Függetlenség katalán szemmel

Katalónia Spanyolországtól való függetlenedésének kérdése hosszú idő után jelentős fordulóponthoz érkezett 2017 októberében. A spanyol állam által alkotmányellenesnek minősített ügydöntő népszavazás eredménye magáért beszél: a szavazók közel 90%-a Katalónia önálló állammá válását pártolja. De hogyan látja a helyzetet egy valódi katalán polgár, aki az Erasmus-félévéről, Brüsszelből volt kénytelen hazautazni leadni a voksát, mivel külföldön - a spanyol vezetés ellenállása miatt - ezt nem tehette meg? Interjúalanyom Guillem Planagumà Sala volt.

Sokáig kétséges volt, hogy egyáltalán megvalósulhat-e a függetlenségi népszavazás. Végül a kitűzött napon, ha nem is teljesen úgy ahogy tervezték, de a katalánok szavaztak. Mi történt aznap és a rá következő napokban?

Az utcák most békések, de ami az elmúlt napokban történt az egész egyszerűen őrület volt. Nagyon nehéz napokat éltünk át. A spanyol rendőrség nem kímélt senkit. Több barátom is sérüléseket szerzett, holott nem csináltak semmi rosszat, nem voltak erőszakosak. Én szerencsére jól vagyok, nem esett bántódásom. De nagyon nehéz elviselni, feldolgozni, hogy a hozzád közelállókat a semmiért bántják. Pusztán ideológiai különbségek miatt törték el egy barátom karját. A legtöbb iskolában az emberek csak fociztak, olvastak, sok helyen egésznapos koncertek voltak. Az idősek dominóztak és kártyáztak. Aztán megérkezett a spanyol rendőrség és elkezdték őket bántani. Ezt nagyon nehéz felfogni.

Ha más kormány lenne, akkor is ki akarnátok válni?


A spanyol kormány egyetlen célja, hogy mindenben ellentmondjon a katalánoknak. Ezt nehéz megmondani, de a fő ok, amiért ki akarunk válni, az, hogy nem akarunk fasiszta kormányt, nem akarunk királyságot. Demokratikusan választott elnököt szeretnének, aki a nép nevében beszél.

Választanak a katalánok új képviselőket a jelenlegiek helyett, ha függetlenednek?

Választások lesznek. A jelenlegi kormány azt kommunikálja, hogy azért van hivatalban, hogy elhozza Katalónia függetlenségét. Lesz majd egy újabb szavazás, ahol újabb vezetőket választunk, akik lehetnek akár bal, akár jobb oldali politikusok is. Arról is szavazunk, hogy milyen legyen az államformánk, hogy köztársaságot vagy monarchiát szeretnénk-e, hogy milyen legyen a politikai rendszerünk.

18513199_449fb075e9e8e4bb1ec5a4f596f682ed_wm.jpg


Mennyire reális, hogy Katalónia a monarchiát válassza?


Ez inkább csak elméleti lehetőség, de a hangsúly a lehetőségen van. Ha a többség azt akarná, hogy monarchiaként működjünk, akkor választanánk egy uralkodót. Azért reménykedem benne, hogy az egész ország köztársaságot szeretne majd.

Mi várható most? Hagyni fogják a spanyolok, hogy Katalónia egyszerűen kiváljon?

Érdekes, hogy a többi európai ország a szavazás előtt egyszerűen csak hallgatott, vagy azon az állásponton volt, hogy ez a mi problémánk, a mi konfliktusunk, nekünk kell megoldani. Abban reménykedünk, hogy miután hallattuk a hangunkat, megmutattuk, hogy függetlenek szeretnénk lenni, kiállnak majd mellettünk es elfogadnak minket - igy több esélyünk lenne Spanyolországgal szemben. Ha kimondanánk a függetlenséget a spanyol kormány katonákat es tankokat küldene ránk. Abban reménykedem, hogy ez felnyitná Európa szemét. Nekünk nincsenek katonáink, nincs hadseregünk, így nem tudnánk megvédeni magunkat. Szóval, ez a helyzet. Ma még nem tiszta, hogy mi fog történni.

Ha kiváltok, milyen kapcsolatot akartok ápolni a spanyolokkal? Mi lesz a gazdasággal, kereskedelemmel?

Nem látok okot arra, hogy a jelenlegi felálláson változtassunk ebben a kérdésben. Ha függetlenedünk, ugyanolyan marad a kapcsolatunk velük, mint most. Szükségünk lesz Spanyolországra bizonyos szempontból, ahogy mondjuk szükségünk van Chilére, hogy narancsot importáljanak. A spanyol politika iránti ellenérzésünk nem a spanyol emberek iránti gyűlöletből fakad. Nem, én szeretek Spanyolországba utazni, szeretek ott lenni, sok barátom van ott. Ez csak a politikáról szól. Nem tetszik a kormány politikája, de ennek semmi köze a piachoz vagy a kereskedelemhez. Szóval a független Katalónia abszolút jó kapcsolatot fog ápolni Spanyolországgal.

Mi lesz az EU-s tagsággal, ha Katalónia kiválik Spanyolországból? Az új tagállamok felvétele igen hosszadalmas folyamat.


A kormány azzal is riogatott bennünket, hogyha kiválunk nem tarthatjuk meg a spanyol állampolgárságot, ezáltal nem leszünk többé uniós állampolgárok. De ez egész egyszerűen nem igaz. Egy másik állampolgárság léte nem zárja ki a spanyolét. Ahogy egy Brüsszelben élő magyar is megkaphatja egy idő után a belga állampolgárságot, anélkül, hogy elveszítené a másikat. Talán időbe fog telni, amíg EU tagország lehetünk, de az EU-s állampolgárságunk megmarad.

Az interjút készítette: Kelemen Fanni
Fotó: Huszti István / Index.hu

süti beállítások módosítása