Kategóriák

Kategóriák

Kategóriák

Kategóriák

Kategóriák

Kategóriák

HTML

A politika, a gazdaság és a tudomány kapcsolatáról, a kultúráról és az egyetemek szerepéről kérdeztük Trautmann Lászlót, egyetemünk docensét. 

Milyen kapcsolat áll fenn a tudomány, a politika és a gazdaság között?

Természetesen van vita a szakmán belül, de jelenleg a közgazdászok körében konszenzusnak tűnik, hogy az államot építeni kell. Ez ellent mond a korábbi megközelítésnek, ahol szembe állították a piacot az állammal és az volt az álláspont, hogy az önszabályozó piac elegendő a gazdaság működtetéséhez. Ma az a domináns álláspont, hogy az állam és a piac között összhangot kell találni és az állam a piacra eszközként tekint.

Az állam építése, megteremtése mindig tudományos kérdés volt és mindig az is lesz. Ezt elválasztanám a pártpolitikai összefüggésektől, arról van szó, hogy az állam fennmaradásához szükség van hosszú távú tudományos törvényekre, amik betartására és betartatására kell intézményeket keresni.

trautmann_laszlo_bekker_balazs.jpg

Mit értünk tudományos törvények alatt?

Azok a törvények, amik szükségszerűséggel érvényesülnek. Ez az idealizmus kérdésköréhez is tartozik, de kétségtelen, hogy a szakmában van egy olyan elmozdulás, hogy azok a törvények, amelyek fennmaradása a kultúránk védelmet jelenti, a civilizációnk fennmaradásához járulnak hozzá – hogy nagy szavakat használjak –, azok bölcseleti, tudományos törvények. József Attila írta: „úgy látszik szükséges, hogy vers írassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye” és a tudományos törvény egy ilyen gyémánttengely, amihez alkalmazkodni kell, aminek a belátása a fennmaradásnak feltétele. Mondhatnánk azt is, hogy a 10 parancsolat ilyen jellegű tudományos törvény, de nem az a tudomány, hogy van 10 parancsolat, hanem az hogy, hogyan alkalmazzuk azt a 10 parancsolatot.

Ezek szerint nem a törvény megalkotása, hanem annak a betartatása lesz a tudomány feladata.

A tudomány ott kezdődik, amikor az erkölcsi törvényeket racionálisan alkalmazzuk, mert a tudomány sajátossága a racionális érvelés, amely mindenki számára követhetővé teszi. Itt hagy mondjak megint egy mondatot: Ma már nem az a vita tárgya, hogy vannak-e értékek, vagy nincsenek, hogy van-e állam, vagy nincs állam, hanem az, hogy hogyan tartsuk fenn az államot. A racionalitás itt kezdődik, hogy hogyan tartsuk fent a kultúránkat, mi az, ami a kultúra fenntartásához tartozik.

Mit tekintünk kultúrának?

A kultúra fogalmának szintén újradefiniálása zajlik az elmúlt 20-25 évhez képest. Eddig a szokások irányából közelítettünk és azt mondtuk, hogy minden kultúra lehet, ami a szokásaink része. Ezzel szemben ma inkább azt fogalmazhatjuk meg, hogy a kultúra az, ami az értékrend alkalmazásából következik. Ez azért érdekes, mert az elmúlt három évtized narratíváját az határozta meg, hogy van tömegkultúra és magas kultúra, amelyek között hatalmas a szakadék és nincs átjárás. Ma úgy gondoljuk, hogy a fejlődés azt jelenti, hogy a tömegtermelésen keresztül hogyan közvetítjük kultúrát. A termékekkel, szolgáltatásokkal és a termelési technológiákkal – ez utóbbi talán a legfontosabb jelenleg - hogyan segítjük állampolgárainkat abban, hogy elsajátítsák az alapvető értékeket, jó állampolgárok legyenek, a jogszabályokhoz alkalmazkodjanak, stb. Ez az, ami az áthidalását jelentené a korábbi rossz dichotómiának, ami elitben és tömegben gondolkozott. Én ezt rendelném inkább a magas kultúra fogalmához.

Közgazdaságtani alapszabály, hogy semmit nem lehet lenézni

Az amerikai populáris filmek között is vannak olyanok, amelyek ezt segítik, de például a magyar Mindenki című rövidfilm gyönyörűen alátámasztja azt a folyamatot, hogy egy közösséget kell tudnunk létrehozni. Ebben a folyamatban való részvételt az egyetemektől is egyre többen elvárják, mert az ő feladatuk is, hogy ne legyen félelem a kultúrával, a kulturális termékekkel szemben.

Ki határozza meg, hogy mit tekintünk magas kultúrának, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a pop kultúra és a gazdaság eszközeivel terjesztünk?

Ez a folyamat másik fele, hogy hogyan határozzuk meg, hogy mit kell terjeszteni. Azzal kezdtem az érvelésem, hogy vannak alapvető értékek, globális értékek, és ezek alkalmazását jelenti a kultúra, továbbá az alkalmazási folyamat a tudomány része. Az, hogy hogyan határozódik meg, hogy mit kell termelni, az tudományos kérdéssé is válik e tekintetben. Az egyetemek szerepe itt újra előkerül, mert jelenleg a tudás és a tanuláson alapuló társadalom van napirenden. Joseph Stiglitznek és Bruce Greenwaldnak most jelent meg könyve magyarul, A tanuló társadalom létrehozása - A növekedés, a fejlődés és a társadalmi haladás kérdéseinek új megközelítése címmel, ami a tanulás mechanizmusát foglalja össze.

Ez a társadalmi-gazdasági struktúra az, ami össze tudja kapcsolni a legkisebb gazdálkodót is a tudományos folyamatokkal

Ennek az intézményrendszere alakul ki napjainkban. Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a piac és az állam összekapcsolódik, hanem hogy úgy kapcsolódik össze a tág értelemben vett állam, a gazdaságpolitikai intézményrendszer, és úgy használja a piacot, hogy az a tanulást segítse. Ez az ugrópont a korábbi időszakhoz képest. Ez jelentheti az egyetemek változó szerepét, a life long learninget, a konferenciákat, a facebook-ot, a közös gondolkodást. Rengeteg olyan elem van, ami ezt a folyamatot segíti. Egy olyan tényező van, ami az elmúlt harminc év közgazdaságtani gondolkodásával szemben radikális változást eredményez. A korábbi liberális gondolkodók a piacot egy horizontális viszonyként képzelték el. Ennek az időszaknak volt meghatározó ideológusa Friedrich Hayek, aki szintén foglalkozott a tanulás folyamatával és szerinte az egy személytelen mechanizmus. A piac tanít, de nincs tanító. Ezzel szemben Joseph Stiglitzék, azt mondják, hogy a tanulás egy hierarchikus viszony. Ez az, amit én állam és piac viszonyaként is elmondtam. Az, hogy kitől lehet tanulni az nem egyszerűen egy önkéntes választás, hanem különböző gazdaságpolitikai döntések eredménye. Tehát a globális intézményrendszer határozza meg, hogy mi a kultúra és melyik társadalmi-gazdasági forma felel meg a globalizációnak. 

Miért az állam kerül a piac fölé ebben a hierarchikus viszonyban?

Azért szeretem szembe állítani az előző korszak felfogásával, mert így világosan látszik, hogy miből következik. Az elmúlt 30 évben az volt a felfogás, hogy az állam vonuljon ki a gazdaságból és a piac az első, mert a klasszikus kapitalizmus modelljének ez felel meg. Ez egy vulgármarxista tétel egyébként, és érdemes tudni, hogy ennek alapja az a felfogás, ami pusztán az önzésre és a nyers anyagi összefüggésekre vezette vissza a gazdasági döntéseket. Ez a XIX. századra sem igaz maradéktalanul, akkor sem így működött a gazdaság valójában, de különösen nem igaz a XX. századi nyugati modellre. Csak a hazai, vagy inkább a kelet-közép-európai térségben uralkodott ez a látszat, amit hazai neoliberalizmusként is össze lehet foglalni. Ez a látszat vesztette érvényét a 2008-as világválság után. Szeptember 11-e óta érezhető volt a biztonságpolitikában, a válság után pedig a gazdaságpolitikában is, hogy a tág értelemben vett politika az elsődleges. Amikor azt mondom, hogy „tág értelemben vett” az azt jelenti, hogy az egyetemes értékeket globális szerkezetben érvényesítik. Az értékrend problémájához, fenntartásához védelméhez kapcsolódó politika érvényesül a gazdaságban, különböző gazdasági eszközökkel.

Milyen szerepet játszanak ebben az egyetemek?

Amikor hosszú távú politikáról van szó, akkor óhatatlanul megnő az egyetemek szerepe. Egyrészt azért, mert a tudásalapú társadalomban a tudomány művelésének fontos helye az egyetem. Másrészt az egyetem, mint a szabadgondolkodásnak az intézménye egy jó modell mindenféle gazdasági szervezet számára is. Ez már a kilencvenes években is megfigyelhető volt – ami a kétezres években megérkezett Magyarországra is -, hogy a vállalatok egyetemekként kezdtek el működni. Például ha a Google szerkezetét megnézzük, akkor látjuk, hogy team-ek vannak, akik egymás között vitatják meg a szakmai problémáikat, ezekben jelen van a szabad kutatás (a munkaidő 20%-a a szabályok szerint). Mintha tanszékekből épülne fel a Google, teljesen lapos a működése, nincsenek benne osztályok, főosztályok. Ez az egyetemi jelleg ma a fejlődő vállalatok egy jelentős részét meghatározza.

Továbbá az, hogy az egyetemeket pozícióba kezdik hozni, az a Bologna folyamatnak is mozgató rugója. A Bologna folyamat kiinduló pontja, az volt, hogy Európa lemaradt az USA-val szemben gazdaságilag és ennek a fő okát a felsőoktatás merevségében látták. Az, hogy a felsőoktatásból indul ki a gazdaságpolitikai változás, az is a tudásalapú társadalom következménye. Én nem ítélem meg olyan rosszul a Bologna folyamatot. Nyilván az egyetemek mindig is viszonylag merev intézmények voltak Európában, és ezért ez az alkalmazkodás lassú folyamat, mert nem csak egy új bürokratikus rendszert, hanem egy új gondolkodásmódot is adaptálni kell.

Ha az állam elvárásokkal lép fel az egyetemekkel szemben, akkor nem áll fenn annak a veszélye, hogy az egyetemi autonómia sérüljön?  Nem vezethet-e oda, hogy az egyetem nem saját, hanem az állam szándékainak megfelelően oktat, kutat?

Az egyetemi autonómiának a fogalma egy nagyon súlyos kérdés. Az én álláspontom szerint a szabad gondolkodás autonómiájának fenntartása a cél. A gondolkodás semmi másnak ne engedelmeskedjék, csak a racionalitás szabályainak. A Descartes-i elv szerint meghatározott módszer szerint kell gondolkodni, és ezt semmi nem korlátozhatja.

A szabadság nem azt jelenti, hogy azt csinálok, amit akarok

hanem az értékrend alkotó alkalmazását a szaktudásra és az infrastruktúrára támaszkodva. Ez a tudásalapú gazdaság definíciója. Az autonómia nem azonos a gazdálkodói szabadsággal. Ilyen értelemben a kancellári rendszer egy teljesen normális jelenség. Azt viszont mindenképp jelenti, hogy ha valaki a racionális következtetés módszerével valamilyen következtetésre jut, akkor azt nyilvános vitára bocsájthassa és a viták eredményeképpen az igazságot megtaláljuk és ebbe senki más ne szóljon bele. Ezt borzasztóan nehéz intézményesíteni. Tulajdonképpen 2500 éves tapasztalatunk van erről, amióta Platon az akadémiát létrehozta. Platón az athéni állam reformja érdekében látta úgy, hogy szükség van egy olyan intézményre, amelyik csak a szabad gondolkodás elvét követi, mert csak így érvényesíthető az igazságosság, ami minden állam fennmaradásának feltétele. Ehhez a platóni ideához való visszatéréshez keresik az egyetemek az eszközöket ma.

Ennek az érvényesítésében segíthet a Bologna folyamat is, mert annak az a lényege, hogy a különböző generációkkal együttműködve térjünk vissza ezekhez az ideákhoz. Ezért fontos, hogy fiatal kutatókat vonjunk be a közös gondolkodásba. Ez nem azt jelenti, hogy a fiatal mindig mindent jobban tud, sőt, ez egy tanulási folyamat, de szükség van erre az éltető mechanizmusra.

Visszatérve a felsőoktatás merevségéhez. A hallgatói szerződéssel nem tettük tulajdonképpen újra merevvé a rendszert?

A hallgatói szerződés históriája egy nehéz kérdés. Az elvi probléma az az, hogy a tehetségekre szükség van ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen és Magyarország új fejlődési pályára tudjon állni. A kérdés az, hogy hogyan őrizzük meg a tehetségeket. Ennek van adminisztratív oldala és a hallgató szerződéssel, ezen az oldalon történt lépés. Nem gondolom, hogy a hallgatói szerződés a végső megoldás ebben az ügyben és nem is hiszem, hogy hosszú távon meg fog maradni. Az kétségtelen, hogy az egyetemistákba invesztál a magyar állam és szeretne formális kötelezettséget arra, hogy az egyetemisták cserébe nyújtsanak valamit. Szerintem a másik oldal sokkal érdekesebb, ami a merevséggel és a magyar problémával függ össze. Amikor a „tehetségekre szükségünk van” jelszót kimondjuk, akkor az egy olyan környezetet jelent, ahol a tehetséget és a teljesítményt értékeljük, és ahhoz igazítjuk a szervezeti rendünket. Az előbb arra utaltam, hogy merev volt az európai felsőoktatás és ezért indult a Bologne folyamat. Ez a merevség fokozottan igaz erre a térségre és Magyarországra. Ezt úgy is össze lehetne foglalni, hogy a feudálkapitalista hagyomány sokkal erősebb ebben a térségben, ami pontosan ellentétje a tanulás projektjének. A tanulás azt jelentené, hogy közösen gondolkodunk. A magyar vállalkozók, gazdálkodók – bár ez sajnos a teljes társadalomra is többé kevésbé igaz – nagyon merevek és nehezen fogadják be az újat, nehezen alkalmazkodnak hozzá. Ezért az innováció jelszava az, ami a tudásalapú társadalom másik oldala. Ez egy mentalitás. Ez nem csak azt jelenti, hogy K+F statisztikákba beírunk plusz X%-ot, hanem azt, hogy minden főnök nyitott lesz arra, hogy a beosztottjai gondolkodnak, és ezt a gondolkodást megpróbálja integrálni. Ez egy teljesen más típusú gondolkodásmódot igényel, mint a jelenlegi. Ebben látom az alapvető problémát a magyar felsőoktatás tekintetében, hogy hogyan fogjuk tudni ösztönözni vállalkozókat, a managereket, a vállalatoknak, az államigazgatás vezetőit, hogy legyenek nyitottak és fogadják be az újat és próbáljanak alkalmazkodni a stabilitás fenntartása mellett. Azt szokták mondani, hogy a stabilitás és a mobilitás összhangja egy alapvető kérdés. A magyar társadalomban jelenleg az az álláspont, hogy a stabilitásra feltétel nélkül kell törekedni és minden mobilitást ki kell zárni, mert az veszélyezteti azt. Az innováció elutasítása egy nagyon rossz, körülbelül 150 éves, magyar hagyomány. Egy példa:

Magyarországon nagyon magas színvonalú találmányok szoktak létrejönni, és ezekből minimális hasznosul

mert hiányzik a gazdálkodói közeg, amely fantáziát lát bennük, továbbá hiányzik a fogyasztó, aki kockázatot vállal és hajlandó fizetni érte. Egy fejlettebb társadalomban ezek sokkal inkább jelen vannak. A Közgáznak ebben van alapvető szerepe összhangban a BME-vel és a Közszolgálati Egyetemmel is, hogy megváltoztassa a társadalmi tudatot, kultúrát. Továbbá a vidéki főiskolák feladata, hogy az innovációk helyi szinten is működjenek. A diákok pedig nem azért nem maradnak itt, mert itthon nem kapnak ösztöndíjat, mert kint sem kapnak, hanem azért, mert oda mennek ahol inspiráló a közeg. A berlini egyetemen a start up-okról tartanak előadásokat az orvostanhallgatóknak és azon van a hangsúly, hogy legyen ötleted és azt csináld meg.

Hogyan dől el az, hogy ki tanítson?

Az egyetem egy hierarchikus intézmény és az ott kialakult testületi rendszer ezért stabilitást nyújt. Mindig lehet javítani a folyamaton, de annak mindenképp van előnye, hogy a tanításban a mester, az akadémiai előmenetel alapján határozódik meg. Nem valószínű, hogy ezt érdemes lenne alulról felforgatni. Itt lehetne példának mondani, amit Jézus mondott az apostolainak: „Én választottalak titeket, és nem ti engem”, vagy utalhatok a kínai kultúrára és a konfuciánus hagyományra, amelynek szerves része a tanulás és a mesterhez, valamint a szülőhöz való ragaszkodás, valamint a közös gondolkodás. Ilyen értelemben a tanári szerep nem piaci alapon dől el, hanem a gazdaságpolitika részeként.

Itt újra előkerül a stabilitás és a mobilitás összhangjának a kérdése, mert az is káros, ha az adott hallgató nem tudja ott hagyni egy rossz tanárt.

A rossz tanárok kiszűrése az egyetemi struktúrának a feladata, amit általában meg is tesz. Ez az én személyes tapasztalatom is, hogy végül hasonló habitussal, kutatási érdeklődéssel rendelkező tanárok és hallgatók kerülnek össze.

Végső soron tehát a tanár választja a diákjait.

Igen. Eddig az egyetemre fókuszáltunk, de ez egy szélesebb kérdéskőrnek is a része. Nevezetesen, amikor megtervezzük a gazdaságpolitikai intézményrendszert, akkor az egy kiemelten fontos feladat, hogy a felzárkózási folyamatot úgy tervezzük meg, hogy minden állampolgár azt kapja, ami az ő fejlődését elősegíti. Fontos kérdés, hogy hogyan tervezzük meg az adott emberek szabadságát. Ez ismételten szembe megy az elmúlt harminc év gondolkodásmódjával, ahol a szabadságot és a tervezést szembeállították egymással.  A szabadság tervezésére egy jó példa, amikor egy gyerek zsebpénzt kap, a szülők így adnak neki szabadságot és, amikor visszaél a szabadságával, akkor a szülők megvonják a zsebpénzt, majd idővel visszaadják. Ehhez hasonló elemként érvényesül napjaink gazdaságpolitikájában a gondoskodás. Korábban azt mondták, hogy mindenki a saját szerencséjének a kovácsa és ezt az öngondoskodást állították szembe a gondoskodással. Ma már érzékelhető a gazdaságpolitika felelőssége a felzárkóztatásban, és ehhez meg kell teremteni a megfelelő intézményeket. Mindez úgy kapcsolódik az előző kérdéskörhöz, hogy egyre inkább jellemző ez a tendencia, hogy mindenkinek olyat adjunk, amire szüksége van. Ezzel kapcsolatban a probléma az, hogy ez alulról nem nagyon látszik és az emberek úgy érezhetik, hogy véletlenszerűen kapják a javakat és a szolgáltatásokat. Ez a fajta bizalmatlanság magyar sajátosság. Amikor nyugat európai hallgatóval beszélgetek arról, hogy mit tapasztal Magyarországon, akkor mindig azt mondják, hogy a magyarok nem bíznak a rendszerben. Persze a németek sem mindig bíznak a politikusaikban, de a rendszerben igen.

Ez a fajta bizalom kiépítése, hogy elhiggyük, hogy a rendszer javítható, szintén az egyetemek feladatához tartozik

Az egyetemek kapcsán gyakran felmerül az a kérdés is, hogy kifizetődő-e egyáltalán a tudomány. Megéri-e rá költeni?

Ezt a kérdéskört az alkalmazott kutatás és az alapkutatás problémájaként szokták összefoglalni. Ez szintén az előző harminc évhez köthető, amikor úgy tűnt, hogy ez a kettő divergál. Amikor amellett érveltem, hogy az értékrend számít, azzal azt is mondtam, hogy a társadalomtudományokban az alapkutatás alkalmazott kutatássá is válik, mert van értelme az értékrendről beszélni. Ezekre a kutatásokra mondják, hogy lózung, hogy ez mind szép és jó, de nincs jelentősége. Ezzel szemben mi úgy gondoljuk a tárgyaink jelentős része kapcsán, például a mikroökonómia esetén is, hogy ezek az alapelvek alkalmazhatók és folyamatosan alkalmazzák is őket.  Azért kell tudni az alapelveket, és azok alkalmazásukat, mert azok szerint hozunk szabályokat, és ha ez nem így történne, akkor szétesnének a rendszerek. Például, amikor a gazdaságot a tudomány eszközeivel irányítják, az az alapkutatás és az alkalmazott kutatás összekapcsolása.

Ennek az alkalmazási folyamatnak a része a technológia, ami az értékrend alkalmazásának az egyik megnyilvánulása. A mobiltelefonjaink segítenek abban, hogy jobb állampolgárok lehessünk és ezért jó a technológiai haladás, és nem csak azért mert kényelmesebb. Például egy app segítségével tényleg fel tudunk kelni reggel hétkor, vagy egy másik app szól, ha egy sörrel többet iszunk, mint amennyit kellene.

Fentebb említette, hogy az elmúlt harminc év meghatározó gondolkodója volt Friedrich Hayek. Ő elveti a tervezést arra hivatkozva, hogy az megfosztja az embereket a szabadságuktól. Hogyan sikerült ezt a problémát megoldania a jelenlegi közgazdasági gondolkodásnak?

Napjainkban folyik egy elmélettörténeti fordulat e tekintetben, mert Joseph Schumpetert is elkezdték hozzá sorolni az osztrák közgazdaságtani iskolához, ahova Hayek is tartozik. Ettől egy olyan történelmi összefüggés jelent meg, ami szerint az akkori kérdés az volt, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia területén, hogyan lehet piaci eszközökkel a stabilitást fenntartani. A Hayek-i fordulat így nem pusztán a piaci fundamentalizmus, hanem a soknemzetiségű terület harmonikus irányítása, amiben a történelmi sajátosságok miatt nagyobb szerepe van a piacnak.

A kérdésre azonban adható elméleti válasz is. Hayek azzal érvel, hogy el kell kerülnünk a szolgaságot és a szabadságot kell választanunk, ami a bizonytalanság vállalását is jelenti. A szabadság ebben az esetben azt jelenti, hogy ne legyen felettünk uralom. Ezt azért mondja, mert a fasizmust el kell kerülni, és Hayeknek a saját korában igaza is volt.

Ma már látjuk, hogy nem helyes az a dichotómia, hogy vezér, diktátor, vagy zsarnok van az egyik oldalon és másik oldalon pedig olyan szabadság, ahol a létbizonytalansággal kell együtt élni. Ma már úgy látjuk, hogy a vezetés és a szabadság összeegyeztethető. A tanulással kezdtem és ez éppen a tanárnak a szerepe. Van egy buddhista tanítás, ami arról szól, hogy a tanítvány kéri a mesterét, hogy mutassa meg neki az utat a Nirvánába. A mester fog egy botot és a levegőbe rajzol valamit. A diák megkéri még egyszer, mert nem látta jól az utat. A mester újra rajzol valamit a levegőbe. A diák persze most sem látja jól, és ismét megkéri. Ekkor a mester fogja a botot és fejbe vágja a diákot, majd azt mondja: ez az utolsó jó tanácsom neked. Ez az, ami a tanulás alapú társadalom lelke, hogy mindenkinek meg kell adni az intézményt, hogy ő találja meg, hogy mi az ő szerepe a társadalmi gazdasági fejlődésben, hogyan tudja elérni a céljait. Az önmegvalósítást, a szabadságát nem lehet elvenni tőle.

De ez a szabadság tervezhető

és ennek a tervezési mechanizmusnak van technológiai, jogi, kulturális eleme és ezt alakítja ki minden társadalom konkrétan az egyes állampolgáraira vonatkozóan.

A Hayek-i problémára adott konkrét technológia válasz az információs technika, mert az okostelefon, a google a bizonytalanságot csökkenti. Követhetőek lettek a társadalmi és gazdasági mozgások, és mindenki (mármint az, aki rendelkezik okostelefonnal), szinte valós időben képes ezekről tudomást szerezni. Így az információ nem csak az árban jelentkezik, ahogy ezt ő mondja, hanem minden másban is, és ennek köszönhetően elidegenedésmentesen hozhatunk önálló döntéseket. Az információk biztosítása vállalatokon és intézményeken múlik, és az elidegenedésmentes döntés feltételezi a bizalmat ezekben az intézményekben. Ez nyilván nem egy vállalat vagy egy közigazgatási szerv jóindulatának a következménye – bár attól sem lehet eltekinteni -, hanem a globalizáció egészébe, a jogállami elvek következetes érvényesítésébe vetett bizalom. Elég itt arra a vitára gondolni, hogy a Google nem él-e vissza azzal a hatalmával, hogy minden keresést rajta keresztül folytatunk. Ehhez nem elég a Google vezetésében bíznunk, szükség van az őt szabályozó globálisan koordinált hatóságokra is. Csak így lehet helyes döntést hozni, a bizalom, a tervezés és a szabadság egymást kiegészítő elemek. Az egy tiszteletre méltó teljesítmény, amit Hayek a saját korában megfogalmazott, de ma már túlléphetünk ezen.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://corvinusonline.blog.hu/api/trackback/id/tr9212508375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Visszajelzes  |   Impresszum  |   Kapcsolat