Kérdőívvel a koronavírus ellen? Mi igaz és mi nem a híresztelésekből?

nevtelen_terv_2.png

A legtöbb Corvinusos hallgató már szembesült azzal, hogy amikor aktívra állítja a félévét, egy rövid kérdőívet kell kitöltenie. Az eset kapcsán aztán gyorsan elindultak pletykák és szóbeszédek, melyeket következő cikkünkben igyekszünk tisztázni. 

Igaz az, hogy aki volt Kínában, nem tudja aktiválni a félévét?

Nem igaz, mindenki aktiválni tudja a félévét a válaszától függetlenül. Sokáig keringett egy kép arról, hogy a Neptun egy elutasító üzenetet küldött néhány hallgatónak, melyet a koronavírus fertőzésének gyanújával indokolt. Az Egyetem azonban jelezte, hogy senkinek sem küldtek ki ilyen jellegű üzenetet, vagyis minden bizonnyal megszerkesztett képről van szó. Időközben maga a bejegyzés is lekerült, több forrásunk pedig megerősítette, hogy valóban szerkesztett kép lehetett. A félévre tehát mindenki be tud jelentkezni a kérdőívben adott választól függetlenül. 

Akkor mi értelme volt a kérdőívnek? Tényleg ez a csodafegyver?

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által összeállított kérdőívet az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) kérésére minden hazai felsőoktatási intézményben kötelezően ki kell tölteniük a Kínából érkező hallgatóknak. A kérdőív kitöltésének célja elsősorban a kockázatfelmérés, hogy szükség esetén elegendő információja legyen a hatóságoknak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a többi egyetemen is lesz majd hasonló a jövőben. 

Számos mém kering a módszer vírussal szembeni hatékonyságáról, ugyanakkor ez csak egy kockázatfelmérő kérdőív, tehát szó sincs arról, hogy ezzel az intézkedéssel szeretné bárki megoldani a problémát. Amennyiben újabb intézkedésekre lenne szükség, arról az Egyetem időben tájékoztatást fog adni.

Miért állt le a Neptun rendszer? 

A probléma ott kezdődött, hogy a Neptun rendszer nem bírta el a tömeges kérdőív leadást, így sok hallgatónak időbe telt, mire ezen a ponton túl tudott jutni. A Neptun túlterheltsége már régóta probléma, ugyanakkor a fokozatos beléptetéssel az utóbbi időben sikerült valamelyest kezelhetővé tenni a helyzetet. A mai gondot az okozta, hogy az ilyen tömeges kérdőív leadás eddig nem volt jellemző, így az informatikai rendszer sem állt készen. 

84152784_2490582397714170_3612993800122662912_n.pngAz ISZK (Informatikai Szolgáltató Központ) munkatársai egész nap dolgoztak a probléma elhárításán, ugyanakkor a túlterheltség miatt a mesterszakos tárgyfelvételt át kellett kicsit alakítani. Ennek következtében a regisztráció és ezzel együtt a kérdőív kitöltés is ma reggel 8:00-kor nyílik meg, a tárgyfelvétel pedig 48 órával később, azaz február 6-án, csütörtökön reggel fog elkezdődni, szintén 8:00-ás kezdettel.

(fotó: facebook.com/corvinus.official)

Milyen intézkedéseket tesz az egyetem a koronavírus miatt?

Az Egyetem minden épületében – beleértve a kollégiumokat is – kézfertőtlenítő szappannal tölti fel az adagolókat és a higiénés szabályok betartására felhívó plakátokat is kihelyeznek majd. A takarítószolgálat nagyobb figyelmet fordít a mosdók, kézmosók, kilincsek és az egyéb gyakori érintési felületek fertőtlenítésére, ezzel lehet ugyanis a leginkább védekezni a fertőzés ellen, ahogyan a WHO ajánlásai is szólnak. 

Emellett pedig, ha bárkinek további kérdése van a koronavírussal kapcsolatban, esetleg a koronavírus tüneteit tapasztalja magán, akkor a Budapesti Corvinus Egyetem által kijelölt szakemberhez, Dr. Grónai Évához is fordulhat. 

Elérhetősége: 

  • Tel.:06 1 215 1898; 06 1 459 3070
  • e-mail: coronavirusinfo@uni-corvinus.hu

Mit tehetsz te a koronavírus és az álhírek ellen?

A fertőzés elkerülésének egyik legjobb módja, ha betartod a WHO által közzétett ajánlásokat. Emellett érdemes a hivatalos szervek oldalairól tájékozódni, ugyanis a fentebb is látható példa jól bizonyítja, hogy nagyon nehéz az álhíreket és a valóságot szétválasztani. A fakenews pedig sok esetben legalább olyan veszélyes helyzeteket szülhet, mint maga a vírus. 

Ha biztos forrást keresel, a WHO, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ oldalát ajánljuk. Utóbbi esetében egyébként ingyenesen hívható zöldszámokat is létrehoztak a koronavírussal kapcsolatos lakossági megkeresések gyors és szakszerű megválaszolása érdekében (06-80-277-455 és 06-80-277-456). A lakossági információs vonalak 2020. február 3-án 8.00 órától, a hét minden napján 24 órában elérhetők lesznek.

borítókép: Canva.com

Kovács Máté

2020. február 4. 

süti beállítások módosítása