Egy coworking irodában a te ötleted is szárnyra kelhet - Nagyszabású kutatás a négy visegrádi országban

pic1_1.jpg

Neked is volt már olyan hirtelen támadt ötleted, amivel úgy gondoltad, hogy meg tudod váltani a világot? Minden összeállt a fejedben csak azt nem tudtad, hogy hol tudnál rajta dolgozni? A megoldás a coworking iroda. Nyitott, olcsó, ötlettámogató irodaterületek, amik a kreativitás és a tudásátadás központjaiként szolgálnak. Ez a jövő munkahelye, ahol neked is dolgoznod kéne - állapította meg a négy visegrádi ország egy-egy egyetemének közös kutatása. 

2020. 11. 10. Írta: Belayane Najoua

Nagy sikerekkel véget ért az egyéves, a négy visegrádi ország városaiban zajló kutatás, ami a coworking környezetet és annak hatásait vizsgálta. A kutatás egy teljesen új perspektívából tárta fel a kreatív emberi erőforrás fejlesztésének, továbbképzésének és bevonzásának lehetőségeit. A projektben négy egyetem vett részt:

    • Prágai Közgazdasági Egyetem
    • Budapesti Corvinus Egyetem
    • Varsói Egyetem
    • Pozsonyi Comenius Egyetem

Mi az a coworking?

pic2_1.jpg

A coworking koncepciója a 90-es években kezdett el kialakulni, és Bernie DeKoven nevéhez fűződik. Akkor ez az ötlet nagyon forradalminak tűnt, hiszen senkinek sem jutott eszébe, hogy egy nagy, közös térben több cég is együtt dolgozhat. 2005-ben Brad Neuberg nyitotta meg a világ első coworking irodáját San Franciscoban Spiral Muse néven. 

A coworking területek olyan nyílt vagy félig nyílt irodahelyiségek, ahol szabadúszók és mikrovállalkozások munkatársai dolgoznak. A coworking irodákban különböző időtartamokra lehet kibérelni helyeket, de vannak olyan startup programok is, amik ingyenes irodahelyiséget biztosítanak az éppen induló vállalkozásoknak. A coworking iroda egyet jelent az ott dolgozóknak: stabil, jól működő, társasági irodakörnyezetet, amelyben a munkavállalók a legtöbb esetben saját maguknak oszthatják be az idejüket. 

Milyen hatással van a munkavégzésre és a társadalomra? - a Sao Paolo-ban végzett kutatás alapján

Sao Paolo városa a kétezres évek elején módosította a stratégiáját, amelynek köszönhetően a városban található digitális központokban elérhető volt az internet és a számítástechnika. Miután a politikai vezetők látták, hogy milyen sikeresek ezek a központok, átalakították őket coworking terekké és nyilvánosan hozzáférhetővé tették az innováció által vezérelt személyeknek és vállalatoknak. Ezeknek az új coworking tereknek egy Daniel Nakano  által vezetett kutatás alapján öt pozitív hatása lett a társadalmi és gazdasági környezetre:

  1. Lehetővé teszik, hogy a magánszemélyek előnyös kapcsolatokat építsenek ki.
  2. Támogatják a magánszemélyek és vállalatok közötti együttműködéseket.
  3. Elősegítik a tudáscserét és az ismeretek átadását.
  4. Az ott dolgozók a saját szolgáltatásaikat is kínálhatják a többi coworkingben dolgozónak. 
  5. Megnyitják a kapukat a globális hálózatokhoz a munkavállalók számára. 

Coworking utalvány - egy lehetőség a támogatásra

pic3coworking.jpg

A kutatás egyik legfontosabb eredményeként egy felszólítás fogalmazódott meg:

Felszólítjuk a kormányokat, hogy alakítsanak ki kapcsolatot a coworking terekkel, indítsanak és gondozzanak szabadúszóknak és kisvállalkozóknak szóló programokat.

Jeannine van der Linden, a European Coworking Assembly igazgatója

Az egyik legjobb példa az aktív politikai beavatkozásra, amely támogatta a helyi coworking területeket, a Coworking Milano pénzügyi kezdeményezése. Az olaszországi Lombardia régióban található Coworking Milano kétféle utalvány adott ki: egyet közvetlenül a fogyasztóknak, egyet a közösségi munkahelyeket üzemeltetőknek. A fogyasztók az utalványért cserébe használhatták az irodákat, míg az üzemeltetők kiegészíthették a tagsági díjakból befolyó profitot. Az utalványok célja a rugalmas munkavégzés elősegítése volt az olyan képzett szakemberek számára, akik ezáltal bővíthették a kapcsolatrendszerüket. 

Hogyan profitál belőlük a gazdaság?

pic4cow.jpg

  • A coworking tagok új munkahelyeket hozhatnak létre, hiszen a vállalatok a magas irodaköltségek helyett új munkavállalókat tudnak alkalmazni.

  • A coworking munkahelyek vonzzák a tehetségeket, és magasan képzett személyek sokaságát nevelhetik ki. 

  • Pozitív hatással vannak a helyi gazdaságra, mivel általában helyi vállalkozásoktól vásárolják az ételeket, eszközöket és az egyéb felszereléseket.

  • Támogatják a váratlan vállalkozásokat és az újgenerációs startupokat, ami pozitívan hat a helyi gazdaság növekedésére.

A teljes kutatási beszámolót ezen a linken tudjátok elolvasni.

Képek forrása: Pixabay, Freepik

süti beállítások módosítása