Kreativitás, jövőkép, gyakorlati hasznosítás – ilyen egy kutatás, ami azt vizsgálja, hogy mennyire hihetünk a szemünknek. Mikor látjuk a valóságot, és mikor csak a valóság egy manipulált változatát? A Corvinus Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékén működő CGI-deepfake kutatócsoport azzal foglalkozik, hogy a közösségi médiában szereplő képek és videók mennyire tévesztik meg az embereket. Cikkünkből azt is megtudhatod, te vajon felismered-e a képmanipulációt. Horváth Evelin Linával, a Budapesti Corvinus Egyetem Phd-hallgatójával beszélgettünk. 

2020.03.01 Írta: Belayane Najoua, borítókép: Mink Mingle, Unsplash, képek: Horváth Evelin

Szerinted mitől lesz értékes egy kutatás?

A képen Horváth Evelin szerepel.

A saját pályámon mindig fontosnak tartottam, hogy olyan jellegű kutatásokat végezzek, amelyek a gyakorlatban is hasznosíthatók az emberek számára – legyen szó akár az üzleti életről, az oktatásról, esetleg társadalmi-pszichológiai területről. Ez motivált a mesterképzéses szakdolgozatom írása közben is, amikor a CGI-technológiával létrehozott divatmodellek (CGI-modellek) jelenségével foglalkoztam. (Erről a témáról ebben a cikkünkben olvashattok többet.) A kutatásom egyik legfőbb tanulsága az volt, hogy az emberek elutasítják a valószerűtlenül hibátlan megjelenésű virtuális karaktereket, mert a túlzott tökéletesség félelmet kelt bennük. Ez az ellenállás a valódi portréfotók manipulációja kapcsán is gyakran megjelenik.

Van személyes tapasztalatod a képmanipulációval? 

Már kiskorom óta nagy szerepe van az életemben a fotózásnak. Egy igazi fotós családba születtem, hiszen édesapám, Horváth Zsolt újságíró-fotóriporterként dolgozik. Először kétéves koromban tartottam a kezemben fényképezőgépet (egy kis piros, analóg gép volt), majd tizenegy évesen kezdtem el édesapám és Vencsellei István fotóművész mellett komolyabban is kitanulni ezt a művészeti ágat. Hivatásszerűen tíz éve foglalkozom portré- és rendezvényfotózással, de korábban dolgoztam színházi fotósként is.

Portréfotósként gyakran kérnek arra az ügyfeleim, hogy javítsak ki  néhány nekik nem tetsző dolgot a képeiken – amivel szerintem nincsen semmi gond, ha a módosítás a valóság határain belül marad.  A saját portréimon is rendszeresen végzek utómunkát, de soha nem megyek el az irrealitásig.

Az évek során sok olyan emberrel találkoztam, aki a képmanipuláció terén ellentmondásban él: a fotózás után arra kér, hogy a testét utólag, az általa elképzelt módon, idealizálva szépítsem meg, miközben azt kommunikálja a környezete felé, hogy nem ért egyet azzal, ha valaki nem tudja elfogadni saját magát, és hazugságot állít a képein keresztül a világnak. A fotográfia megjelenésének  fő motivációja az volt, hogy minél valósághűbben tudjuk megragadni a minket körülvevő életet, most viszont a különböző képszerkesztési lehetőségeknek köszönhetően egy teljesen új valóságot teremtünk a képeinkkel.  

A kép illusztráció, a kutatási kérdőívben szerepel. Felismered rajta a manipulációt?

Amikor elkészítek egy képet, abban a pillanatban én már fejben nem azt a valóságot látom, ami éppen előttem van, hanem azt, ami majd később születni fog belőle. Ez  rendkívül nagy mértékű alkotói szabadságot ad. Jó érzés, hogy létre tudok hozni valami újat, ami eddig nem létezett. A fotográfia létrejöttét az az igény hívta életre,  hogy a valóságot minél élethűbben tudják ábrázolni, rögzíteni, megőrizni. Most pedig éppen az ábrázolt valóságot szeretnénk mindenáron megváltoztatni.

Milyen kutatással foglalkozol éppen?

Jelenleg egy három tagú kutatócsoportban dolgozom  (a kutatócsoport vezetője dr. Veszelszki Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, tagja még Mezriczky Marcell corvinusos mesterszakos hallgató), ami fotómanipulációval és  deepfake-kel, azaz a mozgókép-manipuláció egy automatizált típusával foglalkozik. A kutatócsoport novemberben alakult meg, amikor a tudományos háttéranyagot kezdtük el gyűjteni, februárban pedig összeállítottuk ezt a szórakoztató kérdőívet, amellyel azt szeretnénk felmérni, hogy az emberek képesek-e felismerni a manipulált képeket.

A kérdőívben szereplő képeket és videókat különböző manipulációs technikákkal módosítottuk, és ezeket kategorizálva szeretnénk majd rávilágítani arra, mely típusokat ismerik fel könnyebben az emberek, és melyek azok, amelyek gyakorlatilag észrevehetetlenek az avatatlan (vagy akár még a profi) szem számára is.

Mi motivált a vizuális kommunikáció vizsgálatára?

Mind fotósként, mind a kutatói munkám során azt tapasztaltam, hogy a képmanipulációt legtöbbször negatív kontextusba helyezzük. Az emberek tartanak a vizuális kommunikációtól az esetlegesen manipulatív szándéka miatt, ez gyakran a tudományos élet képviselőire is igaz. A kommunikációtudomány területén végzett kutatások legtöbbször a vizualitás negatív oldalára összpontosítanak, rosszabb esetben  pedig teljesen ignorálják a képi kommunikáció elemzését. Összességében véve a verbalitással még mindig sokkal több kutatás foglalkozik, annak ellenére, hogy a mindennapjainkban minket érő ingerek 80-90 százaléka a vizuális típusba sorolható. A kutatócsoportunkkal ennek a kutatási résnek a betöltéséhez szeretnénk hozzájárulni.

Személyes célomként pedig rá szeretnék világítani arra, hogy ugyan kritikusan kell szemlélünk egy olyan jelenséget, mint a képmanipuláció, ez azonban nem azt jelenti, hogy el kell fordulnunk vagy rettegnünk kell tőle, sokkal inkább  azt, hogy fokozott figyelemmel kell a képeken látható információt befogadnunk és feldolgoznunk - mert nem minden az, aminek látszik.

Kiket szeretnétek megszólítani a mostani kutatásotokkal?

A kép illusztráció, a kutatási kérdőívben szerepel. Felismered rajta a manipulációt?

Tudnék érvelni a gyermekek és az idősebb korosztály mellett is, de ha választanom kellene, elsősorban a fiatal felnőttek csoportját szólítanám meg. Őket rengeteg vizuális hatás éri a közösségi médián keresztül, és ők  az a korosztály, akik már nem gyerekek, de az énképük még viszonylag könnyen formálható, rájuk fokozottan hatnak a képmanipuláció ingerei. A fiatal felnőttek még meglehetősen sérülékenyek és fogékonyak a közösségi média által közvetített ideálokra.  

Remélem, hogy a kutatás végén (tavasszal várható a kutatásunk első publikációja) olyan eredményt tudunk felmutatni, amivel bebizonyíthatjuk, hogy a képmanipuláció nem feltétlenül jelent rosszat.

Szerintem a képmanipuláció önmagában nagyszerű jelenség, a művészi önkifejezés eszköze, és  határtalan lehetőségeket rejt magában.

A lényeg, hogy tudatos odafigyeléssel, kritikusan kell szemlélnünk nemcsak a közösségi médiában megjelenő képeket, hanem az összes vizuális tartalmat.