21 nemzet között képviselni egyetemünket – sikerrel

 Egy kupac Corvinusos menni Németország

Három Corvinusos hallgató képviselte hazánkat november végén Németországban, a ‘Managing Cultural Diversity’ elnevezésű konferencián. Az esemény a világ minden tájáról érkezett diákoknak nyújtott felejthetetlen szakmai és interkulturális élményt. A Koblenzi Főiskolán évről évre megrendezett nemzetközi programon a különböző országokból érkező egyetemi oktatók és külsős szakértők osztják meg tudásukat a hallgatókkal, akik egyúttal megismerik egymás kultúráját, összemérhetik szaktudásukat, megvitathatják szakmai kihívásaikat.

Ezúttal 43 résztvevő gyűlt össze nagyjából 30 különböző országból és 21 nemzetből Bonn szomszédságában, a Rajna-parti Remagen városkájában. A 2017-es workshop témája a ‘Globális oktatás – Erasmus a sokszínűségért’ volt.

23915816_10155156312177444_896273008501435250_n.jpg

Fizetett szakmai gyakorlat Németországban

A Budapesti Corvinus Egyetem és a Koblenzi Főiskola szakmai együttműködése több, mint tizenöt évre tekint vissza. Ennek köszönhetően a Főiskola minden szemeszterben fizetett gyakornoki pozíciókat kínál a Corvinusos hallgatóknak, és évente kétszer magyar vendégelőadókat hív meg a legjelentősebb nemzetközi vonatkozású rendezvényeire.

Pilot Project – német-magyar testvérkurzus

A tavalyi év azért volt különleges, mert egy új, kísérleti projekt is elindult a két intézmény között. Corvinusos és koblenzi hallgatók számára egyaránt meghirdetésre került az ‘Applied Social and Environmental Responsibility’ (Alkalmazott Szociális és Környezeti Felelősségvállalás - ASER) elnevezésű projektmenedzsment alapú kurzus. November végén a Corvinus kurzusán résztvevő három kimagasló teljesítményű diák utazhatott Remagenbe, Németországba, hogy részt vegyen a workshopon, ezen kívül egyeztetéseket folytasson testvérkurzusának hallgatóival. A látogatást viszonozva januárban hat németországi hallgató látogatott Budapestre és csatlakozott a corvinusos diákok által létrehozott projektekhez. A kurzusok résztvevői egy vállalat működését szimulálva valósították meg projektjeiket, működtek együtt, felelősséget vállalva saját munkaköreikben.

23905442_10155156329637444_445854395790349584_n.jpg

Nulladik nap – üzleti találkozó

A németországi kiküldetés egy közös megbeszéléssel kezdődött, ahol a két testvérkurzus képviselői beszámoltak az éppen futó projektjeikről – ami remek alkalmat adott a közös ötletelésre, tapasztalatok megosztására. Gyakorlati szempontból is érdekes volt látni, hogy mennyire hasonló kihívásokkal kellett szembenéznie a két ikerkurzus résztvevőinek, mint a projektek megvalósítását, mind a szervezeti működést tekintve. Mint kiderült, a nemzetközi környezet nem könnyít a helyzeten. Mint ahogy a csapatmunkában megvalósítandó feladatokért való felelősségvállalás sem. Hasznos tapasztalatok a jövőre nézve.

Erasmust mindenkinek!

A közös megbeszélés után másnap kezdődött a három napos workshop ‘Global Education’ címmel, érintve a az Erasmus-program hatását a kulturális sokszínűségre. Az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb kezdeményezése, egy 1987 óta futó csereprogram egyetemi hallgatók és oktatók részére Európai Uniós és egyéb országokból, úgymint Izland, Liechtenstein, Macedónia, Norvégia, Törökország. A harmincadik születésnapját ünneplő program tehát lehetőséget nyújt a külföldön való tanulásra, szakmai gyakorlatra és oktatásra. Így a workshopon résztvevő hallgatók és előadók nagyrészének költségeit is az Erasmus-program finanszírozta.

Fünf Minuten vor der Zeit…

Már a rendezvény első napján szembe tűnt a német munkaszervezési kultúra. A program percről percre megtervezett, mégsem túlzsúfolt. A fogadó intézmény rendezvényének szervezésében résztvevő hallgatók jól felkészültek voltak, és láthatóan értettek ahhoz, hogyan lehet kezelni egy nagyobb, vegyes nemzetiségű társaságot is. Clare Humphreys, az egyik résztvevő corvinusos diák szavait idézve: „Lenyűgözött a munkájuk színvonala, és a program főszervezője által diákjai irányában támasztott elvárások mértéke.”

24058697_10155156312407444_8508188873286922874_n.jpg

Leszámolás a frontális oktatással

November 24 és 26 között a hallgatók és oktatók egy fárasztó, de igazán izgalmas programsorozatban vettek részt a Főiskolán, ahol előadás vitafórumot, megbeszélés interaktív játékokat, kávészünet fogadásokat követett. A résztevők beszámolói szerint a legérdekesebb rész a diákok, illetve az oktatók közötti interakció volt – ami végső soron a rendezvény igazi célja volt.

Fatjona Kabashi, egy másik corvinusos résztvevő is megosztotta velünk gondolatait: „Minden szünetben asztalt helyet kellett cserélnünk, hogy valaki olyan mellé ülhessünk, akit nem ismerünk – ez szerintem egy nagyszerű szabály!” A rendezvény sikerrel bontotta le a nemzetek között feszülő láthatatlan falakat, utat nyitva az őszinte párbeszédnek és a közös munkának – akár egy grúz és egy azeri résztvevő között is – elősegítve egymás megismerését és a megszerzett elméleti ismeretek elmélyülését. A kemény szellemi megterhelés után a nemzetközi vacsorákon a diákoknak volt ideje és lehetősége új ismerősök szerzésére, új kapcsolatok építésére – tőlük távol élő diáktársaikkal vagy akár előadókkal.

Az interaktív játékok – mint a ‘Kiváltság Séta’, ahol különböző adottságokhoz (faj, bőrszín, nem, anyanyelv, vallás, politikai és világnézet) kapcsolódó előnyök és hátrányok kerültek célkeresztbe – a diákok őszinte interakciójára irányultak. Az előadások szakítva a frontális oktatás hagyományával az interaktív, részvételen alapuló oktatási technikákra koncentráltak.

Mivel a rendezvény egészén részt vettek az előadók, a hétvége nagyszerű terepet nyújtott a szakmai tapasztalatok megosztására, az eszmecserére és a jó gyakorlatok átvételére. „Intenzív három nap volt” – mondta Gossler Judit, az ASER kurzus oktatója a Corvinuson – „napi öt előadással. De úgy gondolom, hogy egy oktató számára rendkívül termékeny, ha más előadókat is meghallgathat, mégis a leghasznosabbak a hivatalos programok utáni vacsorák voltak, ahol kötetlenebb körülmények között kerülhetett sor a diáktársaikkal és oktatókkal való eszmecserére.” Örömmel számolt be arról, hogy egyik résztvevő diákjának kiemelkedő teljesítményére való tekintettel szakmai gyakorlati helyet ajánlott a Főiskola.

A corvinusos csapat által tartott előadás témája a más kultúrák iránti tolerancia volt. Az előadásra az utolsó napon került sor. Ez remek alkalmat teremtett arra, hogy a corvinusos hallgatók a workshop szellemiségéhez igazítsák idősávjukat és az első két nap benyomásait beépítsék prezentációjukba. Ez ugyanis nem egy szokványos konferencia, ahol az előadók beszélnek, és a hallgatók esetleg kérdezhetnek. Az interaktivitás központi szerepet kell, hogy betöltsön. A corvinusos előadás sikerességét mutatja, hogy a résztvevők visszajelzéseikben több olyan előadást tartanának szükségesnek, ahol a hallgatóságnak fel kell állnia és egy időre akár a termet is el kell hagynia. Szóba került a társadalmi szakadékok kérdésköre is, mivel a Budapestre érkező külföldiek számára gyakran sokkoló a testközelből tapasztalható hajléktalanság égető kérdése. Ezen problémákat a corvinusos diákok is célkeresztbe helyezték a szemeszter során. Gossler Judit így foglalta össze az előadás lényegét: „A konferencián elemeztük, hogyan befolyásolja anyagi és szociokulturális helyzetünk életünket. A fő üzenet, hogy attól még hogy kevésbé szerencsés körülmények közé születtél, még nem szabad egyből feladnod. Ez nem azt jelenti, hogy nem teljesülhetnek az álmaid, hanem azt, hogy keményebben kell dolgoznod értük. De pont ez a lényeg: aki beleszületik a kényelembe, elkényelmesedhet. Ezáltal azonban Te kerülsz kedvezőbb helyzetbe, hiszen hozzászoktál a kemény munkához, így egy idő után lehagyod azokat, akik előbbről indultak. Sose feledd azonban azokat, akik még nálad is rosszabb helyzetben vannak. Mindig van lejjebb.”

Mivel ez már a tizenötödik workshopjuk volt, a szervezők újabb távlatokban gondolkodnak. Közös gondolkodás kezdődött a rendezvény vándorkonferenciává szervezéséért, azaz hogy ne csak egy helyszínen - Európában, hanem akár világszerte, elsősorban Brazíliában, Indiában Ausztráliában és az USA-ban is legyenek helyszínt biztosító partnerek. A Budapesti Corvinus Egyetem természetesen ebből sem fog kimaradni.

Fatjona szavaival élve: „Nagyszerű volt ennyi különleges embert megismeri a világ különböző pontjairól! Minden új ismerőstől lehetet valami újat tanulni.” Claire hozzátette: „Remélem a jövőben még visszatérhetek erre a konferenciára!”

24058913_10155156309327444_5963323637070357330_n.jpg

Egy kupac koblenzi jönni Magyarország

A közös munka lezárásaként, január közepén hat német diák a Koblenzi Főiskoláról viszontlátogatást tett Budapesten. Itt megtekinthették a corvinusos kurzus során végzett munkát, és be is csatlakozhattak. Már ezen a néhány Budapesten töltött napon is rengeteget tettek! Az egyetemisták meleg ruhákat adományoztak egy helyi menedékház részére; a Food not Bombs jótékonysági szervezettel közösen részt vettek a rászorulóknak szánt étel készítésében és szétosztásában; roma gyerekeknek tartottak foglalkozást egy eldugott kis faluban; és önkénteskedtek egy budapesti közösségi könyvtárban. Úgy tűnik, legyünk bárhol a világban, ha az emberek célja a világ jobbá tétele, nincs minden veszve.

 

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Budapesti Corvinus Egyetemnek, hogy támogatásával lehetővé tette a németországi kiküldetés megvalósulását!

“We did Make Our Reality Exceptional!”

 

Készítették:

Az Applied Social and Environmental Responsibility (ASER) kurzus hallgatói:

A MORE (Making Our Reality Exceptional) vállalat Kommunikációs Főosztályának munkatársai

süti beállítások módosítása