Elstartolt a 2021-es Forma-1 évad: Kikre érdemes figyelni?

borito_a_2021-es_bahreini_nagydij_bryn_lennon_getty_images.jpg

Március végén megkezdődött a világ legnépszerűbb motorsport-szériájának 2021-es évada. A szezon második nagydíján a Forma-1-es versenyzők az olaszországi Imolában mérettethetik meg magukat és autóikat. De mire – és még inkább, kire érdemes figyelni? Mit várhatunk a Forma-1 kiemelkedő alakjaitól idén?

2021.04.17. Írta: Engelbrecht Azurea. Borítókép: Bryn Lennon, Getty Images

Lewis Hamilton

A brit versenyző jelenleg hét világbajnoki címmel rendelkezik, és ha idén nyolcadjára is ő szerzi a legtöbb világbajnoki pontot, azzal megdönti Michael Schumacher rekordját. Erre jó eséllyel számíthat egyrészt vezetési képességei, másrészt a csapata miatt: az elmúlt hét évben a Mercedes nyerte a konstruktőri világbajnokságot, a versenyautóik gyorsak és megbízhatóak.

Mivel a Nemzetközi Automobil Szövetség (Fédération Internationale de l'Automobile, FIA) tavalyról idénre kevés fejlesztést engedélyezett, ezért az autók terén nem számítunk jelentős változásokra, a meglepetéseket tehát inkább a versenyzőktől várjuk. Hamilton pedig úgy látszik, emberére akadt: a tavalyi kényelmes győzelmével szemben a bahreini pályán idén Max Verstappen kemény ellenfélnek bizonyult, és az egész verseny során szoros küzdelem folyt az első helyezésért. A szezon első győzelmét végül Hamilton szerezte meg, azonban érdemes lesz figyelni rá, hogy a Mercedes csapata milyen tanulságokat von le az első versenyhétvégéből, és képesek lesznek-e visszakapaszkodni az eddigi megkérdőjelezhetetlen vezető pozíciójukba.

lewis_hamilton_getty.jpg

Kép: Getty Images

Max Verstappen

A Red Bull holland pilótája második helyen fejezte be a szezon első versenyét, és úgy tűnik, nagy lehetőségeket tartogat számára az idei év. Noha a legfiatalabb világbajnoki címért már nem versenyezhet, mint ahogy tavaly tette – ezt Sebastian Vettel tartja, aki 23 éves korában nyert először –, idén komoly eséllyel indul, hogy megszakítsa Hamilton 2017 óta tartó sorozatát. A Red Bullok már jó ideje az élmezőnyhöz tartoznak, és a szezonnyitó hétvégén nyilvánvalóvá vált, hogy jobban teljesítenek, mint tavaly. A kérdés az, hogy meg tudják-e tartani a március végén látott formájukat, és képesek-e egyenlőként versenyezni az Ezüstnyilakkal. Amennyiben igen, az is jelentős taktikai segítséget jelenthet Verstappennek, hogy a csapattársa is nyomás alatt tartja az ellenfelet.

max_verstappen_red_bull.jpg

Kép: Red Bull

Sergio Pérez

A mexikói pilóta Max Verstappen új csapattársa a Red Bullnál. A szezon első versenyét motorproblémák miatt a boxutcából kellett indítania, így az utolsó helyen érkezett a pályára, azonban egy kis szerencsével és bravúros előzésekkel felkapaszkodott az ötödik helyig. Az első körben behívott biztonsági autó miatt fel tudott zárkózni a többi versenyzőhöz, és egy kerékcserével is javította az esélyeit. Ez nem az első ilyen visszatérése: a tavalyi szakhíri nagydíj során az utolsó helyről a pódium tetejére kapaszkodott, ezzel megszerezve első nagydíjgyőzelmét – ekkor még a Racing Point csapatával.

Egy olyan tehetséges pilóta mellett, mint Max Verstappen, gyorsan cserélődnek a csapattársak, Perez azonban egyelőre úgy néz ki, megüti az elvárt szintet - akár a világbajnoki címért is harcba szállhat, ha az autók tudják tartani a versenyt a Mercedesekkel.

sergio_perez_xpb_images.jpg

Kép: XPB images

Fernando Alonso

Alonso kétszeres világbajnok, aki 2016-ban hagyta ott a Forma-1-et, és most ugyanahhoz a csapathoz tért vissza, amellyel a két elsőségét szerezte: az akkor még Renault, idéntől Alpine néven futó konstruktőr autójában versenyez. Azonban az elmúlt 4 évben sem tétlenkedett: az Indy 500-on, a 24 órás Le Mans-on, a Dakar Rally-n és egyéb versenyeken is kipróbálta magát, jó eredményekkel.

A spanyol pilótát minden idők legjobb Forma-1-es versenyzői közé sorolják: a lehető legtöbbet hozza ki az autókból (és még egy kicsit), következetes, stílusa alkalmazkodik a verseny időjárási körülményeihez, feszegeti a határokat, magabiztos. Akik úgy érezték, fölösleges visszatérnie a sok fiatal közé, tévedni látszanak: a szezonnyitó időmérőn könnyedén utasította maga mögé csapattársát, Esteban Ocont, aki már egy éve a Renault/Alpine autóját vezeti. Noha a versenyt fékhiba miatt nem tudta befejezni, pontszerző pozícióból esett ki. Ha a világbajnoki címért nem is száll harcba idén, mindenképpen jelentős izgalmakat fog okozni a középmezőnyben.

174472977_805526940365603_3871143390138861535_n.jpg

Kép: Getty Images

Az újoncok

A 2021-es évadban három új pilóta érkezett a mezőnybe: Nikita Mazepin és Mick Schumacher a Haas, Yuki Tsunoda az Alpha Tauri csapatában kezdi Forma-1-es karrierjét.

Mazepin a Forma-2-ből érkezett, és kisebb-nagyobb botrányok övezték csatlakozását. Az első verseny nem sokat árul el vezetői képességeiről, ugyanis az első kör során falba ütközött és nem tudta befejezni a versenyt.

Mick Schumacherre – az említett Forma-2-es sorozat címvédőjére – sok szempár szegeződik: édesapja a híres Michael Schumacher, aki éveken át gyakorlatilag verhetetlenül dominálta a Forma-1-es mezőnyt. A Haas csapatában nem igazán számíthat még a pontszerzésre sem, azonban így van ideje hozzászokni a környezethez, kisebb rajta a nyomás, mintha egy erősebb csapathoz került volna, és remek lehetőség számára, hogy bizonyítsa vezetési képességeit.

Yuki Tsunoda jelenleg a legfiatalabb a pályán, az egyetlen japán versenyző, és egyértelműen nagy benne a bizonyítási vágy. Csapatának a japán óriásvállalat, a Honda szolgáltatja a motorokat, azonban Tsunoda az első verseny tapasztalatai alapján nem a céges háttér miatt került be: a 13. rajtpozícióból a 9. helyre küzdötte fel magát olyan neveket megelőzve, mint Sebastian Vettel és Kimi Räikönnen. A gyors reakciói, a nyugodt vezetési stílusa és a magabiztos előzései mind arra mutatnak, hogy ígéretes pilótára akadtak a Red Bull akadémiáján.

nikita_mazepin_mick_schumacher_yuki_tsunoda_grand_prix_247.jpg

Kép: Grand Prix 247

süti beállítások módosítása