A Corvinus Egyetem megújulásának következő projektjében egy átfogó, integrált üzleti alapszakot hoztak létre, így a jelentkezőknek nem kell 18 évesen eldönteniük, melyik szakirány határozza meg az egész karrierjüket. Milyen szakokat vonnak össze? Mi az a 16 specializáció, melyek közül választani lehet? Mi áll a döntés hátterében? Ezekről kérdeztük Aranyossy Mártát, a Gazdálkodási és menedzsment szak felelősét.
2020.12.10. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Váradi Zsófia, Közgazdász
A Budapesti Corvinus Egyetem megújulása komoly változásokat hozott nemcsak az egyetem arculatát és felépítését, hanem az alap- és mesterszakok, valamint a szakirányú továbbképzések kínálatában is. A Gazdálkodási és menedzsment alapszak megújulása 5 szakot és 11 intézetet érintett, és több mint 100 ember vett részt a fejlesztésben. Az egyetem megújulásának egyik legnagyobb projektje 2021 szeptemberében debütál.
A Gazdálkodási és menedzsment szak mindig is az egyik legkedveltebb szak volt a diákok között. Ezt nemcsak a jelentkezők száma, hanem a magas jelentkezési pontszámok is mutatják.
"Erre az alapszakra elsősorban kiemelkedő pontszámmal rendelkező diákok kerülhettek be, míg a többi szaknál az alacsonyabb pontszám nagyobb átjárhatóságot biztosított. Az integrációs döntés mögött részben a legkiválóbb alapszakra jelentkező hallgatók munkájának elismerése áll - nekik szeretnénk minél több lehetőséget biztosítani az üzleti továbbtanulásra” - mondja Aranyossy Márta, a Gazdálkodás és menedzsment szak felelőse. “Ezenkívül egy olyan lehetőséget kínálunk a gazdaság iránt érdeklődő felvételizőknek, aminek köszönhetően nem kell 18 évesen eldönteni, hogy pontosan milyen szakterületen szeretnének továbbtanulni.”
Alapozás az első két évben, specializációk a harmadikban
A korábbi szakokon nagyrészt ugyanolyan alapozó tárgyakat tanultak a hallgatók. Az első néhány félév így hasonló volt ezeken a szakokon, ezután kezdődtek el a szakspecifikus tárgyak.
A nehézség az volt, hogy a felvételizőknek rögtön az érettségi után dönteniük kellett a szakterületükről. Ez azt jelentette, hogy 18 évesen tudniuk kellett, mit szeretnének tanulni, milyen területen szeretnének elhelyezkedni később. A Corvinus most ezt teljesen újraformálta, és szabadabb utat adott a gazdaság iránt érdeklődő diákoknak.
“Az első két évben egy módszertani, közgazdaságtani és üzleti megalapozás történik, míg a harmadik évben a hallgatók akár két specializációt is választhatnak a tizenhat közül” - magyarázza Aranyossy Márta. “Azt fontos kihangsúlyozni, hogy az integrált szakok nem szűnnek meg, továbbra is lehet tanulni a Corvinuson marketinget, turizmus, emberi erőforrás menedzsmentet vagy agrobizniszt - csak a hallgatóknak később kell választaniuk a szakterületek közül, amikor már biztosabbak a gazdasági tudományokban és egy élesebb kép él bennük a jövőjüket illetően.”
Két félév, két specializáció, akár eltérő területen is
Kép: Budapesti Corvinus Egyetem
“A specializációk nagy részét magyarul oktatjuk, kivéve a Strategic Analysis-t, ami angol nyelven készíti fel a hallgatókat a stratégiai tanácsadó karrierre” - emeli ki Aranyossy Márta. A tizenhat specializáció közül akár kettőt is lehet választani, és talán az egyik legnagyobb bónusza ennek a szakmegújulásnak, hogy két teljesen különböző területet is ki lehet próbálni. Ha valakit érdekel az üzleti jog, de közben a üzleti digitalizációba is belekóstolna, akkor erre minden lehetőség adott számára.
“A specializációk közül sok - köztük például az akár duális formában Székesfehérváron tanulható Sportgazdaságtan specializáció - olyan egyedi, hogy egész Magyarországon csak a Corvinus Egyetemen található. Próbáltunk olyan specializációkat kialakítani, melyeknek egyedi értéke van a magyar és a régiós kínálatban. Ilyen például az Értékteremtő folyamatok menedzsmentje specializáció, amely szakterületet eddig csak mesterszinten tanulhattak a diákok” - mondja Aranyossy Márta.
A specializációkon kívül a szak tantárgyai és a felépítése is megújul - sokkal gyakorlatorientáltabb lesz, mint az általános alapszakok. “A hallgatók második évben három projekttárgyat fognak tanulni (stratégiai és üzleti tervezés, vállalkozásindítás, projektmenedzsment témákban), amik életszerűbbé teszik a képzést és elősegítik a komplex problémamegoldási készségek fejlődését“ - hangsúlyozza a szakfelelős.
Nemzetközi félév, tantárgyelfogadási procedúrák nélkül
Az Erasmussal, Campus Mundival, nemzetközi félévvel járó procedúrák után a megújult Gazdálkodási és menedzsment alapszak egy kedvező, új lehetőséget nyit meg a diákok számára, akik külföldön szeretnének tölteni egy félévet. “Mivel a harmadik évben a diákoknak kizárólag a választott specializáció(k)ra kell koncentrálniuk, ezért olyan is megtörténhet, hogy valakinek “megmarad” egy szabad féléve. Ha valaki csak egy specializációt választ, akkor a harmadik évben egy külföldi egyetemen is kipróbálhatja magát, anélkül, hogy a tantárgyelfogadás miatt különösebb erőfeszítéssel kellene egy külön szemesztert felszabadítania” - mondja a szakfelelős.
Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász
Mi áll a döntés hátterében?
“A szakmegújulásnak három motiváló tényezője volt” - mondja Aranyossy Márta. “Az első a hallgatók számára kínált szélesebb lehetőség és a felvételi ponthatárok igazságos, a hallgatói kiválóságot elismerő egységesítése. A második a munkaerőpiaci visszajelzések figyelembevétele, ahol az átfogó és egységes alaptudás nagyon jó visszhangra talált, ezt gyors elhelyezkedéssel és magasabb kezdőfizetéssel jutalmazzák. Legutolsóként pedig az első félévek hasonlóságait említeném, hiszen az összeolvadó szakokon tanult tárgyak korábban is nagy átfedésben voltak, így logikus megoldásnak tűnt a szakok összekapcsolása."
A Corvinus a megújulás során rengeteg kutatást végzett az egyetem a régióban és a globális piacon egyaránt. “Ha világszinten megnézzük az egyetemek által kínált alapszakok számát, akkor láthatjuk, hogy sokan lényegesen kevesebb és átfogóbb alapszakot hirdetnek meg, mint a Corvinus - ebbe a nemzetközi trendbe illeszkedik a mostani fejlesztés is. De természetesen még az öt szakot érintő összevonás után is sokszínű alapszakos kínálattal várjuk a jelentkezőket.” - mondja Aranyossy Márta.