Az Aranyterem múltjának árnyéka ellenére is tündököl – avagy a bécsi újévi koncert története

A Bécsben minden év január elsején megrendezett újévi koncert mindig a legpatinásabb és legnagyobb felhajtással járó esemény épp ezért, keveseknek adatik meg, hogy eljussanak rá. Szerencsére napjainkban már lehetőségünk van közvetítéseken keresztül élvezni az eleganciát, a zenét és a kultúrát. Az arisztokratikus időket – szánt szándékkal  felelevenítő hagyomány ennek ellenére sötét múlttal is rendelkezik, ami napjainkban már elfeledett.

becsi_ujevi_koncert.jpg

Az eseményt övező pompa és fényűzés felidézi Bécs hajdani fénykorát, a város csodálatos barokk és klasszicista szépségét. Mindebből mára többnyire csak bevásárlóközpontok és szállodák maradtak meg, amelyek egykoron a letűnt birodalom nagyságát voltak hivatottak képviselni. Egy közülük azonban tagadhatatlanul tovább él: a „Grosser Musikverein”, legfőképpen pedig a koncertnek otthont adó „Aranyterem” névre keresztelt hangversenycsarnok, „ahol még a hangszerek is arannyá változnak és a hang is arannyá válik.”
Ugyan a kifejezés maga giccses lehet, viszont az, aki már látta akár egyszer is a hangversenyt, beláthatja, hogy a mondat helytálló: egyfelől valóban megérdemli a hírnevét, másfelől viszont pont annyira extravagáns és túldíszített az est, mint amennyire ez a mondat jellemzi.

Egy biztos: nincsen újév bécsi koncert nélkül.

Mióta? – kérdezheti jogosan a kedves olvasó. Valóban, itt kezdődik az, amire már a bevezetés is utalt. A hangversenysorozat ugyanis nem feltétlenül olyan tisztán, fehéren és magasztos célokkal indult el. Arra gondolhatnánk, hogy az impozáns koncertek hagyománya a 19. századra datálhatóak vissza, azonban az első estre 1939-ben került sor a Nemzeti Szocialista Párt rendezése alatt. A célja az volt, hogy a koncert jegyáraiból a leginkább rászorulóknak fűtőanyagot vegyenek a zord téli hónapokra. Továbbá egyéb hagyományoktól eltérően, nem újév reggelén volt az első koncert, hanem szilveszter este. Ezen kívül az a tradíció is, miszerint a bécsi szimfonikusok mindig a Strauss testvérek darabjait játszották, szintén a náci időknek volt köszönhető. Ez azt a célt szolgálta, hogy egyesítse a német ajkúakat újév estéjén egy olyan esemény keretében, amit tudnak közvetíteni az egész „Harmadik Birodalomnak”.

1945 ugyan a fasiszta uralom letűnésével járt, de nem az újévi koncertekével. Mikor véget ért a háború, egyetlen egy ritmus sem maradt ki  – a hangversenyek egyszerűen folytatódtak, de már nem csak a hitleri Németországnak, hanem az egész világnak. Ezáltal szép lassan a múlt mély gödrébe vetült történetük foltja.

Napjainkban már máshogy néz ki egy átlagos koncert. A korábbiakkal ellentétben már a hangversenyt megelőzően ismert a program, vagyis milyen művek fognak elhangzani, valamint látható a koncert másik híres elemének számító virágcsokrok, melyeket hagyományosan az olaszországi Sanremo városából küldenek. A jegyek általában már több, mint egy évvel előre elkelnek a világ minden szegletéről érkező vendégeknek, továbbá több mint 90 országban közvetítik élőben az eseményt; és persze elengedhetetlenül minden koncert a Radetzky-Marsch ráadással zárul.

A báli ruhák, frakkok és cilinderek forgataga mellett december 30-án, az előestén az osztrák hadsereg is képviseltette magát, akik ez évben is a tiszteletbeli vendégek voltak. A balkonokon a zöld és szürke egyenruhák elütnek az Aranyterem megszokott pompájától és a gazdagon díszített berendezéstől, aminek láttán talán már nem olyan könnyű a mostanra globális eseménnyé vált hangverseny sötét múltját teljesen elfelejteni.

süti beállítások módosítása