Az Infotárs és a Business IT Club közösen rendezett kerekasztal-beszélgetést a Budapesti Corvinus Egyetemen a ChatGPT és a mesterséges intelligencia témájában. A meghívottak között szerepelt Kása Ferenc (Professional Diplomat for Data&AI), Szekrényi Péter (Digital Transformation Expert) és Németh László (Management Consultant).
Írta: Máriássy Fruzsina; borítókép: Hegedüs Krisztián
A vitaest regisztrációjához csatolt kérdőívben a rendezők előzetesen megkérdezték a résztvevőket, hogy milyen tapasztalataik vannak a ChatGPT-vel: használták-e már, adott-e nekik hibás választ, illetve támogatják-e az AI-fejlesztéseket. A válaszokból kiderült, hogy az érdeklődők hatvan százaléka rendszeresen használja a ChatGPT-t. Kása Ferenc szerint mindenkinek érdemes elkezdeni ismerkedni a GPT-vel, hogy felfedezhesse, mire jó, illetve mire nem. Bár a rendszer nem tökéletes, de szerinte kiváló arra, hogy az emberek megtanulják hogyan lehet az AI-alapú rendszerekkel interakcióba lépni. Ez szükséges tanulási folyamat lehet azoknak is, akik ódzkodnak tőle, mert a jövőben sok hasonló technológiára lehet számítani. A tanulás mellett a másik fő érv a használat mellett, hogy rengeteg időt tudunk vele megtakarítani. Kása Ferenc kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia az ismétlődő folyamatokra fordított idő jelentős százalékát képes csökkenti.
A képen balról jobbra Szekrényi Péter, Németh László és Kása Ferenc, fotó: Hegedüs Krisztián
Németh László szerint a hétköznapi üzleti életben a ChatGPT sok szempontból segítheti a felhasználókat. Például alkalmazható bármilyen elemzés készítésére, hiszen a GPT rengeteg adat birtokában van. Másrészről akár egy tárgyalás során is hasznos lehet az adott tárgyalópartnerről és cégéről való információk összegyűjtésére. Számára a program egy mindennapi segédeszköz, ami megkönnyíti az életet. „Olyan, mint egy számológép, ami jó, ha mindig nálunk van.” Hozzátette, hogy egyelőre azonban nem lehet automatikusan elfogadni a kapott adatokat, mindenképpen szükséges azok felülvizsgálata.
Szekrényi Péter úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia három éven belül a munkatársunk, öt év múlva pedig már a főnökünk lesz. Egy cégnél pedig tíz munkaerőből nyolc humán, kettő pedig „kevésbé humán” lesz. Szerinte mindenkinek azt kell kideríteni, hogy a saját szakmájában hogyan tudja hasznosítani az AI-t, különben nagy hátrányba kerülhet a jövőben.
A képen balról jobbra Szekrényi Péter, Németh László és Kása Ferenc, fotó: Hegedüs Krisztián
Gyakran vitatott téma manapság, hogy a mesterséges intelligencia elveszi-e az emberek munkáját, beleszól-e az életükbe. Németh László semmi kivetnivalót nem lát abban, ha alkalmazottai használják ezeket a technológiákat, sőt bátorítja is őket erre. Véleménye szerint az ember fő erénye a kreativitás, amit nem veszélyeztet az AI, ráadásul a használatával megtakarított időt fel lehet használni más tevékenységre, amely hatékonyabban segítheti a cég működését.
Arra a kérdésre, hogy milyen lesz az emberek és a gépek kapcsolata, Szekrényi Péternek az volt a válasza, hogy a mesterséges intelligencia tőlünk, emberektől tanul, manapság pedig már mi is tanulunk a géptől. Ez egy kölcsönös függőséget eredményez, de végső soron a gépek sem fognak tudni emberek nélkül létezni.
De mire tudja használni egy egyetemista a ChatGPT-t? Elsősorban forrásgyűjtésre és forráselemzésre, ami lerövidíti a kutatói munkát. Abban egyetértettek a szakértők, hogy az új technológia az oktatást is új kihívások elé állítja, amik megoldásra szorulnak.
Fotó: Hegedüs Krisztián
Az előadás végén hasznos technikai információkról is szó esett, például, hogy a ChatGPT adatbázisa 2021-ig terjed, tehát későbbi adatokkal nem dolgozik a rendszer. A közönség azt is megtudhatta továbbá, hogy a programot akár saját modellel is lehet tanítani, egy cég például betáplálhatja saját adatbázisait.
Jelenleg a ChatGPT 4-es verziójánál tartanak a fejlesztések, azonban egyelőre nem várható a ChatGPT 5. Ennek oka, hogy ebben a kezdeti stádiumban még a jelenlegi rendszer is túlságosan részrehajló, először szeretnék megbízhatóbbá tenni, valamint várható további korlátozások, szabályozások bevezetése is a rendszerrel és használatával kapcsolatban. Az a veszély pedig egyelőre nem áll fenn, hogy a mesterséges intelligencia önmagát kezdené programozni.