“Nagyon köszönöm, hogy Közgázos lehetek!”

Ezzel a mondattal kezdte beszédét Ban Ki-moon, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára és immáron egyetemünk díszdoktorrá kitüntetett polgára. Az egyetemi szenátus a címet több évtizedes diplomáciai erőfeszítéseiért adományozta, amelyek a szegénység és az elnyomás felszámolására irányultak, és amelyet Őexcellenciája az ENSZ összes munkatársa nevében fogadott el. Kiemelte, hogy a nemzetközi szervezetnek és egyetemünknek közös célja van, mégpedig egy jobb világot teremteni.

bankimoon.jpgfotó:Hajas Ádám, Corvinus Média

A főtitkár úr egy élhetőbb világ kapcsán beszélt a szíriai problémáról, amely megoldódni látszik. A vegyi fegyverek teljes elpusztításának kilátásba helyezését, illetve a katonai beavatkozás megkerülését a diplomácia sikerének könyvelte el és a novemberi genfi találkozón a tartós béke megteremtését helyezte kilátásba.

Az aktuális válsághelyzetek megoldásán túl, biztosítani kell világunk fenntartható fejlődését, mert enélkül nincsen béke, béke nélkül pedig nincsen fejlődés. A világszervezet főbb céljai közé tartozik a szegénység és az éhezés visszaszorítása, a nők egyenjogúsítása, az egészségügyi ellátás és az oktatás kiszélesítése, továbbá a környezet védelme is. Utóbbi iránt, a főtitkár személyes elköteleződését jól jelképezi a héten Budapesten megrendezett Víz Konferencián való részvétele, ahol nyitóbeszédében vizeink védelmének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Befejezésképpen Ban Ki-moon kihangsúlyozta, hogy mindenkinek kötelessége felszólalni a világot érintő problémákban és megkérte a jelenlévőket, hogy globálisan gondolkozzanak, legyenek világpolgárok, mert csak így lehet megteremteni a békét és a harmóniát a földünkön.

írta: Dzunic Anna

süti beállítások módosítása