz leírható az arab világról, Mona többször megemlítette a nagy múltra visszatekintő gender-fluiditást és transzneműeket az arab világban. Elmondta, ezeket a hagyományokat a gyarmatosító országok törölték el. Indiában például a britek voltak, akik kriminalizálták a homoszexualitást.

A Kairóban élő Mona Eltahawy a több fenyegetés, börtönben töltött idő, és állandó állami megfigyelés ellenére erősebb és elkötelezettebb, mint valaha. Egyiptomban szerinte senki sincs biztonságban, de hisz a változásban, és további két könyvötlettel a tarsolyában biztosak lehetünk benne, hogy hallunk még róla.

fullsizerender.jpg

süti beállítások módosítása