Egy átlagos, mégis különleges látogatás
Illy Eszter Amigo története

Az órámra nézek újra. Négy óra múlt pár perccel. Sietnem kéne, mert amúgy is csak hatig maradhatunk, és utána rohannék haza, mert még van az a beadandó… meg a zh-ra is el kéne kezdeni készülni. Oh, anyám. Ha őszinte akarok lenni, nincs is kedvem most ide jönni.

Odaérek, és sietősen nyitom az ajtót, egy kislány jönne ki éppen. Kiengedem, rám mosolyog, megköszöni, anyukája mögötte. Bőröndöt húz. Mennek haza. A kislány mosolyától és ettől a felismeréstől máris jobb kedvre derülök.

Felveszem a dobozt és megyek, már várnak rám a másodikon az onkológián. Kislány ül az ágyában, plüssel és apukájával maga mellett. Sápadtnak tűnik és álmosnak, de meglát engem, és felderül. Igazából szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy ez a doboznak szól, ami ugyebár némileg átlátszó, és észrevehetőek a benne rejlő kincsek körvonalai… De visszamosolygok rá. Apuka is kicsit felvillanyozódik, meg is kérdezi kis királylányát, lemehet-e pár percre.

-Persze, Apu, mi jól megleszünk!

13495084_1020557534697269_2594715531793245098_n.jpg

Innentől már képtelen vagyok abbahagyni a mosolygást. Ahogyan izgalommal pakol a dobozban az apró kezeivel, csillogó szemmel, majd mikor kiválaszt valamit, dialadittasan közli, “akkor most ezt is kipróbáljuk”. És én próbálom, és dobok a kockával és lépek a bábuval, és közben beszélgetünk. Elmeséli mi a kedvenc színe, hogy tegnap mi történt a bohócdoktorokkal, hogy volt bent nála Anya is és tesó is, és az milyen jó is volt. Én pedig csak hallgatom ennek a csöpp kislánynak a csöpp kis világát, ahogyan bemutatja és pillanatokra, sőt, percekre még el is felejtem, hogy éppen egy kórházban ülünk, egy kórteremben, és ő még sokáig itt marad azután is, hogy én hazamegyek. De nem látszik ez rajta. Bár tudja, hogy ő most beteg, és itt kell lennie, hogy a doktornénik és –bácsik foglalkozzanak vele, de nem látod rajta azt az igazi betegségtudatot, ami úgy földhözvágja az embert. Néha kicsit fáj, néha nagyon fáj, néha álmos, néha nyűgös, néha nagyon haza akar menni – de mindemellett ugyanaz a kislány, akit Anya és Apa olyan nagyon szeret. Élettel teli, vidám, huncut – mert azért óvatosan próbálja a maga javára fordítani a játékot - , és nevet. De hogy nevet. Muszáj nevetnem nekem is.

Így játszunk és beszélgetünk, végén még Apuka is beszáll, sőt, fotókat is készít rólunk. A kis tündérke aztán elfárad, már csukódnának le a szemei, de még azért játszani szeretne… Mondom neki, ne aggódjon, jönnek az Amigók holnap is.

-Akkor jó – nyugtázza elégedetten, majd elfekszik.

Képtelen vagyok liftezni, inkább sétálok lefele a lépcsőn, annyira túlárad bennem valami. Az arcom mintha már fájna a mosolygástól, de nagyon jó érzés. Leadom a dobozt, megköszönöm. A derűm mintha átszállna a portásra is, már nem is olyan mogorván ül ott a székben és bámulja a monitort.

Hazafelé a kislányon jár az eszem. Mikor hazaérek, csak akkor jut eszembe a beadandó és a zh. Már épp eleresztenék egy bosszús félmondatot, amikor újra átjár a délutáni érzés, és mint egy örömbuborék, körbevesz. Arra gondolok, hogy a kislány egy kis harcos. Egy manó hős, és ezért fog meggyógyulni. Mert küzd. És mindeközben nem felejt el örülni.

Akkor én miért is panaszkodom?

Ezek a látogatások nem csak arról szólnak, hogy mi tanítunk a gyerkőcöknek valami újat, játszunk velük, vagy meghallgatjuk őket. Ezek a délutánok számunkra is mindig tanítanak valami újat.

Hitet. Reményt. Hogy soha ne veszítsük el a derűnket, mert mindig van minek örülni. Szavakba nehéz önteni, amit az ember érez, a látogatás kezdetétől a végéig, mert néha egy hullámvasút.

De az egészen biztos, hogy minden Amigó hatalmas mosollyal az arcán hagyja el a kórházat, mosolygó gyerekeket hátrahagyva, akik tudják, hogy másnap is, következő héten is megyünk.

Ez az Amigos csodája.

amigos.JPG

Az Amigos a gyerekekért egy egyetemistákból álló csapat, akik súlyosan beteg gyerekeknek segítenek és motiválják őket a gyógyulásra azáltal, hogy bejárnak hozzájuk a kórházba, beszélgetnek, játszanak és nyelvet tanulnak velük. Az ötlet Fábián Sárától, a Corvinus egyetem hallgatójától származik, akinek kilenc évesen egy teljes évet kórházban kellett töltenie és emiatt fontossá vált számára, hogy minél több gyereknek adja át azt a motivációt, ami neki segített meggyógyulni. Az ötlet 2015 tavaszára öltött testet, amikor 11-en felváltva kezdtek el járni a Tűzoltó utcai gyermekklinikára, ahol tanultak, játszottak, barátkoztak a gyerekekkel. Innen jön a név is, ugyanis az Amigos barátokat jelent és a gyerekeknek szüksége van egy összekötő kapocsra a külvilággal, mert az osztálytársaik csak ritkán tudnak bejárni, viszont az Amigókkal barátként tudnak beszélgetni. Ezek a barátságok a kórház falain kívül is működnek. Az Amigók már egyetemre járnak és ezzel is motiválják a gyerekeket, hogy majd ők is nagylányok és nagyfiúk lesznek.  2017 tavaszára már 52 Amigo látogatja hétről hétre, napról napra a gyerekeket már négy budapesti kórházban.

A bejegyzés trackback címe:

http://corvinusonline.blog.hu/api/trackback/id/tr8112506923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.