Közel ötezer egyetemista fogott össze a közoktatásért - Interjú
Közel ötezer egyetemista fogott össze a közoktatásért - Interjú
Szabó Laurával, az Oktondi projekt marketing vezetőjével beszélgettünk

img_8414-min.JPG

A kényszerű távoktatás nagy kihívást jelent a tanároknak is, ugyanakkor néhány egyetemista összefogott, az „Oktondi - Egyetemisták az Online Közoktatásért” projektben mára csaknem ötezer egyetemista vesz részt. A projekt marketing vezetőjével, Szabó Laurával a szervezési feladatok mellett személyes céljairól és a hallgatók motivációjáról beszélgettünk.

Írta: Kovács Máté, Borítókép: Szép Zsóka

Hogyan találkoztatok az Oktondival, hogyan ...

Pár gondolat a bekamerázott anarchista-házról
Pár gondolat a bekamerázott anarchista-házról

Horn György, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium pedagógiai vezetője ismét körbetáncolta a médiát, nehogy véletlenül elfelejtkezzünk iskolájáról. Az Origónak adott interjújában jó érzékkel megeresztett pár bombasztikus ballasztot, hogy könnyen adjon hatásos címet az egyszeri újságíró – csak éppenséggel a lényegről felejtett el beszélni. Egy volt AKG-s rövid vallomása.

...

süti beállítások módosítása