„Laikusok számára nagyon nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés bemenni egy ringbe vagy rosszullétig edzeni” – interjú Kiss Barnabással

img_20210831_145958_812.jpg

A Corvinus hallgatói nemcsak kiváló tanulmányi eredményeikkel tűnnek ki, sok esetben hobbijaikból is kihozzák a maximumot. Hogyan képesek helytállni az élet különböző területein, és milyen különleges elfoglaltsággal töltik az időt tanulmányaik mellett? Cikksorozatunkban olyan corvinusos hallgatókat mutatunk be, akik eredményesek hobbijaikban is. Elsőként a válogatott thai boxoló Kiss Barnabás mindennapjaiba leshettek bele.

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: magánarchívum

A 20 éves Barnabás gazdálkodás és menedzsment szakon tanul. Hogy mennyire ambiciózus, abból is látható, hogy a Corvinus mellett idén nyáron kezdte meg az ötödik szemeszterét egy brazil egyetemen, Sao Paolóban. Mindemellett Magyarországot képviseli országos és nemzetközi versenyeken a felnőtt thai box válogatott tagjaként. A thai boxot 2017-től űzi, de korábban már foglalkozott harcművészettel: kempózott, szintén a magyar válogatott tagjaként. Egy ideig a két sportágat egy szinten tartotta, végül a thai box mellett tette le a voksát, annyira beleszeretett.

fb_img_1630258337740.jpg

Forrás: magánarchívum

„Egy laikus számára nagyon nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés bemenni egy ringbe vagy hányásig edzeni. A thai box esetében az elején  először egyáltalán nem volt tudatos, hogy versenyezni szeretnék, egyszerűen csak szerettem volna kipróbálni magamat. A kezdeti sikereknek köszönhetően rákaptam a versenyzés ízére, és elhatároztam, hogy bekerülök a válogatottba. Így is lett”

– mesélte Barnabás. A sikereknek köszönhetően a sportoló további célokat tűzött ki maga elé, amelyeket el is ért. 2018-ban megnyerte a Junior Magyar Thai Box Bajnokságot, majd a győzelmet kétszer megismételte. Két alkalommal kijutott a világbajnokságra felnőtt versenyzőként, ahonnan mindkét alkalommal bronzéremmel tért haza. Mindezek felett a sportoló a legutóbbi, 2022-es Abu-Dhabiban megrendezett világbajnokságon elért 3. helyezésére a legbüszkébb.

„A felkeszülést több sérülés is nehezítette, ennek ellenére életem legjobb formáját sikerült elérnem a versenyre. Az elődöntőben nagyon szoros meccsen egy kazak fiúval szemben maradtam alul, aki végül meg is nyerte a világbajnokságot”

– részletezte a sportoló. Barnabás az egyetemre való tanulással párhuzamosan folyamatosan készül a versenyekre, számára azonban ez a kettő egyensúlyban tartja egymást.

„A tanulmányaim és a sport karrierem egyaránt nagyon fontosak az életemben, így igyekszem mindkettőt teljes erőbedobással csinálni. Természetesen előfordul, hogy néha az egyikre kicsit jobban koncentrálok, például egy versenyfelkészülés vagy egy vizsgaidőszak idején. Akkor van baj, ha a kettő pont egybeesik!”

– fejtette ki keserédes mosollyal Barnabás. Szerinte úgynevezett "Studentathlete" életmódot él, ezért számára az a legfontosabb, hogy jól strukturált időbeosztást alakítson ki.

„Hétvégente előre megtervezem az edzéseket, a tanulóidőt és a munkát. Ha ehhez a menetrendhez tartani tudom magam, akkor általában minden belefér. Persze előfordul, hogy valami közbejön, ilyenkor a legfontosabb, hogy az ember rugalmas legyen, és alkalmazkodni tudjon az új helyzethez”

– részletezte Barnabás. A motivációja elsősorban elszántságból és kíváncsiságból ered. „Nem akarok egy átlagos életet élni, és végtelenül érdekel, hogy mire vagyok képes akár fizikai, akár szellemi téren” – árulta el Barnabás.

img_20210902_163112_885.jpg

Forrás: magánarchívum

A válogatott sportoló gőzerővel dolgozik azért, hogy elérje a céljait.

„Nincsenek álmaim, csak céljaim vannak! Amikor elkezdtem, csak meg akartam nyerni egy versenyt, majd meg akartam nyerni a Magyar Bajnokságot. Ezután be akartam kerülni a felnőtt válogatottba, a legközelebbi célom pedig, hogy jövőre végre megnyerjem a világbajnokságot”

– jelentette ki a sportoló. Titkos vágya, hogy egyszer az olimpián képviselhesse Magyarországot. „Nagyon hosszú még az út oda, de ha a céljaid nem ijesztenek meg valamennyire, akkor valószínűleg nem elég nagyok” – állította a Corvinus hallgatója és sportolója.

 

süti beállítások módosítása