Így indítsd be a tudományos karriered! - Szakértői tanácsok a Corvinus Kutatói Hétről

eliabe-costa-tzsujd0tgkk-unsplash.jpg

A munkaerőpiac kevésbé tárgyalt, de legalább olyan fontos része a kutatói életpálya, melyen többféleképpen is elindulhatsz. Összegyűjtöttük, milyen lépéseket kell megtenned a Corvinus Egyetem hallgatójaként a tudományos karriered beindításához és mire számíthatsz a doktori képzés során.

2021.01.23. Írta: Taxner Tünde, borítókép: Eliabe Costa, Unsplash

Az egyetemi évek számos lehetőséget kínálnak arra, hogy eldöntsük, milyen karrierútra szeretnénk lépni, mihez kezdünk majd a tanulmányaink után. Ahogy gyakornokságok során megismerkedhetünk a vállalati szférával, úgy a tudományos életbe is belekóstolhatunk. A Corvinus Egyetem hallgatójaként még az egyetemi évek alatt kipróbálhatod magad a kutatásban és az oktatásban egyaránt, és ha megtetszik, folytathatod a tanulmányaidat a doktori iskolák egyikében. Pontokba szedtük, mik ezek a lehetőségek, és hogyan vágj bele egy akadémiai karrierbe.

1. Próbáld ki magad a kutatásban!

A Kutatási Héten az érdeklődők számára gyakorlati tapasztalattal rendelkező előadók beszéltek a doktori képzésről és a tudományos kutatásról. Berezvai Zombor, a Corvinus doktorandusza például az elmúlt években hét TDK-dolgozatot írt, és személyes élményeiből kiindulva mutatta be ennek előnyeit.

Amint elkezdjük az egyetemet, részt vehetünk a Tudományos Diákköri Konferencián. Választhatunk olyan témát, ami foglalkoztat minket, amibe szívesen ásnánk bele magunkat mélyebben, és kipróbálhatjuk a kutatást is. A verseny nemcsak lehetőséget ad a kutatásra - hiszen azt bármikor lehet -, hanem segítséget is. Berezvai Zombor kiemelte: a határidők és a témavezető oktató segítsége jelentős szerepet játszanak abban, hogy a kutatás sikerélménnyé válik.

Megkapjuk azt a segítséget, ami hozzájárul ahhoz, hogy érdemi kutatómunkát tudjunk végezni.

A TDK további előnye, hogy egy olyan szabályozott versenyhelyzetbe kerülünk, amiben a témánk szakértőitől kaphatunk visszajelzést, és összemérhetjük magunkat másokkal. Nem mellesleg a helyezettek pénzjutalomban is részesülnek. Eldönthetjük, mennyire tetszik a kutatás, megismerhetünk szakmabelieket, elmélyedhetünk egy témában és olyan gyakorlati tapasztalatokat szerezhetünk, melyeket később a szakdolgozatírás során is felhasználhatunk.

b_v_0118.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

2. Próbáld ki magad az oktatásban!

Demonstrátorként jobban megismerheted az egyetemi életet, az oktatóidat, besegíthetsz az adott intézetben folyó oktatási, szervezési feladatokba és akár kutatásokban is részt vehetsz. A következő tavaszi félévre vonatkozó demonstrátori pályázat felhívásában találod a részleteket. Jelentkezni a Neptunban tudsz, a leadási határidő 2021. január 25. 12 óra.

3. Tájékozódj a doktori képzésekről!

Ha az oktatásban és a kutatásban egyaránt örömödet leled, szívesen foglalkoznál mélyebben egy témakörrel, és jól érzed magad az egyetemen, nézz utána alaposan, milyen lehetőségeket kínálnak a Corvinus megújult doktori iskolái! A megújulás nemcsak szervezeti, hanem szemléletbeli átalakulást is jelent, műhelycentrikusabbá válnak a képzések. Michalkó Gábor, a Corvinus Doktori Iskolák főigazgatója előadásában elmondta, hogy pillanatnyilag nagyjából 750 hallgató vesz részt a képzésben, így az egyetem oktatási profiljának fontos részét képezi. Egy korábbi interjúnkban így jellemezte a képzést:

A doktori képzés hosszú távú befektetés. A megszerzett tudás persze már a képzés során is aprópénzre váltható, bármely hallgató oktatóként bekapcsolódhat egy-egy kurzus megtartásába, elnyerhet kutatói ösztöndíjakat, részt vehet kisebb-nagyobb tudományos projektekben, de ha ideje engedi, akkor szakértői, tanácsadói munkát is végezhet.

A doktori felvételi 2021 áprilisában indul, amihez elsődlegesen szükséges egy téma, egy mentor és elkötelezettség a program iránt. Ha még bizonytalan vagy benne, hogy neked való-e a doktori képzés, összegyűjtöttünk pár szempontot, ami segíthet a döntésben.

4. Találj kutatói ösztöndíjakat!

A doktori képzés állami ösztöndíja jelenleg nettó 140 ezer forint az első két évben, az utána következő kettőben pedig 180 ezer. A Corvinus Ösztöndíj rendszeréhez hasonlóan várható a Corvinus Doktori Ösztöndíj létrehozása is, azonban a részletek még egyeztetés alatt állnak. Az alapvető támogatáson túl azonban számos más ösztöndíjat is meg lehet pályázni a képzés során, például az Új Nemzeti Kiválóság Programot vagy a Horizon 2020 támogatásokat - attól függően, hogy milyen kutatásokban veszel részt.

A 2021-es doktori képzésben két lehetséges irány van: a klasszikus akadémiai út - akár pár hónapos külföldi áthallgatással - vagy a szakértői vonal. A Kooperatív Doktori Program az utóbbihoz nyújt támogatást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ösztöndíjának célja, hogy munkahely mellett is segítse a kutatási-fejlesztési-innovációs témakörökben végzett doktori kutatásokat.

o_zs_0009.jpg

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

5. Tűzz ki célokat a jövőre!

Az ösztöndíjak és egyéb lehetőségek mellett érdemes észben tartani jövőbeli céljaidat is. A doktori képzés lehet egy klasszikus akadémiai életpálya kezdete, amin végighaladsz, és akár egy egész életet az egyetemen töltesz oktatással és kutatással, ez azonban nem feltétlenül van mindig így. Michalkó Gábor szerint a doktori fokozat megszerzése után ki lehet kerülni az egyetemről a gyakorlati életbe, majd a friss tapasztalatokkal akár újra és újra visszatérni az oktatásba.

Farkas Jácint, a Doktorandusz Önkormányzat elnöke kiemelte, hogy a doktori képzés, majd az akadémiai munka legfontosabb elemei az együttműködés, a bátorság és az elkötelezettség.

Rengeteget kell olvasni, kutatni, de ami még ennél is fontosabb, hogy jól kell tudnunk együttműködni hallgatókkal, kollégákkal, barátokkal. A nagyon jó minőségű tudományos írások, a kevés kivételtől eltekintve, többszerzősek.

süti beállítások módosítása