Közgazdász Online

A nemek közti különbségek nem ártalmatlanok

A nemek közti különbségek nem ártalmatlanok

Nagy Beátával, egyetemünk tanárával, és a BCE-n működő TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ társigazgatójával beszélgettünk a társadalmi nemek tanulmányáról, saját kutatásairól és arról, hogy miért fontos, például a nők gazdasági aktivitása.

Mi a társadalmi nemek tanulmánya és miért kell vele foglalkozni?

Az a kiinduló helyzet, hogy  biológiailag léteznek, létezhetnek a nemek között bizonyos fajta különbségek. Azonban ezek nem ártalmatlan különbségek, hanem a legtöbb esetben egyenlőtlenséget eredményeznek. Közgazdász-szociológusként engem alapvetően az a kérdés foglalkoztat, hogy egy olyan ártalmatlannak tűnő jellemző, mint hogy az ember férfinak vagy nőnek születik, hogyan határozza meg a társadalomban elfoglalt pozícióját. Miként befolyásolja a nem a pályaválasztást, a karrierutat vagy éppen azt, hogy miért milyen elismerést kapunk? A társadalmi nemek tanulmánya által feltett kérdésekkel tehát azért fontos foglalkozni, mert a nemek közti vélt vagy valós különbségek egyenlőtlenségeket generálnak.

Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy a nemek esetében sokszor inkább kontinuumról, mint polaritásról van szó. Ez már több országban jogilag is elismert: például Németországban és Ausztriában nemrég vezették be a harmadik nemet a csecsemők anyakönyveztetése során.

Egyesek úgy vélik, hogy mivel a gender kutatásoknak politikailag is értelmezhető céljai vannak, ezért nem tudomány, hanem sokkal inkább egy ideológia.

A szegénység kutatásnak, vagy a családpolitikai elemzésnek nincs célja? Több különböző szakterület alkalmazza a gender megközelítéseit. Az olyan kutatásokban például, amikor egy földrajztudós bemutatja, hogyan használják a teret a férfiak és a nők, vagy amikor elmondjuk, hogy a vezetői pozíciókban hány százalék a nők és a férfiak aránya, akkor abszolút leíróan, csak a számokról beszélünk. Én is ezt csináltam nagyon sokáig. De ha meg akarjuk érteni a társadalmat, akkor meg kell nézni a mögötte lévő mechanizmusokat. Ez mindennel így van.  Például, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy miért megy sok fiatal külföldre, akkor annak is az okait kell megérteni. Azonban az ember akkor ért meg dolgokat, ha kritikus szemmel közelít hozzá. Az, hogy gender studiesra rásütik, hogy ideológia és nem tudomány, az egyrészt tudatlanságból fakad, másrészt viszont szándékos elterelő akció azok részérül, akik a saját hatalmi pozíciójukat féltik.

11_kozpol_nagy_beata.jpg

Ön milyen kérdésekkel foglalkozik kutatóként?

Munkáim során alapvetően munkaerőpiaccal kapcsolatos kutatásokat végzek, ami az egyik legkevésbé kritikus terület a társadalmi nem kutatása során: a kérdés egzakt, így nagyon jól leírható különböző mutatókkal és indikátorokkal. Könnyű elérni és megvizsgálni a számokat, és így nehezen vitatható az, hogy például a nőknek hány százaléka milyen pozícióban dolgozik, és hogy az hogyan változik az idő függvényében.

A pályám kezdetén a női vezetőkkel foglalkoztam, valamint azzal, hogy milyen lehetőséggel rendelkeznek a nők a gazdasági eliten belül, de társadalomtörténeti munkákat is végeztem, például a kávéházakkal kapcsolatban. Az utóbbi időben egyre inkább a technológiai és műszaki pályákon vizsgálom a nők lehetőségeit. Ez világszerte felfutó téma, mivel ezeken a területeken óriási a munkaerőhiány.

Emellett tagja vagyok a Lovász László MTA elnök által létrehozott „Nők a Kutatói Életpályán” elnevezésű elnöki bizottságnak, ami azt igyekszik feltárni, hogy milyen akadályokkal találkoznak a nők a tudomány területén. Ennek kapcsán a munka-magánélet egyensúly kérdése is egyre inkább kutatásaim részét képezte. Mostanában kollégáimmal együtt foglalkozom még a szülők és a gyerekek együtt töltött idejének és a technológiahasználatnak a viszonyával. Erről a Kutatók Éjszakájára egy társasjátékot is készítettünk. A szülőnek is nyilván van neme, így előkerül az, hogy vajon mit gondolunk arról, hogyan kell gyereket nevelni: az anyaság, apaság mítosza szintén izgalmas kérdése.

A kutatás mellett az Corvinuson tanítok bevezetést Gender studies kurzust angol és magyar nyelven, továbbá Szervezet, menedzsment és nemek, valamint Női vezetők, szerepmodellek című kurzusokat is tartok.

A jól megfogható mutatók ellenére mégis gyakran vitatják a nemek közötti bérrés meglétét.

A nemek közti bérkülönbségnek számos strukturális oka van, amelyeket a közgazdászok szétbontanak megmagyarázható és nem megmagyarázható tényezőkre. Az utóbbiak esetén beszélünk diszkriminációról. A megmagyarázható tényezők jelentős része összefügg a férfiak, és nők eltérő nemi szocializációjával: milyen pályát választanak a nők és a férfiak, például a lányok nem mennek műszaki pályára, viszont sokan végeznek kommunikációs képzéseken, ahogy a pedagógus és egészségügyi pályán is jelentős többségben nőket találhatunk. Tehát máshol dolgoznak a nők és férfiak, ezt nevezzük szegregációnak. Azonban ezek megint nem ártalmatlan különbségek, mivel ezek a szakmák másképp vannak beárazva. Így azt láthatjuk, hogy a nemek aránya egy foglalkozáson belül szorosan összefügg az elérhető keresettel. A diplomás pályakövető rendszernek köszönhetően tudjuk, hogy minden tudomány- és szakterületen már a pályakezdés pillanatban is van bérkülönbség: minél erősebb a szegregáció, például a műszaki területeken, annál nagyobb a kereseti hátránya a nőknek.

Egy másik ok, ami a nemek szerinti kereseti rés mögött meghúzódik, hogy a férfiak több munkaórát teljesítenek mint a nők, ha kizárólag a fizetett munkaórákat nézzük. Különösen igaz ez azok esetében, akik gyerekvállalási életkorban vannak. Viszont ha az összes elvégzett munkát nézzük, mint például a házimunkát, a gyereknevelést, a házkörüli munkákat, akkor ez a helyzet megfordul, és azt látjuk, hogy a nők összeségében többet dolgoznak.

Sokan szükségszerűnek, természetesnek tartják ezt a helyzetet.

Különböző fórumokon olyan visszatérő tévhitek próbáljak magyarázni az egyenlőtlenség okait, mint a női agy és a férfi agy közti különbség, vagy az evolúciós szükségszerűség. Szerintem ez a tévhit azért van, mert az emberek nem olvasnak ezzel kapcsolatos tudományos eredményekről, holott rengeteg remek írás jelenik meg. Tavaly a Scientific American egy különszámot szentelt annak a kérdésnek, hogy nincs nőiagy, vagy férfiagy, hanem az agyak mozaikszerkezetűek ebből a szempontból: mindenkinek az agyában vannak olyan részecskék és struktúrák, amely mind két nemre jellemzőek. A moderntechnológiáknak köszönhetően már tudjuk, hogy még egy tudós sem tudja megállapítani, hogy egy férfinek vagy nőnek az agyát látja.

Egy másik mítosz az anyaiösztönre vonatkozik, és arra, hogy a gyereknek az a jó, ha az anya három évig mellette van. Azonban az ezzel kapcsolatos vélekedés történeti koronként és országonként eltérő. Magyarországon azóta várják el a nőktől, hogy otthon maradjanak három évet a gyerek mellett, amióta 1967-ben bevezették a hároméves gyest. Korábban ezt senki nem kérte számon. A skandináv országokban, ahol nagyjából egy évig tart a gyermekgondozási szabadság, ott a társadalom szerint egyéves otthonlétre van szüksége a gyereknek. Megint más a helyzet Amerikában, ahol nincs fizetett gyereknevelési szabadság, így ott az a természetes, hogy hat hét után visszamennek a nők dolgozni.

Szintén klasszikus evolúciós érvelés, hogy a férfiak abban érdekeltek, hogy minél több nővel létesítsenek szexuális kapcsolatot, míg a nők monogámiára vágynak. Ehhez képest egy új amerikai kutatás szerint a megkérdezett fiatalok 80%-a monogámiára törekszik, és ez független attól, hogy fiú vagy lány válaszolt. Emögött az a magyarázat húzódik meg, hogy az ad biztonságot családi, de akár még fajfenntartási szempontból is, ha kiszámíthatók a körülmények. Ezek a tévhitek azért kerülnek újra és újra elő, mert az emberek bár nem ismerik a kutatási eredményeket, saját személyes tapasztalatukra alapozva alkotnak véleményt, hiszen mindenkinek személyes pozíciója van a nemek helyzetével, szerepével vagy a nemi normákkal kapcsolatban.

Milyen olyan intézkedések vannak, amelyek a nemek közti egyenlőség előremozdításáért tesznek?

Az EU nagyon régóta foglalkozik a nemek közti esélyegyenlőség kérdésével: az 1957-es Római Szerződésben ott van az egyenlő bérezésre vonatkozó elvárás. Az immár húsz éve hatályban lévő esélyegyenlőségi politikát úgy hívják, hogy gender mainstreaming, azaz a nemek főáramba helyezése. Ez azt jelenti, hogy mielőtt megszületik egy döntés, megvizsgálják, hogy az hogyan fog hatni a nemekre. Elvileg szinte minden európai szintű közpolitikai intézkedéstervezet esetében már készülnek a nemekkel kapcsolatos előzetes hatásvizsgálatok is. Bécsben például 15-20 éve a városi költségvetés tervezése során megnézik, hogy a tervezett kiadások eredményeképp javulni fog-e a nemek egyenlősége. Egyenlő mértékben lesznek-e hozzáférhetőek például a közterek, vagy a tömegközlekedés? Ezek mellett egyre jellemzőbb, hogy az olyan nagy pénzügyi szervezetek, mint az Európai Befektetési Bank vagy a Világgazdasági Fórum egyre többet foglalkoznak a nemek közti egyenlőséggel. Ugyanis a munkaerőpiacon szükség van a képzett, női munkaerőre. Ugyanis amíg a nők nem jelennek meg a munkaerőpicon, addig az veszteség lesz minden ország számára. Tehát a nők gazdasági aktivitásának növelése mögött nagyon komoly gazdasági érdek is van.

12_kozpol_nagy_beata.jpg

Hogyan viszonyul a Corvinus a gender studieshoz?

Amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni és Hadas Miklóssal létrehoztuk a TársadalmiNem és Kultúrakutató Központot, akkor senkinek nem volt ezzel kapcsolatban fenntartása. Sőt egy ideig a TársadalmiNem és Kultúra mellékszakirány is működött, amit az egyetem alapvetően támogatott és a diákok is szerették. Általában azt látom az egyetemen, hogy a női kollégák közül többen is kimondottan örülnek, hogy ezekkel a témákkal foglalkozunk. Például Hofmeister Ágnes, a Gazdálkodástudományi-Kar korábbi dékánja nagyon támogatta, hogy a női vezetőkről szóló kurzus a Gkaros hallgatók számára is nyitott legyen. Továbbá a szakdolgozatok egyre nagyobb része – a G-karon is – kapcsolódik  valamilyen módon: vezetővé válási lehetőségek nőként, gyerekvállalás és munkavállalás, részmunkaidő, anyaságot segítő vállalati programok, csak, hogy néhányat említsek. Egyértelműen látszik, hogy a hallgatói érdeklődés növekedése a nemekkel kapcsolatos témák irányába.

A vezetőség részéről nincs expliciten támogatva. Másfél éve volt egy terv arról, hogy kiadvány készüljön a Corvinus professzornőiről. Ez sokáig úgy tűnt, hogy meg fog valósulni, azonban elsikkadt az ötlet, nem lett belőle semmi. Az egyetem azért elég rendkívüli abból a szempontból, hogy női kancellár van. Fontos, hogy egy ilyen jelentős pozícióban nő van, aki szemlátomást hatékonyan végzi a dolgát.

Terveznek együttműködést a családtudományi mesterszakkal?

A jelenleg folyó programok között nincs, viszont a jövőt illetően vannak egyeztetések. A családtudományt nem lehet úgy oktatni, hogy ne néznénk meg, hogy kinek mi a neme, ahogy az általam tanított gender studies esetén sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy kinek milyen a családban elfoglalt helyzete, pozíciója és kötelezettsége. A két terület között tehát jelentős átfedés van.

Képek: Ressely Kinga

A nemek közti különbségek nem ártalmatlanok Tovább
A dzsendertudomány a rendszer kritikai elemzésére vállalkozik

A dzsendertudomány a rendszer kritikai elemzésére vállalkozik

Dr. Hadas Miklóst, egyetemünk professzorát, a BCE TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központjának társigazgatóját kérdeztük a dzsendertudományról, a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakokat érintő nyári hírek kapcsán. Szerinte, akik a “dzsendert” támadják, azok annak kritikai potenciáljától félnek.

Mivel foglalkozik a Gender Studies?

A dzsenderkutatók szerint tévúton járnak azok az esszencialista megközelítések, amelyek biológiai adottságokra szeretnék visszavezetni a nemek közötti és a nemeken belüli viszonylatokat. A Gender Studies (magyarul: társadalmi nemek tudománya) abból a dichotómiából indul ki, ami a sex és a gender, tehát a biológiai nem és a társadalmi nem között húzódik. Vagyis ez az akadémiai diszciplína a nemekkel kapcsolatos sajátosságokat a társadalmi és kulturális körülmények kontextusába helyezi, melyek a hely és az idő sajátosságaitól függően folyamatosan változnak. Ma már például mindenki mosolyogva olvasná Madách Imre akadémiai székfoglalóját, amelyben nemzeti tragédiánk szerzője a nő esszenciáját az anyaság és a szüzesség fogalmai köré rendezve kívánta meghatározni. A 21. században lényegében nincs olyan tudományterület a társadalom- és humán tudományok körében, amely ne használná a dzsendertudomány immár hatvan éve intézményesült tudáskészletét.

10_kozpol_hadas_miklos.jpg

Hogyan vált tudománnyá a Gender Studies?

A hatvanas években szemléletmódváltás következett be a társadalomtudományokban, amelyet többek között posztmodern vagy kulturális fordulatnak is nevezünk. Ennek során megismerő pozícióba kerültek és ágensé váltak azok a csoportok is, melyeknek korábban nem volt lehetőségük arra, hogy a saját nézőpontjukból folytassanak tudományos megismerő tevékenységet. Ez sok minden mellett, alapvetően azoknak a társadalmi változásoknak az eredménye, amelyek a második világháborút követő, a jóléti állam különböző újraelosztási mechanizmusainak nagy hangsúllyal történő újrafogalmazására vezethetők vissza. Ennek a fordulatnak része a nemekkel kapcsolatos kérdések felszínre kerülése is, mivel a nők egészen a hatvanas évekig nem, vagy csupán kivételes esetekben jelentek meg a tudós – a legitim tudó – szerepében. A dzsendertudomány mellett utalhatunk a vele szerkezetileg megegyező Cultural Studies-ra, amelyben a munkásosztály, valamint a szubkultúrák és a korábban érvénytelennek, alacsonyabb rendűnek minősített kultúrák nézőpontjai jelennek meg, illetve a Postcolonial Studies-ra, amelyben az elnyomott gyarmatok népének tudáshorizontja érvényesül. Vagyis amíg korábban szinte kizárólag nyugati, fehér, középosztálybeli és heteroszexuális férfiak művelték a tudományokat, mára mind a négy elem dekonstrukció tárgya lett. A Gender Studies azért is kiváló példa, mert idővel, annak részeként, a nők mellett a heteroszexuálistól eltérő, a szivárvány széles spektrumán megjelenő szexuális identitások, magatartások is akadémiai legitimációt kaptak.

Vannak, akik szerint a dzsendertudomány nem legitim tudomány, hanem sokkal inkább egy ideológia, mert egyes kutatók konkrét célok, értékek mellett kiállva tevékenykednek.

Nagyon sokféle hagyomány és irányzat szellemében lehet művelni a szociológiát, a történelemtudományt, antropológiát vagy közgazdaságtudományt, így a Gender Studies-t is. Akik ismerik a területet, tudják, hogy belülről rendkívül sokféle, és akik azt mondják, hogy ez egy marxista-leninista ideológia, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen hatalmas mennyiségű tudás halmozódott föl a dzsenderkutatásoknak köszönhetően. Akik ezt mondják, azok szerintem félnek, ugyanis a Gender Studies – az egyéb kritikai tudományokhoz hasonlóan – a társadalmi rendszer kritikájára vállalkozik. Ez leginkább a diktatórikus és totalitárius társadalmak autokrata vezetőit zavarja: ahogy a harmincas években a nácik betiltották a szexológiát, úgy a kommunisták is betiltották a szociológiát és a pszichológiát az ötvenes években – burzsoá áltudománynak minősítve azokat. Ezekhez nagyjából hasonló folyamatok játszódnak le most a NER diktatúra felé haladó Magyarországán, ahol a hatalmi pozícióban lévő férfiak félnek a kritikai diskurzustól, és attól, hogy a dzsendertudomány által kezdeményezett diskurzus az ő domináns férfi pozíciójukat fogja leleplezni, és így a király meztelenné válhat.

Ebből a szempontból különösen fontos a dzsendertudomány általam is képviselt alterülete, melyet angolul Studies on Men and Masculinities-nek, magyarul egyelőre egyszerűen férfikutatásoknak nevezünk. Ennek eszköztárával rámutathatunk arra, hogy a  jelenlegi magyar politikai elit macsó és férfias késztetések alapján műveli a politikát. Pierre Bourdieu libido dominandi fogalma szerint a férfiak az élet különböző területein olyan tevékenységeket folytatnak, amelyek határeseti formája a háború. Nos, mindez példaértékű módon jelenik meg a magyar miniszterelnök és a NER ellenségképgyártásában és háborús retorikájában.

Milyen hatása lehet a dzsender tanszékek megszüntetésének?

A Gender Studies még egy olyan sziget, ahol kritikai ismeretek fogalmazódhatnak meg, miközben a társadalomtudományok esetén a kritikai potenciál egyre inkább eltűnik. Ahogy a Corvinuson is, a társadalmi felelősségérzettől áthatott gondolkodás egyre inkább kisebbségbe szorul, és előtérbe kerül egy technokrata, módszertani ismeretekre koncentráló szemléletmód, amely ideológiailag semlegesnek tünteti föl magát, ám lényegében apologetikusan viszonyul a fönnálló hatalomhoz.

Ugyanakkor a kormány intézkedése szerintem a visszájára fog elsülni. Hiába szüntetik meg az ELTÉ-n a dzsender szakot, és akkor ott nem fog tanulni 15 ember, a Gender Studies tudáskészlete szerencsére már Magyarországon is évtizedek óta jelen van az antropológiától a teológián át a közgazdaságtudományig számos tudományágban és azok oktatásában. Amikor például én szociológiaelméletet oktatok, akkor magától értetődő módon a dzsendertudomány fölhalmozott tudáskészletét is használom, ahogyan teszi ezt több kollégám is más egyetemeken - a legkülönbözőbb diszciplínákban. A kormány jelenlegi arrogáns föllépését követően kollégáim részéről több olyan megnyilvánulással is találkoztam, hogy  „tulajdonképpen nem vagyok híve a dzsendtudománynak, de mostantól beépítem az általam oktatott kurzusokba.” Szerencsére az Európai Unió világában egyelőre Magyarországon is van annyi autonómiája egy egyetemi oktatónak, hogy ezeket az ismereteket az órái részévé tegye. Mindezek mellett a dzsendertudomány elleni arrogáns kormányzati támadás - mely intellektuálisan megdöbbentően színvonaltalan - növeli e diszciplína ismertségét, hiszen egyre több ember számára válik hozzáférhetővé ez eme szakterület által fölhalmozott hatalmas tudás.

Miben térnek el a corvinusos dzsenderkutatások a CEU-s és ELTE-s megközelítésektől?

Van szerencsém olykor-olykor a CEU Dzsender Tanszékén is tanítani, ahol nagyon erős a Queer Studies hatása. Ott például a magam történeti alapú maszkulinitás-vizsgálataival egyfajta ősbölénynek számítok. Az ELTE inkább bölcsész fókuszú, de mivel sokkal több oktató van, ezért a képzés is differenciáltabb: pszichológusok, szociológusok, szociálpolitikusok egyaránt részt vesznek benne. Az általunk létrehozott központban Nagy Beátával ketten foglalkozunk dzsenderkutatásokkal, de a mi megközelítésmódjaink is divergálnak. Amíg én inkább társadalomtörténészként vizsgálódom, addig Beáta a jelenkori nemi egyenlőtlenségeket kutatja - mint amilyen például a work / life-balance kérdésköre.

11_kozpol_hadas_miklos.jpg

Hogyan viszonyul az egyetem a dzsenderkutatásokhoz?

2001-ben alapítottuk meg TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központot, és akkor csont nélkül fogadta el az egyetem vezetése. Akkor beindult egy Társadalmi nem és kultúra mellékszakirány is, ahová egészen briliáns, főképp TEK-es fiatalok jöttek, akik most nemzetközi tudományos karriert futnak be. Emellett három éven keresztül hatalmas konferenciákat rendeztünk, például 2001-ben három napon keresztül, párhuzamosan hat szekcióban 800 ember vett részt a legkülönbözőbb tudományterületek képviseletében. Ez a szám nem csökkent, és így manapság több ezerre tehető azon kutatók aránya, akik ma, valamilyen formában dzsendertémákkal is foglalkoznak Magyarországon. Aztán megszűnt a mellékszakirány. Mi szerettünk volna egy angol nyelvű dzsenderszakot beindítani, azonban ez a kezdeményezésünk elhalt. Az egyetem attitűdjét mi sem mutatja jobban, minthogy amikor tavaly a kormány elkezdte a dzsendertudomány kapcsán a „marxizmus-leninizmus”-narratívát, és azt mondta, hogy ezzel szemben inkább családtudományi képzésre van szükség, akkor a Corvinus Egyetem gyorsított eljárásban benyújtott egy családtudományi képzési programot. Én ama kevés oktató közé tartoztam, akik nyomatékosan hangot adtak ama véleményüknek, hogy a két diszciplínát nem szabadna szembeállítani, és hogy ennek a kormányzati nyomásnak az egyetemi autonómia szellemében ellen kell állnunk. Sajnos azonban úgy látom, hogy az egyetem nem tart kellő mértékű távolságot a kormánytól - és most udvariasan fogalmaztam. Ugyanakkor a hallgatók részéről jelentős az érdeklődés a dzsendertudomány iránt. Évről-évre növekszik azoknak a hallgatóknak az aránya, akik ilyen témával foglalkoznak, TDK-t, szakdolgozatot írnak. És nemcsak a szociológia szakosok nyitottak, hanem jönnek hozzám politológia-, kommunikáció- és nemzetközi szakos diákok is, sőt, olykor az üzleti és a közgazdaságtudományi karon tanuló hallgatók is megkeresnek.

Miért káros a dzsender és a családtudomány szembeállítása?

Részt vettem az European Institute for Gender Equality (EIGE) uniós háttérintézmény létrehozásában, ami az EU nemek közötti esélyegyenlőségi politikájának kidolgozásáért és ellenőrzéséért felel. A Fidesz 2010-es hatalomra kerüléséig tagja voltam az intézmény igazgatótanácsának. Amikor Magyarország volt az EU soros elnöke, akkor sok volt EIGE-s kollégám döbbenten számolt be arról, hogy a magyar kormány képviselői a családra fókuszáló közpolitikákat a dzsendertudománnyal szemben kívánták érvényesíteni. Ez nonszensz, és teljes tájékozatlanságra utal, hiszen a család kutatása egy legitim és nagyon fontos tudományterület, amit nem lehet kijátszani a dzsenderkutatásokkal szemben, hiszen a két terület között szoros az összefonódás.

A családszociológiának egyébként jelentős hagyományai vannak Magyarországon is: korábbi rektorunk, Andorka Rudolf (és mellette Cseh-Szombathy László, valamint manapság Somlai Péter) nemzetközileg  elismert családkutatóknak számítanak, akiknek munkái tökéletesen kiegészítik azt, amit a dzsenderkutatók vizsgáltak és vizsgálnak. Ugyanakkor a dzsendertudomány is megtermékenyíti a családkutatási vizsgálatokat. Az elmúlt ötven évben például a brit történettudományban forradalmi szemléletváltozás történt: publikációk százai jelentek meg, bizonyítva, hogy a viktoriánus családról korábban kialakult kép téves, mivel a nőknek sokkal nagyobb és összetettebb szerepük volt a családi háztartások működtetésben, mint ahogy azt korábban gondolták.

A dzsendertudomány a rendszer kritikai elemzésére vállalkozik Tovább