Ugyan a CGI-modelleknek nincsenek saját értékeik és világnézeteik, véleményvezérként gyakran hatással vannak az emberek gondolkodására. Néhányan milliókat is meghaladó követőszámmal rendelkeznek, kampányolnak, valódi emberekkel találkoznak, szponzorációkban vesznek részt… Ezért megítélésük mellett a felhasználásukkal kapcsolatos etikai és jogi szabályok lefektetése is fontos lehet. Horváth Evelin Tudományos Diákköri kutatómunkájában sokféle szempont alapján vizsgálta a jelenséget: az interjú második részében az eredményei alapján megfogalmazott gyakorlati tanácsok mellett személyes véleményét is megismerhetjük. 

Az első rész ezen a linken található, ahol egy kvízből megtudhatod, a képpárok közül melyik a virtuális.

Írta: Lázár Fruzsina / Képek: Horváth Evelin

Milyen gyakorlati tanácsokat fogalmaztál meg a kutatásod alapján? Az etikai vonalra én is szerettem volna rákérdezni: mik lehetnek a megfelelő irányelvek akár a modell mögött álló készítők, akár azok részéről, akik egy-egy ilyen CGI-modellt marketingcélokra használnak?

Magyarországon egyelőre nincsen semmiféle szabályozás a marketingcélú használatra, mert nem annyira elterjedt még a CGI-modellek jelensége. Amerikai kutatásokban viszont két alkalommal is találtam arra vonatkozó információt, hogy az emberek jelentős részében felmerül a jogi szabályozás igénye: tudni szeretnék, hogy valódi-e a reklámban szereplő modell vagy sem. A transzparencia ezért egy követendő irányvonal lehetne: tisztázzák a márkák, hogyha egy általuk használt modell nem valódi. Ezt a saját eredményeim is megerősítették: az emberek nagyon sokszor negatív érzelmi reakcióval, szkepticizmussal fogadták a CGI-karaktereket.

Emellett jó kérdés, hogy az influencer-szabályozás tud-e rájuk vonatkozni, hiszen ebben az esetben a bevétel nem a modellé, hanem az alkotóé. Szerintem ez egyelőre egy jogi kiskapu, amit sokan ki is használnak.

A morális-etikai kérdés meglehetősen érzékeny téma, éppen ezért az értéktársítás módját nagyon át kell gondolni. Sok ilyen esettel találkoztam, például amikor egy virtuális modellt összefüggésbe hoztak a #MeToo mozgalommal: egy olyan történetet adtak az alkotók egy kitalált karakter szájába, ami teljesen valósághűen ábrázolta őt egy szexuális inzultus áldozataként. Ezt nagyon-nagyon rosszul fogadták az emberek. Az ilyen tipikus emberi tragédiákat nem szabad mesterségesen létrehozott karakterrel társítani, mert rögtön idegenkedést és rossz érzéseket vált ki a befogadókból.

Ami sokakat zavart a modellek fizikai megjelenésében, az a túlzott tökéletesség. A teljes arcszimmetria – amikor az arcot a függőleges tengely mentén tükrözik – rendkívül idegenszerű, antipatikus az embereknek. Egy CGI-modell tervezésekor törekedni kell arra, hogy realisztikus ábrázolásmóddal megjelenítsék az emberi arcok „tökéletes tökéletlenségét”, hogy legyenek apróbb hibák a bőrön, vagy legalább egy kicsi aszimmetria az arckarakterben. Ez egyedivé, felismerhetővé is teszi a modellt, de emberközelibb és elfogadhatóbb is lesz általa.

Mi a személyes véleményed az egész jelenségkör a hatásairól? Akár az önbizalomra tett hatásról, a női reprezentációkról vagy a modellipar változásairól?

Nagyon érdekes, hogy felvetetted az önképre gyakorolt hatás problémáját. Volt egy nyitott kérdés a kérdőívben, ahol a kitöltők CGI-modellekkel kapcsolatos személyes véleményére voltam kíváncsi. Itt a legtöbben aggasztónak találták az önképre, testképre gyakorolt negatív hatást. Úgy fogalmaztak a kitöltőim, hogy míg egy valódi embert is tudunk úgy retusálni, hogy az valószerűtlenül idealisztikus legyen, „ott megvan a lebukás esélye”. Lehet, hogy annak az adott pillanatban tökéletesen ábrázolt és a szépségideálnak megfelelő embernek idővel megváltozik a súlya, az életkörülményei, vagy látunk róla egy paparazzi-képet. Az emberi tökéletesség állapota nem lehet örök és állandó. Egy CGI-modellnél nincs ilyen: korlátlanul tudják idealizálni, hibátlanra szabni őket, és ha még közösségimédia-profiljuk is van, egy abszolút hamis, elérhetetlen életmódot közvetítenek velük… Épp ezért, ha elterjedtebb lenne ez a jelenség, nagyon nehéz lenne a kezelése médiatudatosság szempontjából. Főleg, ha a fiatalabb – és ezért sérülékenyebb – korosztályt nap mint nap érnék ilyen jellegű impulzusok. Milyen változásokkal járhat, ha ilyen hatások érik őket? Hogyan lehet erre egyáltalán felkészíteni valakit?

A távoli jövőre nézve: többen is felvetették, interjúkban, kutatásokban, hogy hogyan lehetne ötvözni ezeket a virtuális karaktereket az AI-technológiával. Ha egy teljesen emberszerű karakter mögé tudnánk tenni egy tanuló algoritmust, az gyakorlatilag már egyfajta mesterséges teremtés lenne. Létezik például egy amerikai applikáció, a Replika. Az alapja egy tanuló algoritmus: a felhasználónak egy virtuális barátot kínál, amihez meg lehet alkotni egy fotórealisztikus avatárt is. Az ilyen kezdeményezések talán a jövőben ahhoz vezetnek, hogy partnereket, társakat is kreálhatunk magunknak – ez pedig újabb komoly etikai dilemmákat vet fel.

Azt viszont nem gondolnám, hogy ez a “hatalomátvétel” a közeljövőben meg fog történni. Mindaddig, amíg a virtuális modellek nem tudnak személyesen jelen lenni egy-egy helyzetben – mert például a holográf technológia még nincsen ilyen szinten –, ez csak egy újszerű, kreatív próbálkozás marad. Egy kicsivel több, mint egy hétköznapi értelemben vett képzőművészeti alkotás, hiszen a működésük része, hogy szorosan kapcsolódnak hozzájuk bizonyos emberi értékek, de nem hiszem, hogy például a fotósok megélhetését vagy akár a modellipart fel tudnák forgatni.

Milyen lehetőségeket nyújthatnak a CGI-modellek a későbbiekben? Miért érdemes használni őket?

Ezeknek a modelleknek az egyszeri létrehozási költsége nagy, de a fenntartási költsége jóval kedvezőbb, mint ha valódi modelleket alkalmaznának, fotózásokat szerveznének a kampányt futtató cégek. Emellett mentesek mindenféle emberi igénytől, elvtől, személyhez fűződő jogoktól. A modellek személyiségi jogainak elidegeníthetetlensége esetenként megnehezítheti egy-egy fotókampány létrehozását. A CGI-modellek esetében viszont csak az alkotók – szerzői – jogairól van szó, személyiségi jogok nincsenek.

Van még egy aspektus, amire magamtól egyáltalán nem gondoltam volna, mindaddig, amíg nem olvastam erről egy cikket: környezetvédelmi szempontból sokkal kedvezőbb a CGI-modellek használata. A fotózások ugyanis jelentősen terhelik a környezetet, sok helyen az elektronikus berendezések mellett a nagy teljesítményű stúdióvilágítás egy részét gázolajjal táplált generátorok működtetik a fotózás teljes ideje alatt, ráadásul a felvételek a teljes stáb többszöri utaztatását is megkövetelik.. Nemrég az olasz Vogue egyik lapszámában a környezeti terhelés csökkentésének érdekében csak festményekkel illusztrálták a cikkeket. A CGI ugyanezen az elven szintén környezetbarát megoldás lehet.

Társadalmi, politikai kampányokra is használhatók ezek a karakterek. A WHO például a koronavírussal kapcsolatos információk terjesztésében segítséget kért egy virtuális influencertől, mert úgy gondolták, vele jobban meg lehet szólítani a Z-generációt. Nem tudom, ez mennyire vált be, mert azóta nem jelent meg erről új anyag, de az biztos, hogy nagy körülöttük a médiaérdeklődés. A nagy médiavisszhang pedig már önmagában a márka előnyére válhat egy reklámkampány elindításakor. Persze megkérdőjelezhető célokra is használhatók – például volt egy olyan amerikai virtuális influencer, aki nyíltan Trump-támogatónak tartotta magát.

Akarsz-e a későbbiekben is kutatni a témában? Ha igen, milyen irányt vennél?

Ha majd PhD-képzésen folytatom a tanulmányaimat, mindenképpen bővíteni szeretném a kutatásomat. Elhagyva a felismerhetőség kérdését, inkább marketinges szempontból, illetve jogi aspektusból vizsgálnám a jelenséget, például a befogadók meggyőzési tudatossága kapcsán. Erre vonatkozhat az a kérdés, hogy van-e joga az embereknek tudni, hogy aki éppen meg akarja győzni őket egy reklámban, az nem valódi személy, hanem egy virtuális karakter. Illetve szerintem a médiajog szempontjából is érdemes megközelíteni a témát: ezeknek a karaktereknek nincsenek jogaik, nincsenek értékeik, szabadon felhasználhatók. Mit jelenthet ez a jövőbeni alkalmazásuk szempontjából?

Utolsó kép forrása: Pexels
2020. június 6.