Pénz és bosszú
Az úszó, aki megbukott sportszerűségből

Amikor egy kettévágott karrier találkozik az önmérséklet és az alázat hiányával, akkor íródnak olyan könyvek, mint az Én, a szexmániás, Szepesi Nikolett tollából. Négy ma is aktív – nevét nem vállaló –, olimpiát megjárt úszóval közösen próbálom megfejteni, milyen út vezet egy 20 éves úszótól a hajdani sporttársai által megvetett botrányrobbantóig (a hőst semmiképp sem használnám). Az eredmény kétséges, de már tudjuk, ki az a Cár.

Rosszkor, rossz helyre

Szepesi Nikolett egy éves volt, amikor Egerszegi Krisztina 1988-ban olimpiát nyert 200 háton – senki sem gondolta volna akkor, hogy ez a történelmi győzelem úszógenerációk sorsát pecsételi meg idehaza. Egér óta azonban minden női hátúszó teljesítményét hozzá mérik, lehetetlen az edzők és a szakvezetők számára eleget felmutatni ebben az úszásnemben – nem véletlen tehát, hogy jelenleg sincs igazi hátúszó tehetségünk a felnőttek mezőnyében (elnézést kérek Szekeres Dorinától és Povázsay Esztertől). Ekkora nyomást elviselni valóban nehéz lehet, ezt a szituációt senki sem írhatja Szepesi számlájára. Azt azonban igen, hogy miként kezelte ezt a helyzetet; míg az Egerszegi mögött „mindig második” Szabó Tünde tisztességgel tudta befejezni úszókarrierjét (jelenleg ő a Magyar Úszó Szövetség főtitkára), addig neki ez egyáltalán nem sikerült.

Egy 21 évesen megszerzett Eb-bronz után Szepesi 2009-ben bejelentette visszavonulását.  A Nemzeti Sportnak adott interjújában annyit mondott: elfáradt, nincs motivációja, ideje befejeznie pályafutását. Ez egészen idáig nem is lett volna baj, hiszen láttunk már eltűnni, majd hamvaiból feltámadni magyar sportolót (ezúton is riszpekt Risztov), de a folytatás az ő esetében kevésbé sikerült szépen: erotikus fotók jöttek a klóros víz után, most pedig itt ez a könyv. "Szánalmas, nincs pénze, így próbál megélni" – mondja az egyik úszó, Balázs. A topless képek után a Hírextrának azt nyilatkozta, "most élem ki magamból azt, amit a versenysport miatt nem tudtam". Mondta ezt úgy, hogy négy hónappal korábban még a Kőbánya SC óvodájában dolgozott, és állítása szerint mindig is (példamutató?) óvónő szeretett volna lenni. szepesi1_1.jpg

Még ugyanezen év szeptemberében bejelentette visszatérését (Turi Györgynél folytatta, ennek a későbbiekben még jelentősége lesz), amely azonban hozzá illő módon nem volt mentes a balhéktól: a Nemzetközi Vizessport Szövetség (FINA) a doppingellenes szabályzatra hivatkozva egy évre eltiltotta a versenyzéstől, ami pedig a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendelkezései értelmében annyit jelentett, nem indulhat a 2012-es londoni olimpián. Szepesi ennek hatására 2011-ben ismét visszavonult.

Csak egyszer, többet nem ért

Az egykori úszónő könyvében állítólag több sportolóval (és sportolónővel?) megélt kalandjáról is ír – mint kiderült, nem is lehetett olyan nehéz összegyűjteni őket (hacsak nem a bőség zavara miatt). "Sajnos 2007-ben egy úszós buliban nekem is sikerült belefutnom. Elég sokat ittam, fel se tűnt, hogy vele voltam..." – meséli Balázs. "Később, aztán az edzőtáborokban hívott, hogy menjek át hozzá megint, de hát esélytelen volt" – teszi hozzá. Ezáltal végképp egyértelművé válik a tény, hogy Szepesi nemhogy végigszenvedte pályafutása háttéreseményeit, hanem kifejezetten élvezte és kereste a lehetőségeket. Ha nem hagyta volna magát, akkor a borzalmakként leírt események sem következtek volna be – ezt az úszók is megerősítették. Mások vádolásába kezdett könyve kapcsán, mindemellett viszont úgy próbálja meg beállítani végigkefélt pályafutását, mint egy jól sikerült trófeagyűjtést. A baj azonban ott van, hogy az önkritika hiányzik: egyszer sem ismerte el, hogy a 2000-es évek elején ő volt a magyar sport ingyenkurvája. Mert hát, most őszintén: ki ne élne a lehetőséggel? De míg az alkalmi partnerek ezt szórakozásként tartják számon, addig neki ez kibeszélni való sztori. És pénz. Sok pénz.

Mit jelent egy név?

Nyilvánvaló, hogy az Én, a szexmániás megjelenésétől számított egy-két napon belül a hozzáértő olvasóközönség (bízom benne, hogy lesz ilyen is) dekódolni fogja az álneveket, kiderül kivel milyen kapcsolatban volt Szepesi. Nem is azzal lesz igazából baj, ha felfedik, melyik úszókkal, kajakosokkal, kézisekkel stb. feküdt össze egy-egy éjszakára, a probléma ott jelentkezik, ha a sportolók még jelenleg is vezetői gárdája szintén belekeveredik a botrányba. Márpedig a Blikknek adott egyik interjújában Cárként emlegetett férfi nem más, mint az egyik legelismertebb magyar edző, a Kőbánya SC szakembere, Cseh László edzője, Turi György. szepesi2_1.jpg

Nem állítom, hogy az ilyet szó nélkül kell hagyni, hiszen – ha valóban megtörtént az ominózus eset –, akkor súlyos dologról van szó, és Turinak felelnie kell azért, amit tett. Azt azonban kizártnak tartom, hogy az az edző, akinek már Egerszegi és Kovács Ági is a tanítványa volt, és azóta folyamatosan neveli ki az úszótehetségeket (gondoljunk csak nevelt fiára, Pulai Bencére), pedofil és veszélyes bűnöző lenne. Ráadásul a rágalmazással Szepesi a múltján már nem tud változtatni; csak annyit ér el, hogy az aggódó szülők nem merik majd egy nemzetközi szaktekintélyre bízni gyermekük úszásoktatását – hatalmasat rúg tehát abba a Kőbánya SC-be, amely kis túlzással egy évtizedig az otthona volt. Bálint úgy látja, a bosszú, a rossz szájíz vezérelte (a pénzen kívül) Szepesit: a mai napig nem tudja elfogadni és feldolgozni, hogy nem ért fel a csúcsra. Anett szerint az is baj, hogy az olvasók azt fogják hinni, a könyvbeli karakterek 100%-ban valósak, sőt még mindig beletartoznak a sportág mindennapjaiba. „Mi például egyáltalán nem ismerjük azt a perverz gyúrót” – emeli ki.

A többséget hidegen hagyja

Az úszók szerint egyáltalán nem téma az edzéseken a Szepesi-botrány (az sokkal inkább, hogy lépcsők potyognak az égből egy medencénél, ahol egy Európa-bajnok edz, Debrecenben viszont új stadion épül), összességében nevetségesnek és szánalmasnak tarják az egész szituációt. Bálint kiemelte, hogy az eddig makulátlan példaképnek tekintett nagy sportolóink mocskolásával az a baj, hogy hajlamosak vagyunk túlzásokba esni. „A sportolók is emberek, nem lazíthatunk év közben, ezért a feszültséget a versenyek után azonnal és gyorsan kell levezetni” – mondja. Egy félnapos konferencia befejeztével sem állunk neki rögtön a folyosón beszélgetni, hanem először kiszaladunk a mosdóba. Az emberek viszont – és ez a média felelőssége – egy-egy ilyen nyilvánosságra hozott eset kapcsán azt hiszik, hogy ettől azok a sportolók rossz vagy más emberek. Pedig valójában csak a magánéletükről van szó, amihez viszont semmi közünk. Az úszók egyébként nemek szerint megosztottak abban a tekintetben, hogy el akarják-e olvasni a könyvet: Anett és Zsófi kíváncsi rá, Balázst és Bálintot teljesen hidegen hagyja.

Bár az emberi természet ilyen, próbáljunk meg ép ésszel gondolkodni erről az egészről: azok a sportemberek, akiket belekever saját balhés múltjának kiteregetésébe, nem lesznek ezzel kevesebbek, rosszabbak. Ők ugyanazok az olimpiai és világbajnok klasszisok maradnak, akik éveken át örömet okoztak nekünk és elismertséget szereztek hazánknak. Ne hagyja senki, hogy azok legyenek a széthúzás eszközei, akik amúgy az egyetlen összekovácsoló erőt jelentik ennek az országnak. Szepesit meg… őt is mindenki ítélje meg a saját normái szerint, és záródjon le ez az ügy. Ha túl sokáig foglalkozunk ezzel, akkor végeredményben fizetünk neki azokért az dugásokért, amelyekről könyvet írt. Akkor viszont ki a szajha?

A bejegyzés trackback címe:

https://corvinusonline.blog.hu/api/trackback/id/tr535315205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZ1975 2013.05.25. 16:49:12

@Dusan: ezt magyarázom én is nekik. ill. azt, hogy miért nem jó, ha az igaz(?) férfiember tömkelegével fekszik le az ilyen fajtának. : (

Dusan (törölt) 2013.05.25. 16:53:19

@Cpeti123456: igy van, pontosan, erről van szó!!! Remélem, hogy a "hírbe hozott" sportolók közül egy néhány úgy szétpereli ezt a mocskos tahó kurvát, hogy valóban, szó szerint az ingyenkurválkodásból fog élni a hátralévő 60 évében egy mexikói börtön színvonalához hasonló, ezt a patkányt "megillető" helyen.

Lencsés lstván 2013.05.25. 16:54:10

@BZ1975: Hol vagy te férfiember ? Te anonim vagy ! Fáj az igaz ? Savanyú a szőlő neked anonim ! Nekem tényem van . Sértésekre nem reagálok , előbb tanulj meg írni !

Lencsés lstván 2013.05.25. 16:55:20

@Dusan: Nocsak ! Itt egy újabb érintett az ügyben ? Vagy csak neki te nem kellettél és azért vagy ilyen morcos ? Fáj az igaz ?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.25. 16:56:40

@BZ1975: Már értünk mindent, hogy ilyen filmeket kapsz elő a jutyubról. :-))

BZ1975 2013.05.25. 16:57:39

@Lencsés lstván:

„Nekem tényem van ... előbb tanulj meg írni ! ”

na akkor ezt most még1x, kösz! : P meg milyen „tény”, hol? :S

Dusan (törölt) 2013.05.25. 16:58:00

@BZ1975: aki ilyennek lefekszik, az nem férfi, hanem ugyanolyan igénytelen, mint ez a féreg.

Ami különösen felháborító, hogy mások magánéletébe avatkozik bele a rothadó kurva.... Édesanyukája különösen büszke lehet rá...
De ezt nem 7, hanem 777-szeresen fogja visszakapni az élettől.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.25. 16:59:09

@Dusan: "szó szerint az ingyenkurválkodásból fog élni" - abból hogy lehet élni? Ha nekiállsz pötyögni, gondolkodj, ne csak sértettségből és indulatból írj!

BZ1975 2013.05.25. 16:59:13

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: mit értesz, mondjad? : ) (19+ van melle, dereka, hosszú combja, és „fruskás”. vagy jó lesz helyettük a terméketlen Jakupcsek? : P)

villamos alóli kacaj 2013.05.25. 17:00:51

Kovács Margit kabinos a Csasziból, összesen 20 db könyvét tudta eladni, pedig:
Élvezetesen leírta, hogy lefeküdt
- 8 db kőművessel
- 6 db cukrásszal
- 5 db kamionsofőrrel
- 7 db felcsúti focistával
és a magyar tekeválogatottal.
Hogy miért?

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.25. 17:01:21

@Dusan: "a rothadó kurva.." - Egyre biztosabb hogy egy vagy azok közül akik a könyvben szerepelnek. :-)) Te szerencsétlen! Kis úszó fiúk seggiről szoktál álmodozni?

BZ1975 2013.05.25. 17:03:29

@Dusan: ja. ezért van annyi egyre rondább és egyre arcoskodóbb szar nő, mert ilyen igénytelen prolik körbeugrálják őket (-> ld. Kiszel Tünde, somamamageci stb.). nem veszik észre, hogy csak egy könnyű ürítés miatt a későbbiekben nekik és más fickóknak sokkal nehezebb dolguk lesz, mert ezekkel a nőkkel karöltve szétbarmolják a társadalmi kohéziót.

véglények.

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:04:53

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: mindenki magából indul ki, te kis takonyagyú buzeráns. Én inkább anyádat húgod hátán.

BZ1975 2013.05.25. 17:05:28

kb. sztorimagazin-színvonal feltételezés, hogy akik átkozzák ezt a nőt, azoknak vagy nem jött össze, vagy benne vannak a könyvben.

vajon ki vagyok? Kásás vagy Kucsera? : )

kovácspéterke 2013.05.25. 17:06:58

@Rakoncátlan Oedipus: asszem megfogalmaztad, amit ezzel a történettel kapcsolatban gondolok.

egyébként van faszija.

Rakoncátlan Oedipus 2013.05.25. 17:07:59

@BZ1975: jól látom, hogy akik szerint ez a ronda ribanc egy ronda ribanc, az buzi és pedofil és a könyvben szerepel, meg amúgy irigy is amiért nem lehetett meg neki a csaj? :D

Whiteknighting élőben, tuti.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.25. 17:12:43

@Dusan: Kisköcsög! Úgy fogantál hogy apád lerejszolta a gumicsizmijét aztán picsán rúgta anyádat. Az abortuszt is csak azért úsztad meg, mert először fekélynek diagnosztizáltak.

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:14:16

@BZ1975: pontosan, igazad van! Ez a hulladék lotyó valóban azt hiheti saját magáról, hogy érdekli őt valaki... A sporttársadalom meg annyira magasról leszarja a fejét ill. szánalmasnak tartja, hogy nagyon...

Fizetett sportolónak lenni is büdös volt neki? Ennyire kibaszott lusta hogy lehet? Ennyire végképp totál selejt mindenben, hogy képtelen/nem tud/nem akar dolgozni? Ennyi, amit fel tud mutatni? Szörnyen szánalmas, igénytelen ostobenkó kurva...

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2013.05.25. 17:14:42

@Dusan:
"jól van kisfiam, egyes, leülhetsz... "
- Én nem vagyok a tanítványa, pedofil edző bácsi!

BZ1975 2013.05.25. 17:18:27

@Dusan: részemről említésre se méltó lenne az eset, hogyha hímpicsák itt nem kezdték volna el „ajnározni”. :S

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:18:46

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: mondtam már, hogy leülhetsz, egyes. A saját hősies fogantatásod történetét ne költsd át valaki másra, hanem inkább meséld el, hogy milyen márkájú volt apád csizmája, suttyókám!
Aztán ha megvan, tudod: egyes, leülhetsz.
Nem biztos, hogy azonnal fogok tudni válaszolni, emiatt előre is elnézést kérek, mert éppen most szopatok apáddal egy lovat. Jaj, nem: egy ménest.

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:20:16

@Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény]: te tényleg homár vagy... De nincs ezzel baj, ne szégyelld, kaminyátolj: ma ez a jellegű másság már érdem.

Rakoncátlan Oedipus 2013.05.25. 17:20:53

@Dusan: de látod, még kurvának is selejt, addig kellett volna ebből pénzt csinálnia amíg még érdekelt valakit. Most már baszhatja. :P

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.25. 17:20:56

@BZ1975:
ilyen videókat linkelsz, és még mi vagyunk prolik? :)))))

Bori Wó 2013.05.25. 17:21:42

@BZ1975:
Igazad van, neked még sokat kellene művelődnöd ahhoz, hogy a proli szót fenntartások nélkül lehessen rád mondani, jelenleg mág túl ostoba vagy ahhoz az szinthez, és minden megnyilvánulásodban ezt bizonyítod.

A nyolcadműveltségről meg a te helyesírásoddal inkább hallgatnék, te ugyanis szimplánt csak totál műveletlen vagy, még a nyolcadműveltség is elérhetetlen messzeségben van a számodra.

Ami a kövérséget illeti: a négerek ma is a kövér nőkre buknak. Ugorj le a Nyár utcában a Szafari bárba, és nézz körül (ha férfi vagy, valószínűleg te leszel az egyetlen fehér ember). Biztos véletlen, mi?

Ja, hogy téves?
Ezekl szerint maradt az ötcombú szerető, igazi nőt még csak képről láttál, és Jessica Alab után csorgatod a nyáladat?
Hát akkor sikeres faszverést.

Ja, Kásás biztos nem vagy, ő a másik ligában játszik. Legalábbis a Tamás. Az apja még a normálban.

@lesson:
Te írtál baromságokat, husi, én csak arra reagáltam.

@Dusan:
Magyarul te is meg akartad dugni, de neked nem volt hajlandó szétteni a lábát?

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.25. 17:22:21

Látom megjelentek a posztban említett sportolók.

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:24:35

@Rakoncátlan Oedipus: ja, pontosan úgy van, ahogy látod: ha valaki egy ronda gusztustalan patkány lotyónak látja ezt a ronda gusztustalan patkány lotyót, az feltétlenül is csak buzi-pedofil-könyvbeli szereplő lehet csakis, semmi más... Biztosan a perverz gyúró vagyunk!!! :-D

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:26:05

@Bori Wó: magyarul írtam, ha ezek után nem világos, akkor sajnálom, nem tudok segíteni neked a SZÖVEGÉRTELMEZÉSBEN.

BZ1975 2013.05.25. 17:30:49

@régebb óta vagyok Subban mint te: miért, ilyen videókat kellene linkelnem vmi szebbért, mint ez a csimpánz.

amúgy nyugi, nem a zene tetszik. : P

Dusan (törölt) 2013.05.25. 17:35:10

@Rakoncátlan Oedipus: ja...

De most halál komolyan: iszonyatosan szánalmas a "csaj"... Aki világ életében sportolt akár "másfél hetet", az tudja, hogy ez a mentalitás ott nem nyerő. És ami szörnyen aggasztó, amit már valaki írt valahol feljebb, hogy az agyatlan, de egyébként jobb sorsra érdemes, meghülyíthető lányok majd ennek a primitív lotyónak a sorait fogják a maguk alapvető normájává tenni. Tényleg, csak 1-2 hasonló ilyen férget "kell", hogy a média kikaparjon a föld alól és 1-2 generáción belül az írmagja is eltűnik a családi élet felé mutató értékeknek...

Úgyhogy ne legyünk figyelmetlenek: ez a nyomorult csaj egy eszköz azok kezében, akik majd hülyére keresik magukat a könyv és a megfilmesítés jogdíjaiból, a csaj meg kb. úgy fogja "végezni", mint az első Big Brother-széria nyertese...

BZ1975 2013.05.25. 17:41:10

@Bori Wó: „Igazad van, neked még sokat kellene művelődnöd ahhoz, hogy a proli szót fenntartások nélkül lehessen rád mondani, jelenleg mág túl ostoba vagy ahhoz az szinthez, és minden megnyilvánulásodban ezt bizonyítod.”

na, akkor mesélj mi a tuti művelt szint?

„A nyolcadműveltségről meg a te helyesírásoddal inkább hallgatnék, te ugyanis szimplánt csak totál műveletlen vagy, még a nyolcadműveltség is elérhetetlen messzeségben van a számodra.”

hú, de kurva sok hibát ejtek, halálos bűn... te vagy ugye a buta-szorgalmas magolós senki nyelvtanból, ugye? hamár semmi érdemben vehető ellenérved nincs. : )

„Ami a kövérséget illeti: a négerek ma is a kövér nőkre buknak. Ugorj le a Nyár utcában a Szafari bárba, és nézz körül (ha férfi vagy, valószínűleg te leszel az egyetlen fehér ember). Biztos véletlen, mi?”

nagyszerű, ahogy a cukornádra való seggrehízáshoz kondíciónált feka lányokról írsz... kannibál ne legyek esetleg, mert náluk régen az dívott, he? már megint az 1milliárd légy nem tévedhet esete.

„Ja, hogy téves?
Ezekl szerint maradt az ötcombú szerető, igazi nőt még csak képről láttál, ”

már megint egy logikátlan következtetés érvek hiányában.

„és Jessica Alab után csorgatod a nyáladat?
Hát akkor sikeres faszverést.”

Alba, te féreg! : ) és akkor egy hozzád hasonló szintű kicsinyes személyeskedés:

Ha olyan nőm lenne, mint neked, akkor inkább az „ötcombos”. : P

„Ja, Kásás biztos nem vagy, ő a másik ligában játszik. Legalábbis a Tamás. Az apja még a normálban.”

Na, vizilabda-buzi az nem vagyok! : )

BZ1975 2013.05.25. 17:42:13

@xxyati: no, hatalmas ellenérv. : )

BZ1975 2013.05.25. 17:45:06

@wmіkі: most ez milyen kicsinyes és béna riposzt már?! vmi jobbat, életszerűbb feltételezésekkel, „köszcsi”! : )

ha meg nem:

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=jYjk9TaiwdM#t=391s

Bori Wó 2013.05.25. 17:49:53

@BZ1975:
Az ötcombos elég értelmetlen magyarul. Ötcombú lesz az.

De neked még az sem jut? Levágták a kezedet lopás miatt?

Ja, hogy csak sima buzi vagy, nem vízilabdabuzi?

(Ami meg a hibákat illeti, szinte egy mondatod sincs, amiben ne lenne hiba, szóval talán a műveltség szót nem kéne a szádra venned, mert annak bizony a helyesírás ismerete is része.)

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.25. 17:53:45

@BZ1975:
és melyiket szeretnéd megfektetni?
narancs, tetves vagy dugó?

Rakoncátlan Oedipus 2013.05.25. 17:54:57

@Dusan: és a vicc, hogy nem is is a csajokat kellene megnevelni, hanem a sok frusztrált idióta balfaszt akik a potyapina puszta ígéretének hallatára is képesek piedesztálra emelni és a vállukon körbehordozni egy arra minden tekintetben érdemtelen férget.

Persze ilyenek is mindig voltak és lesznek, szóval nem a melegvizet akarom feltalálni, de nekem azért úgy tűnik, hogy az utóbbi időben egyre inkább elszaporodnak ezek a gyökerek.

Az éljenek a kövér nők levezetéshez meg csak annyit, hogy az ízlés ugyan szubjektív, a szépség viszont nem, hanem adottság, vagy van, vagy nincs.

Szepesinek pont nincs, a kövér nőknek meg pláne nincs. Ami önmagában nem baj, minden zsák a foltját, és ettől még bármilyen ember lehet az illető, csak ne akarjunk szerecsent mosdatni.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.25. 17:55:32

@Dusan:
nem tudom, te hol sportolsz,
nálunk hasonló volt a mentalitás

BZ1975 2013.05.25. 17:57:58

@Bori Wó:

„De neked még az sem jut? Levágták a kezedet lopás miatt?”

igen, levágták a kezeimet, így gépelni sem tudok, ezért a hangfelismerő modul ilyen helyesírási hibákat vét.

viszont ha már nincsenek ellenérveid, akkor kérlek küld el a nyelvtani hibáimat „priviben” (lusta vagyok visszanézni), hogy majd továbbítsam a hangfelismerő modul fejlesztőiek. „köszcsi”.

szóval te helyesen, hibák nélkül írsz a semmiről. máris művelt vagy. tuti... : D

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=jYjk9TaiwdM#t=391s

lesson · http://csudalany.blog.hu 2013.05.25. 18:05:31

@Dusan: Ugyanezt mondom, de @Bori Wó: szerint az edzotaborokban igenis az az altalanos szokas, hogy romma k..rjak egymast.
Egyebkent borivo egy cukifiu.

régebb óta vagyok Subban mint te 2013.05.25. 18:06:34

@BZ1975:
nem én linkelem be minden hozzászólásomhoz.
Gondolom ezzel tudsz leginkább azonosulni.

Én is szoktam linkelgetni, igaz én ilyenkor mondjuk a Tanu-ból idézek, a tetves és dugó eszembe sem jut. De, mint tudjuk, mi vagyunk a prolik...

BZ1975 2013.05.25. 18:14:38

@régebb óta vagyok Subban mint te: ha nem tünt volna fel, ott hangidézet van, ami egyeseknek szól...

ez a vulgaritás meg olyan magas szellemi szint : ), hogy nekem megengedett. te meg sótlan vagy. : (

Liquid_Night 2013.05.25. 18:20:15

@BZ1975: Tömegfogyasztásra "gyártott" gagyimodellek rajongójaként (az általad felsorolt nők közül vajon hányan szerepelnek szakmunkás-kollégiumok falán) ostorozni az "egy milliárd légy nem tévedhet" szemléletet kissé nevetséges:D

Node...lehet, hogy én vagyok szerencsésebb nálad. Valamikori egészségügyi sulim falain belül, és a jelenlegi munkahelyemen (mind2ben sok a nő) is van nem 1 meg nem 2 olyan, akik felveszik a versenyt egy barbival, jessica albával. Sőt, akár le is körözik őket - pedig nekem is van szemem:) A könyvet író lánnyal meg végképp semmi baj nincs. Oké, lehet, hogy nem különösebben egzotikus, de egy random fórumbarom szájából negatív jelzőket olvasni rá több mint vicces...további diskurzusnak sztem nincs értelme:)

C16SE 2013.05.25. 18:34:38

A fene, én is úsztam versenyszerűen, de 15 éves koromra abbahagytam. Nem kellett volna, most már tudom.:)))

BZ1975 2013.05.25. 18:51:11

@Liquid_Night: „Tömegfogyasztásra "gyártott" gagyimodellek rajongójaként (az általad felsorolt nők közül vajon hányan szerepelnek szakmunkás-kollégiumok falán) ostorozni az "egy milliárd légy nem tévedhet" szemléletet kissé nevetséges:D”

te alapvető fogalmak valós tartalmát se érted... Pl. Jessica Alba és Palvin Barbi féle nőket a „tömeg” nem tudja „fogyasztani” (értsd: két keze közé fogni...), számukra ezek a nők elérhetetlenek, csak a monitorról és a plakátokról láthatják.

a proli alatt én már nem feltétlenül fizikai munkást értek... egyszerűen buta, felszínes tömegembert.

„(az általad felsorolt nők közül vajon hányan szerepelnek szakmunkás-kollégiumok falán)”

de ha már említetted a szakmunkás-kollégiumokat: nem nagyon jártam még ilyenben... így fingom sincs, hogy most kiket tesznek ki az ottani falakra, de azért az eljövendő, tv-n hülyített prolik ízléséből, kösz, nem kérek.

Palvin Barbit úgy találták meg az utcán, ő smink nélkük is kibaszottul bájos (és nem „gyártott”)... fotózáshoz meg smink amúgy kötelező. csak azt nem mond már, hogy gyönyörű nő nem is létezik, mind csak Photoshop haha... egyszerűen olyan ritka a gyönyörű nő az utcán, hogy alig látod, azt kénytelen vagy emiatt a sajtót, meg a médiát fikázni. Jó nektek a VoksánViki szarok, csak semmi finomság. : (

szóval ne mond, hogy a Barbi tömegnő, gagyi és gyártott, mert azért hétköznap nem olyan sűrűn lehet ezt látni az utcán. a rendszerváltás óta eléggé lenyomta a média a férfiak ízlését és így az igényét is... egyszerűen csak a kövér nők irigy véleményét szajkózod vissza a médiából. : (

„Node...lehet, hogy én vagyok szerencsésebb nálad. Valamikori egészségügyi sulim falain belül, és a jelenlegi munkahelyemen (mind2ben sok a nő) is van nem 1 meg nem 2 olyan, akik felveszik a versenyt egy barbival, jessica albával. Sőt, akár le is körözik őket - pedig nekem is van szemem:)”

haha. pláne, ami ezután jön:

„ A könyvet író lánnyal meg végképp semmi baj nincs.”

csak a szemeddel van baj: ez a nő úgy néz ki, mint egy ló és majom keveréke.

„ Oké, lehet, hogy nem különösebben egzotikus, de egy random fórumbarom szájából negatív jelzőket olvasni rá több mint vicces...további diskurzusnak sztem nincs értelme:) ”

no, ezt az egzotikus jelzőt is minden szir-szar nőre rá lehet húzni. : (

BZ1975 2013.05.25. 19:08:27

@BZ1975: „ A könyvet író lánnyal meg végképp semmi baj nincs.”

ja, meg fosadék erkölcseit azt kihagytad. a lómajom feje mellett természetesen. : )

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.05.25. 19:09:04

Azért lehet valakit szidni, ostorozni, mert Ordas Ribanc Kurva (röviden ORK), mert hát hadd legyen már ennyi képmutatása a ZEMBERNEK, de a külseje miatt nem illik! Hála Istennek nem vagyunk egyformák (és az ízlésünk sem), mert akkor mindenki ugyanarra nőre hajtana (vagy nők faszira) és kihalna az emberiség... (mondjuk, a Földre talán rá is férne ez az opció...)
Mindettől függetlenül, én rángatnám ezt a Nikolett-lánykát, mint hülye gyerek a flippergépet! Ennyit már elért a könyve promózásával! ;)

BZ1975 2013.05.25. 19:16:37

úgy látom, hogy Magyarország „férfi”népének elég az, ha van egy pár „csöcs”, hosszú haj, meg egy szűk(nek gondolt) nedves kis lyuk, az már a „kibaszott jó nő” kategória.

azt utána meg sértődötten nem értik, hogy miért prolizom le őket...

és akkor most mutatok egy tucatnőt, biztos Photoshop, műnő, nem igazi természetes szépség, pfuj stb. az ilyen nem is kellene, jó helyette a Szepesi is... : DDD

naked.blog.hu/2013/05/25/voroske_277

C16SE 2013.05.25. 19:17:53

@BZ1975: Oszt a szexet szereti-e? Mert képen szép, de hát ugye...

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.05.25. 19:22:13

@BZ1975: Én bizony tolnám a vöröskét is, mint a lopott biciklit, de attól még egy hivatás büdös qrvát ne állítsunk már egy lapra egy amatőr büdös qrvával! Azért valljuk meg, Nemzetünk Nikolettje egyelőre csak amatőr... Adjuk meg az egyenlő esélyt a feleknek, na! :D

BZ1975 2013.05.25. 19:25:58

@C16SE: ja igen, kihagytam egy kötelező prolimítoszt, hogy az ilyen linkelt nők biztos frigidek, vagy leszbikusok...

vigyázz, amely nőről meztelen fénykép készül a neten, az tuti hogy nem szereti a szexet... sőt hivatásosan apáca!

bezzeg a Niki viszont nagyon szereti a szexet, hiszen meg is írta egy könyvben. : )

sztem innentől kezdve csak pornósokra nyomulj, ott rengeteg bizonyíték van arra, hogy azok a lányok szeretik a szexet.

(az eszem megáll.)

BZ1975 2013.05.25. 19:28:12

@Fot L' Mondó: Itt most ízlésjavításról van szó, ill. törekvésről.

meg erkölcsök: Ulya magánéletét nem ismerjük, nem nyilatkozgat, nem ír könyvet stb.

vmi értékesebb/értelmesebb szelektálást kérnék az erkölcsökben. köszönöm.

BZ1975 2013.05.25. 19:29:05

@Fot L' Mondó: ja és Niki a teknőhátával kérjük inkább ne vetkőzzön, pláne a pofázmányával.

C16SE 2013.05.25. 19:31:21

@BZ1975: Te gyerek, elég kis bugyuta vagy. Nem írtam, hogy ezek a nők nem szeretik a szexet. Semmi ilyet sem írtam. Az hogy gondot okoz az értelmezés a fene nagy indulatodban az a te bajod, csak kötelező ne legyen. Kérdés volt, egyszerű nem gondoltam, hogy ez is van akinek gondot okoz.

DocBulywood 2013.05.25. 19:32:00

Kár, h nem húzhattam a petrencés rúd végére a lánykát, á la Rocco párszor.

Pedig kúrtam volna, mint az állat. Azért van, nem?

BZ1975 2013.05.25. 19:34:04

@C16SE:

„Oszt a szexet szereti-e? Mert képen szép, de hát ugye...”

->

„Te gyerek, elég kis bugyuta vagy. Nem írtam, hogy ezek a nők nem szeretik a szexet. Semmi ilyet sem írtam.”

aha, csak ilyen primkó szinten feltételeztél.

C16SE 2013.05.25. 19:35:54

@BZ1975: Nem, nem feltételeztem. Nem tudom, lehet szereti lehet nem. Arra próbáltam célozni, hogy pont semmit sem tudunk róla csak a képeit. Azt a párat. Nyugodj meg, dugj egyet, az segíteni fog hidd el!:)

BZ1975 2013.05.25. 19:36:06

@C16SE: Azt mi a garancia, hogy Niki szereti szexet? Bármit leírhat hazudva, nem? Van róla videó felvétel? Nincs! Akkor talán nem is...

- na kb. ilyen szint ez...

BZ1975 2013.05.25. 19:37:22

@C16SE: sztem neked kellene mostmár egy nővel találkoznod, mert könyvek és fényképek alapján hülyeségeket feltételezel róluk. : )

C16SE 2013.05.25. 19:39:17

@BZ1975: Persze, hogy írhat hazudva. Miért ne? Neked mi bajod, hiányod van? Ennyi indulat egy cikkre.
Én nem feltételezek hülyeséget, az te vagy gyerek. Én csak jeleztem, hogy nem tudjuk róla pár fénykép alapján. Érted már? Írja még körbe kicsit?

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.05.25. 19:44:24

@BZ1975: ma Magyarországon az erkölcsi meg(el)ítélés közügy... :( mindenki mondja, senki nem gyakorolja... az ízlés (és kinézet) magánügy, ezért abba belemenni, hogy ki, hogyan néz ki, milyen "teknőháta" van és milyen "pofázmánya", szerintem, felesleges. Ha vetkőzni van kedve, vetkőzzön, ha van fényképész, aki le(el)kapja, akkor a vetkőzést meg is örökítik... Ízlések és pofonok...
Mindettől függetlenül, idézem egy fenti írásom: "én rángatnám ezt a Nikolett-lánykát, mint hülye gyerek a flippergépet!" Mert, bár nem tartom világszép lánykának - férfi lévén - egy pár patront azért megérne...

BZ1975 2013.05.25. 19:45:14

@C16SE: „Én csak jeleztem, hogy nem tudjuk róla pár fénykép alapján.”

már a jelzésed hülyeség volt. és tudod miért:

1. Nem tudjuk, hogy Ulya szereti-e egyáltalán a szexet. DE ÚGYSE KAPHATOD MEG ULYAT.
2. Tudjuk, hogy Ulya szereti a szexet. DE ÚGYSE KAPHATOD MEG ULYAT.
3. Tudjuk, hogy Ulya nem szereti a szexet. DE ÚGYSE KAPHATOD MEG ULYAT.

szóval azért volt faszság a feltételezésed, a „jelzésed”, mert ÚGYSE KAPHATOD MEG ULYAT.

tehát nem sok értelme volt leírnod azt a mondatot. B]

de ha ez megnyugtat: nagy valószínűséggel Nikit se kaphatod meg. : D

BZ1975 2013.05.25. 19:46:25

@Fot L' Mondó: ehhez nem fűzök most hozzá semmit. és nem azért, mert nem tudok.

Celtic 2013.05.25. 19:49:04

Nem kellett volna kirakni az (x) jelet? Olyan, mintha egy reklam lenne egy konyvnek, amirol nem is tudtam, hogy megjelent...

ledo76 2013.05.25. 19:53:15

Egy fiatal, családtalan nőt lekurvázzanak, mert sokat szeret dugni és nem ugyanazzal, tényleg hülyeség 2013-ban. De az engem idegesít, hogy a megszólalásai és a tekintete alapján valószínüleg általános iskolai fogalmazó szinten lévő "írónőtől" bármit is kiadjanak főleg, hogy a magánéletet kibeszélni igazi tahóság. Nevezhettek irígynek, frusztráltnak nem érdekel, szerintem szégyen, hogy az ilyeneket kiadják és pénzt keres vele, nem is keveset. Persze az is a hiba, hogy van igény az ilyesmire és nem rohad a polcon az utolsó darab is.

C16SE 2013.05.25. 19:53:25

@BZ1975: Látom feltételezel dolgokat, most rólam. Nem baj, csak nem pont ez volt az előbb a gondod? Nem gyengén lehet rajtad szórakozni.:D

BZ1975 2013.05.25. 19:54:05

@Celtic: ez az Ulpiusnak is szégyen, mert vmi nagyon igényes könyvkiadónak akarják eladni magukat.

Fot L' Mondó · http://fotelmondo.blog.hu/ 2013.05.25. 19:55:02

Jól van, hagylak is erkölcsi magaslataidon! Látom már a többi hozzászólásodból (is), hogy Te vagy itt az észosztó esztétikai nívó (is)! Épp ezért, javaslok egy jobb (hozzád illőbb) nevet: Önkéntes Mérvadó (ha már van ilyen, akkor számozd...).
:D
Azért lassacskán lazulj le, mert még a végén agyvérzést kapsz! Kár lenne érted...
:D

BZ1975 2013.05.25. 19:56:15

@C16SE: nem feltételezem, tényeket írtam le a hülye gondolkodásmódoddal, bizonyítékokkal az idézeteiddel.

tehát ki a faszt érdekel, hogy Ulya szereti-e a szexet, ha ugyse kapod meg?!

gabcigirl 2013.05.25. 20:29:46

Nem értek egyet a csaj életstílusával és a könyvvel sem.

De! Picit azért fura, hogy a nőt szidja itt mindenki, miközben szegény, szerencsétlen embereknek vannak beállítva a sportolók. Még a végén megmagyarázzák itt mindenkinek, hogy a csaj kapta le a "drágalátos nemzet büszkesége" sportolókat a 10 körmükről.

Noha a szex 2 fős projekt :))) Nem kellett volna részt vennie a tisztes családapáknak mindebben, oszt máris kevesebben szerepelnének a könyvben.

fülesboci 2013.05.25. 20:51:27

summa summárum: a leendő társnak jól fel kell kötnie a ..farkát!

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.05.25. 21:09:52

@BZ1975:
"nagyszerű, ahogy a cukornádra való seggrehízáshoz kondíciónált feka lányokról írsz... kannibál ne legyek esetleg, mert náluk régen az dívott, he? már megint az 1milliárd légy nem tévedhet esete."

Olvasom a vitátokat, és azt látom, pár kommenttel feljebb még te érveltél úgy, hogy sosem volt vonzó a kövér nő, csak a gazdagokat dicsőítette egy-egy mű, amikor a kövér nőket, mint szépségideált középpontba helyezte. Tehát te érveltél olyan elven, hogy természetes módon rossz dolog a kövér nő, és olyan mű és megcsinált dolog, mikor mégis szépnek mondják, erre hoztak egy ellenpéldát, te meg jössz azzal, hogy 1 milliárd légy meg hasonlók, holott végső soron előtte még a te érvelésed épült ugyanerre.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.05.25. 21:10:34

@Ensiada Arkoveitie:
Mondom ezt úgy, hogy szerintem is rondák a kövér nők, és kicsit sem találom természetes vagy esztétikus állapotnak a kövérséget.

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.05.25. 21:17:04

@BZ1975:
Az viszont kimondottan vicces, mikor abszolút értelemben akarod meghatározni ki a jó nő. A prolizásból és ebből nekem az jön le, hogy te a sznob kategóriába tartozhatsz.

queensryche 2013.05.25. 23:17:04

Fene a grafomán mindeneteket, ennyire azért nem érek rá. Mondjuk simán lehetne itt 1000 komment is a baszós téma miatt.

Nagy Macci 2013.05.26. 00:55:46

Mondjuk ha Niki a sportpályafutásáról ír, az első pancsitól a visszavonulásáig, abban egy szűk fejezetet szentelve a mostani könyvtémájának, kicsit enyhébb lenne a helyzet.
A szex két ember intim ügye, kiteregetni nem illik, még név nélkül említve a partnereket, sem. Hogy az általa említett személyeknek mennyire kínos ez most? Ha nem sportolók, hanem hétköznapi emberek, akik félre kefélnek, és kiderül, az is kínos. Akkor kellett volna gondolkodniuk azoknak, akik párkapcsolat mellett tették meg. A többinek meg.. nincs mitől tartania.
Az a társadalom hibája, hogy férfinél természetesnek veszik ha a fél város megvolt nekik, míg nőnél elítélik ugyanezt. A szexuális szabadosság mind két nem képviselőit egyformán megilleti.
Amikor Niki eme könyv megírása mellett döntött, nyilván felhívták a figyelmét arra, hogy ezáltal az ő megítélése romlani fog, nem kicsit, mégis felvállalta. Ez bátorság.
Az, hogy mennyire jó nő, az egyéni megítélés kérdése. Vitázni rajta felesleges, mert a pacal is egy étel, de nem mindenkinek ízlik.
Ami így kiderül róla, azt a családja is megtudja, neki kell velük szembe nézni, ezért felesleges nekünk elítélni, azt amit éveken át művelt. A mai tinilányok egynémelyike cseppet sem különb nála, csak nem írják meg, mert a kutya sem lenne rá kíváncsi. De egy akár sportból megismert név egy ilyen művet is elad. Talmácsi Gábor egy sikeres év után életrajzi regényt adott ki.
Szepesi Nikolett EB bronzérme, nem "csak" kategória! Rengeteg sportoló van az országban, akik maximum megyei szinten érnek el sikereket, mégsem "csak" kategória az ő teljesítményük sem! Nyilván mindenki olimpiai éremről álmodik, de nem mindenki érheti el! Attól a sportteljesítmény, amit elért akkor is eredmény!
Az edzőbá. nyilván mindenki tisztában van vele, hogy az eredményekért meg kell szenvedni. Az edzők néha keményen bánnak a gyerekekkel. Ha a gyermek otthon panaszkodik a kemény edzőre és a szülő szóvá teszi, az edző azzal védi ki, hogy ma hisztis volt a csemete, nem akarta csinálni a feladatokat, márpedig eredményhez munka kell. ugyanezzel kivédi azt is, amikor a szexuális molesztálást említik a gyerekek. Ráfogja az edző, hogy kitalálta gyerek, mert nem volt kedve edzeni. A szülők meg a legtöbb esetben hitelt adnak az edző szavainak, és a gyermek innen kezdve már szólni sem fog, mert nem hisznek neki!
Ami az edzőtáborokban és a versenyeken megy.. Nyílt titok, csak nem beszélnek róla.
A focisták prosti botrányai azért vannak, mert nekik nincsenek ellenkező nemű sporttársak, így ők fizetősöket vesznek igénybe. De azokban a sportágakban, ahol mindkét nem képviselői jelen vannak, sokkal egyszerűbb a történet. Akár edzőtábor, akár versenyek, összekerülnek, és ahol nők, férfiak együtt vannak, ott bizony szex is van. Az olimpia azért külön kategória, mert ott rengeteg résztvevő van, fiatalok, erősek, hát ott is élnek a stresszoldás eme hatékony módszerével. Persze senkinek nem kötelező ezt csinálni. De az örökös hajtás, edzés-iskola-edzés életmód miatt máshol ismerkedni sem nagyon van lehetőség, hát ezt is házon belül intézik. Nincs ebben semmi csoda.
Aki járt már edzőtáborban, netán többnapos versenyken, ahol nők-férfiak együtt vannak, az tudja. ötven évvel ezelőtt is így ment ez, és ötven év múlva is így fog menni.
Azok a nők, akik itt kibeszélik, azok egy része írígy rá, mert ő meg merte és tudta tenni azt, amiről sokan csak álmodnak. Azok a férfiak pedig, akik itt fröcsögnek róla.. nos szintén írígykednek, hogy ők kimaradnak az írásműből, mert Nikinek a közelébe sem jutnak.. pedig el bírnák viselni érte az otthoni egy hét ajtócsapkodást.
A magam részéről, amit tett, azért elítélni nem tudom, de hogy ország-világ elé tárja, azt nem helyeslem. Még akkor sem, ha ezzel magát sem tünteti fel jó színben.
éss most jöhetnek rám is a kövek a véleményemért!

röhögő 2013.05.26. 05:55:12

@Nagy Macci: Részemről nem lesznek kövek. Én azoktól undorodom, akik itt kígyót, békát kiabáltak rá. A sok kiéhezett, frusztrált, nemi nyomorban élő névtelen senki.

röhögő 2013.05.26. 05:57:25

@BZ1975: Összegezve azt látom, hogy te voltál itt a legnagyobb fasz. Vagy érintett voltál, vagy kiver téged a víz az irigységtől, mert nemi nyomorban élsz.
Esetleg egy ritka bigott állat vagy.

röhögő 2013.05.26. 05:58:51

@BZ1975: Már szexfilmet akarsz nézni róla? Te szerencsétlen! :-))

Nagy Macci 2013.05.26. 07:37:06

@röhögö
én nem undorodom tőlük, mert a szánalmas embertől nem undorodom
Végig olvastam az összes hozzászólást. Kb 1/3-a témához kapcsolódik, a többiben csak egymás torkát rágcsálják...

Ultrahangos Zsírbontás · http://mystica.hu 2013.05.27. 09:33:24

Elegáns dolog lekurvázással vágni vissza a könyvben szereplésért.

Nagy Macci 2013.05.27. 11:17:12

@Ultrahangos Zsírbontás
Tudod, ez az a helyzet, amikor érvelni nem tud valaki, csak vagdalkozni.
Ha a lány kurva, akkor arról mit mondhatnánk, aki igénybe veszi a " szolgáltatását", esetleg mindezt úgy, hogy otthon barátnő/ feleség várja?

BZ1975 2013.05.27. 20:41:12

@röhögő:
„Összegezve azt látom, hogy te voltál itt a legnagyobb fasz. Vagy érintett voltál, vagy kiver téged a víz az irigységtől, mert nemi nyomorban élsz.”

Szart se összegeztél te itt... Mert akárcsak a többi szaros-húgyos proli itt, te is képtelen vagy kitörni az olyan felvetésekből, hogy „biztos nem tudtad megbaszni-benne voltál a könyvben-buzi vagy-recskázól”.

Mert ugye azt kurva nehéz volt felfogni itt sokaknak, köztük neked, hogy ez a nő „ronda-buta-erkölcstelen”. ezt próbáltam meg az ótvaros kis szátokba rágni.

„Esetleg egy ritka bigott állat vagy.”

aha, mert erre a nőre nem áll fel a faszom, ellentétben a hozzád hasonló igénytelen majmokkal... javaslom nézz utána mi a bigott... te bugris.

„mert nemi nyomorban élsz.”

sztem te élsz lelki-nemi nyomorban. te érzelmi féltégla.

BZ1975 2013.05.27. 20:47:29

@röhögő:

„Már szexfilmet akarsz nézni róla? Te szerencsétlen! :-))”

az reakció volt másnak a hülye képzelgésére, felvetés... de te hülye vagy olvasáshoz, értelmezéshez.

sztem te vagy oda annyira, hogy véded. te akarnál recskázni egy filmjére. : P

itt is burkoltan céloznak az „szexi” úszónő ocsmány fejére (biztosan az a fickó is egy irigy buzi):

comment.blog.hu/2013/05/27/nem_mindegy_milyen_keppel_futtatod_a_nimfoman_uszonot

te nyomorult.

BZ1975 2013.05.27. 20:52:14

@Ensiada Arkoveitie: nem keveredtem ellentmondásba, de te meg össze-vissza írsz hülyeségeket... (bocs)

„ erre hoztak egy ellenpéldát, te meg jössz azzal, hogy 1 milliárd légy meg hasonlók, holott végső soron előtte még a te érvelésed épült ugyanerre. ”

azt írták, hogy az ottani kövér feka nők mellett nincs is férfi (csak én lennék ha belépnék oda). most akkor engem erősítenek meg, mert egy férfi se nyomul rájuk?!?!

ill. b+, ha az összes nő elhízik, akkor az nem azt jelenti, hogy ez tetszik a fickóknak, hanem azt:
1, ezen nők igénytelenek
2, a fickók csak ezekből válogathatnak, kénytelenek ehhez alkalmazkodni

teccikérteni? : P

BZ1975 2013.05.27. 20:54:32

@Ensiada Arkoveitie:
„Az viszont kimondottan vicces, mikor abszolút értelemben akarod meghatározni ki a jó nő.”

az _emberi_ szépség inkább abszolút, semmint relatív (bármit is szajkózzanak a butaprolik).

„A prolizásból és ebből nekem az jön le, hogy te a sznob kategóriába tartozhatsz. ”

értem... magyarul, ha fosadék igénytelen az ízlésem és értékrendem és még buta is vagyok, akkor már nem leszek sznob. : P

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.06.11. 14:15:43

@BZ1975:
Nem, neked nincsen saját ízlésed, csak az általad magas szintűnek tartott ízlésvilágot igyekszel követni, és ezzel akarsz kitűnni a "prolik" közül. Mert a szépség igenis relatív, az emberi is és a művészet szépsége is.

De elárulok valamit, az igénytelenség is relatív, értékrend függő. Tudod, a világ nem olyan egyszerű, mint te vagy, sokkal színesebb, mint gondolnád.

BZ1975 2013.06.11. 19:32:17

„Nem, neked nincsen saját ízlésed, csak az általad magas szintűnek tartott ízlésvilágot igyekszel követni,”

de van ízlésem, linkeltem is (bájos, finom arcvonások), ellentétben a majomlópofájú úszónővel.

„és ezzel akarsz kitűnni a "prolik" közül.”

ezt nagyon nehéz felfogni, hogy ez az ízlésem és nem „kitűnni” akarok?!?!

„Mert a szépség igenis relatív, az emberi ...”

ha így lenne, akkor a szépségkirálynőválasztásokon minden egyes jelentkező ugyanannyi pontszámot kapna, apró kis szórással...

„De elárulok valamit, az igénytelenség is relatív, értékrend függő. ...”

igen, sajnos látom, hogy neked relatív... meg igazából neked nem más értékrended van, hanem inkább semmilyen... : (

„ Tudod, a világ nem olyan egyszerű, mint te vagy, sokkal színesebb, mint gondolnád.”

a szép színesre kikevert hányasodból nem kérek, azt tartsd meg a többi prolinak, kösz. : P

de azért kösz, hogy leereszkedtél hozzám egy pillanatra és hatalmas nagy titkot osztottál meg velem. : )

Péter Fehér 2013.06.12. 00:31:03

Volt szerencsém (???) olvasni ezt a gyomorforgató szemetet, legalább is az elejét, kb a 90. oldal tájékától egyszerűen nem volt gyomrom tovább folytatni. Van pár gondom vele : úgy állítja be az örökös magyar bajnoki címét Szepesi kisasszony, mintha olyan hely de nagy, szinte sporttörténelmi tényről, tettről lenne szó! Könyörgöm, egyszerüen 15 országos verseny megnyerése kell hozzá ( na basszus, van magyarországon élvonal beli úszó, akinek ez ne jönne össze ? ) Aztán eszembe jut még egy 2012 es olimpiát érintő automatikus NOB eltíltást hozó 2010 es,vagy 11 es dopping vétség is. Nem lehet hogy ezek is munkálkodnak, munkálkodtak akkor amikor ezt a könyvet megírta ( kiemelem mégegyszer : képtelen voltam az első negyedétől többet elolvasni ) nincs problemám a szexualitást tárgyaló könyvekkel, Catherine Millet írását is imádtam, de ez egy primitív, közönséges, sőt alpári nyelvezetű keserűséggel átitatott, bosszúkiáltványnak tűnt ( nem jött össze nekem, dobálok rátok sikeres sportolókra pár m³ sarat, undorító ). Nem gondolt esetleg arra, hogy azzal, hogy ezt a szemetet kiadta, sok esetleg tőle tehetségesebb ifjú úszópalántát nem fedeznek fel, mert anya, vagy apa olvassa, amiket írt, és készpénznek veszi az állításait ? Nem vitatom, ha bármi törvénybe ütköző történt, azt szankcionálni kell, de miért van az, hogy az igazán kiemelkedő úszóink egyikének sem jut eszébe ilyen butaságookal vádolni Turi Györgyöt,vagy a gyúrót, aki szintén dolgozhatott igazi nagyágyukkal is, örökös magyar bajnokunk melett. Sajnálon Nikolettet, hogy nem az úszokarrierével kapcsolatban áll rivaldafényben, és amiatt is, hogy a magyar úszószcéna is elzárkózik az állitásaitól ( a szakvezetés vizsgálatokat fog folytatni, és remélem kielégítő eredményre jutnak ) és abban is bízom, hogy minden a könyvben emlitett kötszereplő megteszi a szükséges lépéseket, és legalább hitel rontás miatt perbefogja a tisztelt írónőt, ez a minimum amit ezután várok . A cikk írója pedig szégyellheti magát, bármilyen formában is érintett az ügyben, szinten alúli eljárásmód a kurvázás,szajházás, és más derogáló jelzős szerkezetek használata.

köszönöm a figyelmet mindenkinek, aki rászánta az idejét hogy elolvassa a véleményemet

Anyátok picsája! 2013.06.13. 20:46:14

@Péter Fehér: Ilyen a zsidók többsége, miért csodálkozol? Remélem nem fizettél ezért a szemétért!

Péter Fehér 2013.06.13. 21:10:39

@Anyátok picsája!: tudod, nem vágott földhöz az a 4000 ft, nem az a baj, hogy megvettem, nem volt kötelező ( igazság szerintem, nem tudom miért, újabb catherine M. stílusú sikamlós, de érdekes olvasmányra számítottam ) egyszerűen az egészet átitatja a csalódottság ( sőt, talán itt ott még a férfigyűlölet is ) és észre sem veszi, sokszor saját maga magyarázza, miért sikertelken, mégis csalódott. A zsidókkal és más etnikumokkal nekem nincs bajom, amúgy, de nem akarlak győzködni, a te világod, a te nézeteid.