Az egyik leghatásosabb és leggazdaságosabb módszer a tudományos utánpótlás nevelésben a Tudományos Diákköri Konferencia. A mozgalomban több generáció részt vett. Akik most konzulensek, egykor maguk is ifjú kutatóként kezdték pályafutásukat – Michalkó Gáborral beszélgettünk.

Írta: Weller P. Hanna 

A TDK sok esetben a doktori iskola előszobája. Ezt kihasználva szeretnék bevonzani a tudományos életbe a tehetséges hallgatókat, de sajnos sokan inkább dolgozni kezdenek vagy külföldre utaznak és ott végzik el a mesterszakot. „Jelenleg is keressük azokat a lehetőségeket, hogyan lehet átsegíteni a sikeres TDK-zókat, akár automatikusan az alapképzésből a mesterszakra, majd a doktori iskolába” – mondta Michalkó Gábor, a Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője. 

A doktori iskola valójában a tudományos utánpótlásnevelés színtere. „Felelősek vagyunk az akadémiai életpálya különböző grádicsain lévő kollégákért, és tudatosan menedzseljük a következő generációt, sokkal tudatosabban, mint ahogy minket menedzseltek” – hangúlyozta Michalkó Gábor. Kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalokra annak érdekében, hogy ne alakuljon ki nagy rés az egymást követő generációk között. Michalkó Gábor szerint 10-15 év korkülönbség sok esetben megnehezíti az együttműködést és egészségtelen  szervezeti viszonyokat teremthet. Azonban a közös munka, a kutatásban való részvétel és az akadémiai előrehaladás lehetővé teszi, hogy a különböző generációk együtt fejlődjenek és műveljék a tudományt.

Michalkó Gábor nem ismer a TDK-nál jobb, olcsóbb, egyszerűbb tudományos műhelyt, amelynek közösségépítő és személyiségformáló hatása is van. A mozgalom előnyeit a 1990-es évek elején tapasztalta meg a Debreceni Egyetem történelem-földrajz szakos hallgatójaként. Többek között az országos versenyen elért sikerének köszönheti, hogy ma is a tudományos világban dolgozik. Szavai szerint napjaink életpálya-orientált világában sillabusz-szerűen leírható, hogy mi szükséges az előrejutáshoz. Az akadémiai pálya egyik legnagyobb értéke pedig a tudományos műhelyteremtés és közösségépítés, amely egyszerre valósul meg a TDK-ban.

„Sosem mérlegeltem semmit, sem időt, sem energiát, mindig a közös tudományos munkából fakadó öröm hajtott”

– emlékezett vissza Michalkó Gábor. Elmondta, hogy nagyon sokat tanul a hallgatóitól. Így történt ez közel egy évtizede is, amikor a turizmusban lévő kiterjesztett valóságot vizsgálta egy TDK mentoráltja. Bevallotta, hogy akkor még nem mozgott otthonosan a témában, a diák mindig két lépéssel előrébb járt nála. Azt viszont tudta, hogyan kell őt végigvezetni a kutatáson. Sikerrel jártak: Gábor tájékozottabb lett a témában, a hallgató pedig megnyerte az országos versenyt.

Hogy kiből lesz sikeres TDK-zó, rendkívül összetett kérdés. Michalkó Gábor szerint szükséges motiváció, kitartás, tehetség – amely magába foglalja a kreativitást, bátorságot, merészséget, a megszokott úttól való eltérést – továbbá jó írás- kommunikációs- és prezentációs készség, versenytűrés, illetve a tudományos közegben való otthonos mozgás. Nem minden hallgató helyezkedik el az akadémiai pályán, azonban ezek a készségek, illetve a tudományos igényesség végigkíséri az egész életüket.

Michalkó Gábor szerint a szerencsén is múlik, hogy valaki nyer-e vagy sem. Az viszont egyértelműen pozitív visszajelzés, amikor a hallgatónak - akár közösen a konzulensével - lehetősége nyílik publikálni a dolgozatát. „Az elismerésnek vannak még fokozatai, a következő lépcsőfok az, amikor a korábbi TDK-zóból PhD hallgató lesz, ha pedig a tanítvány is professzorrá válik, az a csúcsok csúcsa. Egy ilyen életpálya nem csak az oktatónak és a tanítványnak jelent sokat, fontos közvetlenül a mozgalomnak, közvetetten pedig a tudományos világnak” – részletezte Michalkó Gábor.

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató - A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.