Az ökológiai közgazdaságtan - ami az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik a közgazdászok körében - alternatívát kínál a jelenlegi gazdasági rendszerre. Mi az irányzat háttere, és hogyan érdemes tanítani? Dr. Köves Alexandrával, a Corvinus Egyetem adjunktusával, ökológiai közgazdásszal beszélgettünk. Kétrészes anyagunk második részét olvashatjátok.
Írta: Sipos Sára
Milyen fenntartható alternatívái lehetnek a jelen fogyasztásra és növekedésre épülő gazdasági működésnek - többek között ilyen kérdésekre keresi a válaszokat dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdász, a Budapest Corvinus Egyetem adjunktusa, a Zöld Egyenlőség podcast szerkesztő-műsorvezetője, a Nemnövekedés Mozgalom tagja.
A Zöld Egyenlőség podcast-ed első részének címe: megkérdőjelezni a megkérdőjelezhetetlent. A legtöbben felteszünk magunknak fontos kérdéseket a társadalommal kapcsolatban, de nem válaszolunk rájuk, mert mindig könnyebb azt a szemléletmódot követni, ami körülvesz.
Vagy amit az egyetemen tanítunk nektek.
Pontosan. Mivel nem hallunk eleget a fenntarthatóságról, nem tudjuk, mit és hogyan kellene csinálni. Pedig mi lennénk a jövő generációja. Szerinted milyen a hozzáállás a témához?
Az első kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy az egyetem a munkaerőpiacra készít fel vagy az érett, kritikai gondolkodásra? A kettő nincs mindig harmóniában. Főleg mikor az ökológiai közgazdaságtanban arról beszélünk, hogy gyökerestől kellene megkérdőjelezni a jelenlegi gazdasági működést, logikát. Róka fogta csuka a helyzet: ha a munkaerőpiacra készítünk fel benneteket, akkor a jelenlegi működést kell megértenetek. Ezért az alternatív ötletekről sokak fejében az alakul ki, hogy minek tanítani, ha nem így működik a világ. Ugyanakkor a világ gyorsan változik. (kép: canva.com)
Másrészt egy egyetemnek morális felelőssége van abban, hogy úgy ad-e át alapvetéseket – mert azok erősen élnek bennünk -, hogy azok mögött sosincs kérdőjel. Ha nincs, akkor a világhoz idomultok, a világ pedig hozzátok: önmegerősítő hatásmechanizmus lesz belőle. A kritikai gondolkodásnak meg kell jelennie. Megmutatjuk a diákoknak, hogy működik a világ, majd elmondjuk, hogy milyen alternatívák lehetnek, vagy mivel lehet vitatkozni. (fotó: Ressely Kinga)
A másik kérdés a felelősség. Ritkán tesszük fel magunknak a kérdést, hogy egy üzleti oktatással foglalkozó felsőoktatási intézménynek mekkora szerepe van abban, hogy később hogyan működik a gazdaság. A felelősségünkkel nem vagyunk teljesen tisztában, nem reflektálunk rá.
Azt gondoljuk, hogy a közgazdaságtan értéksemleges, holott minden, csak nem az. Értéktelített témákról beszélünk, mégis azt gondoljuk, függvényekkel matematizálni tudjuk a társadalomtudományt. Pedig a függvények mögött hús-vér emberek vannak.
Említetted a társadalomtudományt. Gyakran felmerül bennünk, diákokban, hogy mit és miért tanulunk, kinek tudunk vele segíteni. A kérdésekhez megválaszolásához társadalomtudományra, filozófiára is szükségünk lenne.
Nem lehet megérteni a gazdaság működését szociológia, a tudományt vagy az értékválasztásokat filozófia nélkül.
(kép: canva.com)
A félév során a Korszakos Könyvek Program keretein belül többek között Adam Smith, Max Weber, Jeremy Bentham írásait olvastuk. Gyakran nem is azt tanuljuk róluk, amit valójában mondtak.
Alapszinten is mindenkinek találkoznia kellene a jelenlegi domináns gazdasági megközelítések morálfilozófiai irányzataival. Tanulni kellene azokról, akiket említettél, és másokról is. Mesterszinten már több szó esik róluk.
Max Weber írt arról, hogy a gazdaság a társadalomtudományon belül helyezkedik el, a kettő egymásba ágyazódik. Hiányoljuk, hogy ez a gazdasági képzés során nem derül ki.
Kollégákkal és hallgatókkal is szoktunk erről beszélgetni. Hiányzik az az önreflexió, hogy ha a Corvinusra már eljutottam, akkor nagyon kiváltságos közegből jövök. Adjunk hálát ezért a kiváltságért, de tudatosítsuk, hogy ez felelősséggel jár.
Mások is vannak a világon, akikre kőkemény hatással van az a gazdaság, amit csinálunk vagy csinálni fogunk. Ennek az önreflexiónak minden szakon meg kellene történnie.
Látsz változást az intézményen belül?
Igen, abszolút. Egyik példa a Science Shop, melyen keresztül a hallgatók különböző projekteken dolgoznak civil szervezetekkel. Az egyik alapvető probléma az értéksemlegesség mellett, hogy a vállalatokra is önálló, egy célra felépített entitásként gondolunk. Pedig a vállalatok önmagukban nem léteznek. Befolyásolják az életünket, mindenkiét; társadalmi képződmények. Elvileg azért jönnek létre, hogy emberi szükségleteket elégítsenek ki, nem a haszonmaximalizálásért.
Találunk olyan tantárgyakat is, melyek alternatív gazdasági rendszerekről szólnak. Érdeklik ezek a diákokat?
Amikor az alternatív gondolatokat megosztom a hallgatókkal, őszinte csillogást látok sokak szemében. Érdekli őket, de 20-22 évesen még mások a prioritások, nem akarja mindenki megmenteni a világot. De figyelnek, ha a megszokottól eltérő gondolatokkal találkoznak. Tavasszal a Közgazdászok a közpolitikában szervezet vitát szervezett a nemnövekedésről. Este volt a beszélgetés, de nagyon sokan eljöttek, alig fértek el a teremben. Szervezünk kurzusokat is a témában, és habár még gyerekcipőben járunk, a diákok szeretik őket.
Fotó: Szép Zsóka
Az ökológiai közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy a jelenlegi emberképet kell megváltoztatni. A homo oeconomicust nehéz feladni, pedig ez lenne az első lépés.
Teljesen egyetértek. Az emberi tulajdonságok lecsupaszítása azért is veszélyes, mert az elmélet önerősítő folyamatba sodor. Azt állítjuk az emberről, hogy önérdekkövető, haszonmaximalizáló, racionális. Erre az emberképre gazdasági elméleteket építünk, ezek alapján műveljük a gazdaságpolitikát, állítunk fel pénzügyi rendszereket. Erre a logikára építve hozzuk meg a politikai döntéseket. A paradigma alapján jönnek létre az intézmények, a társadalmi funkciók. Ezek ugyanúgy a logikát erősítik tovább, hiszen az intézményeken belül is – micsoda meglepetés – az önérdekkövetők, haszonmaximalizálók, racionálisak a legsikeresebbek.
Ezek után nehéz meggyőzni az embereket, hogy lehetne jobban, igazságosabban, fenntarthatóbban élni, és ez nem járna lemondással. Azt válaszolják, ne tegyünk semmit, mert az emberek önzők. A viselkedés és a paradigma egymást erősítik. Pedig az emberek nem ilyenek; van bennük önzőség, ahogy együttműködési készség is. Ha az utóbbi nem lenne, most nem egy majd 8 milliárdos világban élnénk, miközben kipusztítjuk a Földet magunk alatt. Mert ezt nem az önzőségünkkel értük el, hanem az együttműködési képességünkkel. Ezt a tulajdonságot pedig a koronavírus alatt is felismerhettük. Ha az ember homo oeconomicus lenne, akkor az ápolók, az óvónők vagy szállítók nem dolgoznának értünk, az emberek pedig nem tapsolnának vagy köszönnék meg nekik. (kép: canva.com)
Az emberkép utáni következő lépés a munka eszméjének átalakulása lenne. A munkára jelenleg a jólét, és nem a jóllét eszközeként tekintünk, amit a kapitalizmus gyökerei miatt nehéz módosítani. Pedig igazából mindenkinek olyan munkára van igénye, amit szeret, amit hivatásként él meg.
Hogyne lenne rá igényük. Látható, hogy már a koronavírus alatt is változott a munkáról való gondolkodásunk. Sokan megkérdőjelezték, hogy a munka csupán egy 8-tól 4-ig tartó mókuskerék lenne. De a munka mennyiségéről és értékeléséről is más a vélekedés. Hirtelen a piac által nem értékelt munkákat is értékeljük.
Mert a piac valóban nem értékeli az ápolót, a tanárt, a sofőrt, az ételkihordót vagy a kukásembert, de mi hirtelen rájöttünk, hogy az életünkhöz való hozzáadott értékük felbecsülhetetlen.
Feltesszük magunknak a kérdést, hogy van-e értelme tovább tolni a fogyasztói társadalom szekerét. Mit fogunk felelni a gyerekeinknek 20 év múlva arra a kérdésre, hogy mit tettünk, mikor a tudósok már mind arról beszéltek, hogy nem így kellene élni?
(kép: canva.com)
Érzékelni kell a környezet adta lehetőségeket. Még ha az nem is mindig olyan, mint amit elképzeltünk.
Igen, a változás meglepően sok helyről jöhet. De sosem szabad lebecsülni az emberi beavatkozás fontosságát, az egyéni tragédiákat. Ezeket mi okozzuk azzal, hogy ilyen társadalmakban élünk, mint most. Ugyanakkor, az emberek zsigerileg elutasítják a változást.
Csak akkor történik valami radikális, ha már nem lehet félresöpörni a következményeket. Ilyenkor teljes odaadással a változás felé kell fordulni.
