Korszakváltás a legnagyobbak között - A történelmi jelentőségű 55. Super Bowl felvezetése

image_8.png

Történelmi döntőre van kilátás több szempontból is. A múlt és a jövő találkozása, egy legenda esetleges utolsó nagy megmérettetése és egy jövőbeli legenda felemelkedésének következő állomása. Szemtanúi lehetünk az NFL sporttörténeti korszakváltásának a kanapénkon ülve. A Kansas City Chiefs és a Tampa Bay Buccaneers csapatai csapnak össze az idei Super Bowlon a Vince Lombardi trófeáért, lezárva a 2020-as NFL szezont.

2021.02.06. Írta: Gajdics Bálint, képek: nfl.com

Minden augusztusban sportfogadás keretei között próbálom megtippelni, melyik lesz a szezonban az a két csapat, amely végül a következő év februárjának első hétvégéjén a nagydöntőben fog játszani. Általában saját megérzések alapján döntök, melyek ritkán hagytak cserben. 32 csapatból megtippelni, hogy ki lehet a két döntős, nem is olyan egyszerű feladat, hiszen az NFL mindig elhalmozott minket meglepetésekkel és csalódásokkal. Az idei év is számos fordulatot hozott, nem csak a koronavírus-járványnak köszönhetően.

Ezúttal csak az egyik döntőst sikerült eltalálnom, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy a Kansas, ha nem történik valami hatalmas meglepetés - amire az utolsó pillanatban meg is volt az esély - , akkor elég könnyen bejuthat a tavalyi után az idei Super Bowl-ba is. Viszont az, hogy az NFC-ből végül a Tom Brady által vezetett Bucs hódítja el a konferenciaelsőséget és ezzel együtt a lehetőséget a végső győzelemre, első látásra elképzelhetetlennek tűnt. Aztán jobban belegondolva azzal szembesült az egyszerű NFL-szurkoló, hogy amihez ez az ember hozzáér, az arannyá változik, és ez Tampában is beigazolódni látszik. De mégis milyen út vezetett ehhez a döntőhöz?

image_2_1.png

Kansas City

Az új NFL-szezon félhivatalosan közvetlenül a Super Bowl után elkezdődik, nem történt ez másként 2020-ban sem. A Kansas City Chiefs 50 év után nyert döntőt - immár kétszeres bajnokként és a következő évek meghatározó csapataként tartották számon világszerte. A döntő utáni 8 hónapos, futball nélküli, szomorú időszakot a draft, a különböző igazolások, a spekuláció és a szerződések határozzák meg.

Tavaly a kansasi csapatnak sikerült szinte örökre magához láncolnia az elmúlt évek legnagyobb ígéretének számító elit irányítót, Patrick Mahomest.

Egy 10 éves, 400 millió dolláros szerződéssel - aminek maximális értéke bónuszokkal együtt akár 503 millió dollár is lehet -, sikerült az év üzletét megkötniük.

Andy Reid edző és Eric Bieniemy támadó koordinátor Mahomes köré gyilkos támadószekciót épített fel, ahol nem volt gyenge pont. Mahomes kedvenc “játszópajtása”, Travis Kelce is új szerződéssel kezdte meg az új szezont és ezzel együtt magasabbra is helyezte a lécet. Amellett, hogy a tight endek tekintetében megdöntötte George Kittle tavalyi rekordját 1416 elkapott yarddal, a futásblokkolásban is fejlődött. A támadófal szépen védte Mahomest egész évben, a futójátékok tekintetében pedig két egyértelmű playmakerrel erősödött a Chiefs. A draftról a 32. választással elvitték Clyde Edwards-Helairet, aki 803 yard mellett 4 td-t ért el az első évében, a szezon közben pedig nagy fogásnak bizonyult a Jets csapatában kegyvesztetté vált Le’Veon Bell, aki elég hamar beépült, és az ő jelenléte is erősítette a Chiefs korábban gyakran mellőzött futójátékát.

Ami viszont a csapat valódi erőssége, az a változatos passzjáték. A Chiefs az alapszakaszban vezette a ligát a legtöbb megtett yard tekintetében.

A Tyreek Hill, Mecole Hardman, Sammy Watkins trió 21 touchdownt hozott össze az alapszakaszban. Hill egyértelműen a leggyorsabban futó wideout jelenleg a ligában, viszont ha a Bucs védelmének sikerülne valahogy őt kikapcsolnia - esetleg megfelelően határozott zónavédekezéssel -, akkor is ott van a már említett Kelce, akit a Bills elleni konferenciadöntőn sikerült 15 kísérletből 13-szor megtalálnia Mahomesnak, aminek összesen 118 yard és 2 touchdown lett az eredménye.

Meg kell említeni, hogy a Browns elleni rájátszásmeccsen Mahomes komolyabb agyrázkódást szenvedett, de a Bills ellen játékra alkalmas volt, tehát nem valószínű, hogy ez nagy hatással lenne a döntőbeli játékára.

A labda másik oldalára nézve a védekezésben is alig akadnak hiányosságok a Chiefsnél. A futás és a passz elleni védekezésben is a középmezőnybe tartoznak. A safetyk tekintetében elég komoly tandem alakult ki Sorensen és a csak méhészborznak becézett (angolul honey badger) Tyrann Mathieu között. Ők ketten 9 interceptiont hoztak össze az alapszakaszban. Ettől függetlenül a csapatnál kimondatlanul is az a filozófia, hogy ameddig Mahomes és az offense elegendő mennyiségű pontot tud felrakni a táblára, lényegtelen összességében a védekezést vizsgálni.

Ez a filozófia az elmúlt két szezonban kiválóan működött is. Nem árulok el újdonságot, hogy ezt a döntőt is a lehengerlő, ellentmondást nem tűrő támadójátékkal nyerné meg a Chiefs, ami akkor sem omlik össze, ha többpontos hátrányba kerül a meccs elején. A tavalyi San Francisco elleni döntőben is 10 pontos hátrányból tudtak pillanatok alatt fordítani.

image_1_3.png

Tampa Bay

A Tampa Bay Buccaneers szempontjából is emlékezetes volt a 2020-as év. Az előző szezon végén már egyértelművé vált, hogy végleg megromlott a viszony a  rekordbajnok Tom Brady és volt csapata, a New England Patriots között. Többek között az volt a szakítás oka, hogy a csapat nem segítette kellőképp Bradyt az utolsó éveiben csapattársak tekintetében. A régi harcostársak elkoptak mellőle vagy elengedték őket, az újak pedig nem az elvárásoknak megfelelően teljesítettek.

Így amikor Brady kikerült a piacra, a Tampa azonnal lecsapott a lehetőségre, és a jövőépítést félrerakva mindent feltettek egy lapra, abban bízva, hogy Tom Brady nagysága elhozhatja a sikert. Nekik lett igazuk.

image_3_2.pngBrady Floridába költözött, annál a Tampánál megkezdve a 21. szezonját, ahol egy veterán, tapasztalt edzői stáb várta. Bruce Arians egy nemrégiben adott interjújában kiemelte, hogy többek között azért is juthatott a csapat a Super Bowlba, mert ő sokkal nagyobb szabadságot ad Bradynek a támadójáték megszervezésében. Amellett, hogy Brady látványosan több tiszteletet kapott az új csapatában, a csapattársai is mérföldekkel jobbak, mint az utolsó Patriotsos éveiben.

Mike Evans és Chris Godwin elit elkapó párosa az alapszakaszban 20 touchdownnal járultak hozzá a csapat teljesítményéhez. Ki kell emelni azt is, hogy Brady érkezésével sikerült olyan veteránokat is a csapathoz csábítani, akik az irányító személye miatt igazoltak Tampába. Az elmúlt évtized legjobb tight endje, Rob Gronkowski egyszer már szögre akasztotta a stoplist, de Brady kedvéért visszatért, aminek meg is lett az eredménye, 7 touchdown formájában. Emellett sikerült a csapatba igazolni a kétes hírű, mégis kiváló elkapónak számító Antonio Brownt és a Jaguarsból Leonard Fournettet is.

A támadójáték mellett a védelemet is sikerült megfelelően erősíteni. Az alapszakaszban a futás elleni védekezésben egyértelműen az egyik legjobb volt a csapat. Ettől függetlenül voltak hullámvölgyek és a 11-5-ös mérleg a csoport második helyére volt elegendő, de ugyanúgy érvényben maradt a mondás, miszerint a rájátszásban ne fogadj Tom Brady ellen. A döntőbe jutáshoz vezető út izgalmas meccsekkel volt kikövezve a Tampa számára. A konferenciadöntőben sokáig rezgett is a léc a Green Bay ellen, de Brady 3 interception ellenére is - a védelem közbenjárásával - újra döntőbe került.

A veterán irányítónak ez lesz a tizedik nagydöntője, és a hetedik győzelmére hajt. Ezek után egyre kevésbé férhet kétség ahhoz, hogy ő minden idők legjobb irányítója.

A Buccaneers csapata pedig egy óriási lehetőség kapujában áll azzal, hogy bekerült a döntőbe, története második végső győzelmének reményében.

Az is idén fordul elő először, hogy a döntőt egy érintett csapat stadionjában fogják lejátszani a felek. A tampai Raymond James Stadium ad otthont az 55. Super Bowl-nak, tehát a Buccaneers hazai pályán fogadhatja a regnáló bajnokot. A vírusra való tekintettel a stadion 30%-át fogják csak megtölteni, a 22000 nézőből pedig 7500 egészségügyi dolgozó lesz, ezzel is kifejezve a COVID ellen harcolók iránti tisztelet. A kéthetes pihenő elegendő lesz mindkét csapat számára, hogy a kérdéses sérült játékosaik visszatérjenek a döntőre. Egy sokpontos, látványos mérkőzésre van kilátás - már csak a két irányító személye miatt is. Ez lesz az első olyan Super Bowl, ahol a két irányító volt már az évek során az alapszakasz és a nagydöntő legértékesebb játékosa (MVP) is. A las vegasi fogadóirodák a Kansast tartják esélyesebbnek, körülbelül 3 ponttal.

A magyar idő szerint február 8-án, hajnali fél egykor kezdődő mérkőzésen kiderül, hogyan folytatódik az NFL több mint 100 éves történelme.

süti beállítások módosítása