Hol kávézz és hol egyél a Corvinus közelében?

bce_terkep_2017_pontok_kijelolve.jpg

A kávé olyan, mint a szex, mindenképpen jó, ha van, de azért az sem árt, ha minőségi. Ennek az axiómának a jegyében készült a „Corvinus közeli Top 5 kávézó” listája – ha kényeztető koffeinforrásra vágytok, akkor mi inkább ezeket ajánljuk nektek az automatás hosszúkávé helyett.


1. Tamp and Pull (Czuczor utca 3.)

A Tamp & Pull név az eszpresszókészítés utolsó két lépését jelöli a csészébe öntés előtt. Ha hihetünk a honlapjuknak, ez volt az első olyan Espresso és Brew Bar Budapesten, amit baristák saját kezükkel építettek fel azért, hogy a kávészeretőket és a barátokat vendégül tudják látni. Ez a speciality kávézó gyakorlatilag a C épület sarkában található. Ugyan nem fogunk kétszáz forintért bekávézni, cserébe a kifogástalan minőséget fele annyiért kapjuk meg, mint a nemzetközi kávézóláncok bármelyikében.

2. 39esek önkiszolgáló étterme (Czuczor utca 2-10.)

A 39esek kávéja talán nem újhullámos, de jól iható, a választék pedig elképesztően széles, a Chai Lattétól kezdve a különféle szirupokon át az Americanóig mindent megtalálhatunk náluk, laktózmentes verzióban is. A kiszolgálás gyors – gyakorlatilag öt percen belül juthatunk kávéhoz, ami az órák közötti szünetekben jól tud jönni.

3. Jónás Kézműves Sörház (Fővám tér 11., Bálna)

A Jónás Kézműves Sörház az a hely, ami miatt még mindig érdemes ellátogatni a Bálnába – a több mint hatvanféle sörön túl széles borválasztékkal, finom ételekkel és tökéletes kávéval várják a vendégeket, nem is beszélve a forró csokikról, amik közül a fehér csoki alapú erdei gyümölcsös variáció a legnépszerűbb. Ezen kívül levendulás, vadrózsás mentás kézműves szörpöket is ihatunk – tehát van mit kipróbálni. 

4. Café Frei (Váci u. 74.)

Frei Tamás kávézólánca már nem csak Magyarországon, hanem például Angliában és Romániában is képviselteti magát. Ez az ínyencek helye - válogatott kávékülönlegességeket kóstolhatunk a világ mintán tájáról, akár időben visszafelé haladva: ott van például a Costa Rico-i kókusz macchiato, amit állítólag Stevenson ivott először, illetve a csokoládés kókusz-latte édes rózsafűszerrel, ami szinte futurisztikusan összetett ízélményt tár elénk.

5. OneCup Espresso Bar Budapest (Baross u. 1.)


A 2014-es magyar baristabajnok Nagy Krisztián nevéhez fűződik a néhány perc sétával megközelíthető OneCup a Kálvin tér közvetlen közelében. Többek között azért nyílt meg, hogy a tulajdonosa ki tudja hozni a tudásából a maximumot, amit ebben a kávézóban nem a kávégép árával, hanem az emberi intuícióval kívánnak elérni. Az elképesztően gazdag ízvilágú kávék mellett finom szendvicsek, sütik és croissantok is szerepelnek az árlapon.

 

Megmutatjuk a nyilvánvalót, és azt is, ami azon túl van, hogy ne kelljen a büfé melegszendvicsével megelégednetek az ebédszünetben. Kifőzdére, olasz konyhára, esetleg keleti ízekre vágytok, egyetemista tárcára szabva? Jó hír: a Fővám tér közelében szó szerint bármit meg lehet találni.

1. 39-esek önkiszolgáló étterme (Czuczor u. 2-10.)

Évek óta szolgálja hűségesen a Corvinus hallgatóit az „E” épület alsó alagsorában, illetve a „C” tövében található 39-esek étterme megfizethető ételekkel és gyors kiszolgálással: ez az a menza, amelyre gimnáziumi éveink alatt mindvégig vártunk, amelyben szociálisak lehetünk és beszélgethetünk sorstársainkkal az ebéd vagy a reggeli közben. Ha édességre, süteményre, kávéra, teára stb. vágyunk, akkor is érdemes ide ellátogatnunk.

2. Il Treno (Múzeum körút 41.)

Grill ételek, rizottók, levesek, tésztaételek és tradicionális, helyben sütött pizzák: ismerjétek meg a környék legolaszabb gasztronómiai pontját! A kellemes hangulat, a széles kínálat és a minőségi hozzávalók ellenére nem drága opció, ráadásul Erzsébet-utalvánnyal is fizethettek.

3. Padthai Wokbár (Papnövelde u. 10.)

„Európa egyik legszebb nagyvárosában élve a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy az élet felgyorsult. Bármennyire is élvezzük a pörgést, a nyugati szemléletű urbánus pezsgésben egyre többünkben merül fel az igény a keleti kultúrák felől áradó nyugalomra”, írja magáról az étterem. És valóban, ez a hely olyan, mint a béke gasztroszigete egyetemisták számára is megfizethető látványkonyával, friss alapanyagokból készült tészta- és rizsalapú ételekkel, feltétekkel és ingyen szószokkal.

4. Kék Fazék

Házias ízvilágot előtérbe helyező, kedves személyzettel rendelkező ételbár a Ráday utca Kálvin tér felőli végén. Ha kicsit szeditek a lábatokat, akár egy óraközi szünetben is ki tudtok szaladni ide ebédért, ha elvitelre kéritek. Remek választás, ha nem tudtok huzamosabb ideig meglenni leves és főtt étel nélkül, ezenkívül abszolút pénztárcabarát hely – nem csak a Ráday utca turistavadász miliőjéhez képest.

5.Andreas Bisztró

Azt a tényt nem tudná letagadni a pincehelyiségben található bisztró, hogy a Váci utca egyik mellékutcájában bújik meg, állandó étel- és italkínálatának árszínvonalát nagyjából ennek megfelelően kell értékelni. Napi ajánlataik és menüik azonban a halandó egyetemista számára is megfizethetők, nem utolsó sorban pedig igen ízletesek és kiadósak. Mivel a környék irodáiból sokan járnak ide ebédszünetben, ezért érdemes élni az asztalfoglalás lehetőségével.

süti beállítások módosítása