„It CEN happen!” Egészen sokat hallhattuk mostanában ezt a kis jelmondatot, úton-útfélen felbukkant, hogy tudatosítsa bennünk, igen, készülődik valami: két nap, amikor a kultúra, a közösségi élet, a sport és a buli karöltve érkezik az egyetemre, hogy a főépület nyugati oldalán elterpeszkedve odavonzzák, ott tartsák az egyetem apraját és nagyját. Láttunk standokat, láttunk napozó és napon söröző egyetemistákat, akadtak babzsákok és vízipipák, olykor feltűnt néhány produkció a déli kapunál, a nagy fehér sátorba kukkantva folyamatosan hírességekre akadhattunk, és persze végezetül az aula is megtelt színpaddal, zenével, pultokkal és bulizó egyetemistákkal.

Ez megtörtént. Tény, ennyi, kész, pont – meghúzhatjuk a vállunkat, elfelejthetjük az egészet. Vagy mégsem? Talán az a bizonyos, sokat hangoztatott három szó valamivel többre akart mutatni egy esti iszogatásnál és bulinál, esetleg az egyetemi közösségi érzés és más hasonló célok irányába próbált tenni egy aprócska lépést? És ha volt ilyen célja, akkor vajon arról elmondhatjuk, hogy valósággá vált? Ez utóbbi kérdést nem szeretném megválaszolni, egyrészt mert őszintén nem tudom, másrészt mert úgy érzem, nem vagyok éppen elfogulatlan döntőbíró, végül pedig azért, mert a cikk írójaként kicsit jól esik enyhén provokatív, látszólag sokat sejtető, valójában viszont igencsak homályos félmosoly mögé bújva elérni, hogy mások is véleményt formáljanak, miközben mindehhez én látszólag szinte csak mellékesen ejtek el néhány építőkockát. Használjátok ezeket bátran, de természetesen csak ízlés szerint, ahogy tetszik.

Hogy milyen kockákról is van szó? Nos, azt hiszem, egészen különböző színűekről, sőt – és most a matekosok inkább engedjék el a fülük, illetve szemük mellett a mondatot – formájúakról.  Nem is részletezném őket tovább, inkább átadnám a helyet a CEN három kis színes, érdes motívumának.

Jótékonysági sütivásár

Unottan csoszogtál le a főlépcsőn, hunyorogva léptél ki a nyugati kapun, szokásos kapkodásban érkeztél a C-ből a főépületbe, de egyszer csak megtorpantál, kizökkentél a napi rutinból, hiszen valami szokatlannal, pontosabban fogalmazva egy nagy rakás süteménnyel találtad szemben magad. Rögtön gyökeret eresztettél, a gyomrod pedig bíztatóan morogni kezdett, de még talán továbbsétáltál volna, ha nem látod meg a stand előtti felhívást, miszerint a sütivásárlással most segíthetsz. A HaKöSz és az ÖCSI közös munkája nyomán ugyanis az egyetem hallgatói a CEN keretein belül lehetőséget kaptak az összefogásra, hogy együtt támogassanak egy beteg kisfiút a felgyógyulásban. A hétéves Ábrahám Andrást, egy újszülöttként elkapott fertőzés következtében bénult le, most pedig minden egyes héten 450 km-t kell utaznia a Pető Intézetbe rehabilitációra és vissza. A sütivásár konkrét célkitűzése az volt, hogy az adományokkal biztosítsák, hogy Andris tudjon járni a számára szükséges további egy évnyi rehabilitációra, mely igen komolyan javít felépülési esélyein. Az akció keretein belül komoly összeg gyűlt össze, amely bizonyosan a lehető legjobb helyre került, te pedig – az akció jelmondatának szavaival élve –  nemcsak jót ehettél, de jót is tehettél.

A kultúra, kikapcsolódás és szakmaiság találkozása

Sörözés, sütkérezés a napon, chillelés – elsőre valószínű, hogy ezek jutnak eszedbe a CEN-ről, de a háttérben számos változatos program és lehetőség is várta az érdeklődőket. Szakmai előadások, konferenciák, beszélgetéssel folytatott filmvetítés, színház és egy kultúrsátor, ahol a babzsákok és vízipipák között sorra híres és érdekes vendégek tűntek fel. Este kertmozi, másnap meccsvetítés, napközben a legkülönfélébb sportbemutatók, melyek szünetről szünetre lepték meg az órára igyekvőket. Lehetne még folytatni és részletezni a listát arról, hogy mi volt, és természetesen arról is lehetne írni, hogy mi lehetett volna még, de a lényeg nem ebben rejlik, hanem abban, hogy ebben a két napban mindenki kedve szerint válogathatott a színes lehetőségek közül, mind a kultúra, mind a sport, mind a szakmaiság szerelmesei megtalálhatták helyüket, a szerteágazó programok pedig így alkottak egységet.

Közösség, összefogás

Az idei CEN kiemelkedő színfoltjai voltak a diákszervezetek és szakkollégiumok, hiszen közülük ilyen-olyan formában sokan hozzájárultak a rendezvény kiszínezéséhez. Volt, aki előadást szervezett, volt, aki egy vendég meghívásában segédkezett, volt példa flashmob-ra, és végül, de közel sem utolsó sorban, sokan részt vettek a nyugati oldalon gomba módjára kinövő egyetemi civilfaluban.

A közösségi érzés azonban nem csak a szervezeteken keresztül jelent meg, hanem egyszerűen abban is, hogy most lehetőség és alkalomra nyílt arra is, hogy az egyetemi épületek közötti rohangálás helyett a diákok egy kicsit megálljanak, jobban mondva leüljenek, ledőljenek, esetleg meglessék a grillező CEN-túra csoportok frissen készülő remekeit. Nagy falkákban foglaljanak el sörpadokat, napozó székeket vagy egyszerűen kis füves placcokat, hogy beszélgessenek, sörözgessenek, együtt legyenek, és végső soron ne csak a szűk baráti körükkel, hanem együtt a corvinusos közösséggel, haloványan megérezni az összetartozás szagát, amit a törtetés és rohanás parfümje a hétköznapokban sokszor elnyom.

Mindennek apró jelképe volt az a – fizikai méretében már közel sem olyan apró – Sóház falára kifüggesztett közös alkotás, ahova bárki beírhatta, mit kell még megtennie, amíg közgázra jár. A kifüggesztett fehér lepel nem véletlenül emlékeztetett arra a molinóra, amit a két évvel ezelőtti CEN-en a Corvinus megmaradása érdekében folytatott demonstrációként sokan aláírtunk, hiszen akkor nehéz helyzetben tudtunk egységesen lépni, és erre az egységre a mostani kicsit talán nyugalmasabb, de közel sem egyszerű időben is szükség van.

Természetesen nincsenek egyetemi napok esti bulik nélkül, és valahol a nagykönyvben meg is van írva, hogy általánosságban ennek jár a legnagyobb visszhang. Ez nem is baj, főleg, amikor olyan hangulatos kis estéről beszélhetünk, mint a CEN kedd estéje, amikor először a nyugati oldal telt meg dugig emberekkel, akik az év egyik első „nyári estéjét” tölthették a rendezvényen sörözgetve, meccset nézve, a sokak által furcsállt szintetizátoros ember zenéjére kótyagosan táncolva vagy a kultúrsátor két feltörekvő zenekarának zenéjét hallgatva, hogy utána szinte vezényszóra rohamozzák meg és töltsék meg az aulát. Jó zenében, hangulatban, emberekben biztosan nem volt hiány, így mindez igazi koronája lehetett a két napnak, sőt aznap este még Marx bácsi is bizonyosan büszkén szemlélte, hogy ilyen sokan és ilyen jó hangulatban látogatták meg őt – hogy kedvét ne rontsuk el, azért a szakdolgozat leadásának határidejéről inkább ne ejtsünk el előtte semmit. Még annyira sem, mint ahogy én tettem az emlegetett építőkockákkal, melyek most már tényleg a te kezedben vannak, hogy úgy építs belőlük véleményt, ahogy te szeretnél.

Közösség, értékek, buli, hangulat, változatosság, kultúra és összetartás a Corvinuson? Én mindenesetre úgy gondolom, it CEN happen!