Vállalati tapasztalatszerzés a szakkollégiumban - Idén 30 éves az EVK

evk3.png

Az EVK szakkollégium idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját és a kollégium tagjai több programmal is készülnek a jeles alkalomra. Cikkünkből megismerheted az EVK-t, és megtudhatod az elnökkel, Hidvégi Zsófiával készült interjúból, hogy mivel foglalkoznak egy szakkollégium tagjai.

 Írta: Kovács Anna, fényképek: EVK Szakkollégium

Hogyan alapult az EVK, és mennyiben változott a tevékenysége az évek során?

A szakkollégiumot 1990-ben alapították a Corvinus Egyetem hallgatói, Egyetemi Vállalkozói Kollégium néven. Diákkörként, vállalkozói szemléletben indult: a rendszerváltáskor rengetegen elkezdtek vállalkozni és ebbe az alapítási lázba szerettek volna bekapcsolódni az EVK alapítói is.  Nagyon sok vállalkozás indult, például a Portfolio.hu vagy a Beck&Partners HR cég. Mára változott a fókusz, kiterjedt üzleti képzést biztosítunk. A vállalkozókészég inkább abban maradt meg, hogy a proaktív hozzáállás átfogóan jellemzi tagjainkat.

Hogy néz ki a szervezeti felépítés?

szervezeti_felepites.png

A szervezet tükrözi egy valós vállalat felépítését: van egy szakmai és egy bizottsági ág a működésben. Minden olyan funkciót, ami egy vállalat működéséhez szükséges, egy vezető és a hozzá tartozó bizottság lát el - teljes autonómiával rendelkezünk ezen a téren.

A szakmai életet tekintve alapvetően négy vonal van, ami a képzést meghatározza: a pénzügy, a marketing, a tanácsadás és az üzleti IT. Cégekkel működünk együtt, és vállalati projekteket valósítunk meg. Most például partnereink az IFUA Horváth & Partners és az OTP, akiket egy-egy szakmai teamhez párosítottunk, hogy a tagok valódi szakmai tapasztalatot szerezhessenek vállalati szakemberektől. Vállalkozások továbbra is alapulnak, az egyik legutóbbi a Munch.hu, ahol a fenntarthatóságért, az ételpazarlás ellen dolgoznak.

Az említett vállalati projektek a gyakorlatban hogyan valósulnak meg? Mennyire kapnak felelősségteljes feladatokat a projekttagok?

Az IFUA esetén a vállalati partnerek több hónapos coaching-ot biztosítanak az EVK projekttagoknak, ami segíti őket a tanácsadói készségek elsajátításában. Ezután pedig egy szerződés keretében a már felkészített csapat valósítja meg a teljes tanácsadói projektet. Ez nagy feladat, amire egy cégnél gyakornokként nem feltétlenül lenne lehetőség, de az EVK-ban kipróbálhatják úgy, hogy megvan a védőháló: a coaching, a tréningek és a vállalati szakemberek kurzusai, segítsége biztonságos környezetet teremtenek. Emellett jó networking lehetőség is, a projekttagok megismerkedhetnek a vállalat munkatársaival, vezetőivel és személyesen tőlük tanulhatnak.

evk2.png

Milyen kötelezettségek és fix kurzusok vannak, amik az EVK-s tagság feltételei?

Az EVK-s tagság egy kétéves kötelező képzéssel, az Alapozó Kurzussal indul. Az első évben soft skilleket és gyakorlatias tudást kapnak a felvettek: megtanulják például az eredményes prezentálás, az esetoldás, a gazdaságpolitika és az Excel alapjait. Ez azért is fontos, mert különböző szakokról jönnek a tagok, és mindenkinek kell egy alaptudás, hogy később be tudjon kapcsolódni a szakmai munkába. Az Alapozó második évét tekintve már több lehetőség van, általában 3-4 opció közül lehet választani.

A következő három évben az aktív tagok döntenek arról, hogy miről szeretnének tanulni a kurzusokon. Ezek közül egyet kell kötelezően elvégezni, melyet a hallgatók maguk választhatnak ki. Emellett részt kell venniük tréningeken és egy alkalmas szakmai előadásokon is. Emellett szakkollégiumként fontosnak tartjuk az akadémiai értekezést, ezért az ötéves képzés alatt legalább egy TDK dolgozat leadása kötelező.

Az EVK-nak vannak hosszabb távú partnerkapcsolatai oktatókkal vagy szervezetekkel?

A Vezetéstudományi Intézettel szoros kapcsolatot ápolunk, ők az Országos Esettanulmányi Verseny szervezésébe szoktak bekapcsolódni. De visszajáró előadóink között van például Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke és végzett szenioraink is tartanak kurzusokat, részt vesznek a szakmai életben.

evk4.png

Az Országos Esettanulmányi Versenyt az EVK szervezi. Hogyan zajlik egy ilyen nagy esemény lebonyolítása?

Az OEV szervezésére létrejött egy külön szervezeti egység az EVK-n belül, így az átlagos EVK-s tag nem nagyon lát bele. Ők egy autonóm csapat, saját vezetőséggel, csapattal és alapítvánnyal – de minden OEV-szervező EVK-s. Ők építik fel a struktúrát, felkeresik az esetadó vállalatot, megkötik a szerződéseket és bonyolítják le a díszvacsorát.

Hogyan lehet a szervezeten belül vezetői pozícióba jutni?

Minden évben júniusban van Tisztújító Közgyűlésünk, amelyre a vezetői ambíciókat tápláló tagok leadhatják a pályázatukat. A Közgyűlés, mint autonóm döntéshozatali szerv megválasztja a következő év Vezetőségét és a Felügyelő Bizottságot. Szavazunk arról, hogy milyen szakami területeken legyenek kurzusok, és ez alapján alakítjuk ki a teameket, amelyek élén a koordinátorok állnak – ide motivációs levéllel lehet jelentkezni. A csapatok szakmai műhelyként működnek az év során. Emellett külön projektjeink vezetésére is lehet jelentkezni, mint például az EVK Business Nights vagy az Elsős Verseny.

A képzés során miben ad a legtöbbet az EVK, miben lehet a leginkább fejlődni?

Nagyon hamar nagy felelősséggel járó feladatokat kaphat a hallgató. Ha valaki vezető lesz a szervezetben, megtanulja, hogy milyen egy csapatot menedzselni és mik a játékszabályok az üzleti életben. Ha valakit megválasztunk, felé tényleg teljes a bizalom, de teljes a felelőssége is. Azt a vezetői tapasztalatot, amit a munkaerőpiacon 5-6 év alatt lehet megszerezni (a gyakornoki évek után), az EVK-ban 1-2 év alatt megkaphatják az aktív tagok.

Miben más az EVK a többi szakkollégiumhoz képest?

A vállalati szál nálunk nagyon erős, és a kapcsolattartás az alumnival egyaránt kiemelkedő. Úgy gondolom, hogy a közösség adja a legtöbbet a szakkollégiumban, mert ez az a megtartó erő, ami miatt az ember végigcsinálja a szakkollégiumi képzést. Innen alakulhatnak ki üzleti és baráti kapcsolatok – szerintem ez ad hozzá a legtöbbet az egyetemi évekhez.

Más szakkollégiumokkal is jó kapcsolata van a szervezetnek, az EVK tagja az Összakkollégiumi Mozgalomnak (Interkoll) és a Corszakban, a Corvinusos szakkollégiumokat tömörítő szervezetben is aktív.

evk5.png

Mennyi időt vesz el a szakkollégium? Marad-e ideje egyéb tevékenységekre a tagoknak az EVK és az egyetem mellett?

A kurzusokra járás és felkészülés heti 4-5 órát vesz igénybe. A gyűlésekkel, fórumokkal és a közösségi eseményekkel együtt összesen heti 10 óra alatt minden teljesíthető.  Ugyanakkor nem éri meg csak 10 órát belefektetni, mert a közösségi, informális rész is ugyanolyan fontos. Emellett azonban támogatjuk, hogy mással is foglalkozzanak tagjaink, mert a szakkollégium csak egy szelete az életnek, és akkor lesz izgalmas a közösség, ha a tagok új dolgokat is behoznak. Sokan sportolnak vagy tagok diákszervezetben, és az Erasmust és a külföldi tapasztalatszerzést is támogatjuk.

Milyen hagyományokkal rendelkezik a kollégium? Milyen programokkal készül az EVK a 30. évfordulóra?

Az EVK Szülinap belsős közösségünknek, az EVK Red Carpet más szakkollégiumok tagjaink és gólyáknak nyitott bálozós eseményünk. De emellett több tábort, konferenciát, szakmai és közösségi eseményt is szervezünk tagjainknak és leendő tagjainknak az év során.

Az idei ünneplésben szerepet kap a tagság számára fontos szervezetfejlesztés, tervezés, valamint a közös értékek ünneplése. Mindenki számára nyitott lesz az EVK Business Nights, amit idén online is közvetítünk.. Emellett egy podcast sorozattal is készülünk, ahol sikeres szenioraink mondják el, hogy miben segítette őket az EVK szakmailag és személyesen egyaránt. 

A tapasztalatok alapján a végzettek hol helyezkednek el?

A négy szakmai ág általában lefedi a végzettek munkahelyválasztását: van sok pénzügyes, marketinges és az üzleti IT vonal is népszerű az utóbbi időben. És természetesen vannak vállalkozók is, akik EVK-s pályafutásuk alatt vagy után kezdtek saját vállalkozásba.

evk30_logo.pngMik az EVK legfőbb értékei?

Az EVK rendkívül életszerű: nagyon hasonlóan működnek a vállalatoknál is a felvételi folyamatok, a projektek és a személyes, szakmai kapcsolatok kiépítettsége, összetettsége is valósághű. A szakkollégium pályára állít, tehát felvázol elénk egy életpályát. Értéknek tartjuk a közösséget és a kapcsolatokat, hogy ugyanazokkal az intelligens emberekkel építhetünk szakmai és baráti kapcsolatokat is. Az EVK egy biztonsági hálót ad, és bárhol jársz a világon lesz kihez segítségért fordulni, hiszen minden földrészen élnek szenioraink. Végül, de nem utolsó sorban fontos, hogy minket tükröz: az aktív tagság minden évben megkapja a lehetőséget, hogy a saját képére formálja a kollégiumot.

Mik a tervek a következő időszakra?

A kiterjedt földrajzi és szakmai működés miatt célunk, hogy a digitális térben is erősebben fennmaradjon az EVK-s közösség, társas és szakmai kapcsolatokat tekintve egyaránt. A külföldi tapasztalatok becsatornázása a szervezetbe is kiemelt stratégiai cél. Végül pedig szeretnénk ezután társadalmi felelősségvállalás szempontjából erősebb szerepet vállalni, és jobban kifejezni a külső érintettek felé is, hogy az EVK milyen értéket tud számukra nyújtani.

süti beállítások módosítása