Néhányan az előadásairól, legtöbben azonban a politikai életből ismerik: az öt év alatt politológusból polgármesterré avanzsált Karácsony Gergely továbbra is szeretne tanítani nálunk. A Politikatudományi Intézet adjunktusa meglepődött Török Gábor indulási kísérletén, baloldali alternatívát szeretne építeni Zuglóban, és megérti a tüntetőket, akik nem bíznak az ellenzékben.

A jövő félévben is tanít még a Corvinuson?

Akkor éppen nem fogok, mert jelenleg őszi féléves tárgyak oktatásában veszek részt. Szeretnék az egyetemen tanítani a későbbiekben is, úgy érzem, erre megvan a nyitottság Láczi András intézetvezető úr részéről. Szívesen tartanék órát az önkormányzati demokráciáról, ha már itt helyben gyakorlom.

A politikai szerepvállalása más megvilágításba helyezte az Ön által korábban oktatott tárgyakat? 

A klasszikus Woody Allen-vicc szerint: aki nem tudja, az tanítja. A politikával kapcsolatban ebben van némi igazság. Kétségtelenül más előadást tartani a választási rendszerről úgy, hogy az arról szóló törvény vitáján részt vettem. Egyfelől könnyebbség, mert az ember nagyon jól ismeri a folyamatot, másrészt egyfajta nehézséget is magával vonz. Nyilván az egyetemre nem akarja az oktató bevinni a politikai álláspontját, ám nem mindig kézenfekvő, hogy hol végződik a szakmai vélemény és hol kezdődik a politika. Igyekszem meghúzni a határt, de szerintem az előadáson is elhangozhat egyfajta értékítélet, ha betartjuk azt az – általunk is tanított – Max Weber-i szabályt, hogy nem keverjük össze a tény- és az értékítéleteket. Például el szoktam mondani, hogy a választás kötelezővé tételének pártján állok, de nyilván az ezzel kapcsolatos ellenérveket is felsorolom.

A Corvinus Politikatudományi Intézetében egy irodája van Török Gáborral. Mit szólt politológus kollégája veszprémi indulási kísérletéhez?

Talán mondhatom azt is, hogy Gábor a barátom és nagyon tisztelem elemzői pályafutását. Bár szerepfelfogása némileg különbözik attól, amit én ilyen típusú helyzetben gyakoroltam, természetesen az általa gyakorolt elemzői szemléletet is teljesen legitimnek találom. Sokan ezt afféle értékrelativizmusnak gondolják, de szerintem ez egy téves felfogás: jól ismerem Gábor politikai értékrendjét, emberileg és szakmailag is sokra tartom őt, amit nem befolyásol az, hogy értékrendje egyébként jelentős mértékben különbözik az enyémtől. A kérdésre válaszolva: kissé meglepett, hogy kacérkodik a gondolattal, ugyanúgy, ahogy az is, hogy végül visszalépett. Akit a mozdony füstje megcsapott – hogy a költőt idézzem – vagyis aki foglalkozott már politikával, azt mindig megkísérti, hogy szerepet is vállaljon benne. Személy szerint örültem volna, ha kialakul egy olyan politikai helyzet, ahol Gábor független jelöltként, de a pártok indirekt támogatásával elindul. Úgy vélem, meg is nyerhette volna a körzetet.

Miért fordul elő, hogy a politikához közel kerülő figurák előbb-utóbb a szerepvállaláson is elgondolkodnak?

Azért lesz valakiből politológus, mert már eleve erősen vonzza a politika. Márpedig ezt a jelenséget akkor tudja igazán megtapasztalni, ha vállalja a közszereplést vagy ringbe száll a politikában. Kívülről szemlélődve sokakban felmerül, hogy ő ezt jobban tudná csinálni. Nem mindenkinél: Gábor ilyen szempontból sokkal megengedőbb a politikusokkal szemben. Más kérdés, hogy mindaddig ott lesz a csábítás, amíg nem kerül bele abba a székbe, amiben mondjuk most én is ülök, és nem ismeri meg, hogyan is működik ez a világ. Nem kizárólagosan magyar jelenségről van szó egyébként – a korábban már említett Max Weber vagy a nagyhatású Ralf Dahrendorf is vállalt politikai szerepet. Rengeteg az ilyen politológus: előfordul, hogy végül inkább politikusként emlékszünk rájuk.

Önt mi motiválta arra, hogy beszálljon a politikába?

Nagyon erős a zöld elköteleződésem, családilag és a környezetemből fakadóan is. Sokáig azt hittem, hogy életemben nem lesz az értékrendemnek megfelelő, életképes párt Magyarirszágon; magam pedig nem vagyok az a mozgalomépítő típus. Amikor az LMP megalakult, rájöttem, hogy nem volt igazam. Hiába állt egy százalék környékén a felméréséken, már nagyjából 2009 közepén világossá vált számomra, hogy a pártban egy komoly lehetőség rejlik. Nekem ez volt az utolsó csepp ahhoz, hogy politikus legyek: ha ez nincs, akkor soha nem politizáltam volna.

Sokszor minősítette a mai magyar berendezkedést fél-autoriternek. Nem furcsa, hogy polgármesterként most ennek a rendszernek a része lett?

Joggal merül fel ez a kérdés. Általánosságban jogos a felvetés, hogy a rendszer legitimitását megkérdőjelező ellenzéki pártok, politikusok miért vesznek részt benne. Tudatosan indultam az önkormányzati vezetésért a parlamenti választások után. Úgy gondolom, hogy a kiépült politikai rendszernek nem lehet a központi magjánál alternatívát képezni. A parlamenti politizálást egy kötelező körnek tartom, habár nagyon tisztelem azokat, akik hősiesen küzdenek ott és próbálnak valami értelmeset alkotni. Szerintem két helyen érdemes az ellenzéknek politizálnia. Egyrészt az utcán, ami nem a pártok dolga – és ez nem csak Magyarországon van így – mivel egy tüntetést könnyebb olyanoknak szervezni, akik nem osztják meg a közönséget. Másrészt adott a mozgalmi típusú politizálás, ahol a tettek beszélnek a szavak helyett. Azért akartam polgármester lenni, mert fel lehet építeni azt a baloldali, progresszív politikát, amiben hiszek. Szerintem az önkormányzatiságot korlátozó döntések ellenére is lehet alternatívát mutatni. 

Ehhez mennyire tud együttműködni a képviselő testülettel, amelyben a baloldali összefogásnak nincs többsége?

Olyan a helyzet, amiben konszenzusra kell törekedni. Ez politikailag nem könnyű, ugyanakkor a személyiségemhez közelebb áll, mint az erőből való politizálás. Utóbbit is legitim dolognak tartom sok esetben, de az én politikus karakteremhez nem illik. Szeretném, ha széleskörű konszenzus lenne abban, hogyan megyünk előre. A múltat nyilván nem fogjuk egyformán megítélni a Fidesszel, hiszen voltak olyan folyamatok, amelyeket helytelennek ítélek meg, és úgy gondolom, ezeket kötelességem kitenni az asztalra. Azt is gondolom viszont, hogy a zuglói fideszesek a kerületért akarnak dolgozni és rengeteg olyan dolog van, amiben egyet tudunk érteni – ezért nem hiszem, hogy lehetetlen lenne együttműködni.

Az alakuló ülés előtt például kikkel egyeztetett?

Tulajdonképpen mindenkivel. Az életem gyakorlatilag az egyeztetésekről szól.

Várnai László – a Civil Zugló Egyesület képviselője – mintha arra utalt volna, hogy őket kihagyták.

Velük is egyeztettünk, csak be kell látni, hogy a képviselőtestületben a két nagy párt elviszi a helyeknek majdnem a 90%-át: értelemszerűen velük egyeztetek elsősorban. A Civil Zugló Egyesületnek olyan igényeik voltak, amiket politikailag  sem érvényesíteni, sem a többi szereplővel elfogadtatni nem lehet. Nem szívesen mondom ezt, de nagyon nehéz olyan helyzetet kialakítani, amivel mindenki boldog.

A helyi médiával milyen a viszonya? 

A helyi média sokat változott az elmúlt időszakban. Volt egy igencsak kézi vezérlésű, a helyi hatalmat kiszolgáló média – ez a helyzet azonban egy precedensértékű kúriai döntésnek köszönhetően megváltozott. Akadnak további meggondolandó kérdések, de egy dolgot ígérhetek: olyan közszolgálati helyi médiát szeretnék vezetni, ami a zuglói politika fókuszát visszateszi az embereket érintő valós ügyek felé a pártpolitikai propaganda közvetítése helyett. 

Az Indexnek és a Népszabadság Online-nak adott interjújában is mintha azt pedzegette volna, hogy a PM társelnöki posztjára nincs ideje. Hogyan próbálja ezt orvosolni?

Többet dolgozom és ebből a nagyobb tortából nagyobb szelet juthat a társelnökségére, de kétségtelen, hogy a munkám nagy részét nem a „pártpolitikusság” viszi el. Szerintem ezt a PM tagjai és vezetői is elfogadják, hiszen az most a közös érdekünk, hogy sikeres zuglói polgármester legyek, elvégre közös cél az ellenzéki alternatíva építése. Fontos, hogy ezt alulról építkezve vigyük véghez: hogy meg is mutassuk, ne csak beszéljük arról, hogy mit is kéne csinálni. Remélem, hogy a ciklus végén mindannyian büszkék lehetünk arra, ami Zuglóban történt.

Visszatérve a „fél-autoriter” rendszer gondolatához: megéri ilyen politikai körülmények között az ellenzéknek még jobban szétforgácsolódnia?

Az ellenzéket meghatározó gondolattalanság részben abból is származik, hogy állandóan egymásra figyelünk és a politikai mondandónk kifejtése helyett a hatalom technikai kérdéseivel foglalkozunk. Ezt úgy fogalmaztam meg egyszer, hogy politikai Káma Szútrának vagyunk a rabjai, ahol mindig a pozíciók elfoglalásáról szól az ellenzékiség. Ezt az egészet félre kell tennünk annak érdekében, hogy tudjunk arról beszélni: mit is gondolunk a világról. Az Együtt és a PM szakításának hátterében sem konfliktusok álltak, hanem az, hogy megmutathassuk politikánkat a választóinknak ls hogy lássuk, mennyit ér ez előttük. Nem azzal a szándékkal csináltuk, hogy szétrobbantsuk a teljes ellenzéket, hiszen ebben a választási rendszerben, ami valószínűleg 2018-ban is lesz Magyarországon, csak valamiféle együttműködés lehet sikeres. Viszont önmagában az összefogás nem cél, hanem eszköz annak a politikának a megvalósítására, amiben hiszünk.

Miben hisz a Párbeszéd Magyarországért?

Azért szeretnénk önállóan politizálni, hogy ezt el tudjuk mondani. Nagyon egyszerűen tulajdonképpen a PM egy klasszikus nyugat-európai értelemben vett baloldali zöldpárt. A baloldaliság számomra azt jelenti, hogy egy igazságos társadalmat szeretnénk, ahol a terhek egyenlőbben oszlanának el az erősebbek és a gyengébbek között. A zöldpolitika annyival több, mint a klasszikus baloldal, hogy ezt a fajta igazságosságot a jövő generációkkal szemben is érvényesítjük, hiszen a leggyengébbek azok az emberek, akik még meg sem születtek. Végső soron a mostani gazdasági és társadalmi berendezkedésben elsősorban a saját unokáinkkal tolunk ki – nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. A zöldpolitika annak a felismerése, hogy az emberi társadalom csak a természeti környezetével összhangban működhet.

Az elmúlt hetekben rendkívül sokan vonultak az utcára kormányellenes tüntetéseken. Mégis, ezek a demonstrációk pont ugyanakkora távolságot tartanak az ellenzéki pártokkal szemben is. Lát esélyt arra, hogy megszólítsák ezt az elégedetlen tömeget?

Szerintem a tüntetők kilencven százaléka már valamelyik ellenzéki pártnak a szavazója. Önmagában nagyon pozitív fejlemény az, hogy az utca megszólal és megjelennek a társadalomban lévő feszültségek ezeken a demonstrációkon. Megértem azt a politikus- és pártellenséget, ami meghatározó ezeken a megmozdulásokon. Ugyanakkor kicsit veszélyesnek is tartom, hiszen így vagy pártot kell alapítaniuk a tüntetőknek, vagy meg kell majd változtatniuk ezt a retorikát – tény, messze van még a legközelebbi választás. Ezzel együtt teljesen egyetértek azzal a nézőponttal, hogy az Orbán-kormányra ne úgy tekintsünk, mint ami leesett a Holdról, és amelynek nem voltak meg az előzményei a magyar politikában. Nyilvánvalóan politikai túlzás, hogy az elmúlt huszonöt évet egy homogén masszaként értelmezzük, de a 2010 előtti világ legnagyobb kritikája éppen az, hogy eljött 2010. Ha a magyar demokrácia és társadalom jól működött volna, ha tisztességes jogállamunk van és igazságos társadalmunk, akkor a választók nem akartak volna mást. Ne feledjük el, hogy bármennyire is kritizáljuk a Fidesz politikáját, a párt 2014-ben is megnyerte a választást. Még, ha ismerjük is a választási rendszer trükkjeit, akkor is ki kell jelentenünk, hogy a magyar társadalom nem kapott még jobb ajánlatot, mint amit Orbán Viktor nyújtani tudott. Lehet felelőtlennek tekinteni a tüntetőkre, akik itt pártellenes hangulat mellett politizálnak, de valójában az ellenzéki pártok mögött tényleg nincs meg az a bizalom, ami az országos politika alapvető megváltoztatásához szükséges lenne.

(Az interjúhoz a fotókat Metzler Viktória készítette)