A csernobili katasztrófa nemcsak a jövőnkre, de a médiára is hatással volt. Az 1986-ban bekövetkezett katasztrófa hatott a magyar tájékoztatáspolitikára. Újra kellett gondolni, hogy az olvasók tájékoztatása vagy a politikai érdekek  fontosabbak. Politika vagy emberélet? Propaganda vagy valós hírek? Mit várunk el a médiától amikor felrobban egy atomreaktor vagy egy világjárvány söpör végig a világunkon?

2020.12. 30. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Pixabay

“A szovjetunióbeli csernobili atomerőműben baleset történt. A jelentések szerint az egyik reaktor sérült meg, és többen megsebesültek. Az illetékesek megkezdték az ukrajnai atomerőműben keletkezett üzemzavar megszüntetését. A károk felszámolására kormánybizottságot hoztak létre. Stockholmban közben bejelentették, hogy Dániától Finnországig észlelték a rádioaktív sugárzási szint hirtelen növekedését. Ottani szakértők szerint [ez utólag kézzel feljegyezve] többezer kilométeres utat megtéve [ez utólag kihúzva] a rádioaktív felhő rövid időn belül eljutott a Skandináv-félsziget fölé” - írja a Médiakutatóban megjelent tanulmányában Kékesdi-Boldog Dalma.

1986. április 26.

Csernobil magyarul fekete ürmöt jelent, aminél talán nincs is jobb leírás az 1986-os tragédiára. Fekete üröm volt mind a halálos eseteket, mind a médiakommunikációt tekintve. A Lenin atomerőművet 1970-ben kezdték el építeni. Az első reaktort 1977-ben adták át, a másodikat 1978-ban, a harmadikat 1981-ben, a negyediket pedig 1983-ban. Az utolsó reaktor emberi mulasztás és hibás tervezés miatt 1986. április 26-án felrobbant. A robbanás következtében káros radioaktív anyagok jutottak a levegőbe, amik rövid időn belül több tízezer négyzetkilométernyi területet árasztottak el. A lakosság evakuálása csak 36 órával a robbanás után kezdődött meg - több mint 130 ezer embert telepítettek ki, és 800 ezer katonát irányítottak a térségbe. 30 kilométeres körzetben minden állatot lelőttek, hogy ne vigyék tovább a fertőzést.

A halálos esetekről nincsenek biztos adatok, ami a rossz médiakommunikációnak volt köszönhető. Az tudható, hogy a baleset helyszínére az első évben 200 000 katasztrófaelhárító munkást küldtek, akik közül 162-en vesztették életüket. Ezenkívül a sugárzás közvetlen környezetében dolgozó munkások nagy részénél kialakultak idegrendszeri, keringési és mentális betegségek is. Az első becslések negyvenezer ember haláláról számoltak be, amit azóta 4000-re módosítottak. A későbbi generációkra való hatását még vizsgálják a kutatók.

A sugárzás vagy a hír ért el hozzánk hamarabb?

1986-ban Magyarország a Varsói Szerződés és a KGST tagállama volt, éppen ezért a csernobili katasztrófa vizsgálatakor kihagyhatatlan hazánk geopolitikai környezetének figyelembevétele. A csernobili katasztrófát szinte mindvégig cenzúrázva mutatta be a szovjet média, ezért az összes kommunista állam is. Így történt ez a pártlapként szolgáló Népszabadsággal is.

A magyar médiában először április 28-án este adtak hírt Csernobilról a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban. Az utóbbit Bedő Iván, a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője vezette. A híradásban a BBC közleményeire és a nemzetközi sajtóból beszivárgó információkra támaszkodtak - többek között az is elhangzott, hogy a baleset után pár nappal Csernobiltól több ezer kilométerre is észleltek radioaktív sugárzást. Másnap hajnalra az anyagot letiltotta a kommunista vezetés.

A nyomtatott sajtóban az első homályos cikk április 29-én a Népszabadságban jelent meg. A jelentés a szovjetek által kiadott közleményre korlátozódott, tehát jóval kevesebb információt tartalmazott, mint az előző este elhangzott híradás. A magyar polgárok aggódtak, miközben bizonytalanság és tudatlanság uralkodott szerte az országban.

Az első részletes beszámolóra két hetet kellett várni. A Magyar Rádióban május 10-én, illetve május 17-én mutatták be a katasztrófát. A műsorban moszkvai tudósítók és szakemberek is megszólaltak.

A radioaktív felhőről és annak Magyarországra vonatkozó lehetséges hatásairól csak három héttel a katasztrófa után lehetett olvasni a magyar sajtóban.

A napilapok ekkor írták meg azt a már köztudatban lévő információt is, hogy az ivóvíz és az élelmiszer fogyasztható. Június 4-én, azaz másfél hónappal a robbanás után szólalt meg Sztanyik B. László sugárbiológus szakértő, aki a korábbinál érthetőbben fogalmazott. Előtte az újságírók a sokak számára érthetetlen szakzsargont és különböző mértékegységeket használtak, ezért legfeljebb a sorok közül lehetett szakértői véleményt kiolvasni. 

Sztanyik B. László előtt három héten keresztül kizárólag három szakértői javaslat ismétlődött, de az olyan hétköznapi helyzetekre, mint a szabad levegőn töltött idő, a húsfogyasztás nem érkeztek tanácsok.

Pedig a robbanás mérgező szele május elsején, amikor az emberek a szabadban ünnepeltek, már elérte hazánkat.

Kép: Pixabay

Társadalmi felelősség vs politikai elvárások

A magyar sajtóanyagokat olvasva három időszakot különíthetünk el:

Az első időszak csupán 11 órán keresztül tartott, mikor Bedő Iván turnusvezetésével a szerkesztőség nem kizárólag a szovjet anyagokból informálódott, hanem nyugati forrásokból is átvett információt. Egy hírturnus erejéig politikai cenzúra nélkül hangzottak el a hírek - olvashatjuk Kékesdi-Boldog Dalma tanulmányában.

A második időszak az első három hetet öleli fel, mikor csupán a szovjet közleményekre támaszkodva szinte ugyanazokat az információkat közölték, csak más stilisztikai eszközökkel. A magyar média azt sem hangsúlyozta, hogy emberi mulasztás miatt következett be a katasztrófa, viszont ezzel szemben párhuzamot vont a nyugati sajtó és a “szovjet valóság” között.

A szovjet vezetés “nyugati hisztériakeltésnek” nevezte a vasfüggöny másik oldalán működő médiát. 

Az utolsó szakaszban a Magyar Rádió szabad utat kapott, és a rövid, semmitmondó hírek helyett, oknyomozó, elemző újságírást nyújtott az információra éhes közönségnek. Ebben az időszakban jelentek meg olyan szakértői vélemények is, amik mögött nem a pártállam állt. Ekkor győzött az újságírói praxis és a magyar média elkezdett rugalmassá és tényfeltáróvá válni.

A csernobili katasztrófa megmutatta a magyar pártvezetésnek, a magyar médiának és a magyar közönségnek is, hogy az ország tájékoztatáspolitikájában el kell indulnia egy változásnak, amit a közönség tájékoztatása határoz meg. A magyar médiapolitika a liberalizáció útjára lépett

- írja Kékesdi-Boldog Dalma a cikkében.