Megosztások a fiatal felnőtt-létről
Avagy ez történt a Van 2 Perced? esten

 img_6707-min.JPG

Ki vagyok? Milyen vagyok? Merre induljak? Vagy, ha már elindultam, hová is tartok? Néhány ilyen kérdés talán már a felnőtté válás első lélegzetvétele után kiszakad az emberből. Olyan dolog ez, ami alól senki nem bújhat ki, mert így működik a világ: előbb vagy utóbb mindenki felnő. De vajon mennyi kontrollt kap az ember efölött? Lehet ezt jól csinálni?

A Van 2 Perced? erről szólt: az este során  körbejárták, minden oldalról megvizsgálták, belülről is megélték a résztvevők a felnőtté válás témakörét. November 22-én egy olyan közös alkalom született, ahol a személyes megosztásra, a reflektálásra, kötetlen beszélgetésre is sor került.

img_6718-min.JPG

A Van 2 Perced? alapja egy egyetemi projektfeladat, a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai szervezték. Öt megálmodója - Kércz Dorci, Nagy Dorka, Lázár Fruzsina, Perejuc Svetlana és Taxner Tünde - mondhatni, saját magukra szabták a témát, hiszen ők is épp nyakig a fiatal felnőttség állapotában vannak. Egyetemi hallgatóként, munkavállalóként, egyre függetlenedő fiatal nőkként olyan fórumra vágytak, ahol mindenki megoszthatja azt, amire azt mondhatjuk, #életem. A rohanó világban azonban az embernek többnyire rövid ideje marad a számára fontos dolgok megvitatására. Így alakult ki a végleges koncepció: két perces pitchek olyan emberektől, akik épp most élik meg a felnőtté válást. Beszéljenek ők arról, amit a legfontosabbnak tartanak; ebbe a rövid időbe ez pont belefér.

 

Kétperces lét-képek

Az önkifejezés fizikai kereteit a Prezi adta a projektnek: az est fellépői a cég budapesti irodájában beszéltek. Az előadások közöttt volt slam, próza, vers és standup-produkció is, a fellépők életkora 19 és 28 év között váltakozott. A fiatalok által hozott témák többek között a humoros-mély élethelyzetek, a saját vállalkozás, a tudatos lét, a munka-egyetem-szabadidő egyensúly spektrumán mozogtak. Sokszínű, izgalmas, felvillanyozó volt az est első része, amely a személyes történetek megosztásától élővé és közösségivé vált.

Néhány felvillanás a torokszorítóan őszinte beszédekből:
img_6475_2.JPGAmikor a tragédia megélése tesz felnőtté:
"A lelkedből egy darabot kivenni, és úgy tenni, mintha sosem lett volna."

Az eligazodásról:
"Túl sok a dolog, amiről nem is tudom, hogy nem tudom."

A felnőtt életet egyben tartó rutinról:
"Környezetváltozáskor azért nehéz megtartani a rutint, mert könnyű összetéveszteni a puszta szokások rendszerével. Pedig a rutin nem csak azokból a dolgokból áll, amiket csinálunk, hanem a felfogás, amely ezek mögött áll."

A hivatás és a biztos megélhetés harcáról:
"Boldog leszek - ebben biztos vagyok -, de hol fogok lakni?"

A dolgokról, amelyek valakit felnőtté tesznek:
"Sokáig úgy éreztem, nem akarok felnőni, mert nem illek bele a felnőttséget körülhatároló szabályrendszerbe. Aztán rájöttem, hogy nem velem van a baj: előregyártott forgatókönyvet kapunk a felnőtt élethez, amivel sokan nem tudunk azonosulni. A felnőttség valójában abban áll, hogy merjük átírni ezt a forgatókönyvet."

Az öregedéstól való félelemről és a fiatalságkultuszról:
"Ha soha nem öregszem meg, fiatalon kell meghalnom."

Az önismeretről:


"Kapcsoljuk le a fényeket, mert akkor látjuk igazán magunkat: fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy “ki vagyok én”? Máskülönben 40 év múlva ott állunk majd a tükör előtt, és látjuk, kik vagyunk - akkor már késő lesz."


Szakmai perspektíva

A Van 2 Perced? második részében a szakértők kapták a főszerepet: panelbeszélgetés keretében szakmai perspektívából adtak rálátást a felnőtté válás folyamataira. A beszélgetés a fellépők témafelvetései és a közönség kérdései köré épült, így összekapcsolva a megélést és a magyarázatot.

img_6705_2.JPGA szakértői csapatot Bereczki Enikő generációs szakértő, Dr. Bokor Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, Békéssy Olga, a Női váltó alapítója, Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője és Bugir Zsófi, a Prezi Security engineer gyakornoka alkották és Rétvári Márton, a Corvinus oktatója vezette. Hivatásukból adódóan mindannyiukhoz közel áll a felnőtté válás témaköre, és a szakmai kötődés mellett személyes elhivatottsággal tekintenek a témára.

Mitől is lesz valaki felnőtt? A panelbeszélgetők többnyire egyetértettek abban, hogy a döntéseinkért vállalt magasabb szintű felelősség kulcsszerepet játszik a "felnőttség" elérésében. Előkerült egy Robert Fulghum-parafrázis is: "az felnőtt az, aki különösebb trauma megélése nélkül képes kivenni a mosogatóból a szűrőben felgyülemlett 'dolgot'".

Saját felnőttségünk mélyebb megértéséről Veres Rita MacIntyre gondolatait osztotta meg: akkor érthetjük magunkat, ha megértjük a történetet, amelynek részesei vagyunk, és önmagunkat tudatosan egy nálunk nagyobb folyamat részeként szemléljük.

A felnőtté válás Bereczki Enikő szerint sokaknak azért olyan keserves, mert nehéz otthagyni egy csodálatos gyerekkort, és kilépni egy olyan világba, ahol az ember maga marad. Békéssy Olga szerint a sok lehetséges választás miatt pedig az elköteleződés is egyre nehezebb, hiszen folyamatosan nyomasztanak a kihagyott lehetőségek - dr. Bokor Tamás szavaival: “a svédasztal mindig frusztrálóbb, mint a napi menü”. Így sérül a tartalmas emberi kapcsolatok kialakulásának folyamata is; ezekhez ugyanis több időre lenne szükség, mint amennyit a folyton elismerésre vágyó fiatalok gyakran szánnak rájuk.

 

A közösség valósága

A felnőtté válás mindenki életében mást jelent: ez a sok személyes valóság-szelet került elő a Van 2 Perced? estjén, és így létrejött az a valóság, amiben mindenki megtapasztalhatta, milyen az a lét, ami rajta kívül esik. Minden résztvevőnek - így a közönségnek is - sok tanulást, mosolyt, újdonságot, elmélyülést adott az est, melynek végén kötetlen ismerkedésre is lehetőség nyílt.

Ha összeillesztjük a Van 2 Perced? sokszor váratlan és valódi pillanatainak kirakósdarabkáit, olyasmire jutunk, ami valamiképp mindenki számára egyértelmű. A felnőtté válás sosem ér véget, mindig van olyan, hogy valaki “felnőttebb”, mindig lesznek nehéz választások és fájdalmas helyzetek, de mi magunk írjuk a saját történetünket, így ha ezt felelősséggel, a boldogságunkat őszintén keresve tesszük, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy valamit jól csinálunk.

 img_6506_2.JPG

 

Lázár Fruzsina 

2019.11.23. 

 

Fotók: Bartha Regina & Szép Zsóka

süti beállítások módosítása