Történelmi vita a Közgázon

Majdnem teltházzal tartották meg a Corvinus első Hallgatói Önkormányzati Elnökjelölti vitát november 8-án este. Az egyetemi szakkollégiumok, a SZISZ, a TEK, a Rajk, a GYDSZ, az EVK és a Heller invitálták vitára a Társadalomtudományi Kar két versengő frakciójának képviselőit. A Lendület frakciót Csernák János, jelenlegi kari HÖK elnök és a frakció elnökjelöltje, és Bavlsík Richard, a kari alelnök képviselték, míg az Újhullám részéről Adámi Zsanett elnökjelölt, és Kárász István képviselőjelölt volt jelen. A vitát Gutzianas Ioannis, a TEK hallgatója moderálta.

Az első téma, amit a felek körbejártak, a diákszervezetek és a szakkollégiumok helyzete volt. Az ezzel kapcsolatos programjuk ismertetését Adámi Zsanett kezdte, aki közölte, az Újhullám fontosnak tartja mind a diákszervezetekkel, mind pedig a szakkollégiumokkal a kooperációt, és ezen együttműködések koordinálását. Ezeket a munkákat pedig – a G kari Cunami frakció felvetése alapján létrehozandó – külön, a számukra elkülönített közéleti ösztöndíjalapból honorálni is tudnák. Ezen felül a döntéshozatalba is beemelnék őket. Erre reagálva Csernák János elismerte, hogy a diákszervezeti ösztöndíj valóban a Cunami ötlete volt, de ezt a karoktól független Diákszervezeti munkacsoport dolgozta ki, a diákszervezetekkel együttműködve.

Kárász István szintén azt hangoztatta, fontos a diákszervezetekkel és a szakkolikkal az együttműködés. Szerinte a HÖK-nek kevesebb önálló programot kéne szerveznie, ezekhez a feladatokhoz inkább a diákszervezeteket kéne bevonni, a HÖK-nek csupán csak koordinálnia kell ezt a folyamatot. Bavlsík Richard csatlakozott az előtte elhangzókhoz, azonban hozzátette, a diákszervezetekkel való együttműködésnek igaz van még hova fejlődnie, de már zajlik. Példaként hozta a Gyakorlati Diplomácia Társasága esetét, akik szakkollégiumi akkreditációjában segített a HÖK, mely következtében az egykori diákszervezet ma már bejegyzett szakkollégiumként vett részt a szervezők között.

Ezt követően arra tértek át a felek, hogy hogyan terveznek együttműködni a diákszervezetekkel és szakkollégiumokkal. Adámi Zsanett itt azzal nyitotta mondanivalóját, hogy jelenleg szerintük sok olyan rendezvényt szervez a HÖK, mely feladatokat a diákszervezetek és a szakkolik is el tudnának látni. Példaként a mesterszakosok gólyatáborát említette, melyet jelenleg a HÖK szervez, azonban itt szerintük lehetne az ÖCSI-vel tárgyalni, hiszen az alapszakos táborokat is már ők szervezik. Így a rendezvényekre szánt büdzsé és közéleti ösztöndíj keret nem a HÖK-ön belül maradna, hanem átszállna a szervező diákszervezetekhez.

Csernák Csernák János itt vitába szállt kihívójával, és védelmébe vette a tavaly óta megszervezésre kerülő Kari Esteket. „Ezek kari napok, a hallgatói önkormányzat ügye. A diákszervezetek alapvetően maguknak szerveznek szakmai programokat, amiket aztán kinyitnak.” – mondta. A társszervezést nem zárta ki, azonban a diákszervezetek irányítását elvetette, mondván ezek a szervezetek autonómak és függetlenek. Kárász István abban egyet értett, hogy a szervezetek függetlenek, azonban fontosnak tartotta egy olyan fórum létrehozását, ahol egymással kommunikálhatnak, így elkerülve az esetleges egymásra szervezett programokat. Bavlsík Richard elmondta, már létezik egy közös naptár, ahol az eseményeket meghirdethetik a diákszervezetek egymás között, és hozzátette, hogy a HÖK anyagilag is támogatja a diákszervezeteket, azonban a T karnak nincs annyi pénze mint például a sokkal nagyobb G karnak, így annyi pénzt sem tud kiadni.

Ezután az év elején is kisebb kavarodásokat okozó kollégiumi helyzetek megtárgyalása következett. A helyzet fontosságában, és a jelenlegi helyzeten való szükséges változtatásokban egyet értettek a jelöltek, azonban míg a Lendület frakció tagjai úgy gondolják, ha a Ráday utcából átkerülnek a jelenleg rengeteg férőhelyet elfoglaló amerikai hallgatók a Fehérvári úti kollégiumába, akkor az ott felszabaduló helyekre is beköltözhetnek a magyar hallgatók. Az Újhullám képviselőjelöltje Kárász István itt megragadta az alkalmat, hogy kikérje a jelenlegi elnök nacionalista megközelítéseit, és felhívja figyelmét, az egyetem nemzetközi jellegére, így nem csak a magyar hallgatóknak kell férőhelyet biztosítani, hanem minden egyetemi polgár számára. Erre válaszul Csernák János kifejtette mire is gondolt. Támogatja a külföldi hallgatók T karra hozatalát, azonban szerinte egy külföldi hallgató sokkal inkább megteheti hogy albérletet keres Budapesten, míg egy vidékről érkező magyar hallgató anyagi keretei közé ez kisebb eséllyel fér bele. „Mi nem vagyunk egy adminisztratív szerv, és addig ütjük az egyetemi vezetőség asztalát, amíg ezeket a változtatásokat el nem érjük” – mondta az általa kriminális állapotúnak nevezett kollégiumi helyzetről Adámi Zsanett. Ha az egyetem nem tudja a kollégiumi helyzeteket megoldani, akkor az Újhullám frakció az Emberi Erőforrások Minisztériumához vinné az ügyet. Ezzel vitatkozva Bavlsík Richard azt hangoztatta, az egyetem alapvetően partner, de az ő kezük is meg van kötve.

Ennek ellenére fog épülni új kollégium a Czuczor utcában, valamint a jelenlegi kollégiumok felújítása is napirenden van. Ezek pedig olyan volumenű változtatások, amik nem egy egyetemista itt tartózkodása alatt fognak befejeződni. A szakkolik elhelyezése kapcsán ismételten egyetértés volt a jelöltek között, ez egy fontos tényező. Mint Csernák János kifejtette, a szakkollégiumok számára az együtt lakás akkreditációs feltétel, melyet az egyetemnek biztosítania kell. Mikor ez nem valósult meg, ők személyesen kérték számon az ezért felelős Campus Igazgatóságot.

Az ösztöndíjakra áttérve az Újhullám egyöntetűen a Diákjóléti Bizottság újragondolását vázolta. Transzparenciára, egy működő informatikai háttérre és egy új rendszer felállítására törekednének, amennyiben ők kerülnek a választmányi székekbe. Még akkor is, ha ezzel szembe kell menniük az egyetemmel, hiszen a HÖK a hallgatókért van. A Lendület frakció tagjai kiemelték, hogy az elmúlt egy évben rengeteget fejlődött a DJB, azonban az egyetemmel együttműködni kell, nem pedig szembemenni. Lehet, hogy így kevésbé drasztikus mértékben jön a változás, azonban sokkal biztosabban.

Mikor a többi karral, illetve az egyetemmel való kapcsolatokra terelődött a szó, Csernák János elmondta, ellentétek vannak, és mindig is lesznek a karok között, melyek az erőforrások eloszlásából adódnak. Véleménye szerint a T és a K karnak össze kell fognia, hogy együtt ellensúlyozni tudják a G kar méreteiből adódó fölényét. Ezek ellenére azonban jónak nevezte a karok kapcsolatát és a köztük levő együttműködést. Az Újhullám kicsit másképp tekint a karok közötti együttműködésre, az elnökjelölt elmondta, a G kari Cunami frakcióval már most remek kapcsolatot ápolnak, és bár a konfliktusok elkerülhetetlenek, de ők a kommunikáció pártján állnak és fontos a karok közötti együttműködés, hiszen a szenátusban közösen képviselik az egyetem hallgatóságát.

Sok téren egyetértettek a frakciók jelöltjei, a HÖK kommunikációs gondjainak megléte is ezek közé tartozott. A témakör felvezetését Adámi Zsanett kezdte, aki a külföldi hallgatók bevonását tartotta a legfontosabb pontnak, a felvetésük egy többnyelvű HÖK volt. Kárász István mindig is angol nyelven tanult az egyetemen, ő azt tapasztalta, hogy a HÖK nem nyitott eddig a külföldi hallgatók felé, minden fajta kommunikációját magyar nyelven folytatta még az angol szakokkal is. Az Újhullám elmondta, nagy hangsúlyt fektetnek a külföldi hallgatók szavazásra történő bevonására is, hiszen ők mindenkit akarnak képviselni. A problémafelvetéssel a Lendület jelöltjei is maximálisan egyet értettek, Csernák János kiemelte, a kari HÖK honlapja hamarosan már angolul is elérhető lett, valamint elnöksége alatt a kari nemzetközi referenssel együttműködve létrehoztak egy kizárólag külföldi diákszervezetet is. A külföldiek integrálása azonban náluk is magas prioritást élvez.

Ami pedig az egész kart érintő szolgáltatások kapcsán mind a két oldalon feljött, az a T karos Karrier Expo. Bár mind a két frakció programjában megtalálható ez a pont, a megvalósítást máshogyan képzelik el. Míg a Lendület a már hagyománynak számító egyetemi Karrier Expo felhozatalát bővítené olyan lehetőségekkel, munkaadókkal, akik T karon tanuló, vagy itt végzett munkaerőt keresnek, addig az Újhullám erre egy külön eseményt tervez.

A több mint egy órája tartó vita utolsó témájaként az egyetemi infrastruktúrát érintő tervek, és ezek  megvalósíthatósága került napirendre. Az Újhullám elismerte, sokan támadták őket a sok programpont miatt, és vonták kétségbe azok kivitelezhetőségét, azonban ők kitartanak a program mellett. Adámi Zsanett úgy fogalmazott, az elsődleges feladatuk az, hogy összegyűjtsék a problémákat és eljuttassák őket az egyetem vezetőségéhez. A programpontjaikról pedig úgy nyilatkozott: „nem azt mondtuk, hogy megvalósítjuk, hanem megpróbáljuk”. A panaszokat pedig nyilvános fórumokon kívánják meghallgatni hallgatóktól.

Erre válaszul a Lendületesek elmondták, a C épületet érintő infrastrukturális tervek megvalósítása nagyon nehéz, mivel az épületet az egyetem csak bérli, ezért mindenhez a fenntartó engedélye szükséges, mely megszerzése egy hosszadalmas folyamat. Az épületbe szelektív hulladékgyűjtők kihelyezéséhez egy négy hónapon át tartó egyeztetést kellett folytatniuk. A hallgatói fórumokra reagálva pedig elmesélték azon tapasztalatukat, hogy mikor ők próbálkoztak ehhez hasonlóan, akkor érdektelenségbe fulladt a kezdeményezés.

A két frakció tagjai között korrekt vita folyt, amikor az előre megbeszélt pontokon végigértek, még a közönség köreiből is érkeztek hozzájuk kérdések. Mivel az Újhullám frakció tagjai közül mindössze hárman rendelkeznek HÖK-ös tapasztalattal, ezért a két frakció közös megegyezése alapján az előzetesen egyeztetett szakmai kérdéseken kívül más nem hangzott el, hogy az egyenlő esélyek megmaradjanak.

Bekker Balázs

A bejegyzés trackback címe:

https://corvinusonline.blog.hu/api/trackback/id/tr1513217807

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.