A mentális betegségeket övező négy leggyakoribb tévhit - Iránytű az egyetemi pszichológiai tanácsadáshoz 

danie-franco-tnxrftxi9di-unsplash.jpg

A mentális betegségekről nem tabu beszélni. A kommunikáció számos tévhitet eloszlathat, melyek sokszor a gyógyulásban is akadályozzák a betegeket. A Corvinus Hallgatói Támogatás szakértői vendégírásban mutatnak be négy ilyen tévhitet.

Írta: Szatmáry-Czégényi Boglárka, klinikai szakpszichológus / Borítókép: Danie Franco, Unsplash 

A pszichiátriai zavarokról még napjainkban sem egyszerű beszélni, annak ellenére, hogy a közösségi médiában egyre több ismert ember vállalja fel a mentális problémáit, és promotálja a segítségkérés fontosságát. Ehhez képest sok családban megfigyelhető, hogy még a zárt ajtók mögött sem lehet kiejteni egyes diagnózisok nevét, vagy szóba hozni, ha valaki szemmel láthatóan pszichés zavarban szenved.  

Nem véletlen, hogy ebben a témában kevésbé nyílt a kommunikáció, hiszen továbbra is erős stigmatizáltság-érzés társul a pszichiátriai betegségekhez. Más típusú problémákhoz viszonyítva, a pszichiátriai betegek csoportjába tartozó személyek jóval gyakrabban tartanak attól, hogy a betegségük felvállalásával a külvilág csak a diagnózisukat fogja látni és kizárólag aszerint fognak hozzájuk viszonyulni. Sokan tartanak attól is, hogy a munkaerőpiacon éri őket hátrány, ha nyílttan beszélnek az állapotukról.

Ugyanakkor az is jól láthatóvá vált, hogy az elmúlt két év bizonytalanságai egyre több ember mentális erőforrásait tették próbára, így kevesen vannak, akik akár saját érintettség, akár hozzátartozó, ismerős révén ne tapasztalták volna meg, hogy milyen érzés valamilyen lelki problémával szembenézni. 

Az alábbiakban összegyűjtöttünk négy olyan gyakori tévhitet, amelyeket tényekre alapozva szeretnénk eloszlatni.

Első tévhit: Ha pszichés problémával küzd valamelyik szülőm, nálam is jelentkezni fog a mentális zavar, mert ezt örököltem.

A jelenlegi tudásunk szerint a mentális állapotokat egy bio-pszicho-szociális keretben értelmezzük, ami azt jelenti, hogy egy adott kórkép kifejlődéséhez vagy megjelenéséhez nem elegendő csupán a biológiai és a genetikai sajátosságokat figyelembe vennünk, hanem meg kell vizsgálnunk hozzá az egyéni, a pszichológiai és a rendszerszintű (családi), valamint a társadalmi befolyásoló tényezőket is.

A gyakorlatban ez úgy képzelhető el, hogy ha például valamelyik szülőm depressziós, akkor az örökletességi faktor értelmében 7-16 százalék közötti esélyem van rá, hogy nálam is megjelenjen a betegség. A fennmaradó 84-93 százalékba tartoznak az olyan egyénre jellemző, pszichés tényezők, mint az egyedi megküzdési módok vagy gondolkodási stílusok, valamint a családi rendszer által alkalmazott megoldáskeresési stratégiák, amelyek jelentős hatást gyakorolnak az egyéni sérülékenységre.

dim-hou-2p6q7_uidr0-unsplash.jpg

Forrás:  Dim Hou, Unsplash

Bár a köznyelvben gyakran elhangoznak különböző diagnosztikus kategóriák, amikor valaki érzékletesen le akarja írja a hangulati vagy érzelmi állapotát (“depis vagyok” vagy “bipoláris vagyok”, ami arra utal, hogy változékony a hangulata), ahhoz, hogy egy pszichés zavar diagnosztikus értékűvé váljon, szükséges, hogy:

  • Teljesüljön egy idői kritérium. Például depresszió esetében legalább két héten át, a napok jelentős részében fenn kell állnia a levert hangulatnak, amihez jellemzően az öröm átélésének hiánya is társul, valamint
  • Jelen kell, hogy legyen egy több területre kiterjedő tünetegyüttes, ami már mentális zavarként azonosítható állapotot jelöl. Például az alvásritmus megváltozása, testsúlyban bekövetkező változások, gyakori foglalatoskodás a halál gondolatával.

Ahhoz, hogy egy negatív hangulati állapot tartóssá váljon, a kiváltó tényezőkön túl (például, ha valakit sorozatos veszteségek érnek), a fenntartó tényezők is fontos szerepet kapnak (például, ha valaki úgy értékeli ez alapján a helyzetet, hogy senkinek nem fontos, semmi sem sikerülhet, passzívvá válik, elzárkózik másoktól).

A fentiek alapján is jól látható, hogy mennyire komplex módon alakul ki, hogy az egyén életében melyek lesznek hajlamosító, és melyek a védőfaktorok.

Ezek alapján önmagában a genetikai, örökletességi faktor csak egy tényező a sok másik mellett, így nem vonhatunk le belőle messzemenő következtetéseket.

Második tévhit: A mentális betegek veszélyesek, kórházi kezelésre szorulnak.

A mentális betegségeknek számos fajtája van, szerteágazó kórtörténettel és lefolyással, így ahhoz, hogy eldönthető legyen, hogy egy adott állapot esetén indokolt-e kórházi kezelés, szükséges, hogy a nehézségekkel küzdő személy egy szakszerű diagnosztikai vizsgálaton vegyen részt, klinikai szakpszichológus és szükség esetén pszichiáter szakorvos bevonásával.

Veszélyesnek azok az állapotok tekinthetők, amikor az egyén önmagára vagy a környezetére jelent veszélyt (például öngyilkossági kísérletet tervez, vagy egy másik ember életét veszélyezteti). A csökkent valóságérzékelés szintén komoly problémákra utal. Például amikor egy személy nem tudja, hogy hol van térben és időben, nem tudja, hogy ki ő, vagy olyan dolgokat érzékel (lát, hall), amelyek nincsenek jelen – és tudható, hogy az illető nem áll aktuálisan szer (alkohol, drog) hatása alatt. Ilyenkor mindenképpen szükséges, hogy kórházi keretek között valósuljon meg a komplex ellátása.

A mentális betegséggel, pszichiátriai diagnózissal rendelkező személyek jelentős része azonban nem meríti ki a fenti kritériumokat, így az ő segítésük különféle terápiás módokon valósulhat meg: pszichoterápia és/vagy farmakoterápia (gyógyszeres kezelés) formájában.

priscilla-du-preez-f9dfujos9eu-unsplash.jpg

Kép forrása: Priscilla Du Preez, Unsplash

Harmadik tévhit: Nincs értelme kivizsgáltatni magam, mert nem akarok gyógyszert szedni.

Arra, hogy egy adott személy számára, milyen ellátás a megfelelő segítségnyújtási forma, egy körültekintő állapotfelmérés során tudnak a pszichológusok, pszichiáterek választ adni. Az egyetemi diáktanácsadókban, így a Hallgatói Támogatásnál arra van lehetőség, hogy meghatározzák, hogy a kliens által hozott probléma egy olyan élethelyzeti elakadás-e, ami egy néhány alkalmas tanácsadási folyamatban előre mozdítható, vagy egy olyan nehézség, ami mélyebb gyökerű, így időben hosszabb lefolyású, terápiás megsegítést igényel.

Az egyetemi tanácsadás során diagnosztikai felmérésre nincs lehetőség, a kliens tüneteinek végig kérdezését követően tud a szakember javaslatot tenni a segítségnyújtás módjára.

Ha valakinél egy pszichiáter általi kivizsgálás során felmerül, hogy az állapotjavulása érdekében javasolt lenne gyógyszeres kezelést indítani, fontos tudni, hogy a páciensnek lehetősége van tájékoztatást kérni az adott szerről, annak mellékhatásairól, a kezelés várható időtartamáról, hogy ennek mentén tudjon felelős döntést hozni, hogy elfogadja-e a gyógyszeres segítséget. A tapasztalatok azt mutatják, hogy valaki minél jobban megérti, hogy mit várhat rövid és hosszabb távon egy adott szertől, annál inkább tud sikeresen együttműködni (megfelelő compliance-t) kialakítani az őt kezelő szakemberekkel, így fontos, hogy merjünk kérdezni, és számunkra is érthető, szakzsargontól mentes tájékoztatást kérni.

hannah-busing-zyx1bk9mqma-unsplash.jpg

Forrás: Hannah Busing, Unsplash

Negyedik tévhit: Aki beszél az öngyilkosságról, sosem teszi meg.

Fontos komolyan venni azt a személyt, aki kifejezi az öngyilkossági szándékát, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a befejezett öngyilkosságok jelentős hányadában érkezett jelzés a külvilág számára korábban a szuicid gondolatokról. Fontos, hogy ha beszámol nekünk egy hozzátartozónk öngyilkossági gondolatokról, tervről, ne próbáljuk meg elterelni erről a figyelmét, vagy meggyőzni őt a gondolatai tévességéről. Amit tehetünk, hogy biztosítjuk róla, hogy számíthat ránk, segíthetünk szakember keresésben, illetve mozgósíthatunk több barátot, családtagot, ismerőst is, akivel együttműködésben tudjuk támogatni a szerettünket.

Az Alapítvány az Öngyilkosság Ellen számos olyan praktikus tanácsot és irányelvet gyűjtött össze, amik segítenek eligazodni ebben a témában, akkor is, ha közvetlenül érintett valaki, akár hozzátartozóként szeretne megfelelő módon segíteni.

süti beállítások módosítása