Egy festmény szavakkal nehezen leírható érzelmeket képes kiváltani az emberből. A szavakon túl azonban másképpen is megkísérelhető megfogni az érzést: Muszorgszkij programzenéjén keresztül kalauzol végig minket egy kiállításon, amit így a vizsgákra való felkészülés közben is “megtekinthetsz”. A körülbelül háromnegyed órás darab híresebb lett, mint az alapjául szolgáló festmények – cikkünkből megtudhatod, miért.

2021. 05. 23. Írta: Engelbrecht Azurea / Borítókép: Muszorgszkij Ilja Jefimovics Repin ábrázolásában

Noha Mogyeszt Petrovics Muszorgszkijnak nem ez a mű hozta meg a sikert, mégis fontos helyet foglalt el a szívében: elhunyt legjobb barátja festményei ihlették, és az ő emlékét hivatott megőrizni. Az orosz zeneszerző 1874-ben írta meg az Egy kiállítás képei című programzenéjét.

A mű története

Muszorgszkij éppen sokadjára újra- és átírt operája ősbemutatójára készült, amikor legjobb barátja, a tehetséges festő és építész, Viktor Hartmann váratlanul meghalt. Egy közös barátjuk megemlékezésül kiállítást nyitott Hartmann több mint négyszáz festményéből Szentpéterváron, amelyet Muszorgszkij személyesen is meglátogatott. 1874 júniusában, hirtelen ihlettől vezérelve, húsz nap alatt írta meg a művet, mely megörökíti a kiállítást mint élményt és a kedves barát elvesztése felett érzett gyászt.

Az Egy kiállítás képei eredetileg zongorára íródott, és a 20. századi zene igen korai előfutárának tekinthető – és mint ilyen, nem nyerte el Muszorgszkij zeneszerző barátainak tetszését. A szerző halála után öt évvel, 1886-ban adták ki először nyomtatásban. Azóta sokan átdolgozták vagy átírták zenekarra, hiszen az eredeti zene feszegeti a zongorán elérhető hatások határait, és jobban ki tud teljesedni zenekari formában. 1922-ben nyerte el a ma legismertebb formáját, amikor Maurice Ravel francia zeneszerző megírta a zenekari változatát. A mű részletei gyakran megjelennek filmekben  – mint A nagy Lebowski vagy a Lolita – és rajzfilmekben is,  például a Tom és Jerry-ben és a BoJack Horseman-ben.

Kép: Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, forrás: Classic FM

Tárlatvezetés a zene képei között

Az Egy kiállítás képei a programzene egy mintadarabjának tekinthető. A műfaj célja, hogy a hallgató a zenéhez képeket, helyzeteket, hangulatokat társítson, ezt pedig általában újszerű megoldásokkal érik el a komponálás során: pont ez az újítás okozta a szóban forgó orosz mű kezdeti sikertelenségét is. Az új megoldások mellett azonban témáit és stílusát illetően jellegzetesen orosz zenéről van szó.

A kiállítás egy sétatémával (promenade) kezdődik, amely a mű során többször is visszatér. Muszorgszkij ezzel saját magát ábrázolja, ahogy sétál a festmények között, néha gyorsabban, néha lassabban – aszerint, ahogy megakad a szeme egy-egy festményen, vagy épp visszaemlékezik elhunyt barátjára. Mikor távozik egy olyan alkotás elől, amely mélyebb benyomást tett rá, a zene is tükrözi ezt a hangulatot a következő festmény megtekintéséig.

A gnóm Muszorgszkij kéziratában, forrás: Wikipédia

Az első téma, A gnóm, egy görbelábú törpe botladozó, ügyetlen futását hivatott érzékeltetni. Az eredeti festmény, noha elveszett, valószínűleg egy diótörőt ábrázolt, amely komikusan hatalmas fogaival alapul szolgált az esetlenül mozgó lény megzenésítéséhez.

A második kép Az öreg kastély, amely előtt egy trubadúr énekel. Az előadásmódja fájdalmas és énekszerű, amihez nagyban hozzájárul, hogy Ravel verziójában egy alt szaxofon előadásában hallhatjuk a fő dallamot. A 6/8-os ritmushoz egy keleties hangulatú dallam társul, amelyet a bővített szekundok szolgáltatnak – ez nagyjából másfél hang távolság, ami egzotikusan cseng az európai zenei hagyományokhoz képest.

Egy újabb sétát követően a “zenei én” megérkezik A Tuileriák kertjében, ahol gyermekek játszadoznak, összekapnak és kergetőznek. A vidám stílushoz illeszkedően az eddigi témákkal ellentétben egy gyors, pattogós dúr dallamot használ a zeneszerző ennek lefestésére, amely erős kontrasztban áll a következő festménnyel.

A programzenét ihlető képek, forrás: Jacksonville Symphony

A Bydlo, avagy a súlyos lengyel szekeret nehézkesen húzó ökrök képe tárul elénk a játszadozó gyermekek után. A vontatott előadásmód mellett a raveli verzió a hangerő fokozatos növelésével, majd csökkentésével érzékelteti, ahogy egyre közeledik a szekér, majd lassan továbbhalad. Ez a mű legkomorabb része, amely a paraszti munka nehézségeit jelképezi. Muszorgszkijra tett benyomását pedig a következő sétatéma vontatottsága is jelzi.

Ismét éles váltás következik: A kiscsibék tánca a tojásban egy baletthez készített jelmezterveket ábrázoló kép megzenésítése, amely gyors és játékos. Ezt követi – séta nélkül – a két zsidó veszekedése, a Samuel Goldenberg és Schmuyle című részlet. Az ihletet adó képeket Hartmann maga ajándékozta Muszorgszkijnak; ez az egyetlen tétel, amely egybeolvaszt két képet. A zene egy gazdag és egy szegény zsidó veszekedését érzékelteti: a méltóságteljes Goldenberget lassú és súlyos hangokkal ábrázolja, míg a jóval halkabb és kissé szomorkás hegedűszólamok alatt szinte látjuk a görnyedve ülő Schmuylét. A téma ezután – a veszekedést szimbolizálva – ellentétbe állítja a két dallamot, és végül megnyugvással jelzi, hogy a szereplők egyezségre jutottak.

A kiscsibék tánca a tojásban Muszorgszkij kéziratában, forrás: Wikipédia

A hetedik kép A limoges-i piac, ahol vásár zsibongása közepette összekapnak az asszonyok: a szerző élénk és hullámzó zenével mutatja be az embertömeget. Az egyre nagyobb káoszban gyakorlatilag kézzelfoghatóvá válik, ahogy az árusok egymáshoz dobálják az áruikat, és civakodnak.

A francia idill hirtelen véget ér a párizsi Katakombák ábrázolásával: a szinte mozdulatlan, váltakozva hangos és halk akkordok a katakombák visszhangját, titokzatosságát és baljósságát érzékeltetik. Ahogy a “zenei én” leereszkedik a föld alá, lassan lépkedő, melankólikus dallam vezeti az eredeti képen megjelenő koponyarakáshoz, végül a dallam fokozatosan visszavált a sétatémába.

A kilencedik téma az orosz mesékből jól ismert Baba Jaga megtestesítése. A tyúklábakon forgó kunyhó a gonosz boszorkány lakhelye: Muszorgszkij a viharos zenén keresztül mutatja be, ahogy a boszorkány repül. A forgószélhez hasonló stílusban néha hallani egy-egy, az óratorony ütéséhez hasonló hangot: az ihletet adó kép ugyanis egy Baba Jaga kunyhójára mintázott órát ábrázol.

A tyúklábakon forgó kunyhó, forrás: Wikipédia

A kijevi nagykapu méltó lezárása a műnek: grandiózus és ünnepélyes. Az eredeti képen Hartmann tervei vannak a II. Sándor cár tiszteletére tervezett kapuról. A kapu végül sosem épült meg, azonban a Hartmannak emléket állító zene sosem hagyja feledésbe merülni.

A mű az előadástól függően körülbelül 35-40 perc, és karakteres stílusával mindenképpen maradandó élményt nyújt. Az alábbi linken hallgathatjátok meg: A Szentpétervári Szimfonikus Zenekar előadása.