Egy szakkollégium, amely a 21 század viharaiban is megőrzi a lelkiségét 

pic-4.jpg

Hangulatos terek és sétálóutcák szomszédságában bújik meg a belvárosi jezsuita tömb. A kis utcák által körülölelt épületegyüttesben kap helyet a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium, ahol a diákbizottság leköszönő elnökével készült interjún választ kaptunk számos kérdésre. Mitől más a SZIK, mint a többi szakkollégium? Hogyan maradhat fent a lelkiség a kapitalizmus világában? Mit jelent a társadalmi felelősségvállalás egy szakkollégium életében?  Miért releváns a platóni akadémia? 

2021. 07. 07. Írta: Brándisz Ádám, képek: Burkus Brigitta, Közgazdász

„Édesanyám szintén Ignácos volt, így már a kezdeti időszaktól kezdve figyelemmel követhettem a szakkollégium életét” - kezdi Pudleiner Kristóf, a diákbizottság elnöke a történetét. Az 1990-ben alapított intézmény az ezredfordulón került a jezsuita rend fenntartásába. Azóta ugyanaz a cél lebeg a szakkollégium vezetősége előtt: a kiemelkedő egyetemi hallgatóknak olyan környezetet biztosítani, amelyben egy értékközpontú és a társadalmi felelősséget szem előtt tartó keresztény értelmiség tagjaivá válhatnak. “A jezsuiták jelmondata, hogy „Isten nagyobb dicsőségére”, és ez feltételez egyfajta maximalizmust, amely a kollégisták, azaz a mi életünkben is megjelenik. Ez a hozzáállás is megmagyarázza, hogyan kapcsolódik össze a jezsuita szellemiség az egyetemi és a gazdasági élettel” - fejti ki Kristóf a szakkollégisták motivációját. A szervezetben a szakmaiság mellett hangsúlyos szerepet kap a közösség és a lelki munka is. "Tudtommal ők az egyedüli rend, akik nem viselnek szerzetesi csuhát, és kiemelten nyitottak a világra, szerintem az egyik legprogresszívebb közösség a katolikus egyházon belül.”

A SZIK egy olyan szakkollégium, ahol a komoly szakmai munka és a pezsgő közösségi élet jól megférnek egymás mellett. A gyakran spontán szerveződő gasztro show-knak helyet adó konyha és a sörözgetéseket befogadó közösségi tér mellett kiemelkedő szakmai és tudományos munka jellemzi a szakkollégium mindennapjait. “Mellettünk található a Párbeszéd Háza is, amely még inkább megmutatja a rend nyitott hozzáállását a világhoz, és azt, hogy az egész szakkollégiumi közösség a párbeszéd jegyében éli a mindennapjait.” 

A közel 60 szakkollégista egy hat féléven átívelő szakmai kurzusrendszerben vehet részt, amely a kötelező elemeken kívül izgalmas és érdekes alkalmakat és lehetőségeket is tartogat, melyek közé tartozik a vitakultúra megismerése vagy a jogi kurzus is, ahol lehetőség nyílik például börtönlátogatásra vagy tárgyalások megtekintésére.

A kurzusokkal párhuzamosan a csapatokban is értékes munka zajlik. A szervezet életét teljesen lefedő nyolc team sok területen alkot értékes produktumokat. Ezen kívül számtalan projektötlet is születik." “Most például van egy projekt, amely a 104-es szobából indult ki, és az a lényege, hogy a SZIK-es élet minden aspektusát tegyük bele egy appba. Nagyon gyakori, hogy nagy, világmegváltó projektek 3-4 ember délutáni beszélgetéséből indulnak el.” Ezek legtöbbször alulról szerveződő kezdeményezéseknek, amiket a vezetőség a legtöbb esetben felkarol és támogat.

pic-2_1.jpg

A kurzusrendszer és a projektek alapja a „mindenből egy picit” elv. Ez egy fontos szakmai pillér, amely hozzájárul a kollégisták általános tudásszintjének növeléséhez és bevezeti őket az egyetemi és az értelmiségi élet alapjaiba.   

"A kezdeményezéseink közül is kiemelkedik a “Gyökerek Tábor”, amelynek célja, hogy rászoruló, határon túli magyar gyerekekkel ismertessük meg az országot és a kultúrát, azaz a gyökereiket.” A változatos tagokból álló jelenlegi szervezői csapat már harmadik éve dolgozik a húsz éve alapított táboron, így az újak az alumni tagok tudása és tapasztalata mellett próbálhatják ki magukat a szervezés területén. “Nagy előny, hogy a tagok széleskörű tudással rendelkeznek az élet minden területén. Szerintem ez is hozzájárul a táborunk sikeréhez.” A projektek mellett számos eseményt is szervez a SZIK tagsága. Minden évben megrendezésre kerül egy szakmai konferencia, illetve egy díszvacsora is, ahol a támogatóikat vendégelik meg. 

A szakkollégium a saját körben végzett szakmai tevékenységen kívül partnerekkel is rendelkezik, akik közül az egyik legszorosabb együttműködés az ÉrMe Üzleti Hálózattal alakult ki. Ezt a szervezetet olyan tradicionális konzervatív vállalkozók alkotják, akik fontosnak tartják, hogy a jövő értelmisége a vallást is őrizze meg, mint értéket és ne vesszen ki a gazdasági életből a lelkiség. “Ezek a vállalkozók és munkavállalók adják a mentorprogramunk alapját is, ahol a SZIK-es hallgatók különböző projektekben vehetnek részt, sőt gyakornokként is dolgozhatnak és mentorok támogatása mellett kutathatnak“ - mondja Kristóf.

pic-3.jpg

A szakmai munkán és a tanuláson kívül a lelkiség adja a másik pillérét a szakkollégium életének. “A lelki programjaink közé tartozik egy lehetőség, melynek keretében évente kétszer lelki gyakorlaton lehet részt venni.” Ez általában Dobogókőn, a jezsuiták által fenntartott Manréza házban rendezik meg, és egy csendes, elvonulásra építő lelki gyakorlat, ahol ki lehet kapcsolódni. “Az ember magára és a terveire fókuszálhat a hagyományos ignáci lelki gyakorlat keretein belül, amely kifejezetten jezsuita egyediség. Ezt kiegészítve az egyik kollégistánk minden kedden esti imát szervez, illetve kollégiumi lelkészünk is van, akihez bármikor lehet fordulni segítségért és támogatásért”. 

A közösség saját kezdeményezésből is szervez programokat. Az egyik legizgalmasabb programsorozat az ad-hoc szerveződő Public Lecture estekből áll, ahol volt olyan időszak, amikor sikerült meghívni a kollégiumba előadást tartani Orbán Viktort, Szél Bernadettet, Vona Gábort és a Momentumot is. “Kaptunk jobbról is, balról is, hogy miért hívtuk meg ezeket az embereket, de nekünk az a filozófiánk, hogy mindenkit meg kell hallgatni, és ezt is a párbeszéd részének tartjuk. Nyitottak vagyunk a véleményekre, és szeretjük a parázs vitákat.”

pic-1_1.jpg

A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium közösségét, a szakmai munkát és a lelkiséget pontosan megismerni talán csak hozzájuk csatlakozva lehet, azonban egy kiváló összképet mutat Kristóf záró mondata: “Mintha egy kiemelkedően tehetséges baráti csapattal, fele annyi idő alatt végezném el a platóni Akadémiát, mint szokták. Óriási intellektualitás és hatalmas pörgés jellemzi az egész szakkollégiumot." 

süti beállítások módosítása