A kutatás egy évvel ezelőtt kezdődött, és a járvány okozta krízishelyzetben folytatódott. Szalma Ivett, a Budapesti Corvinus Egyetem docense és a Társadalomtudományi Kutatóintézet tudományos munkatársa családszociológusként arra volt kíváncsi, hogyan tartják a különélő szülők a kapcsolatot gyermekükkel. Megváltozott az elmúlt hónapokban a családok élete a kijárási korlátozások, a félelem és az új munkakörülmények miatt? Hogyan viszonyultak a vírushoz és az új kommunikációs technológiákhoz?

Írta: Taxner Tünde

„Amikor a világjárvány kitört, adta magát a helyzet, hogy érdekes lenne megkérdezni, hogy most mi történik a különélő szülők és a gyermekek kapcsolattartása terén” – Szalma Ivett és kutatótársa, Rékai Krisztina ebben a témakörben tavaly tavasszal kezdték el a kutatást, eredményeikről a Szociológiai Szemle legújabb számában jelent meg tanulmányuk.

„Amikor betört a járvány, kicsit még benne voltunk az előző kutatásban, olyannak láttuk a folytatását, mintha egy sorozat második évada következne” – árulta el Szalma Ivett. 2020. március 24. és április 2. között újra megkeresték az előző interjúk alanyait, hogy megkérdezzék, változott-e a gyermekkel való kapcsolattartás a vírushelyzet miatt, mennyire tartják veszélyesnek a helyzetet, és hogyan változott az információstechnológiai eszközök használata a mindennapjaikban. (A képen Szalma Ivett látható.)

„Nagyon könnyű volt a járvány első időszakában kommunikálni az emberekkel, annyira új volt a helyzet, hogy szívesen beszéltek valakivel arról, hogy mi történik velük”

– mindenki egyből vállalta a kutatók telefonos felkérését. A 22 résztvevő között 14 különélő apa, 3 különélő anya és 5 osztott gyermekfelügyeletet vállalt szülő volt. Szalma Ivett szerint „itthon sokszor automatikusan lefordítjuk a különélő szülő kifejezést arra, hogy különélő apa, ami azért van, mert Magyarországon az egyszülősök 87 százaléka nő”. Más országokban eltérő a helyzet, Skandináviában és Németországban például az osztott gyermekfelügyelet egyre jellemzőbb. Ez klasszikus formában úgy valósul meg, hogy a gyermek egy hetet az anyával, majd egy hetet az apával él. Nálunk az elvált szülők 13 százaléka választja ezt a megoldást, de inkább középosztálybeli jelenségnek minősül, és sok kritériuma van, például nem lehet nagy konfliktus vagy földrajzi távolság a szülők között.

A kijárási korlátozás miatt az osztott gyermekfelügyelet jelensége a kutatás tanulságai alapján háttérbe szorult. A vizsgált 22-ből 6 családban a vírushelyzet hatására jelentős változás állt be a kapcsolattartásban. Kilenc különélő szülőnél teljesen megszűntek a személyes találkozók a gyerekkel, annak ellenére, hogy a kijárási korlátozási rendeletben hangsúlyozták, hogy a szülői kapcsolattartása fennállhat, hiszen olyan alapvető szükségletet jelent, mint lemenni az élelmiszerboltba. Szalma Ivett szerint „erősen egymásra utalták a családokat”, azonban az elvált vagy válófélben lévő szülők közötti konfliktusok és a járványtól való félelem több esetben meggátolták a kompromisszumokat. A kapcsolattartás megszűnésének vagy megváltozásának ezeken felül nagyon eltérő okai voltak: például a megváltozott munkakörülmények, a felborult munka-szabadidő egyensúly vagy a távoktatás megjelenése. A kutatók olyan érveléssel is találkoztak, hogy az különélő apa azért zárkózott el a találkozóktól, nehogy az anya, aki a gyerekkel él, beteg legyen, mert ő nem tudna róla gondoskodni. 

A válaszok „nagyon rávilágítottak arra, hogy mennyire bizonytalan volt a helyzet” – foglalta össze Szalma Ivett.

„Nagyon megfigyelhető volt végig, hogy ők egy pillanatnyi helyzetről számoltak be, és nem volt kiforrott stratégiájuk, csak tapogatóztak.”

Az alanyok nagyon eltérően gondolkodtak a vírus veszélyességéről, és többen hetente változtatták a véleményüket gyermekük védelméről. 22-ből hét szülőnél a járvány hatására semmilyen változás nem történt a kapcsolattartásban. Közülük öten egyáltalán nem tartottak tőle, ketten pedig féltek, de a kezdeti időszakban más érvek győzedelmeskedtek. “Az egyik alanyt az győzte meg, hogy megszűnt az óvoda, és semmi inger nem éri a gyereket, ezért úgy döntöttek, hogy a neki most az fontos, hogy legalább az apjával találkozzon”. 

Külön cél volt az online kommunikáció vizsgálata, mert a téma kutatásakor általában a személyes kapcsolattartást szokták vizsgálni. Szalma Ivett szerint „van összefüggés a kettő között. A kutatási eredmények többsége arra világít rá, hogy az online kommunikáció csak kiegészíti a személyest. Azok, akik nem találkoznak személyesen, online sem szoktak. Akik pedig találkoznak, kiegészítik a kapcsolattartást az online kommunikációval.” Az interjúk fontos tanulsága, hogy a gyermek életkorától függetlenül mindenki használja az ICT (Information and Communication Technology) eszközöket. Már egy egy éves gyereknek is teljesen természetesen a használatuk, de jellemzően csak 7-8 éves kortól kezdve használják őket önállóan, szülői felügyelet nélkül. „Még az is, aki nagyon elutasító volt a modern kommunikációs eszközökkel szemben, belátta, hogy ennek most itt az ideje és szükséges” – világított rá Szalma Ivett. Főleg azokban a családokban lett kiemelkedően fontos az online kommunikáció, elsősorban a videócsetelés, ahol teljesen megszűnt a személyes találkozás szülő és gyermek között. Az egyik Bécsben élő apuka így segített be a házi feladatok megoldásába, hiszen négy hetes karanténba kerül volna, ha meglátogatja a gyerekeit Magyarországon.

A szülők, amennyire a megváltozott munkakörülmények engedték, segítettek a gyerekeknek a tanulásban, azonban nagyon változó intenzitással. Egyidős gyerekek esetén valaki nagyon intenzíven foglalkozott velük, más pedig azt állította, hogy a gyerek teljesen önálló. De összességében Szalma Ivett szerint „az jött ki, hogy az apukák is részt vettek, a Bécsben élő pincér is távolból próbált segíteni”. Azonban mivel kvalitatív, viszonylag kis mintán végzett kutatásról van szó, eredményeit nem szabad általánosítani.

A kutatók a jövőbeli tervekre is rákérdeztek: a különélő szülő mennyire szeretné bepótolni a kimaradt találkozásokat, egyáltalán lehetséges-e ez? Főleg a nők tartották hasznosnak a tervezést, és szeretnének a járvány lecsengése után intenzív időt tölteni a gyerekkel. „Ebben is megnyilvánult, ha nagyon konfliktusos volt a helyzet a két szülő között. Az egyik apuka például számolja, hogy hány találkozás maradt el, és számszerűen fogja bepótoltatni.” A többség véleménye mégis az volt, hogy nem lehet a találkozásokat pótolni.

„Egy fiatal apuka nagyon jól megfogalmazta: Ez nem olyan, hogy kölcsönkérsz 500 forintot, és utána visszaadod, a kapcsolattartás nem így működik. Ez az idő elmúlt találkozások nélkül” – idézte fel a választ Szalma Ivett.

Képek: Pexels

2020. június 4.