Hétfőn indult a jelentkezési időszak az Erasmus+ programra, és november 19-éig tart. Az egyetemi hallgatók amellett, hogy jelentősen gyarapítják tudásukat, rengeteg tapasztalatot gyűjthetnek egy külföldi félév során. Gyakran kerülhetnek olyan emlékezetes szituációkba is, amiket soha nem felejtenek el - ezekből hoztunk párat.

2021.11.11. Borítókép: Unsplash

Tipikus péntek 13

„Októberben kezdődött el a suli, de két héttel korábban jöttünk ki Łodźba (amit nem Lodznak ejtenek, hanem Vussnak), hogy felfedezzük a terepet. Az első héten elmentünk egy Erasmusos buliba, hogy megismerkedhessünk a többiekkel. Körülbelül este negyed 12-kor indultunk el otthonról, és egy éjszakai buszt néztünk ki. Sajnos ezen a buszon pont nem működött a jegyautomata, bár mivel ez volt az első alkalom, hogy tömegközlekedéssel mentünk, pontosan nem is tudtuk, hogy mi a járás, de őszintén szólva, nem is láttunk rá esélyt, hogy a buszon ülő öt ember közül az egyik pont egy ellenőr lesz. 

Hát úgy alakult, hogy nem egy, hanem kettő ellenőr ült rajta, úgyhogy hiába nem értettek jól angolul, elmutogattuk, hogy nem működik az automata, és amikor erről ők is megbizonyosodtak, szó nélkül távoztak. (Utólag kiderült, egy drágább jegyet kellett volna vetetniük velünk, de ezt megúsztuk szárazon.) Hazafelé pedig hajnali három óra tájékán kifogtunk egy munkából haza tartó, ellenőrökkel teli járatot. Szerencsénkre ezen sem működött az automata, viszont legalább lejárt az ellenőrök műszakja, így végül sikerült ebből a helyzetből is jól kijönnünk.”

Nagy Gréta,  Kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgató

Nyelvi hasonlóságok

„A Romániában töltött Erasmus + tanulmányi kirándulásomat biztos, hogy soha nem felejtem el, mégpedig azért, mert egy elég vicces szituációba kerültem az ottlétem alatt. Bukarestben tartózkodásom arról szólt, hogy a két hét alatt szinte minden nap csapatokban dolgoztunk, amit nagyon élveztem. A feladatokat kapcsolatépítő beszélgetések előzték meg, így a román diákok mellett lengyelekkel, oroszokkal és ukránokkal is megismerkedtem. A beszélgetések angolul zajlottak, de előfordult, hogy magunk között magyarul beszélgettünk a barátnőimmel. 

Kép: Unsplash

A tanulmányi kirándulás közepe felé, az egyik kötetlen beszélgetés után odajött hozzám egy ukrán lány, és érdeklődött, miért csúfoljuk egymást sárkánynak. Kikerekedett szemmel néztem az egyébként kedves lányra. Nem értettem, hogy csak én értem félre a kérdését, vagy tényleg azt kérdezte tőlem, amit hallottam. Kiderült, a beszélgetések után hallotta, hogy gyakran a következő kérdéseket teszünk fel egymásnak: “Hogy vagy, Drága? Segítsek valamit, Drága?”  Elárulta, hogy az ukrán és az orosz nyelvben is sárkányt jelent a drágához hasonló kifejezés, ezért volt számukra meglepő, hogy gyakran használjuk. Természetesen mindannyian jót nevettünk a félreértésen, és ezután jó pár alkalommal szólítottuk az ukrán és orosz lányokat is drágának.”

Kalánová Barbara, Kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgató

Roadtrip Belgiumban, avagy miért érdemes pontosan megjegyezni, hogy hol parkoltál

Szeptember elején érkeztem Antwerpenbe, és mivel az Introduction Week még nem kezdődött egy hétig, roadtripre indultam egy német barátommal. Körbejártuk Belgiumot: voltunk Leuvenben, Ghentben és Brugesben, két éjszakára pedig Franciaországba is átnéztünk, Amiensbe és egy kis, partmenti francia faluba Felső-Normandiában. Csodás pár nap volt, igazi szabadság érzése volt az utazásnak: napközben jártuk a városokat, esténként pedig az autóban aludtunk (kivéve Amiensben, ott a couchsurfing-en keresztül találtunk egy kedves francia lányt, aki elszállásolt minket). 

Hazafelé még egyszer megálltunk Brugesben, hogy együnk egy belga gofrit, és igyunk egy belga sört a roadtrip megkoronázásaként. A város külső gyűrűjén parkoltunk, onnan sétáltunk be a központba. A gofrizás után visszaindultunk az autóhoz, azonban hamar rá kellett ébrednünk, hogy nem jegyeztük fel, hogy hol parkoltunk. A német barátom telefonja elromlott (Franciaországban a tengerben fürdés közben a kint hagyott telefonok eláztak a dagály miatt), az enyém pedig - iPhone lévén - a hideg miatt kikapcsolt. 

Fogalmunk sem volt, hogy hol vagyunk pontosan, és a google maps segítségével sem tudtuk visszanézni a megtett utat. Kissé pánikba esve, és azt tervezgetve, hogy hogyan tudunk majd olcsón Brugesben aludni, elkezdtük keresni az autót, amikor eleredt az eső. A belső gyűrű végigsétálása után a külső gyűrű felé vettük az irányt, majd többszöri eltévedés, és sok-sok kilométer után borzasztóan átfázva, de végül megtaláltuk az autót. Sosem örültem még ennyire egy autó látványának, és egy életre megtanultam, hogy mindig meg kell jegyezni, hogy hol parkolok. 

Szentkirályi Lili, Nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgató

Elveszve a szöuli éjszakában

Hogyan legyen még emlékezetesebb egy szülinap amellett, hogy a szöuli éjszakában töltöd a legjobb barátaiddal? December 2-án a német barátnőm születésnapjára hárman elmentünk a lakóhelyünktől legmesszebb eső game bárba, hogy felfedezzük Szöul minden városrészét. Kicsit elnéztük az időt, és a létező összes társasjáték kipróbálása után csak hajnalban szálltunk fel a haza felé menő metróra. 

Tudni kell, hogy a dél-koreai metró rendkívül pontos, minden irány és megálló egyértelműen kitáblázott. Ráadásul Dél-Koreában nincs olyan, hogy telinek gondolják a metrószerelvényt. Az általánosságban távolságtartónak mondhatóak koreai embereket, ha pontosságról van szó, nem zavarja, hogy létezik személyes tér, ezért a 120%-os telítettséggel közlekedő járatok mindennaposak.  

Hajnalban hazafelé tartva, még messze az otthonunktól az egyik megállóban egyszer csak megállt a kocsi. A koreai nyelvtudásom akkor még csak a boltban történő “Ez a ramen nagyon erős, biztosan ezt szeretnéd megvenni?” jellegű beszélgetések megértésére korlátozódott, így a metróban felszólaló hangot nem tudtuk értelmezni. Mindenki leszállt, és elindult a kijárat felé, minket is kivezényeltek a metróról. Nem tudtuk, hol vagyunk, de a metró nem ment tovább. Még a metrólejáróban sem maradhattunk, azt reggelig lezárták. 

Végül sikerült megkérdezni valakit, és egy angolul beszélő fiatal elmagyarázta nekünk, hogy ilyenkor este már nem jár a metró, és a vonalon sem megy végig. Konkrétan a semmi közepén voltunk, a külvárosban. Sétatávolságnak nem nevezhető messzeségben fagyoskodtunk, ahol taxit sem lehetett fogni, mert már minden metróról leszálló utas elvette a helyeket. A bicikli sem volt opció, mert wifi hiányában nem tudtuk kibérelni őket. Sőt a wifi hiányában taxit se tudtunk hívni magunknak. Közel másfél óráig így még kint álltunk a decemberi hidegben kabát nélkül. Nagy “szerencsénkre” megsajnált egy taxisofőr jó pár utcával arrébb, akinek már lejárt műszakja, de hazavitt minket dupla áron. Megérte elmenni: a már addig is szoros barátságunkat életreszólóvá változtatta a helyzet (főleg a közös összekuporodás miatt). 

Orosz Petra, Marketing mesterszakos hallgató