Az asztalra állnak, és mindenkit felhúznak magukhoz - Beszélgetés a Nincs online folyóirat két alapítójával

dsc_6157.jpg

A Nincs online folyóirat friss kezdeményezés: célja, hogy pályakezdő alkotóknak megjelenési felületet biztosítson. A szépirodalmi és képzőművészeti alkotások találkoztatásával diskurzust teremt, közösséget szervez, megbontja a hagyományokat, de legalábbis felülvizsgálja őket – mindezt pedig az inkluzivitás és az elköteleződés jegyében teszi. A Nincs mögött lelkes egyetemi hallgatók állnak: a folyóirat szerkesztőségének két alapító tagjával beszélgettünk.

Borítókép: A Nincs főszerkesztői a folyóirat első felolvasóestjén: (balról jobbra) Tóth Ramóna Mirtill, Oláh Péter, Szűcs Anna Emília, Szabolcsi Alexander. Fotós: Szilvási Csaba

2020. 11. 17. Írta: Lázár Fruzsina

Az a fránya szék

A Nincs online folyóirat alig egy hónapja jött létre: magyar szakos hallgatók alapították azzal a céllal, hogy kitöltsenek egy hiányosságot az irodalmi és képzőművészeti közegek metszetében. A kezdeményezés egyedülállóságát összművészeti jellege adja: az olvasók tanúi lehetnek, ahogy szépirodalmi és képzőművészeti alkotások diskurzusba lépnek egymással. A Nincs fiatal szerkesztőinek szívügye, hogy minden pályakezdő és kortárs alkotó számára megjelenési lehetőséget biztosítsanak, így rendkívül értékesnek tartják ezeket a találkozásokat.

A Nincs három alapító főszerkesztője közül ketten, Szűcs Anna és Szabolcsi Alex – akik kreatív írást hallgatnak a Károli Gáspár Református Egyetemen – meséltek a folyóirat alapértékeiről, víziójáról, működéséről. Az alapítók a Nincs létrehozásával egy olyan platformot és közösséget szerettek volna teremteni, ahol mindenki lehetőséget kap arra, hogy megmutassa saját stílusát. Ez a felület – amellett, hogy lazítani kíván az irodalmi szféra pályakezdők számára gyakran nehezen megközelíthető közegein – egymással egyenrangú viszonyban mutatja meg a prózát, verseket, tanulmányokat, fotókat, festményeket és szobrokat. Olyan, képzőművészeti területeken tanuló és alkotó fiataloknak is lehetősége van megmutatni műveiket, akik egyébként nem találnának ehhez megfelelő platformot. A Nincs ünnepli az egyediséget, egyúttal közelebb hozza, egy térbe helyezi a művészeti ágakat, és találkoztatja az őket képviselő embereket.

„Le akarunk ülni egy körbe, beszélgetni, és hagyni, hogy az egyéni hangok összeérjenek” - mondta Alex.

„Ebben a világban általában marad a szék, és az emberek cserélődnek benne. Például Babits székébe a Nyugat óta mindig újabb emberek ültek: nekünk most az a célunk, hogy felrúgjuk ezt a széket, és több széket tegyünk a helyére, egy körbe” - magyarázta Anna.

„Vagy üljünk a földre…” - tette hozzá Alex.

„Vagy álljunk az asztalra” - zárta le Anna az analógiát.

A Nincs alapítói számára éppen ezért fontos, hogy senkit nem szeretnének kirekeszteni. Ugyan a céljuk alapvetően a pályakezdők támogatása, a jelenlegi irodalmi, művészeti szférába is integrálódnak: számos ismert kortárs szerzőtől kértek szöveget, amelyek megjelentek a Nincs felületén. Ennek oka, hogy „egy ilyen jellegű dolog csak úgy működhet, ha tudnak róla a közegben. Mi eltérünk az eddigi szokásoktól, nem azt kérjük a már befutott kortárs alkotóktól, hogy »kérlek, gyere és vezesd te«. Ehelyett azt mondjuk, hogy »kérlek, támogasd, hogy mi most valami mást szeretnénk csinálni«” - mondta Anna.

Kezdetek: behunyod a szemed, és ugrasz

Nemcsak a kortárs alkotók, de az egyetemi hallgatók, pályakezdők közege is hihetetlenül befogadónak bizonyult a kezdeményezést illetően. Alex a Nincs indulásának meglepően rövid – körülbelül kéthetes – előkészítési folyamatához kapcsolódva elmondta, hogy nagyon a sajátjuknak érzi az alapítás gyorsaságát: „Petivel [Nincs alapító, főszerkesztő, az irodalmi rovat szerkesztője] egy csütörtöki napon kitaláltuk, hogy ilyen jellegű kezdeményezés még nincsen. Először Károlis suliújságnak indult volna, de annyira sok embert tudtunk magunk köré szervezni, hogy úgy gondoltuk, ebből valami sokkal nagyobb is lehetne. Petinek már hétvégére volt egy oldala, hétfőre szerzett még hat embert szerkesztőknek, meg szólt a haverjainak, akik küldtek írást. Rá egy hétre kész volt az oldal, kint volt a promó, és eljöttünk a Csendesbe tartani egy találkozót… Szörnyen gyors volt minden.”

Anna szerint ez a gyorsaság némi vakmerőségről is tanúskodik, mert „az országos kultúrarombolás időszakát éljük. Ha túl sokat gondolkozunk, lehet, hogy azt mondtuk volna, a jelenlegi helyzetben túl nagy vállalás lenne ilyesmit létrehozni.”

Mivel azonban a potenciális buktatók helyett inkább a vízió iránti elhivatottság bizonyult meghatározónak, megalakult a Nincs, és október 14-én nyílt szerkesztőségi üléssel debütált. Utóbbira késő délután, a Csendes Létteremben került sor. Az alkalom „lehetőség volt arra, hogy megismerjük egymás munkáit, gondolatait, ötleteit. Nagyon pozitív kicsengése lett. Az esemény lehetőséget adott olyanoknak is a részvételre, akik eddig egyáltalán semmilyen kontaktusban nem voltak velünk” - mesélte Anna.

„Örültem, hogy látszik: megközelíthetők vagyunk. Nem az van, hogy na, megint indult egy irodalmi folyóirat, ami tele van nagy nevekkel, hanem mi is írunk, ti is írtok, és ebből lesz valami, ami a Nincs” - fűzte hozzá Alex. „Nem csak online felületen tervezzük a jelenlétet, mindenképp szeretnénk majd még találkozókat, felolvasóesteket, akár műhelyt is… Ott szeretnénk lenni mindenhol.”

b_v_0082.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Szakmai tekintély és élő közösség

Habár a Nincs létezése túlmutat az internetes felületen, amelyen létrejött, a szerkesztőség tagjai mégis tisztában vannak vele, hogy ki kell használniuk az online világ lehetőségeit is. A print folyóiratok presztízse meglehetősen magas, az olvasói igény ennek ellenére viszonylag alacsony - az újságárusok gyakran csupán egy-egy példányt árulnak a komolyabb, nyomtatásban is megjelenő lapokból.

„Érthető a mögöttes logika: ami megjelenik nyomtatásban, az végleges, nem csak lóg valahol a levegőben. De azt is meg kell érteni, hogy a szöveg most az online térben él igazán, ott jön ki a kritika, ott van rá reakció, ott kezdődik el a diskurzus. Nem tehetjük meg, hogy nem veszünk részt ebben a diskurzusban, mert akkor senkit nem fog érdekelni, amit mondunk” - mondta Alex.

Anna szerint ez részben valóban presztízskérdés, azonban a közösségépítés, az aktivitás elengedhetetlen a mai kontextusban: „Vannak írók, akik aktívan működtetik a szerzői oldalukat, például Dragomán György, Lackfi János vagy Szabó T. Anna. Az online felületeken való túlzott aktivitást irodalmi körökben talán valamennyire le is nézik, pedig mindenkinek szüksége van a közösségi médiára, hogy napi szinten elérje olvasóit”.

Az online és offline jelenlét mellett a Nincs szerkesztői számára központi elv, hogy rajtuk keresztül mindenki hallathassa – vagy ha még nincs, megtalálja – a saját hangját. Szerkesztői munkájukat is e köré építik fel: a szerkesztési folyamatban a szerzővel közösen dolgozva, a fejlődés útjait biztosítva jutnak el a kész szövegekhez, amelyek végül kikerülnek a Nincs felületére.

Alex így beszélt erről: „Petivel nem vagyunk nagyon szigorúak, elsősorban azt tartjuk fontosnak, hogy a szöveg működjön. Persze, ez elég szubjektív, de én nem hiszem, hogy a szépirodalomról lehet objektíven beszélni. Egyébként ezért jó, hogy ketten vagyunk Petivel [a szépirodalmi rovat szerkesztői], mert egy szövegről nem csak egy ember mond véleményt.”

„A szöveg egy nyelvi energia, magától is kell működnie” - egészítette ki a magyarázatot Anna. „Arról pedig, hogy mi üti meg a mércét… Én nem szeretném senkinek azt mondani, hogy ne haragudj, ezt nem hozzuk le, mert rossz. Nem tartom jó megoldásnak azt mondani egy szövegre, hogy kritikán aluli. Inkább akár a saját időm rovására több javaslatot teszek, de nem húzok ki szó nélkül semmit, mert akkor nem tanul az ember, és ez a munka sokszor nagyon gyümölcsöző. A Nincs egy olyan tér, ahol bele lehet látni abba, hogyan működik a szerkesztőségi világ, milyen ez a való életben, mert a gyakorlatban erre kevés lehetőségünk van. Ezért is mondta Alex, hogy a műhelymunka a későbbiekben fontos lesz. Jó dolog együtt, akár egymástól tanulni.”

dsc_6042.jpg

A Nincs felolvasóestjének helyszínéül a Nyitott Műhely szolgált. Fotó: Szilvási Csaba

Az vagyok, amit írok?

De vajon hol van a határ, amely megszabja az alkotó számára, hogy melyik műve érdemes a megjelenésre? Inkább külső keretek vagy belső gátlások befolyásolják? Létezik egyáltalán?

„Azt érzem a korombelieken, hogy mindenki fél a saját hangján beszélni - már ha egyáltalán érzi, hogy van saját hangja. Szerintem ez nem jó, mert ebben a szférában nem lehet nem kiállni az emberek elé, és azt mondani, hogy ez vagyok én. Muszáj kirakni a bőrödet, és aztán el kell viselni azt is, hogy az emberek jól megnézik” - szögezte le Alex.

„Van egy határ, amit át kell lépni, de ez szerintem főként lélektani: egyszer csak veszed a bátorságot, a harminc versed közül kettőt kiválasztasz, és elküldöd egy folyóiratnak. Az olvasás persze egy must have: ha valaki írni akar, akkor rengeteget kell olvasni is; a klasszikusokat és a kortárs irodalmat ugyanúgy ismerni kell. És amikor az ember olvasás közben harmincadszorra érzi, hogy ez a szöveg nagyon jó, megpróbál ő is úgy írni. Érzi, hogy ez a stílus mégsem ő, tovább próbálkozik. Egy idő után pedig talál egy hangot, amit a magáénak érez, vagy ezek alapján kialakít egy sajátot” - mondta Anna.

Anna és Alex azt is kiemelte, hogy alkotóként meg kell tanulni távolságot tartani a saját munkánktól. Anna hozzátette, hogy az alkotásunk egy tőlünk függetlenül létező produktum. Tudnunk kell így reflektálni rá, mert „ha elkezdesz a saját verseiddel kapcsolatban elemző módon gondolkozni, egy idő után rájössz, hogy nem a te karod vagy gyereked, akit bántanak. Ez nehéz, nekem évekbe telt, mire megtanultam, hogy az nem én vagyok, hanem csak egy szöveg. Ráadásul nem is bántják, hanem egyszerűen valakinek tetszik és valakinek nem.”

b_v_219_1.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Kilátások – mi van, mi lesz, mi (a) Nincs?

A Nincset egyelőre a szerkesztőség elkötelezett és szenvedélyes munkája tartja fent. Ez a munka a hétköznapok rutinjába csomagolva zajlik, mégis olyan lelkület mozgatja, amely nagy hullámokat ver. Mert a Nincs víziója egy néhol sűrűbben, néhol ritkábban szőtt háló, amely lefedi az egész kortárs alkotói szférát, és bárki megtalálhatja a helyét benne. A hagyományokból töltekezve, a jövőbe tekintve és a jelen nyersanyagából építkezve: ez a Nincs, egy inkluzív, sokszínű és igényes közösség.

Mikor Annát és Alexet a Nincs jövőbeli terveiről kérdeztem, azt mondták, már januárra is vannak új terveik, de ezek még titkosak. Elárulták azonban, hogy a rengeteg munka és szervezés mellett miről álmodoznak:

„Egy nap tartunk egy szerkesztőségit, és tömve lesz a Csendes, nem tudnak majd leülni az emberek” - mondta Alex. Anna abban bízik, hogy egyszer „megtelik a postaládánk, és bizalommal fordulnak hozzánk az emberek.”

„Az a célunk, hogy mindig legyen annyi lelkesedésünk, hogy meg tudjunk újulni. Szerintem mondhatjuk, hogy ez az ideánk: lelkesedés és megújulás” - tette hozzá végül Alex.

A Nincs impresszuma nyitott, a szerkesztők szeretettel várják az alkotásokat.

süti beállítások módosítása