„Anyám két dolgot kötött a lelkemre: legyél hölgy és legyél független" – Ruth Bader Ginsburg rendkívüli élete és hagyatéka

rbg_then_now.jpgRuth Bader Ginsburg, aki a Cornellen, a Harvardon és a Columbián tanult, évtizedekig a Rudgers Egyetemen tanított, és az amerikai Legfelsőbb Bíróságon bíráskodott huszonhét éven keresztül, 2020. szeptember 13-án, nyolcvanhét évesen elhunyt. Neve számos nemi alapú diszkriminációt megkérdőjelező jogi esethez fűződik, amelyek bevezették az amerikai törvénykezés gyakorlatába a nemi egyenjogúság kérdéskörét. Ruth életútjában nem volt hiány magánéleti problémákból és a karrierjét csaknem ellehetetlenítő akadályokból. Ennek ellenére mindig derűs maradt, és nem veszítette szem elől a célját: eltörölni a társadalmi gyakorlatból a férfiak és nők közti funkcionális különbségeket.

2020.09.27. Írta: Lázár Fruzsina
Borítókép: Ruth Bader Ginsburg fiatalon és nemrég, forrás: law.com 

Egészen 1977-ig egy magát realistának tartó amerikai nő sem álmodott arról, hogy karrierje során eljuthat a szövetségi bírói pozícióig. Jimmy Carter elnök azonban a megválasztása utáni években végignézett a bírók során, és arra jutott, hogy mindenki ugyanúgy néz ki, mint ő: habár sok tehetséges ember van rajtuk kívül, nők és kisebbségi állampolgárok is, az USA legfontosabb ügyeiben mégis kizárólag fehér, középkorú férfiak döntenek. E felismerés következtében került 1980-ban Ruth Bader Ginsburg is a Szövetségi Fellebbviteli Bíróság padjára.

Tizenhárom évvel később, 1993-mas kinevezésekor Ruth lett az amerikai Legfelsőbb Bíróság százhetedik bírója, azonban – Sandra Day O’Connor után – csupán a második női tagja. A szenátus 96:3 arányban döntött a javára. Ruth számára alaptétel volt, hogy a nemi alapú megkülönböztetés és diszkrimináció mindenkinek rossz. Évtizedeken keresztül fáradhatatlanul élen járt a nemi egyenjogúságért folytatott harcban, úttörő munkássága és eredményei nemcsak lelkierejéről, de kivételes érzékenységéről is tanúskodnak.supreme_court_members.jpg

[A Legfelsőbb Bíróság tagjai, forrás: Getty Images ]

A személyes egy magasabb céllal fonódott össze

Ruth Bader Ginsburg munkásosztálybeli bevándorlók gyermeke volt, Brooklynban nőtt fel. Édesanyja, Celia Bader korán elhunyt, Ruth épphogy befejezte a gimnáziumot. Celia jóvoltából Ruth gyermekkorától kezdve szeretett olvasni, többek között édesanyja szellemi hagyatéka indította arra, hogy továbbtanuljon és karriert építsen. Egy visszaemlékezésben így beszélt arról, hogyan inspirálta őt édesanyja beteljesületlen élete:

„Azért imádkozom, hogy azzá válhassak, aki ő lehetett volna, ha olyan korban él, ahol a nőknek lehetnek vágyaik és ezeket el is érhetik; ahol a lánygyermekeket ugyanúgy üdvözlik, ahogy a fiúkat.”

Ruth egyetemi tanulmányait a Cornellen kezdte, itt találkozott a nála egy évvel idősebb Martin Ginsburggel, és miután Ruth is lediplomázott, összeházasodtak. Ruth ezt mondta a férjéről: „ő volt az első fiú, akit érdekelt, hogy van agyam”. Agya, az tényleg volt – és elképesztő kitartása, céltudatossága, energiája is. Másodéves korában kutatási asszisztensként dolgozott az egyik professzorával, aki úgy vélte, hogy a kommunistáktól való rettegés elhalványítja az USA alapvető értékeit, a szabad gondolkodás jogát, a szólásszabadságot. Látva az ügyvédeket, akik kiálltak a véleményük miatt perbe fogott emberekért, Ruth meglehetősen vonzónak találta ezt a hivatást.

rbg_with_marty.jpg

[Ruth és Marty, forrás: Ruth Bader Ginsburg személyes gyűjteménye]

Marty, majd – idősebb gyermekük, Jane születését követően – Ruth is a Harvard joghallgatójaként folytatta tanulmányait. Az ötszáz fős évfolyam Ruthon kívül nyolc női hallgatót számlált. 1951-ig a Harvardra egyáltalán nem vettek fel nőket, így az 1956-os évfolyam kilenc női tagjának még öt évvel később is egy legalábbis zavarba ejtő, de inkább megalázó kérdéssel kellett szembenéznie: miért foglalják el azokat a helyeket, amelyeket egyébként férfiak is betölthetnének?

A jog a „férfiak világa”, állította Ruth környezete. Ő azonban besétált a Harvardra, és nem törődött azzal, hogy mások szerint nem illik oda. A megannyi nehézség ellenére – mikor a férjénél hererákot diagnosztizáltak, Ruth sajátjai mellett Marty kurzusait is hallgatta, legépelte az esszéit, és vezette a háztartást – hallgatói éve során végig osztályelső volt, és még a Harvard Law Review (az egyetem jogi áttekintő folyóirata) tagjai közé is bekerült.rbg_family.jpg

[Marty, Jane és Ruth, forrás: Collection of the Supreme Court ]

Tapasztalatszerzés és egy új perspektíva

Diplomája megszerzése után Marty New Yorkban kapott állást, így a család odaköltözött. Ruth emiatt a Columbián fejezte be jogi tanulmányait, ahol bevonódott egy nemzetközi kutatói projektbe. Ennek kapcsán megtanult svédül, majd Svédországba utazott, hogy a tudós Anders Bruzelius oldalán tanulmányozza a svéd polgárjogi eljárások szabályait.

A korai 1960-as évek Svédországában Ruth olyan társadalmi gyakorlatokkal találkozott, amelyek addig teljesen ismeretlenek voltak számára: az állam aktívan törekedett a nők és a férfiak egyenjogú kezelésére, a jogi képzéseken a hallgatók legalább negyedét nők tették ki, akik nem kényszerültek arra, hogy a házasság, családalapítás és a tanulmányaik folytatása között válasszanak. Hosszú beszélgetéseket folytatott Bruzelius feminista elveket valló feleségével és Eva Moberg íróval is, aki a svéd feminizmus egyik fontos korai szerzője volt. Ezek a tapasztalatok nagy hatással voltak a még fiatal Ruth nézeteire, tovább formálták és erősítették benne a nemi egyenjogúság fontosságát, melynek hiányát a saját bőrén is gyakran tapasztalhatta.rbg_columbia.jpg

[Ruth 1972-1980 között a Columbia Egyetem jogi karán tanított: ő volt itt az első női professzor, aki szerződést kapott. forrás: Ruth Bader Ginsburg személyes gyűjteménye]

Az USA-ban ugyanis ebben az időszakban társadalmi és jogszabályok teljes rendszere biztosította, hogy a férfiak és nők világa szinte teljesen elkülönüljön egymástól. A nők a rendszert magyarázó narratíva szerint piedesztálra voltak emelve, a lehetőségeiket egyébként jelentősen korlátozó törvények és szokások a védelmüket szolgálták. Ruth egy híressé vált védőbeszédében ezt a piedesztált ketrecnek nevezte, amely kímélés helyett bezárja, társadalmi és gazdasági szempontból is előnytelen helyzetbe kényszeríti a nőket.

Haladni a kor szellemével

Számtalan kudarcba fulladt állásjelentkezés után – sokan visszautasították, mert zsidó vallású, pályakezdő nő volt – Ruth két évet töltött Edmund G. Palmieri bíró hivatalában, majd 1963-ban adjunktusként kezdett el dolgozni a Rutgers Egyetem jogi karán, később pedig a Columbia Egyetemen kapott szerződést. Emellett jelentkezett önkéntes ügyvédnek az ACLU-hoz [American Civil Liberties Union – Amerikai Polgári Szabadságjogok Szervezete], ahol pro bono ügyek vállalásával szerzett ügyvédi tapasztalatokat. Férje, Marty adójoggal foglalkozott, időközben második gyermekük, James is megszületett.

Marty munkája kapcsán szereztek tudomást Charles E. Moritz, egy nőtlen férfi esetéről, akinek az adóhatóság nem engedélyezte, hogy idős édesanyja ápolásáért adókedvezményt kapjon – a kedvezményt ugyanis csak özvegy vagy elvált férfiak és nők vehették igénybe. A magyarázat így szólt: mivel a rászoruló családtagokat a nők gondozzák, csak nekik lehet szükségük a kedvezményre. Moritz fellebbezett, Ruth és Marty közösen vállalták a pert, amit megnyertek. Ez lett az USA történelmében az első szövetségi ügy, melyben a nemi alapú megkülönböztetést alkotmányellenesnek nyilvánították. Ruth és Marty elérték, hogy a bíróság számításba vegye az ebből adódó hátrányokat, és megszakítsa a diszkriminációra épülő, akkorra már száz éves precedens-sorozatot.ruth_brotherinlaw_nephew_son.jpg

[Ruth sógorával, unokaöccsével és fiával, Jamesszel a Legfelsőbb Bíróság lépcsőin, 1978-ban forrás: Ruth Bader Ginsburg személyes gyűjteménye]

Ruth úgy gondolta, ha a mesterségesen létrehozott akadályok megszűnnének, a férfiak és nők teljesen új társadalmi hagyományokat teremthetnének. E vízióját pedig esetről esetre, precedensről precedensre haladva valósította meg. Hogy az ACLU-nál tapasztalt jótékony energiát a nők jogainak ügyébe csatornázza, 1972-ben társalapítóként létrehozta a Women’s Rights Projectet (Női Jogok Projektje). Az elkövetkező években a WRP többek között elérte, hogy a jogi eljárások során a nemi és a faji alapú diszkriminációt azonos mértékű ellenőrzés alá vessék.

Popkultúra és hagyaték

Mindaz, amit Ruth egyetemi professzorként, ügyvédként és később a bírói székből véghez vitt, nemcsak az általa megoldott ügyek személyes érintettjeinek életében, hanem az amerikai társadalom dinamikáiban is kitörölhetetlen nyomot hagyott. Jogi karrierjének korai éveiről film is készült, On the basis of sex (Az egyenjogú nem) címmel. Kivételes nő és szakember volt, aki az összes rendelkezésre álló eszközét és erőforrását abba fektette, hogy egyenlőbb bánásmódot és egy élhetőbb, érzékenyebb világot formáljon meg, férje pedig töretlenül mellette állt ebben. Ruth megvalósította saját életében azt a függetlenséget, amelyre édesanyja intette: és ezzel egész generációk életét tette szabadabbá és gazdagabbá. A következő idézettel emlékezünk rá:

„Ne fogadj el nemleges választ, de soha ne hagyd, hogy a düh beszéljen belőled. Tekints minden helyzetre úgy, mint egy lehetőségre, hogy nevelhess, érzékenyíthess. Mint a nemi diszkrimináció elleni harc szószólója, a hetvenes években hasonlóképp láttam magam, mint egy tanító, mert gyakran beszélgettem emberekkel, akik nem értették a helyzetet, nem tudták, hogy létezik ez a fajta megkülönböztetés. A cél mindig az érzékenyítés volt: itt van egy ember, szóval segítek neki, hogy megértse, milyen olyasvalaki cipőjében járni, aki más, mint ő.”

fearless_girl.jpg

[A Wall Street híres szobra, a Fearless girl (Rettenthetetlen lány) Ruth Bader Ginsburg emlékére csipkegallért kapott, forrás: Getty Images]

süti beállítások módosítása