„Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin”

balazs_andi_banner_1.png

A koronavírus miatt rengetegen maradtak ideiglenesen munka nélkül, köztük Balázs Andrea színésznő is. Bár a színház az élete, egy pillanatig sem unatkozik otthon, és a legjobbat hozza ki a helyzetből. Beszélgetésünk során mesélt róla, mivel tölti jelenleg a napjait, illetve azt is elárulta, hogyan tud a nehézségek ellenére is pozitív maradni.

Írta: Bokovics Nóra / Borítókép: Erdős Juci

 

Tudom, általános kérdés, de a jelen helyzetben különösen fontosnak tartom feltenni: hogy vagy mostanában?

Köszönöm szépen, most már megszoktam, legalábbis elfogadtam, ami történik. Én több mint egy hónapja önkéntes karanténba vonultam, tehát én magam döntöttem úgy, hogy egyáltalán nem mozdulok ki. Az első hét sokk-hatása után elfogadtam a helyzetet. Nagyon szerencsés vagyok, mert egy kertesházban élek a párommal, állatokkal körülvéve. Így könnyebb elviselni.

balazs_andi_kep_2.pngMi az, ami a legjobban hiányzik?

A színház. Olyan, mintha az életem egy részét vették volna el. Megértem, hogy most ennek van itt az ideje, de azért mégis hiányzik a közönség visszajelzése, a taps. Természetesen a család és a barátok a legfontosabbak, de azon kívül a színház.

A színházban most teljesen megállt az élet, vagy online formában is próbáltok?

Láttam, hogy néhány helyen volt erre törekvés, de végül senki nem csinálta komolyan. Szerintem a színház annyira társas dolog, hogy lehetetlenség online csinálni. Az, hogy egy-két olvasópróba esetleg lezajlik ilyen formában, teljesen természetes, hiszen olvasni tudunk. De egy próbának szerintem akkor van értelme, ha fizikailag találkozunk.

Mire készültetek a veszélyhelyzet előtt? Lehet már tudni, hogy mi lesz az elmaradt előadásokkal?

A karantén előtti időszakban kilenc darabban játszottam egyszerre, és most kezdődtek volna az olvasópróbáim a következő évadra. Érkezett ilyen kérdés tőlünk, színészektől, hogy mi lesz ezekkel, és azt mondták, hogy abszolút megtartják őket. Ha feloldják a korlátozásokat, akkor ezeket a darabokat el fogjuk játszani.

balazs_andi_kep_3.pngA Talent Stúdióban önismeret és önfejlesztő órákat tartasz. Hogyan zajlik itt az online oktatás? 

Először is mindenképpen egy másik tanmenetet kellett összeállítanom. Most sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek az óráimon a beszélgetésekre, illetve kicsit másfajta játékokkal próbálom megnyitni a diákjaimat. Ez mindenképpen nagyon érdekes és új tapasztalat. A legutóbbi két órámon a gyerekek teljesen ismeretlenek voltak egymásnak, ők gyakorlatilag ebben a rendszerben az online oktatás keretein belül ismerkedtek meg. Már napokkal előtte rettenetesen izgultam, hogyan fogom lekötni tizenöt ember figyelmét, akik sem engem, sem egymást nem ismerik, és nem tudtam mennyire lesznek majd nyitottak ebben a helyzetben. Rengeteget szorongtam. Hála istennek nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Nem is gondoltam volna, hogy egyeseknek mekkora segítséget adok. Az egyik diákom például már két hete nem mozdult ki a szobájából, mert senkivel nem akart kommunikálni. Azt mondta, hogy az órám után rájött, hogy szüksége van a családjára, kiment hozzájuk és együtt tévéztek.

Hogyan tudod megvalósítani azt, amit a gyakorlati oktatásban szoktál?

Olyan feladatokat adok az online oktatás keretein belül, amik esetleg elgondolkodtatóbbak, mint általában a helyszínen. Sokszor, amikor a normális órákat tartom, a legtöbb dolgot közben találom ki, most viszont nagyon előre meg kell terveznem, hogy mit szeretnék csinálni. Olyan témákat feszegetünk, amiket nagyon fontos, hogy legalább egyszer az életben végiggondoljuk. Úgy érzem, most több olyan kérdést tudok feltenni, ami a fiatalságot különösen érinti és érdekli. Például kitaláltam egy nagyon jót, amit szerintem a rendes gyakorlati oktatásba is át fogok emelni. Mindenki felhívhatja öt évvel ezelőtti önmagát, és elmondhatja, hogy miket tanácsolna neki.  Nagyon érdekes dolgok merülnek fel. Ha csak abból indulok ki, hogy én miket mondanék az öt évvel ezelőtti önmagamnak… lenne egy-két tanácsom.

Az eddigi életedet a folyamatos próbák, előadások és a rohanás jellemezte. Nem túl egyhangúak most a napok?

Én nagyon jól elvagyok itthon, egyáltalán nem unatkozom. A párommal, Gáborral kialakítottunk itt egy olyan életet, ami nekünk nagyon kényelmes. Egyébként gyorsan elfoglalom magam, hogyha arról van szó, akár egy jó filmmel vagy sorozattal, a Netflix most csodálatos. Sokat lógok a neten, ahogy azt normálisan szokták az emberek, mellette pedig szájmaszkokat varrok.

balazs_andi_kep_4.pngHogyan jött az ötlet, hogy maszkokat készíts?

Nekem van ebből egy szakmám, varrónőként érettségiztem le immáron 21 évvel ezelőtt. A karantén alatt szerettem volna valamilyen kreatív dolgot csinálni, ezért elkezdtem oktatóvideókat nézni a maszkkészítésről, és rájöttem, hogy ez nekem is menni fog, hiszen van egy remek varrógépem. Először még csak magamnak gyártottam ezeket, majd ahogy elkezdtem kifelé kommunikálni, hogy ezzel foglalkozom, rengeteg kérés érkezett felém, amiket nagyon szívesen teljesítek. Vittem már maszkokat orvosi rendelőknek, idősek otthonának és kórházaknak is. Sajnos nem tudok olyan nagy tételeket gyártani, de például ötvenes csomagokat szívesen készítek. Amellett, hogy nagy segítség másoknak, a gondolataimat is lefoglalja, és ha rossz kedvem van vagy egy kicsit unalmas lenne itthon, akkor ez remekül elviszi az időt.

Ezek szerint a színészet mellett van egy másik szakmád is?

Ez nagyon érdekes, de nekem mindig is volt B tervem. Én azért sem vagyok azon görcsös színészek egyike, aki minden áron színész szeretne lenni, mert van mellette másik tervem. Kialakítottam magamban egy teljesen egészséges kíváncsiságot a világ felé, ami odáig nyúlik, hogy nem zárkózom el attól, ha a színészkedés valamiért nem jönne össze. Bár már 18 éve csinálom, de ha bármi történik, akkor mással is tudok foglalkozni. A varráson kívül még két szakmát elvégeztem, cipő-felsőrész készítő és masszőr is vagyok. Ez mind azelőtt történt, hogy színész lettem, és nagyon büszke vagyok rá, hogy az érettségim mellé három szakmát is szereztem. Megőrülnék színház nélkül, a színészet a hivatásom és a szerelmem, de nem szabad készpénznek venni, hogy ez mindig így lesz.

Szerintem te egy nagyon pozitív, mindig vidám személy vagy. Az Instagramodat végigpörgetve azt látom, hogy mások felé is próbálod ezt sugározni. Ebben a helyzetben is meg tudtad őrizni a pozitivitásodat?

Amikor március 10-én bemondták, hogy a színházaknak be kell zárniuk, rajtam is kitört egy elképesztő pánik. Mint amikor gyerekként kiveszik a kezedből a játékot, hogy most már menni kell aludni, te meg toporzékolsz és hisztizel. Ugyanezt éreztem, hogy úristen mi lesz most velem? Otthon kell maradnom, de mi lesz a munkáimmal? Viszont a diákjaimnak is mindig azt tanítom, hogy egy ideig rendben van, ha az emberen van egyfajta pánik, csak tudja kezelni. Nem szabad belekényelmesedni és dédelgetni ezt az érzést, hanem meg kell próbálni a legjobbat kihozni a helyzetből. Egy idő után visszatért a pozitivitásom, de a mélypontot én is ugyanúgy megéltem. Néha még most is belekerül egy szemcse a fogaskerékbe, de aztán összeszedem magam és megyek tovább.

Hogyan tudod leküzdeni ezeket a pillanatokat?

Rém egyszerűen, ilyenkor gyorsan elfoglalom magam. Vagy felhívom egy barátomat, meggyőződöm róla, hogy jól van a családom, és elfogadom a helyzetet. Most nem tehetünk mást, fegyelmezetten végig kell csinálni. Sokszor gondolkodom rajta mostanában, hogy egy kicsit talán meg is érdemeljük, amit kaptunk, mert tényleg elképesztő, amit a Földdel művelünk. Ez egy jó pofon arra, hogy szedjük össze magunkat és jobban odafigyeljünk. Most már mindenki otthon van, bezárva nézi a szemközti fát, ahogy szépen virágzik, és azt gondolja, milyen jó lenne beülni alá. Lehet, hogy ezek után kicsit jobban fogják értékelni az emberek azt, amijük van. Én ebben bízom.

balazs_andi_instagram_oldal_5.pngÚgy látom, te mindig próbálod tartani a lelket másokban, az Instagram oldaladra is sok humoros képet és videót posztolsz a követőid szórakoztatására.

Ez abból fakad, hogy nagyon nehezen viselem magam körül a feszültséget vagy a szomorúságot. Azért nem tudom ezt elfogadni, mert időpocsékolásnak tartom. Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin. Úgy érzem, hogy én nem azt csinálom, ha valaki rosszkedvű, hogy addig bohóckodok neki, amíg nem nevet, tehát nem az a célom, hogy minden áron jókedvű legyen. Azt akarom megmutatni az embereknek, hogy nincsen semmi baj, majd lesz valahogy. Mindig van valahogy.

 

Kaptál már olyan visszajelzéseket a követőidtől, hogy a segítségeddel tudtak pozitívak maradni?

Rengetegszer, napi szinten több száz ilyen üzenetet kapok. Ma például egy komplett munkaközösség írt nekem, hogy a kávészünetben minden nap megnézik az Instámat és azon nevetnek, ez lendíti át őket a helyzeten. Egy gyógyszertárból írt egy pánikbetegséggel küzdő lány, hogy rátalált az oldalamra, egy nap alatt végignézte az összes bejegyzésemet, és annyira jól szórakozott, hogy végre felszabadultan nevetett.

balazs_andi_kep_6.pngTe kire tudsz támaszkodni ebben a helyzetben?

Nagyon sok mindenkire hála istennek. Rögtön itt van mellettem Gábor, immáron 18 éve élünk együtt megbonthatatlanul. Nagyon klassz családom van, elképesztően jó fej barátaim, akikkel most is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Videochatelünk, apukám minden este ír nekem levelet, illetve van egy család csoportunk Facebookon, úgyhogy remekül megvagyunk. Elképesztően hiányoznak, de azt tudom mondani, hogy jó ez az internet, mert így láthatom őket és figyelhetem hogy' vannak.

Vannak olyan munkáid, amiket otthonról el tudsz végezni?

Nagyon sok online interjút adok, rengeteget beszélgetek újságírókkal Skype-on, Zoom-ban vagy akár Instagramon. Meséket olvasok gyerekeknek, verseket mondok, illetve van pár televíziós munkám, amit gyakorlatilag home office-ban meg tudok csinálni.

balazs_andi_kep_7.pngA mindennapok során követsz valamilyen napirendet?

Nem, és ennek nagyon örülök, nem szeretem a napirendeket. Ha van valami dolgom, akkor ahhoz igazítok mindent, de ha nincs, akkor délig alszom, aztán majd lesz valamikor ebéd. Nem stresszelem magam ezen. Ha lenne gyerekem, az természetesen más lenne, de így pont egyforma bioritmusban élünk Gáborral. Úgyhogy igazi rendszer nincsen, csak ami a háziállatoké, az etetés, játék, ilyesmi. Most jól esik ez a kis pihenés. Azért minden napra jut valami, akár a varrás vagy, hogy befejezzük egy sorozatot.

 

 2020.04.30.

Képek: Balázs Andi Instagram oldala @balazsandi

süti beállítások módosítása