Bűn és bűnhődés, lélektan, orosz irodalom - három kifejezés, melyről sokunknak biztosan Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij jut eszébe. Ma 199 éve született a lélektani regény mestere, aki a szereplők szellemén, pszichéjén és gondolatain át ábrázolta a tárgyilagos és szürke valóságot. Visszaemlékszünk kalandos, szenvedéssel és szenvedéllyel teli életére, miközben beutazzuk a fagyos és elszigetelt Oroszországot.
2020.11.11. Írta: Belayane Najoua, borítókép forrása: Pixabay
Moszkva - Szegény emberek
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij Moszkvában, a Nagy Medve fővárosában született; egy szegénykórházban látta meg a napvilágot. Életében megjelent az “angyal” és az “ördög” is: édesanyja álmodozó, jólelkű asszony volt, míg édesapja mogorva és erőszakos. Talán ennek is köszönhető, hogy Dosztojevszkij betegeskedő gyermek volt, és ez felnőtt korára sem változott. Születésének évében kezdték el építeni Oroszország legpatinásabb színházát, a Bolsoj színházat, ahol mára szinte minden évadban játsszák egy-egy művének balettfeldolgozását.
Kép forrása: Wikipedia
Apja saját jobbágyaival is durva és kegyetlen volt, ezért 1839-ben meggyilkolták. Szintén ‘39-ben kezdődött a moszkvai Megváltó Krisztus Székesegyház építése, ami a világ legmagasabb ortodox temploma. A székesegyház kupoláival úgy magasodik a város fölé, mintha egy arany glória védelmezné Moszkvát - sajnos ez a glória Dosztojevszkijt - annak ellenére, hogy nagyon vallásos ember volt - nem védte meg.
Miután bátyjával elvégezte a Hadmérnöki Intézetet és kikerült az iskola szürke falai közül, első útja a felvilágosult társaságokba vezetett. Balzacot fordított, írt és az irodalom iránti szenvedélye miatt feladta munkahelyét, ezzel pedig megélhetését is. A nyomor és a szegénység vezette arra, hogy megírja legelső regényét, a Szegény embereket, ami olyan elsöprő volt, mint a Vörös tér 1571-es tűzvésze. Moszkva leghíresebb terét az ominózus esemény óta hívják így, de a később épült Szpasszaja bástya vörös színe is megerősít a nevét. A Szegény emberek után Dosztojevszkij karrierje hanyatlani kezdett, ami a regényeiben is megjelenő lelki válsággal párosult.
Börtön, kényszermunka - Feljegyzések a holtak házából
Kép forrása: Pixabay
Dosztojevszkij korában, I. Miklós uralkodása alatt a legtöbb ember kérdés nélkül követte a felsőbb hatalom utasításait, és csak néhány titkos társaságba jutott el a nyugati felvilágosult gondolkodásmód. Egy szürke, csípős, hideg napon letartóztatták azzal a váddal, hogy egy cár ellenes, titkos mozgalom tagja. Ebből fakadóan már nemcsak az oroszországi faggyal kellett megküzdenie, hanem a sötét és embertelen börtönökkel is.
“Mi lenne, ha nem halnék meg?! Mi lenne, ha visszanyerném az életet?! Micsoda végtelenség?! És ez mind az enyém lenne! Akkor minden percet örökkévalósággá változtatnék, nem vesztegetnék el semmit, minden percet számon tartanék, és egyet sem fecsérelnék el hiába!” - F. M. Dosztojevszkij
Már az akasztófán állt, mikor elhangzott, hogy négy év szibériai kényszermunkára ítélik. Abban az időben ez egyet jelentett a halállal: Szibéria a politikai foglyok és a köztörvényes bűnözők végső evilági otthona volt.
A szorongás, a rémület és a megaláztatás után újra a pokolban érezte magát: négy év kényszermunka közkatonai szolgálatban. A betegsége rosszabbodott, hiányzott neki az írás és az irodalom védelmező ölelése is. Míg sokan valószínűleg belehaltak volna a megpróbáltatásokba, Dosztojevszkij ebből az élményből merítve írta meg Feljegyzések a holtak házából című művét, amit
Tolsztoj ezekkel a szavakkal illetett: „Nem ismerek jobb könyvet az egész orosz irodalomban…”
Szentpétervár - Bűn és bűnhődés
Kép forrása: Pixabay
Az író leszerelése után, 1859-ben Szentpétervárra, a fehér éjszakák városába ment. A “fehér éjszaka” elnevezés arra a jelenségre utal, mikor a nyári napfordulón a Nap olyan magasan áll, hogy éjjel sem bukik le a horizont alá, így kissé az éjszakát is bevilágítja. Mire Dosztojevszkij kiszabadult, a bátyja már igen vagyonos üzletemberré avanzsált. Megalapították az Idő című folyóiratot, ami újra szabadságot adott az írónak. A siker nem tartott sokáig, mivel a cár hamarosan beszüntette a folyóiratot.
Dosztojevszkij újra elhagyatottnak és magányosnak érezte magát. Sokat sétált a Néva partján, és filozofált az életről. Rossz érzéseit szerencsejátékkal próbálta leküzdeni, ami miatt minden bevételét elvesztette. Ilyen helyzetben kiutat jelentett számára a művészet és az irodalom. Dosztojevszkij egykori lakásától nem messze található az Ermitage, Oroszország legnagyobb múzeuma, ahol több száz év európai mesterművei tekinthetők meg olyan művészektől, mint Caravaggio, Tiziano, El Greco, Rubens vagy Monet. A múzeum olyan hatalmas, hogy ha minden alkotásra két percet szánnánk, akkor is kilenc évig tartana bejárni az egészet.
Kép forrása: Belayane Najoua
A szerencsejáték-függőség Dosztojevszkij írói énjére is rányomta bélyegét. 1966-ban, 15 évnyi munka után kiadta élete egyik nagy művét, a Bűn és Bűnhődés című regényt, ami mai napig világirodalmi klasszikus.
“Vannak olyan gyengéd és finom érzésű természetek, akiket valami makacsság, valami szemérem visszatart attól, hogy megnyilatkozzanak, és a szeretett lénynek kimutassák gyengeségüket, nem csak mások jelenlétében, hanem még kettesben is – kettesben még kevésbé; csak ritkán tör fel bennük a szeretet, s annál hevesebben, annál féktelenebbül, minél hosszabb ideig fojtották vissza.” - Dosztojevszkij
Később megkérte 20 évvel fiatalabb gyorsírónője kezét, aki rábészelte az írót, hogy költözzenek külföldre. A külföldi útja során továbbfejlesztette filozófiai és politikai nézeteit: Dosztojevszkij szerint a cári rendnek kell megújítani az emberiséget. A cár ezen nézet hallatára rögtön kinevezte a trónörökös új nevelőjének. Életének utolsó éveiben előadásokat tartott, filozófiai vitákat indított és megállíthatatlanul írt.
Dosztojevszkij művészetének az lehet a varázsa, hogy nem a tárgyilagos eseményeket akarja kifejezni, hanem minden szó mögött ott lapul a szereplő egyénisége, lelkiállapota és szenvedése. A történetekben megelevenedik minden érzelem, amit az író valaha is érzett, és amit az emberi lélek érezni képes. Ennyi lélektannal és érzelemmel megtöltött tolla csak kevés írónak van a világirodalomban. Regényeinek sajátos csodája, ahogy a visszás cári Oroszország világa, a lélektorzító nagyvárosok és a kietlen, puszta vidék képe kibontakoznak az olvasó előtt.
Az író művei közül talán a Bűn és bűnhődést ismerik a legtöbben, azonban olyan nagyszerű regények kerültek ki még a kezei közül, mint a Félkegyelmű, a Karamazov testvérek, a Játékos vagy Az ördögök. Mindegyiket szívből ajánljuk!
