Deutschland, Deutschland...

Deutschland, Deutschland…

Angela Merkel pártja a CDU (Christlich Democratishen Union) / CSU (Christlich –Soziale Union) történelmi győzelmet aratott a német választásokon, csupán öt mandátummal lemaradva az abszolút többségtől. Eddigi koalíciós partnere az FDP liberalista párt azonban nem érte el a parlamenti küszöbhöz szükséges szavazatokat. Merkel semmiképp nem akar kisebbségi kormányt, így még komoly koalíciós tárgyalások állnak előtte. Addig is tekintsük át, hogy arathatott ekkora történelmi sikert a világ egyik legbefolyásosabb vezetője.

 

Németország a világ fölött

Amíg az EU nagy része recesszió alatt volt, Németországnak sikerült igen gyorsan kikerülnie belőle és növekedést elérnie, így megalapozva a gazdasági stabilitást.                        

Többek között ez a gyors és precíz válságkezelés vezethetett el odáig, hogy a német államkötvény aukción negatív hozammal keltek el a kétéves értékpapírok, de még a tízéves kötvényeket is 1,199%-os kamattal lehetett értékesíteni 2012.06.01-jén. Mindezek fényében egyértelműen kijelenthetjük, hogy a befektetők a világ egyik legbiztonságosabb országának tartják Németországot, a biztonságáért pedig még fizetnek is rendesen.

Merkel Európája

Mivel a németek a legnagyobb nettó befizetők az Unióban, így Merkel mondhatni akár az Unió vezetőjének is kikiálthatná magát. Bár nyíltan ezt soha nem tette meg - és várhatóan soha nem is fogja -, de cselekedetei arra utalnak, hogy ezt a pozíciót azért alaposan kihasználja.

 Szinte havonta hallhatunk arról, hogy az EU/IMF trojka mennyi pénzt ad például Görögországnak, hogy az elkerülje az államháztartási csődöt. Illúzióink azonban ne legyenek, ezt a pénzt az országoknak vissza is kell fizetniük kamatostul, ami hitelező országnak, szervezetnek  profitot termel, tehát közel sem jótékonykodásról van szó. A német kancellárasszony ráadásul mutatja is, hogy biztosan akarja tudni az adófizetők pénzéből adott kölcsön megtérülését - többek közt emiatt a kemény hozzáállás miatt megosztó Angela Merkel képe az Európai Unióban.

Az EU céljai Németország céljai vagy fordítva?

Szuverenitását Görögország eladta egy rövid „aranykorért” cserébe. A kormány teljes mértékben alá van rendelve Németország akaratának. Ezeknek a brutális megszorító intézkedéseknek és a privatizálási hullámnak köszönhetően sem sikerült jelentősen csökkenteni az államadósságot. Az egyetlen nagyobb adósságcsökkenés a „haircut” (adósságleírás) hatására történt. Görögország még mindig egyre mélyülő válságban vergődik, de legalább tud fizetni a hitelező országnak. Ez viszont nem biztos, hogy fenntartható, sőt az IMF szerint biztos, hogy nem. (Erről bővebben: http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/bebizonyosodott_hazudott_az_imf.566557.html)

   
Tehát, ha nem akarják a hitelezők, hogy Görögország csődöt jelentsen, kénytelenek lesznek lemondani pénzük egy részéről. Ehhez azonban nem elég erős az európai kohézió. Nagyjából békében élnek itt egymás mellett a nemzetek, de nagyobb áldozatokat nem fog senki sem meghozni. Ahhoz túl erős a nemzeti öntudat, hogy Európában gondolkodjunk. Saját országainkban gondolkodunk, és ha esetleg valami előnyt látunk az együttműködésben, akkor hangoztatjuk azt, hogy mekkora „európai polgárok” vagyunk. Angela Merkel Németország érdekeit erőlteti az Unióra, úgy ahogy minden ország vezetője ezt szeretné tenni, csak politikai, gazdasági erő hiányában nem feltétlenül sikeresen.

Kép: http://theintelligence.de

Többet akarunk!

Bár a német állampolgárok nagyon meg vannak elégedve Merkel és a kormány politikájával, azért vannak problémák arrafelé is.

Hatalmas megtakarításokon ülnek a németek és nem költenek eleget. Erre panaszkodik Európa, mert természetesen Németországtól várják a kontinentális gazdasági fordulatot.  Ez egy elég passzív hozzáállás, de logikus is. Gondoljunk csak bele a turisztikai kiadásokba. A világon magasan a németek töltenek a legtöbb éjszakát külföldön. Ez egy példa a számtalan közül, hogy bár „nem költenek eleget”, de azért mégis rengeteget invesztálnak a világgazdaságba.

Macht durch Disziplin!

Fegyelmezettségre int Merkel. A túlköltekezés korszakának vége, kitalált pénzzel nem lehet tartós növekedést elérni - ez már Görögország példáján is nyilvánvalóvá vállt. A német szigorúság ellenérzéseket okozhat a legtöbb nemzetben, de minden cselekedetnek meg lesz a következménye. Amennyiben sikerül racionalizálni a gazdasági kiadásainkat és úgy növekedést elérnünk, akkor lesz vége a válságnak. Persze ehhez hosszú távon  és országspecifikusan kellene gondolkodnunk, ugyanis nem mindegy hogy német precizitással vagy mediterrán lazasággal visszük végig a programjainkat. A „baltaszerű" kiadás lefaragás sem biztos, hogy célravezető. A mostani helyzetet látva, drámai, ami a déli országok foglalkoztatottsági adatain látszik. Görögországban ez az érték jelenleg 29% és még mindig növekvő trendet mutat, de Spanyolországban is 26,9%-on áll a mutató az Eurostat felmérései szerint. Még súlyosabb, hogy minden második fiatal munkanélküli ezekben az országokban, de az EU nagy részében is kritikus kép kezd kialakulni. A válságnak még közel sincs vége az EU nagy részében és egy társadalmi robbanás is fenyeget az elégedetlenség miatt. Minden esetre Németországban nem ilyen a helyzet. Náluk a legnagyobb baj az, hogy költhetnének többet is…

 

süti beállítások módosítása