Hogyan sefteltek az emberek a nyolcvanas években a bakelittel? Mikor volt a CD- és a lemezeladás mélypontja, és miért tart ki a rendszerváltás óta Pápai Sándor, a Wave tulajdonosa? Az egyik legnagyobb múltú budapesti lemezbolt története.

2021.11.03. Írta: Taxner Tünde / Képek: Kércz Dorottya, Taxner Tünde

„Minden alkalommal kiderül, hogy van egy még régebbi időszak, amióta lemezekkel foglalkozom” - Pápai Sándor, a Wave tulajdonosa motorral érkezett az interjú reggelén a lemezboltba, és első dolga volt elárasztani minket a történeteivel. „Szeretek emberek között lenni, szeretek beszélgetni, és már óvodás korom óta szeretem a zenét” – ezek a tulajdonságai lépten-nyomon tetten érhetők az interjúnk alatt: Sándor minden vevővel beszélget, és azonnal kiszalad, ha valaki a csomagtartóban hagyatékot hozott hozzá.

„A bolt tulajdonképpen az ölembe pottyant, soha nem hittem volna, hogy ebből fogok megélni, vagy ez lesz a hivatásom, azt hittem, hogy nekem ez egy hobbi. De az egyik barátom, akivel együtt nyitottuk a boltot, már a nyolcvanas évek közepén elkezdett maszek lemezboltok környékén sündörögni” – meséli Sándor. A Wave 1989-ben nyílt, de az alapítók már ezelőtt is foglalkoztak lemezekkel.

Retro idők és az indiai import

A nyolcvanas években nehéz volt nyugati lemezekhez jutni: az egész országban csak pár magántulajdonú lemezbolt volt, egyébként minden az állam kezében volt. Keravillban (elektromossági üzletek) vagy könyvesboltokban lehetett lemezeket is kapni. Az állami boltokban főleg jugoszláv és indiai lemezek voltak. Sándor azt állítja, senki nem tudja, hogy miért jött létre ez az exportkapcsolat Indiával. A szóbeszéd szerint az indiaiak egyszer véletlenül elcserélték az árut, és lemezeket küldtek, ezzel beindult a biznisz.

„Nekünk ez akkor marha nagy öröm volt, mert egy csomó friss nyugati előadó bejöhetett indiai nyomású lemezeken. Bár ezek a lemezek nem olyan jó minőségűek, az utóbbi időben iszonyatosan felértékelődtek. A nyugat-európai gyűjtők számára izgi, hogy a nyolcféle Pink Floyd Dark Side of the Moon között van egy indiai nyomású is.” Az olyan neves előadók, mint a Beatles, a Rolling Stones, a Led Zeppelin és a Pink Floyd bakelitlemezei a korábbi 2-3 ezer forint helyett ma öt-tízszeres áron kelnek el. 

A lemezek felértékelődése mellett az utóbbi tíz év másik fontos változása, hogy  a fiatal korosztályból is sokan elkezdtek lemezt hallgatni. Sándor szerint ma már nehéz a fiatal kezdő lemezhallgatóknak megfizethető lemezt adni - és mégis, az interjú reggelén, nyitás után azonnal három-négy sapkás, vászontáskás fiatal jött be nézelődni. 

Seftelés a Múzeum körúton és berlini beszerzőutak

„Az első privát lemezbolt, a híres Rütyi Hangváriuma 1983-1984-ben nyitott meg Győrben. Pesten később volt nyitás, mindenki úgy emlékszik, hogy a Fonográf volt az első. Nagyon körülményes volt a beszerzés, mivel főleg illegális importból származtak a lemezek” – mesél a tulajdonos a kezdeti időszakról.

Sándor ekkor a rádióban szerkesztett jazz műsorokat, míg Himberger György, a Wave másik alapítója mellékállásban „lemezekkel kezdett el seftelni”, és alkalmi munkákra mindketten csapódtak a Solarishoz. „A Múzeum körúti Bizományiban lehetett hivatalosan eladni a Nyugatról hozott lemezt. Minden junkie odajárt, egy héten akár többször is, hogy megnézze, érkezett-e valami érdekes.” Egy idő után a Bizományi előtt megjelentek a nepperek, vagyis zugkereskedők. Mielőtt valaki bement a boltba, megkérdezték, mit keres, mi van nála. Sándor elmondása szerint eleinte nejlonszatyorban, a hónuk alatt 20-30 lemezzel álldogáltak, de a rendőrök miatt később inkább az autó csomagtartójából adták el a lemezeket. Sándor elmondása szerint ezekből a “nepperekből” termelődött ki például a Solaris és a Labiritmus és további korai budapesti privát lemezboltok.

A rendszerváltás évében aztán lehetőségük nyílt saját boltot nyitni a Révay közben. Az 1990-es években a lemezboltok mindent árultak: ABBA-tól kezdve Iggy Pop-ig.

„Mi voltunk az egyik első lemezbolt, ami specializálódott az underground wave-re. Berlinben a legfrankóbb lemezboltokban Wave kategória alatt gyűjtötték ezeket a kicsit underground, alternatívnak nevezett albumokat. Ide jártunk beszerzőutakra, és Gyuri barátom innen szedte az ötletet, hogy Wave legyen a lemezboltunk neve.”

Ezzel a bátor döntéssel válogatott vevői kört sikerült létrehozniuk. „Kiderült, hogy ez a vevőközönség nagyon elkötelezett, és őket nem igazán befolyásolta sem  a Bokros-csomag, sem a gazdasági válság, az import termékek - így a CD - áremelkedése sem. 1994-ben is jöttek a vásárlók, és most a COVID alatt is jöttek” – mondja Sándor.

A CD hajnala és éjszakai kazettamásolások

A bakelit a 90-es évek elején nagyon pörgött, de bejött a CD is. „1984-ben láttam először CD-lejátszót Németországban. A gyeplabda csapatommal voltunk kint, és egy másik csapat játékosa elvitt minket egy hifistúdióba, és berakta a Dire Straitstől a Love over Gold-ot. Utána elmentem katonának. 1986-ban szereltem le, ekkor még sehol nem volt itthon a CD.” Amikor megnyitották a boltot, nagyjából 20-50 CD-jük volt, de a szám egyre nőtt.

„Egyszer csak eljött a boom, és szinte teljesen lekerültek a falról a bakelitlemezek.”

A kazettára másolás is jelentős volt ebben az időszakban „Bejöttek a boltba, hoztak egy kazettát, és azt mondták, hogy az egyik oldalra a Depeche Mode-ot, a másik oldalra pedig a Cure-t kérik pár száz forintért. Ez sokkal olcsóbb volt, mint a lemez vagy a CD.” A Solaris életébe is így kapcsolódott be Sándor: délután 5-re ment, kapott egy listát, és egy éjszaka alatt nagyjából 20 lemezt lemásolt. „A másolással nagyon sokat kerestek a lemezboltok, hiszen törvényileg nem volt szabályozva. Amikor néha razziáztak ezügyben, akkor sem szerzői jogi bűncselekménynek, hanem sajtórendészeti vétségnek számított ez a tevékenység.” Aztán a ‘90-es években Magyarország csatlakozott a Nemzetközi Szerzői Jogi Egyezményhez, és Sándorék leálltak a másolással, mert nem érezték helyénvalónak.

A lemezboltok mélypontja

„A lemezt és a kazettát az utána jövő CD leseperte a polcról. Egy pár év elteltével beköszöntött a letöltések korszaka” – emlékszik vissza Sándor. Az 1990-es évek végén sorra zártak be a lemezboltok. Egy-kettőt életben tartott az a pár DJ, aki szeretett lemezről játszani és az audiofilek, akik törekedtek arra, hogy a hang minél inkább olyan legyen, mint egy koncerten, és persze a gyűjtők.

„Mi megmaradtunk, ami üzletileg nem volt észszerű döntés, de nekem ez a bolt az édesgyermekem, és nem tudnám elengedni.” 

A megélhetés miatt Sándor kénytelen volt másik munkát is vállalni az ATV-ben. „Először csak heti egy alkalommal csináltam, ez később felszaladt heti háromra, utána másnap mindig jöttem a boltba. Abban az időben 300-350 órát dolgoztam egy hónapban, külön-külön mindkettő tevékenységemből meg tudtam volna élni.” A boltot azonban sosem zárta be, és négy éve az ATV-t is otthagyta: „Azóta, ha meglátom a Vidám Vasárnapot, már nyomom is el.”

A bakelit újjáéledése

A 2010-es évekre bekövetkezett „Az analóg bosszúja” – ahogy David Sax fogalmaz. „Öt-hat éve éreztük meg a felélénkülés jeleit, és azóta rakétasebességgel ível felfelé az érdeklődés a vinyl iránt. Most azzal küzdünk, hogy nincs elég lemez és kapacitás” – mondja Sándor. Világszerte túl kevés a gyár és az alapanyag. A magyar zenekarok új lemezének bakelit változatára általában fél évet kell várnia a rajongóknak.

A használt lemezek piaca is fellendült, már a Wave-ben is lehet second handet kapni, és sokan éppen emiatt keresik fel a boltot. „Egyszer bejött egy magángyűjtemény, amiben sok Omega volt, amit a külföldiek is vettek, arra építettem fel a second hand gyűjteményt.” Sándornak azóta egy régi barátja segít bolhapiacokon lemezeket válogatni, ami a legjobb lelőhely. Webshopjuk nincs, és Sándor nem is szeretne, de megkeresésre postáznak ki lemezeket.

A bolt közönsége ma igazán vegyes életkor szempontjából. 

„Újra előkerültek azok, akik felhagytak a lemezhallgatással annak idején, és nagy örömünkre a fiatalok is.” 

Sándor reméli, a vinyl még sokáig nem megy ki a divatból. „Pont a múlt héten egy párocska volt itt, marha jó lemezeket válogattak ki. Kiderült, hogy nászajándékba a mi boltunkba kaptak egy utalványt.”