Egyedi, minőségi, megfizethető bőr kiegészítők? Hihetetlenül hangzik, de lehetséges. Öreg szakma, nem vén szakma című sorozatunkban ezúttal Kundra Istvánnal és fiával, Dáviddal beszélgettünk arról, milyen a XXI. században bőrdíszművesnek lenni. Az interjú első részében a vállalkozás múltjáról és jelenéről kérdeztük őket.

Írta és fényképezte: Bera Viktor

Bőr megmunkálásával sok vállalkozás foglalkozik. Az átlagos fogyasztóban meglepően sok benyomás él a bőrből készült termékekkel kapcsolatban. Aluljárók félhomályos cipőboltjai, plázák folyosóinak övkereskedői, luxusüzletek az Andrássyn. A felsoroltak változó minőséget képviselnek, egy dolog mégis összeköti többségüket: tömeggyártott, robotizált megmunkálású a produktum, bármilyen árkategóriából válogat az ember. Léteznek azonban még olyan bőrdíszművesek, akik hatalmas tapasztalattal és szakértelemmel, kézzel készült, egyedi termékek gyártására rendezkedtek be. És mindezt nem csillagászati árakért csinálják.

A bőrdíszművesség Önöknél már több generációs hagyomány. Ki kezdte el?

Kundra István: Apám szíjgyártónak készült, de másik két szakmát is kitanult. Ezt az élet hozta: a II. világháború gyerekeinek - például az én testvéreimnek - nem jutott cipő. Azért tanulta ki a cipész szakmát is, hogy legyen miben járniuk. Innen jött a bőrmegmunkálás. A háború után szíjgyártó üzemben dolgozott az Opera mellett, ott többek között focilabdákat varrtak.

Ki foglalkozott még a családban bőrrel?

K.I.: A nővérem is bőrdíszműves lett. Úgy nevezték egy időben, hogy “az övek királynője”: az tette különlegessé, hogy két rézhenger segítségével bele tudott nyomni egy mintát a bőrbe. Ezzel mondhatni letarolta a piacot. Egészen haláláig űzte a szakmát. A sógorom és a húgom is kitanulta a bőrdíszműves szakmát, nekik is saját vállalkozásuk volt. 

Mi lehet az oka, hogy többen követték ezt a pályát?

K.I.: Hiányszakma volt egy időben, úgyhogy anyagilag is jól ment, ráadásul apánktól is el lehetett lesni dolgokat. Volt persze olyan időszak, amikor nem is lehetett hozzájutni a bőrhöz. Kiutalásra adtak csak bőrt, ezért PVC-t gyártottak, és abból készült a legtöbb termék.

Hogyan kerültél te is ebbe a szakmába?

Kundra Dávid: Elég sokféle munkát csináltam: voltam költöztető cégnél, voltam fordító, volt saját cégem, külföldön is dolgoztam. Előtte sohasem vonzott a szakma; azt gondoltam, nem vagyok elég ügyes, nincs kézügyességem. Aztán rájöttem, hogy azért nem volt, mert nem gyakoroltam. 2015-ben elkezdtem édesapámnál dolgozni. Az elején egyszerűbb részfeladatokkal kezdtem. Tanulnivaló mindig akad - ez is egy olyan szakma, amiben halálig új dolgokat, technikákat ismer meg az ember.

Mik voltak a legnagyobb kihívások az évtizedek alatt?

K.I.: A hiánygazdaság időszakában majdnem mindent el lehetett adni, így a készítők sem voltak olyan igényesek. Mikor bejött a vadkapitalizmus, vége lett a kényeztetett helyzetünknek. Annak idején 20 emberrel dolgoztam, azután nem tudtam, mit csináljak. Szebbnél-szebb, Távol-Keleten készült dolgokat árulnak olcsón, nem tartósak, hosszú távra nem jók, főleg, ha műbőrből készülnek. Egyébként műbőrből sem lehetetlen tartós dolgot csinálni, de sajnos nem ez a jellemző a gyártókra. 

Hogyan lehet tartani az iramot ezzel?

K.I.: Egyedül nem tudok olyan kínálatot teremteni, hogy legyen 20 féle táskamodell és tartalék is belőlük. Olyat csinálok, amit a nagytőke nem csinál, mert nekik nem éri meg. Így jött a teljes személyre szabás, az egyedi termékek. Nem csillagászati árakon, de ha valami tényleg 2-3 munkanapot vesz igénybe, meg kell kérnem az árát. Erre van kereslet. Érdekes dolog, hogy a 70-es, 80-as években mi tömegtermelésre gyártottunk. Mikor bejött a tőke és kinyíltak a határok, másféle termékre volt igény, nem lehetett versenyezni a multikkal. Nekem is hozzáállást kellett váltanom, bővíteni az addigi tudásomat.

Mennyire tudják kiegészíteni egymást a munkában?

K.I.: A fiamnak van pár nagy előnye velem szemben: ő már kezdetben is a cizellált, egyedi termékekre szakosodott, valamint van külföldi tapasztalata. A nyelvtudás nagyon sokat segít a vállalkozásban. Jól tudunk egymás mellett dolgozni, egymástól is tanulunk. 

Mi a legjobb ebben a munkában?

K.I.: Az egyik legjobb dolog, amikor az elkeseredett vásárlókat tudjuk kiszolgálni. Például valakinek olyan vastag a csuklója, hogy nem mennek rá a standard óraszíjak. Mi személyre szabottan legyártjuk neki. Mindig igyekszünk olyan terméket készíteni, amire mi is büszkék vagyunk. Nagyon jó érzéssel tölt el, amikor a megrendelő átveszi a termékeket és elégedett. Ez a legjobb reklám: ingyen van, mert a megelégedett vevő elviszi a jó hírünket.