A hazai fordulót megnyerték, majd Prágát is bevették csapatukkal. Itt rendezték meg idén az Unilever “Heroes of Tomorrow” versenyének kelet-európai, regionális döntőjét. Az első hely megszerzése után Kovács Adél, Balázs Marcell és Szemerédi Andris a globális fordulóra készülnek. Adél és Marci Corvinusos, elsőéves hallgatók, Andris pedig harmadik éve tanul a Budapesti Gazdasági Egyetemen. A versenyen szerzett tapasztalataikról, sikereikről és nehézségeikről beszélgettünk.

Írta: Puskás Amina

Hogy zajlik egy ilyen verseny hazai, illetve regionális fordulója?

B.M.: Minden országban, ahol az Unilever tevékenykedik, rendeznek egy országos fordulót. Itthon az Axe márka volt az eset alapja, amire a megoldást egy oldalban kellett röviden összefoglalni. Ez alapján a legjobb hét csapatot választották ki, akik egy 15 perces preziben adták elő megoldásaikat. Innen a legjobb csapat jutott tovább Prágába, ahol a kelet-európai forduló zajlott. Ide tartozott rajtunk kívül Románia, Görögország, Csehország és Lengyelország. 

Itt már a Magnum márkáról szólt az eset, aminek a kidolgozására pontosan két hetünk volt. Folyamatosan kommunikáltunk messengeren, tartottuk a kapcsolatot amikor csak tudtuk. Nehezítő körülmény volt, hogy közben én elmentem síelni, Adél is elutazott, Andris meg lebetegedett, úgyhogy

ezt 100 százalékig távmunkában hoztuk össze.

Személyesen csak egyszer találkoztunk, akkor sem teljes létszámban. Végül ez a forduló is sikeresen zárult, a döntőre pedig majd május elején kerül sor Londonban. 

Tudnátok kicsit részletesebben mesélni az esetekről?

SZ.A.:  Az itthoni fordulón igazából probléma nem is volt, egy jó ötletet vártak jó szlogennel, erős, eladható kampánnyal, igényesen kivitelezve. Prágában ennél már több kellett. Ott az erdélyiek szerintem jobbak voltak ötlet szempontjából, de a megoldásuk nem kapcsolódott eléggé az esetben kértekhez.

B.M.: A magnumos eseben kérték, hogy legyen egy adatbázis, amibe be tudják vinni az ügyféladatokat, hogy utána megkereshessék őket. Ez már technika szempontjából kicsit túlnyúlik azon, hogy milyen az arculat, vagy mit kommunikálnánk.

SZ.A.: Expliciten igazából nem derült ki, hogy egy ilyen adatbázisra van szükségük, az esetleírás alapján mi jöttünk rá, hogy valószínűleg ez az, ami nekik hiányzik. Mikor továbbjutottunk Prágába, felajánlották, hogy találkozhatunk a Magnum egyik marketingesével. Ő kimondatlanul ugyan, de megerősítette a feltételezéseket. Elmondtuk neki az ötletünket, ami akkor még csak nagy vonalakban volt kész, de azt mondta:

“Ez így biztosan nem fog működni. Mehetünk tovább ezzel, de szerintem ez nem egy jó ötlet”.

Két napig kicsit le voltunk törve, de aztán jobban beleástuk magunkat a témába, és végül néhány kiegészítéssel kitartottunk mellette. 

Min múlt szerintetek mégis a győzelem?

SZ.A.: Nem aludtunk. 

B.M.: Jó, nyilván ez kicsit túlzás, de ha nem így alakult volna az eredmény, akkor jogosan lennénk csalódottak, mert tényleg aránytalanul sokat dolgoztunk vele. Ez egy öngerjesztő folyamat. Egyszer elkezdünk rajta dolgozni, rakjuk bele a több és több munkát, és egy idő után már csak azért dolgozunk, hogy az eddigiek ne menjenek kárba.

K.A.: Szerintem nem a sok munka miatt nyertük meg, hanem azért, mert az a munka, amit beletettünk, tényleg a feladat célja felé haladt.

Nem beszéltünk jegesmedvékről a jégkrémes esetben, meg nem az volt az ötletünk, hogy legyen zöld a jégkrém, mert hogy ezek konkrét megoldások voltak. Nekünk az volt az ötletünk, hogy viszünk egy adatalapú rendszert, amibe így meg így fogunk adatot gyűjteni, és ez ezért és ezért lesz jó. Strukturáltan felépítettük, amihez kellett a korábbi fordulókból származó tapasztalat.

SZ.A.: Végig nagyon figyeltünk arra, hogy olyan megoldást vigyünk, ami tényleg választ ad azokra az üzleti problémákra, amiket az esetben leírtak nekünk. Szerintem azon is múlt, hogy minden részletet megvitattunk, és eltaláltuk azt, amit hallani akartak. Az ötlet pedig onnan jött, hogy rengeteget gondolkodtunk. Sokat terveztük, sok mindent elvetettünk, mert azok nem passzoltak eléggé a feladathoz. A megoldáshoz pedig ténylegesen csak az utolsó két napban kezdtünk hozzá. A mondás szerint “ha 9 órám van, hogy kivágjak egy fát, akkor hat órán át élezem a fejszét.” Ez szerintem egy nagyon okos gondolat, és különösen igaz volt a mi esetünkben is.

Adél, Marci, ti mostanság csöppentetek bele az egyetemi életbe, első félévesként viszonylag ritka, hogy versenyeznek a hallgatók. A mezőny többi csapatában is voltak elsőévesek? 

K.A.: A hazai fordulón többen voltak korunkbeliek, a kinti fordulóban majdnem mindenki mesteren tanult már.

B.M.: Az itthoni második helyezett csapatban is voltak elsőévesek. Nem nagyon számított a kor, néhány csapatnál a zsűri ugyan rákérdezett, de az ötlet és a kivitelezés számított, amiben a kor nem feltétlenül jelent sem előnyt, sem pedig hátrányt.

SZ.A.: Mindenhol viszonylag fiatalnak számítottunk, bár nem annyira derült ki, hogy ki hanyadéves. Az itthoni forduló tényleg egy ötletverseny volt. Ütős ötlet kellett, ami kortól függetlenül bárkinek lehet. Kint már voltak jóval technikásabb megoldások is.

Honnan ered az esetoldás és a consulting iránti érdeklődésetek?

K.A.: Én hirtelen cseppentem bele ebbe az egészbe. Az online forduló után az egyik csapattag nem tudott elmenni a helyszíni fordulóra, és a szabály szerint a csapatösszetételnek azonosnak kell maradnia mind a három fordulóban. Így kerültem én bele a csapata. Ez az első egyetemi versenyem, életem első esetversenye, így ez nekem inkább tapasztalatgyűjtés.

B.M.: Szerintem jól jött ki végül, hogy Adél utólag csatlakozott hozzánk, sikerült csapatként működnünk. Középiskolában voltam már néhány esetversenyen, mint például az OKPV-n vagy a CasePénz-en, utána egyetemen is folytatni szerettem volna ezt. Andrissal már gimi végén beszéltük, hogy minél több versenyen szeretnénk majd részt venni. Rögtön az első egyetemi hónapban indultunk a WizzAir esetversenyén, ott még elég összeszedetlenek voltunk, nem nagyon tudtuk, mit csinálunk, egy éjszaka alatt dobtuk össze a megoldást. Utána tapasztaltabb versenyzőktől kaptunk feedbacket, ami rengeteget segített. Így indultunk az ESETSTART-on, ott másodikak lettünk. Ezután elindultam a Funda Futamon is, ott is második lettem.

SZ.A: A közös versenyeken kívül még sokat segített a KPMG gyakornoki programja is, amiben rengeteget tudtam fejlődni.

Május elején várható a londoni, globális forduló. Tudjátok már, mire számíthattok?

B.M.: Azt tudjuk, hogy a Dove márka lesz az eset, március 20-án kapjuk meg a két esetet, amit meg kell oldanunk.

SZ.A.: Arra számítok, hogy az egyik kicsit üzletibb lesz, a másik pedig inkább ötletelős. Nagyjából harminc ország csapata mérkőzik majd meg az alapján, amit Prágában mondtak. Az biztos, hogy lesz egy első forduló, ahol tíz csapatot választanak majd ki, és nekik a másik esetet is elő kell adniuk. 

K.A.: Tavalyi versenyzőktől azt hallottuk, hogy a döntőn leginkább a kreativitás számít majd, és világmegváltó ötleteket várnak. Azt mondták a prágai fordulón, hogy a mi megoldásunk nagyon technikai volt, kicsit hiányolták belőle a szenvedélyt, emiatt egy az egyben ez már nem állná meg a helyét a londoni fordulón. De a hazai válogatón kreatív esetmegoldást vártak, ott sikerült ennek megfelelően teljesíteni, szóval reméljük, hogy Londonban is sikerül majd.