Négy év és egy egészen új felállás - Kamala Harris, az Egyesült Államok első női alelnöke 

image_7.png

2021. január 20-án iktatták be Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét és az első női alelnököt, Kamala Harrist. Ki ő, és milyen változást hozhat?

2021.01.30. Írta: Hegedüs Kata, képek forrása: Politico

Kamala Devi Harris beiktatása többszörösen is történelmi pillanat volt, hiszen nem csupán ő az első nő ebben a pozícióban, hanem az első afroamerikai és dél-ázsiai felmenőkkel rendelkező alelnök is. Jamaikai édesapja és indiai édesanyja bevándorlóként érkeztek Amerikába, Harris és húga már az Egyesült Államokban születtek. A Howard és a Kaliforniai Egyetemen szerzett diplomát, majd jogi területen helyezkedett el. Harris eddigi politikai karrierje során többek között Kalifornia állam igazságügy-minisztere, 2016-tól pedig szenátora volt. Eredetileg 2023-ig szólt a mandátuma, melyről alelnöki beiktatásával le kellett mondania. 

Az alelnök elsődleges feladata az elnök munkájának támogatása, valamint ceremoniális rendezvényeken vesz részt. A közhiedelemben inkább szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak neki, ez azonban Kamala Harris esetén különösen nem így lesz.

Ha a beiktatott elnökkel, Joe Bidennel bármi történne, automatikusan az alelnök lépne a helyére, az elnök idős kora miatt pedig ennek a forgatókönyvnek az átlagosnál nagyobb lehet a valószínűsége akár átmenetileg, akár hosszabb távon is. Emellett Biden bejelentette, hogy a négyéves elnöki mandátuma lejártával nem fog indulni a második ciklusért, ami Kamala Harrist a 2024-es választások legnagyobb esélyesévé teheti.

Jelentőségét tovább növeli, hogy a Szenátusban, vagyis az Egyesült Államok törvényhozásának felsőházában döntetlen alakult ki a demokraták és a republikánusok között, mindkét párt 50-50 képviselővel rendelkezik a georgiai megismételt szenátorválasztások demokrata sikere után. Szavazategyenlőség esetén a döntés az alelnök kezébe kerül, így könnyen lehet, hogy bizonyos törvényjavaslatok esetén Kamala Harrisnek döntő szerepe lesz.

Ehhez ugyanakkor az is kell, hogy mindkét párt minden képviselője az amerikai politikában és törvényhozásban szokatlan pártfegyelem szerint, egy irányba szavazzon, erre azonban - a pártok belső megosztottsága és az eltérő politikai érdekek miatt - kevesebb esély mutatkozik.

image_1_2.png

Miben lehet más Harris?

Harris kaliforniai igazságügyi miniszteri múltja és jogi tapasztalatai, valamint a kisebbségben élő közösségek ismerete kiegészíthetik egymást. A személyes érintettsége a bevándorlás témájában, valamint az a tény, hogy egy bevándorló családból származó nőként lép hivatalba, átalakíthatja az adományozók, támogatók, fiatal nők gondolkodását és az általános közhangulatot, ahogy az Obama megválasztásakor is történt.

A 2016 szavazás volt a legdiverzebb az USA történetében, a szavazatok 31 százaléka a spanyol kisebbségtől, valamint 29 százaléka ázsiai kisebbségi csoportoktól származtak. Biden kabinetje emellett az eddigi legsokszínűbb az USA történetében. A kabinet pozíciókra és a kabinet szintű pozíciókra jelöltek 50 százaléka kisebbségi származású amerikai.

Harris alelnöki terveiben olyan változtatások szerepelnek, mint a Covid-19 segélycsomag, valamint ingyenes oktatást biztosítana azok számára, akik 10 évig egy szövetségi, állami, helyi,  közigazgatási és kormányzati szervezet vagy éppen bizonyos nonprofit szervezeteknél dolgoztak.

A napokban jelentették be Joe Biden elnökkel közösen, hogy a migráció területén csökkenteni szeretnék a zöldkártya várakozási idejét, valamint a törvényjavaslat kihatna a gyermekként bevándorolt polgárokra és az átmenetileg védett státuszú bevándorlókra, akik azonnal megkapnák a zöldkártyát. Hozzátette, hogy ez egy “okosabb és sokkal humánusabb hozzáállás a bevándorláshoz”.

Harris karrierje elején a San Francisco-i kerületi ügyészségen főként a fiatalok prostitúciós ügyeivel foglalkozott és azon dolgozott, hogy a testüket áruba bocsátó fiatal lányok áldozatként, ne pedig bűnözőként legyenek előállítva.

Belbiztonsági, hírszerzési és igazságszolgáltatási állami bizottságokban való szolgálatának köszönhetően a nemzetközi és belügyek kulcsfontosságú szereplője lesz. Segíthet olyan nagy változások irányításában, mint az igazságszolgáltatás reformja, a szavazati jogok védelme, az egészségügy fejlesztése és a bérek növekedése a tanárok és más munkavállalók számára.

Az igazságszolgáltatás reformjával kapcsolatban ugyanakkor számos kritika érte a demokrata előválasztási kampány során. Ugyan szavakban többször kiállt a BLM mozgalom mellett, kerületi és állami főügyészként csak a legkirívóbb esetekben avatkozott közbe, amikor rendőri túlkapásokról volt szó. Gyakran például “Top cop”-ként, azaz “főrendőrként” hivatkoznak rá, a demokraták progresszívebb szárnya szerint pedig inkább a status quo-t képviseli a változásokkal szemben.

Az ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy ő lesz az első nő, aki  ebben a pozícióban utat tör, idővel pedig jó esélye van rá, hogy az Egyesült Államok első női elnöke legyen. A női jelöltek évtizedek óta jól teljesítettek az előválasztásokon, Hillary Clinton 2016-ban pedig a választásokon is több szavazatot kapott, mint ellenfele, Donald Trump. A Fehér Ház kapuinak  áttörésére ugyanakkor egészen 2020-ig kellett várni.

Mindenesetre nagy a nyomás Kamalan, hiszen egy ismeretlen utat kell kitaposnia a jövő női politikusai számára. Ez a négy alelnöki év akár próba és egyben felkészülés is lehet az elnöki pozícióra, amivel 2024-ben újabb történelmet írhat. Előtte viszont egy világjárvánnyal, súlyos gazdasági válsággal, valamint egy soha nem látott mértékben megosztott társadalommal kell szembenézniük.

süti beállítások módosítása