Az Amerikai "Álom"

1787. szeptember 17-ét írunk. Ekkor fogadták el a pennsylvaniai Philadelphiában a világ legrégebben (kisebb, nagyobb kiegészítésekkel) hatályban levő alkotmányát. Ez az alaptörvény a kor legfejlettebb, legkiforrottabb eszméit ötvözte, olyannyira hogy a legnagyobb része ma is megállja a helyét, azonban mindennek ellenére több cikkelye is kezd elavultnak látszani.

 

Fegyverviseléshez való jog

A második alkotmánymódosítás a következőt mondja ki: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” Erre a módosításra az angol megszállás miatt volt szükség, hogy a brit milíciától meg tudják védeni magukat az emberek.  A XX. században ennek a módosításnak az értelmezése vitákat váltott ki, azonban az alkotmánybíróság, amely a Legfelsőbb Bíróság, kimondta hogy a fegyverviselés egyéni jog. Ráadásul a fegyverlobbi rettentő erős, így a kormányzat minden próbálkozását, mely próbálná erősebben szabályozni a fegyverhasználatot, előbb-utóbb kénytelen visszavonni.Pedig igen nagy problémákat okoz, hogy pszichopaták kezébe is egyszerűen kerülhet akármilyen (nem katonai) fegyver. 

(Elgondolkodtató: az alábbiakat cikk érdekes összállítást tartalmaz olyan dolgokról, melyeket nehezebb véghez vinni, mint fegyvert vásárolni:  http://index.hu/kulfold/2012/12/14/sort_inni_is_nehezebb_mint_fegyvert_venni/ )

Az elmúlt években viszont egyre több a fegyver ellenes hang, mivel olyan mészárlások történtek, amik kezdik ráébreszteni az amerikai állampolgárokat is, hogy nem kéne mindenkinek fegyverhez jutnia. Gondoljunk csak az iskolai ámokfutásokra vagy a „Sötét lovag: Felemelkedés” bemutatója utáni tizenhat emberáldozatot követelő mészárlásra.  Tehát időszerű lenne a felülvizsgálata az Alkotmány ezen részének is.

Fékek és ellensúlyok

Az USA Alkotmánya az első valós kísérlete volt a fékek és ellensúlyok rendszerének. Az autokrata hatalomgyakorlással ellentétben, itt a három hatalmi ág szét van választva, és elméletileg a zsarnokságot teljes mértékben meg tudja akadályozni  a szisztéma. Azonban 2008. után derült fény arra, hogy ez a rendszer meddővé vált. Mivel  a demokraták nem tudtak a Kongresszusban többséget szerezni, így fontosabb ügyekben (pl.: adósságplafon) nem lehet konszenzusra jutni. Ehhez kell a politikusok makacssága, demagógiája és rövidlátása. Jelenleg a republikánus képviselők kihasználják a rendszer adta lehetőségeket és a végsőkig feszítik a húrt, nem kis aggodalmat okozva világszerte.  Most tehát az amerikai képviselők kompromisszum készségén múlik a világ börzéinek és gazdaságainak a sorsa.

Fékek és ellensúlyok. Ehhez kéne még adni az ésszerűséget és akkor kapnánk egy tökéletes modellt. Azonban emberi mivoltunkból és a hatalomért folyó harcból fakad az, hogy a demokrácia szépségét sikerült kiforgatni és a rendszert maga ellen fordítani. Nem meglepő tehát, hogy a szélsőséges, antidemokratikus pártok egyre nagyobb teret kaphatnak.

Számos kérdés van melyekre egyelőre nem találunk választ- Részben a fenti problémákból adódóan, éppen ezért érdemes végiggondolni őket, és fényükben mérlegelni a rendelkezések aktualitását.Meg fog-e oldódni az amerikai túlköltekezés? Mikor áll az Egyesült Államok gazdasága fenntartható pályára? Eljön-e az az idő, amikor csődközeli helyzetben az USA nem lesz a legmagasabb besorolásban a hitelminősítők szerint? Eljön-e az az idő, hogy nem lesznek mindennaposak a fegyveres bűnözések?

Előbb-utóbb meglátjuk…

A bejegyzés trackback címe:

https://corvinusonline.blog.hu/api/trackback/id/tr635568468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2013.11.04. 13:23:18

Ez akkora mellébeszélés volt, hogy na.
Az adósságplafon itt ismeretlen fogalom, ezzel kéne foglalkozni pl., mielőtt más országok hozzánk képest igen csak működőképes gyakorlatát kritizálja valaki. Mert így nevetséges.

Istenadta 2013.11.13. 14:21:56

@Mr. Waszabi: Igen nagyon jól működő re ndszer. Olyannyira, hogy megint megemelték a plafont és tovább nő az adósság, amely már így is magasan a világ legnagyobb külföldi kitettségű adósságága... Ezt nevezem a jól működő és kikerülhetetlen intézménynek...